2017. jan. 31.

Egyszer már jártam így

És ha jól emlékszem, valami hasonló alkalom volt akkor is, mint most. Ma, ahogy odaértem a szülői értekezletre, egy anyukatárs köszönt, majd gyorsan megjegyezte, hogy:
"De szarul nézel ki"
Na mondom, hát igazán köszönöm az őszinteségedet, de ez esetben nem bántam volna egy kis kegyes hazugságnak. :D Nem lett volna baj, ha nem szembesít azzal, amit amúgy én is látok, mert van itthon tükör. Igen, sápadt vagyok és nyúzott, és kicsit karikás a szemem is, pedig újabban minden reggel kilencig alszom (és szégyen, hogy a gyerekeim simán elmennek úgy iskolába, hogy fel sem ébredek). Érzem én is, hogy valami nem teljesen kerek, na de így az arcomba vágni? Hát na..
De legalább a szülői értekezlet talán némi sikerrel kecsegtet, már ami Roland fiam további iskolai életét illeti. Legalábbis talán sikerül némi együttműködést elérnünk. De persze majd meglátjuk, el nem kiabálok semmit.
És azt is megtudhattam, hogy Erik felvételi eredménye lenyűgözte a tanárait, és csak néztek, hogy jobban sikerült neki, mint a kitűnő és jeles tanuló társainak. (ami persze nem von le az ő érdemeikből semmit, de azért naná, hogy jólesett a lelkemnek, hogy ez így jött össze) Ez mondjuk megint csak azt erősíti, amit évek óta szajkózok, mint valami hülye papagáj.. hogy nem számít a jegye.. az számít, hogy mit tud hasznosítani a tanultakból.

2017. jan. 30.

Pont így


Még szerencse, hogy holnap már kedd lesz, és remélhetőleg ki is gyógyulok ebből a mai általános semmihez sincs kedvem, senki ne szóljon hozzám, és mindjárt megfagyok dologból, ami ma felütötte a fejét nálam.

2017. jan. 29.

A félévik

Mert mondtam, hogy attól még nem fog elmaradni, hogy nem csak csupa móka és kacagás. :) Ezek is mi vagyunk. :)

Patrik (11. osztály)
Magatartás: jó
Szorgalom: jó
Magyar nyelv: jeles
Magyar irodalom: jó
Angol nyelv: jeles
Német nyelv: közepes
Matematika: jó
Történelem: jeles
Fizika: közepes
Testnevelés: jó
Hit-és erkölcstan (hittan): jó
Földrajz fakultáció: jó
Biológia: közepes
Művészetek: jeles

A művészetek tantárgy magában foglalja együtt a rajzot és az éneket. Itt jegyezném meg, hogy sosem volt még ötös ezekből a tárgyakból (mondhatnám úgy is, hogy végre a kellő komolysággal kezelik ezeket :D)

Erik (8. osztály)
Magatartás: változó
Szorgalom: változó
Magyar nyelv: közepes
Magyar irodalom: közepes
Történelem: közepes
Hittan: jó
Angol nyelv: közepes
Matematika: elégséges
Informatika: jó
Fizika: közepes
Biológia: elégséges
Kémia: közepes
Földrajz: közepes
Ének-zene: elégséges
Rajz: közepes
Technika: elégséges
Testnevelés: jó

Nos.. annyit azért hozzáfűznék, hogy a jóindulat csírájában el lett fojtva mindenkiben, amikor a jegyekről meghozták a döntést..az meg, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy ennyire véresen komolyan vegyék az ének és a technika tantárgyakat, hogy nyolcadik félévkor kettest adjanak belőle, sehogy sem fér a fejembe.

Roland (5.osztály)
Magatartás: változó
Szorgalom: változó
Magyar nyelv jó
Irodalom: közepes
Történelem: közepes
Hittan: jeles
Angol nyelv: jeles
Matematika: közepes
Informatika: jeles
Természetismeret: jó
Ének zene: jeles
Rajz: jó
Technika: jó
Testnevelés: jó
Tánc és dráma: jó

Nála pedig tökéletesen látszik, kikkel nem találta meg a hangot. Matekból átkerül az alap csoportba az emeltből, mert "nem hozta a szintet" (ami vicces, mert Erik is az emelt csoportba járt a kettesével, és őt meg nem engedik vissza az alap csoportba, pedig évek óta mindig akarnánk), így talán a második félév egyszerűbb lesz. Meglátjuk.

2017. jan. 28.

De mi az a komfortzóna?

Újabban jó divatos kifejezés lett, és lépten-nyomon arról lehet olvasni, hogy "lépj ki a komfortzónádból". Olyan ez, mint nem olyan nagyon régen az én-idő, amivel szintén nem tudtam mit kezdeni...
Azét próbálok haladni a korral, meg minden, és keresgélem a saját komfortzónámat (mert persze, a fogalmat értem, azért nem vagyok reménytelenül hülye még), amiből ki kéne lépnem. Csak épp valahogy nincs meg. Mert hol is van az én komfortzónám, amikor igen gyakran előfordul, hogy még én sem nagyon vagyok meg a saját életemben, nemhogy egy ilyen komfortizé.
Amúgy meg fel tudnék robbanni minden ilyentől most már, mert persze, találjunk ki újabb és újabb jó dolgokat, semmi baj a fejlődéssel, csakhogy.. miközben folyik a csapból is a tökéletes nő-tökéletes anya-tökéletes munkatárs szentháromság, addig én, mint szürke kis senki a tömegben, folyton csak próbálnék felzárkózni valahova ebben a szentháromságban, de sehova nem jutok. A kudarcok maradnak, mert nemhogy tökéletes nem vagyok, de egy jó közepes szintet sem mindig sikerül megütni. Nem panaszkodás ez, egyébként (még mielőtt bárki azt gondolná, hogy sajnáltatom itt magam szombat este, jobb dolgom nem lévén), csak egy ilyen ténymegállapítás. Mert igen, itt ülök a tökéletesre álmodott lakásunkban, ahol minden fő dolog megvan. Minden úgy, ahogy szerettük volna. És nem, nem sikerül igazán otthonossá tenni, mert nem tudom eldönteni mit szeretnék, nem tudok rászánni elég időt, hogy körülnézzek legalább az interneten. A tökéletesre álmodott otthonunkhoz elképzeltem egy másfajta életet magunknak, de az a helyzet, hogy egyelőre ez is kudarc. Továbbra is képtelen vagyok egy-egy napon túlgondolni azt, hogy mit fogunk enni, és minden nap járunk bevásárolni. Ami egy lélekölő valami, mert utálom, púp a hátamra, és ráadásul mindig, minden egyforma is. Ugyanaz a napi lista, hétről-hétre ismétlődő kaják, amik megvannak rövid idő alatt, mindenki jól is lakik vele, meg is eszi (tehát húst eszünk hússal). Nem tudok előre tervezni szinte semmiben, ha túl sok felvágottat veszek, akkor nem eszik senki, és megy a kukába, ha túl keveset, akkor meg ennének, de nincs. Azt gondoltam (én naiv), hogy majd az új konyhámban visszatér a heti többszöri sütés is, de ez sincs így, mert persze se kedvem, se energiám.
Aztán itt van a tökéletes nő... az a mindig mosolygós, mindig csinos, szépen sminkelt változat, akinek összepasszol a ruhája a táskájával és a cipőjével, és persze minden ilyesmiből rendelkezik egy-egy garnitúrányival. Nos.. ilyen sosem leszek, mert egyszerűen nem is vagyok az a típus, aki ezt igényelné (mármint egy külön gardróbot), de azért próbálnék, vagy szeretnék nem látszani annyinak, amennyi épp vagyok. De hiába veszek akárhány féle testápolót, kézkrémet, és hiába szoktattam rá magam, hogy minden nap használjam is (a kézkrémet naponta sokszor), a bőröm teljesen tönkrement a sok fázástól (csak remélem, hogy nyárra nyom nélkül eltűnik, mert különben nem veszek fel fürdőruhát), a kezeim folyton ki vannak repedezve, a körmeim letörnek, beszakadnak. A ráncaimról most külön nem is ejtenék szót inkább, mert az mindig egy külön arculcsapás, amikor látom. Oké, hogy dohányzom, és nyilván az sem tesz egyáltalán semmit annak az érdekében, hogy kevésbé legyek ráncos, meg photoshop sincs a fürdőben, amivel előnyösebb külsőt varázsolnék magamnak. Ha tudnék sminkelni, lehet, hogy javíthatnék ezen.. de sosem tudtam.
Na és a tökéletes anya.. hát na. :D Ezt inkább hagyjuk. Igyekszem, meg minden, de egyre kevesebb türelmem van az olyan dolgaikhoz, hogy mit mondott xy néni, vagy hogy mennyi pénzt kell bevinni/elutalni/befizetni. Látják rajtam, persze, és a második ilyen alkalom után nem mondják már, csak amit muszáj. Nincs ez így jól. A radarjaim azért még működnek, és észreveszem, ha össze kell kapnom magam, mert szükségük van rám, de messze van az az ideális állapot, hogy akkor beszéljük meg a közös vacsora közben, hogy kivel mi történt ma. :) Főleg, hogy csak minden második héten van közös vacsora. (de nem is mindig eszünk egyszerre)
Szóval, keresem bőszen ebben az egész káoszban a komfortzónámat, leginkább annak is azt a részét, ahol van az az ajtó, ahol ki lehet belőle lépni. Nincs még meg, persze. (ha meg lesz valaha)

2017. jan. 27.

Bahh

Azért azt le kell szögeznem, hogy bármennyire is másképp szeretném gondolni magamról, bizony én is elég rendesen a megszokott dolgok rabja vagyok. Ma ugye nem a "saját" műszakomban dolgoztam, emiatt aztán nemhogy a komfortérzetem csökkent, hanem egészen elképesztő módon szenvedtem tőle. Nem éreztem jól magam egy kicsit sem, csak tettem a dolgomat, mint egy robot. Pedig ketten is kifejezetten örültek neki, hogy velem dolgozhatnak, ők azok, akik mindig hangot is adnak ennek, az egyikük már tegnap szó szerint örömtáncot lejtett, amikor megtudta. :) Ennek ellenére sem volt ez a mai nap jó nekem. (de velük azért nem éreztettem ezt)
Tekinthetném ezt is egy újabb megoldásra váró problémának magammal kapcsolatban, de azért nem teszem, mert ha még ezzel is akarnék foglalkozni, a végén ott tartanék, hogy mindent meg kellene változtatnom magamon, és azért ennyire talán mégsem rossz a helyzet. :D
És hogy kicsit pozitívan tekintsek előre a holnapi napra- avagy minden rosszban van valami jó is- holnap a komfortérzetem a helyén lesz, a megszokott emberek vesznek majd körül. :)

2017. jan. 26.

Röviden csak

Nem ez a kedvenc hetem, az már biztos. Amúgy is nyűgös vagyok most már ettől az örökös hidegtől, de még ezen túl is van.. mert hat naposra duzzadt ez a munkahét, ráadásul nehezített pályával (mert ugye ha már lúd, akkor legyen kövér), mert holnap délutános leszek, aztán meg szombat hajnalban már megyek is vissza. Majdnem egyszerűbb lenne, ha ott aludnék. :D
A két kisebb meghozta a félévi bizonyítványát. Hát izé.. tényleg nem szóltunk egy rossz szót sem, de azért dicsérni sem nagyon kellett őket. Erikről nem mondhatjuk, hogy túl komolyan vette ezt a továbbtanulás dolgot, mondhatnánk akár azt is, hogy le sem sz.ta az egészet. :) Patriké még nincs itthon, úgyhogy addig nem jön a szokásos bizonyítványos poszt sem, de nem fog elmaradni csak azért, mert már nem csak csupa öröm és büszkeség minden. :) Ettől még a mieink maradtak.


2017. jan. 25.

:)

Azt hiszem, azért az idén már bőven kijutott annyi a télből, hogy ha a következő tizenegy hónapban végig csak és kizárólag plusz fokok lesznek, akkor sem mondhatja senki, hogy nem fáztunk eleget. És tökmindegy a baciknak is úgy tűnik, mert lépten-nyomon egyre több betegről hallok, a kollégáim is felváltva vannak otthon, nagyjából ketten minden héten. Itt gyorsan le is kopogom, hogy nálunk mindenki jól van.
Holnap hazaérkeznek a félévi bizonyítványok. Azt hiszem, Roland lesz, aki leginkább megszeppenve fogja átnyújtani, mert ilyen jegyei még sosem voltak. Gondolkodom neki valami motivációs rendszeren, amivel mindannyian boldogulni fogunk. Nincsenek túlzó elvárásaim egyikőjükkel kapcsolatban sem, de ha tényleg építészmérnök szeretne lenni, akkor itt az ideje bizonyos dolgokat komolyabban vennie. Ez a félév jó volt tanulópénznek, talán kihevert egy csomó mindent menet közben, de most már itthon vagyunk, és minden a legnagyobb rendben. :) Egy biztos.. én nem fogom még csak megdorgálni sem, akármennyi hármas is került abba a bizonyítványba.

2017. jan. 24.

Tuti, hogy hülye vagyok

Máskülönben nem itt találna a fél tizenkettő már megint a gép előtt, hanem már legalább egy órája ágyban lennék, és jó esetben fél órája kb. aludnék is.
De persze hülye vagyok, és én még nyolckor Agymenőket néztem, és csak utána álltam neki a szokásos esti dolgaimnak, majdnem egy órás csúszással. És persze, vagyok olyan hülye, hogy nem bírtam ellenállni a könyvemnek sem, és magammal vittem a fürdőbe. Ahol, amilyen hülye vagyok, jó meleg vizet engedtem, és aztán jól belemerültem a vízbe is, meg a könyvembe is. :D
Holnap hajnalban is igen hülye leszek, amikor fel kell majd kelni. :D :D De nincs mit tenni, na...

2017. jan. 23.

Még mindig van könny

Soha még semmi ennyire nem gyötört meg lelkileg, mint ez a hétvégi baleset. Soha még ennyit nem sírtam számomra idegen emberek miatt. Soha nem is gondoltam volna, hogy napokra meg tud bénítani mindent bennem egy ilyen esemény. Folyton csak zakatol a fejemben egy csomó minden arról, hogy ott ülnek azok a szülők a lakásaikban, a gyerekük üres szobáját nézve, és nekik már soha többet nincs lehetőségük semmire sem azzal a gyerekkel kapcsolatban.
És akkor ma este még elolvastam Szitya posztját, és a könnyeim újra csak folynak, és legszívesebben nem csak hagynám, hogy némán lecsorogjanak, hanem hangosan zokognék. 
Kölcsönvettem egy részletet a posztjából, mert annyira szépen fogalmazta meg, ahogy nekem nem sikerült napok óta sem. 

"Mekkora ár ez arra, hogy sok-sok szülő ismét rájöjjön, hogy a lényeg akkor is az, hogy ott van veled, és legyél is vele, úgy igazán. És emelkedj felül az innentől csak csip-csupnak tűnő dolgokon.
Mint felvételi, meccs, országos bajnokság vagy más verseny. Nem azt jelenti, hogy nézzél el neki mindent. Nem azt jelenti, hogy ne izgulj, ne szurkolj, mert mi ez ahhoz képest, ami történt. Sőt! Viszont azt jelenti, szerintem, hogy legyél tudatában a szerencsédnek mindig, minden nap. Adjál hálát a Sorsnak (vagy akinek akarsz) azért, ami megadatik. Hétfőn is. Szürke hétfőn is. Szürke januári hideg hétfőn is. Mert gyereke(i)d van(nak). Mert itt van(nak) veled. Mert élnek, hangosan, hőzöngve, táskát elölhagyva, a kádban a vizet le nem engedve, nem ötvenpontos felvételit írva, a dobogóról éppen lemaradva, a labdát a hálóba ütve, a tatamit sírva elhagyva, ÉL(NEK). Mert él(nek), nevetve, rád mosolyogva, téged átölelve, sütit sütve, amíg a másiknak szurkolsz egy versenyen, kedves üzenetet hagyva, az asztal körül ülve jókat vihorászva. És mert te szülő vagy.



2017. jan. 22.

Aggódós

Még mindig nem vagyok teljesen önmagam, és még mindig zakatol bennem egy csomó minden ezzel a buszbalesettel kapcsolatban. Önző és gyarló módon leginkább az foglalkoztat, hogy hogyan is lesz majd az, hogy elengedem/elengedjük Patrikot Angliába. Már most összeugrik a gyomrom a gondolattól. De mennyire önző dolog lenne a saját félelmem miatt nem elengedni őt? Benne nincs ilyen érzés, ő bízik, hiszen ilyen dolgok nem történnek sűrűn (szerencsére). Na persze, ő még gyerek, akkor is, ha az idén már felnőttkorba ér. De hiába tizennyolc éves, hála a jó égnek fogalma sincs még ezekről az érzésekről, nemigen kellett aggódnia még senkiért.
Ilyenkor azért kicsit jó lenne kevesebb információt kapni, nem tudni mindent, mint most, amikor pillanatok alatt körbeér a világban minden apró kis hírmorzsa is, a legapróbb részletekig tudunk mindent. Ha nem tudnám, talán könnyebb lenne. Akkor is lennének bennem kérdések, és kételyek, de pl. nem tudtam volna megnézni az interneten, hogy majdnem ugyanilyen busz lesz, amivel ők is mennek. Na, ettől például majdnem padlót fogtam.

És a felvételiről... inkább meg sem néztem a feladatokat, mert elég volt, amit olvastam róla, meg amit Erik mondott. Ma este már azt is kibökte, hogy szerinte jó, ha hat pontos lesz a matek. Mert nehéz volt. Már megint. Nem akarok én bántani senkit, de fel nem foghatom, hogy mire jó ez az egész? Évről évre ugyanez megy minden januárban, hogy kapnak a gyerekek olyan felvételi feladatsorokat, hogy nemcsak kettéáll a fülük tőle, de még azt is elfelejtik ijedtükben, amit egyébként tudtak. Nem értem az egész cirkuszt, mert amúgy ezek a pontszámok sem reálisak szinte sosem. Emlékszem, Patrik osztálytársai között volt olyan, aki huszonhat pontos matekot írt, úgy, hogy sosem volt belőle ötösnél rosszabb. Mondtam Eriknek, hogy ne aggódjon, lesz, ami lesz.. nem csak ezen múlik. Ennyit tehetek én. Hogy legalább én bízom benne, és azt a kevés önbizalmát erősítem, ami még maradt.

2017. jan. 21.

Szörnyű

Nincsenek szavak arra, amire ma reggel ébredtünk. Még majdnem az az aggodalom is eltörpült mellette, amit a saját gyerekem felvételijével kapcsolatban éreztem, mert folyton az járt a fejemben, hogy vannak ezek a gyerekek, és az ő szüleik, akik már többé nem tudnak izgulni a gyerekükért. Nem tudom, hogy lehet ezt ép ésszel túlélni, hogyan lehet egy ilyen tragédiát feldolgozni majd.
Nem tudtam nem gondolni arra, hogy alig másfél hónap múlva egy nagyjából ugyanilyen busszal kell majd elengedni a mi gyerekünket egy nem kevésbé rövid útra. Nem mondom, hogy nem az volt az első reakciónk, hogy biztos, hogy sehova nem megy. (amit persze az érintett gyerek kikért magának azonnal)
De folyton ott járt a fejemben, hogy mi minden történhetett addig, amíg felfogta mindenki, hogy itt nagy baj van/lesz? Csak remélni merem, hogy azoknak, akiknek nem sikerült megmenekülni, nem tartott sokáig. Nem sok ideig kellett szembenézniük a félelemmel és a reménytelenséggel.
És még van egy csomó minden, amit nem is merek sem elképzelni, sem elgondolni.
Szörnyű tragédia.


2017. jan. 20.

A végén kérés van

Ennek a hétnek is vége van. Úgy tűnik, hogy mindenki elfáradt rendesen, mert mire én hazajöttem este a munkából, már mindenki igen laposakat pislogott. Pedig a hét elején ilyenkor, tíz óra tájban még mindannyian rám zúdítottak ilyenkor mindenféle információt. :)
Eriknek (és vele együtt minden nyolcadikos sorstársának) holnap nem lesz könnyű délelőttje. Akkor írják a központi felvételit. Remélem, az idén azért kicsit kevésbé lesz nehéz, mint tavaly volt. Gyakorolt rá, készült, biztos izgul is. Nekem már csak annyi dolgom van, hogy drukkoljak neki.

Szomorú dolgot osztok meg veletek. Ha valakinek módjában áll segíteni neki, akkor tegye meg. Kedves bloggerlány, nálam is (és biztos nálatok is) többször is megfordult már.

http://barifelhoblog.blogspot.hu/p/kerlek-segits.html?spref=fb

2017. jan. 19.

Kispéntek

Ma már ott tartunk végre megint, hogy már csak egy munkanap van hátra a hétből. Épp itt az ideje szerintem, bár azt veszem észre magamon, hogy nem is annyira a sok munka a megterhelő, hanem az a rengeteg egyéb, amivel együtt jár. :D Nem tudom mondjuk, hogy mit kezdenék azzal, ha rám lenne bízva, hogy adott feladatmennyiséget kell elvégeznem egy héten, és azt olyan időbeosztásban csinálhatom, ahogy csak nekem jó. Lehet, hogy kipróbálnám, hogy megcsinálom egy szuszra, és mondjuk két napig éjjel-nappal csak dolgoznék, és cserében öt naposra duzzasztanám a hétvégét. :D
Na ilyen nem lesz, marad minden a régiben, és ugyan próbálok én változtatni egy csomó mindenen, és jó pár dolog alakult is már, mégis messze van még az ideálistól. Mondjuk nem akarnám mindenben Balázst tekinteni az etalonnak (mert még a végén elbízná magát), de pl. tök jó lenne oda eljutni, ahova ő. Mert neki aztán sosincs olyan, hogy nem akar menni, megy, és teszi a dolgát. Morgás nélkül helyettesít, dolgozik akár hat napot, vagy épp hetet is, ha úgy hozza a sors.. nem is értem, hogy lehet így.. :)
Lényeg, hogy holnap már péntek. Aztán megint itthon lehet lenni hétfő hajnalig.

2017. jan. 18.

Mi van, ha tényleg?

Volt idő, amikor még másképp gondolkodtam egy csomó mindenről. Valószínűleg azért, mert sokkal fiatalabb, és gondtalanabb voltam, egész más dolgokra figyeltem oda, és más dolgokra figyeltem fel, mint most.
Egész más, amit most gondolok az oktatásról, mint pl. tizenegy évvel ezelőtt, amikor az első gyerekem iskolás lett. Csalódott is vagyok, az igaz, de sokkal inkább azt hiszem, csak kinyílott a szemem egy csomó minden kapcsán a gyerekeim által. Rég nincs már bennem olyan, hogy bármi  jelentőséget is tulajdonítsak egy-egy jegynek, vagy bizonyítványnak, de mostanában már annyira a dorgálások, és a beírások sem hatnak rám. Valahogy azt érzem, hogy egy hülye hibás rendszer az egész, amit csak azért erőltetnek, mert senki nem látja be, hogy úgy, ahogy van, sutba kéne vágni mindent, amit eddig gondoltunk róla, és elkezdeni elölről építkezni, megfelelni a mai kor elvárásainak. Addig, amíg ez így marad nem lesz jó szerintem. Olyasmi, mintha nekem annak idején lúdtollal kellett volna megtanulnom írni, mártogatni a tintába, és figyelni, hogy ne legyen pacás semmi. Hát biztos, hogy még ma is ott ülnék, és mártogatnám, utálva az egészet.
De egész más, amit gondolok az egészségügyről is, mint sok-sok évvel ezelőtt. Akkor még szinte feltétel nélkül elhittem mindent, amit valaki olyan mondott, akinek dr. volt a neve előtt. Ma már vannak kétségeim. És nem, nem olvastam Lenkei Gábortól semmit a világon, meg nem is gyártok összeesküvés elméleteket, de mégis.. valahogy úgy érzem, mintha úgy alakult volna minden, hogy mindig több és több legyen a beteg. Mindenre kitaláltak valami pluszban bevehető szert, ma már csak náthára legalább ezerféle francot lehet kapni. Ez a rengetegféle vitamin és táplálékkiegészítő is.. hát nem tudom. Gyerekkorunkban volt az az egyféle c vitamin, aminek ha jól emlékszem, olyan 30 mg körül van a vitamintartalma, abból kaptunk napi egyet. Most meg azt is olvastam, hogy akár napi kétezer mg c-vitaminra is szükségünk van. Hogy lett alig harminc év alatt abból a harmincból kétezer? Nem korcsosultunk ennyit szerintem.
De aztán az ilyen dolgok kapcsán eszembe jutnak mégis azok az elméletek, hogy mi van akkor, ha tényleg igazak azok a gondolatok, amiket az összesküvés-elmélet gyártók hangoztatnak? Hogy mindez direkt van, mert ebben a világban klasszikus háborúra már nemigen van lehetőség, ámde túl vagyunk népesedve, és hát hmmm.. valahogy meg kell oldani, hogy majd még x idő múlva is legyen elég víz, élelem, ilyesmi? Aztán ezeket a gondolatokat gyorsan el is hessegetem, mert félelmetes még akár felszínesen is belegondolni.

2017. jan. 17.

Mi lesz majd?

Beszélgettünk ma arról abban a pár percben, amikor megálltunk két számolás között, hogy milyen is az, amikor egy anya "szárnyai" alól kirepülnek a gyerekek. Vannak közöttük egy gyerekes, két gyerekes, három gyerekes és négy gyerekes anyák is. Mindannyian más-más mentalitással, vérmérséklettel rendelkezünk, másképp szemléljük a világot is. Abban azért mégis mindenki egyetértett, hogy olyankor kell valami, ami egy új célt ad az embernek, valami olyan, amit addig még sosem csináltunk, vagy mert nem volt rá alkalmunk, vagy mert nem is mertünk gondolni sem rá.
Van, aki már bőven túl van ezen közülünk. Kb. fele-fele arányban vagyunk, akik már túlestek ezen, és akik még nem. Kérdezték is, hogy én mit gondolok, hogy fogom megélni, ha nem lesz már "gondoskodnivaló" gyerekem itthon, mert felnőnek.
Őszintén? El sem tudom képzelni. Biztos, hogy nehéz lesz majd. Túl gondoskodó vagyok ahhoz, hogy egyszerű legyen. Biztos bele fogok halni is egy kicsit. Az, hogy mit fogok kezdeni a felszabaduló energiáimmal, nem tudom. Remélhetőleg jön majd valami jó dolog, ami akkor örömöt hoz nekem, és pótolja a keletkező űrt.
Meg remélhetőleg még jó sok idő eltelik addig. :) :D

2017. jan. 16.

A királyfi 12 éves lett

Épp tegnap történt, így aztán lassan most már kezd királyi allűröket felvenni, és kinőni a királyfiságot. Valami egyeduralomra törne, ha tehetné, és igazából ehhez meg is van minden képessége. Egy bánata van csak a királyfinak.. ketten is vannak előtte a sorban, akik szerinte akadályozzák őt, szerintem meg tapossák inkább előtte/neki/érte az utat.
A királyfi továbbra is elképesztően kreatív, csak kapkodjuk a fejünket az alkotásaitól. A királyfi továbbra is imád bűvészkedni, és nagyon mesterien tud is. A királyfi továbbra is építészmérnök szeretne lenni, de újabban az informatikus szakma is szöget ütött a fejébe.
A királyfinak nagyobb lába van, mint nekem, több, mint negyven kiló (pontosan nem tudom, talán fél úton van pont a negyven és az ötven között?), mindehhez 142 cm magas. A királyfi nincs megelégedve sem a magasságával, sem a súlyával, és nem hiszi el, hogy nem marad dagi, mert ki fogja nőni.
A királyfi hatalmas Star Wars rajongó, akinek a legidősebb bátyja nembarátnője sütötte a szülinapi tortát. Természetesen Star Wars-ost. És emiatt a királyfi rögtön közölte is, hogy "most már akkor bármikor jöhet, mert beregisztrált a családba". :) A királyfi saját kezűleg gyúrt kókuszgolyót is gyártott a szülinapjára.
A királyfi nagy Rubik kocka rajongó is, és ha jól emlékszem, a kirakás rekordja már bőven fél perc alatt van.
A királyfi nagyon jól beszél angolul, és nagyon jól ért is angolul.
A királyfi nagyon nem jól érzi magát az iskolában, emiatt aztán a jegyei sem a legfényesebbek. Ha nem szeretnénk őt ennyire, biztos, hogy nagyon mérgesek is lennénk rá miatta. De szeretjük és ismerjük őt, tudjuk róla, hogy olyan környezetben tud csak szárnyalni, ahol szeretik őt. Ahol nem szeretik, ott nem fogja megmutatni, kicsoda is ő valójában.
A királyfi rengeteg türelmet és rengeteg szeretetet igényel, de ez pont így van jól. Néha ugyan mi, királyi alattvalók nagyon elfáradunk ebben, és alig várjuk, hogy némi lélegzetvételhez jussunk két bűvésztrükk és egy műalkotás között, de nagyon boldogok vagyunk attól, hogy ő épp minket választott 12 évvel ezelőtt.

2017. jan. 15.

Mi, nők

A tegnapi gondolat azért megmaradt, így mégis megosztom veletek. Szóval, akkor, amikor épp a soron következő krémet kentem magamra jutott eszembe, hogy mi nők, micsoda elképesztő dolgokat tudunk produkálni.
Mert ugye mindent megteszünk tizenöt-tizenhat éves korunkban, hogy egy picit legalább idősebbnek tűnjünk annál, amik vagyunk, legalább tizennyolc-húsznak nézzenek már, hogy az a fiú, akit kiszemeltünk, ne nézzen kis pisisnek bennünket. A cél érdekében mindenfélét bevetünk, sminkelünk, szemüveget hordunk, hajat festünk, bármi. Aztán egy idő után ez a dolog átfordul a másik irányba, mert bármit képesek vagyunk megtenni azért, hogy fiatalabbnak tűnjünk annál, amik vagyunk. Már nem éppen kiszemelt pasik miatt, sokkal inkább az egész világnak szól ez. Képesek vagyunk vagyonokat költeni mindenféle ránctalanító krémre, narancsbőr elleni szupercuccra, fiatalító hatást ígérő kézkrémre, arckrémre, pakolásra, hajat festünk ilyenkor is, csak már az ősz hajszálak ellen.
Mindezek ellenére vannak, akik azért legalább nagyjából el szokták fogadni magukat annyinak, amennyik épp akkor, és igyekeznek minden korukban megtalálni a szépet, és a jót. Mert van egyébként. :) Mégsem ez az általános.
Gondolom ez is belénk lehet kódolva.

2017. jan. 14.

:(

Akartam írni valamiről, csak aztán beléptem a facebookra, és láttam egy hírt, amitől padlót fogtam. Nem vagyok annyira "kemény" csaj, mint gondoltam, és még vár rám egy nehezebb menet is ennél a mostaninál. Amiről azt gondoltam, gond nélkül menni fog. De már látom, nem fog. Vagy ha fog, addig még sok munka vár rám.
Áhhh.. mindegy, rébuszok csak, de jobb ez így.

2017. jan. 13.

Mai nap

Lehet mondani, hogy cseppet sem túloztam, amikor azt írtam tegnap este, hogy fáradt vagyok. Kicsit ciki bevallani, és már látom is, hányan fogjátok kikerekedett szemekkel olvasni, de én bizony ma délelőtt tízig aludtam. :D Igaz, hogy csak éjfél után aludtam el, de az akkor is majdnem tíz óra alvás. :) Mit ne mondjak, jól is esett.
Aztán a nap további részében főztem, majd ücsörögtem a kanapén a pinterestet böngészve a telefonomon, elpakoltam a ruhákat, porszívóztam, majd megint a pinterestet böngésztem.
Este jöttek az ezer éve nem látott barátaink látogatóba. Nagyon jó volt látni őket végre, tényleg évek óta nem találkoztunk élőben, csak online és telefonon tartjuk a kapcsolatot, de a legjobb (és innen lehet tudni, hogy igazi barátokról van szó) semmi feszélyezettség nem volt bennünk, pont olyan volt, mintha tegnap is találkoztunk volna.
Jó nap volt. (és nálunk nem nagyon esett hó, inkább az eső, így lucskos és trutyis minden)

Ja, és azért azt is elmesélem, hogy mostanában olyan sokszor van részem apró kis kedvességekben, és annyira jó ez. :) Olyan jó nekem. :)

2017. jan. 12.

Ha fáradt vagy

A héten elfáradtam, kimerültem, és leeresztettem, mint egy lufi. Így aztán ma hajnalban, alig elindultunk dolgozni, már ki is mondtam a kérdést, ami abban a pillanatban fogalmazódott meg bennem: "Nem jövünk el holnap szabira?" Abból, ahogy Balázs rögtön rávágta, hogy jöjjünk, azt gondolom, valami hasonló állapotban van, mint én. Ki kell most onnan szakadnunk, lesz három napunk itthon, feltöltődni, és nem gondolni az előttünk álló változásokra. Ami nyilván nem lesz így, beszélni is fogunk róla, mert mindkettőnket foglalkoztat, mindkettőnket érint, és még fogalmunk sincs róla, hogy milyen hatással lesz ránk. Megint új főnökünk lesz, mindkettőnknek. Ami most épp egyikünknek sem esik jól, ahogy az előző váltás sem.. de amíg arra várakozással tekintettünk, most ez valahogy más. Neki van jobb helyzete, abból a szempontból, hogy ő nem csak egy "porszem a gépezetben", hanem komoly hajtóerő abban a motorban, ami a gépezetet viszi. Más szempontból vizsgálva pedig neki a nehezebb.
Én közben mással is küzdök, mert egyre inkább azt érzem, hogy több van bennem ennél, amit csinálok, lehetne ez jobb, lehetne több, és érzem azt is, ahogy az agyam "sikoltozik" másfajta kihívásokért. Nincs lehetőségem, és ezt kicsit nehéz most elfogadni. Próbálom úgy tekinteni,hogy jó ez így is, porszemként, egy jól megfizetett porszemként, de egyre ritkábban sikerül. Félreértés ne essék, továbbra is szeretem a munkámat, jó nekem itt dolgozni, csak látom, ahogy toporgunk mindig ugyanabban a cipőben, elkövetjük ugyanazokat a hibákat, nem fejlődünk, nem próbálunk változtatni, pedig millió ötletem lenne a változtatásra és a fejlődésre.
Na.. ezt most jól leírtam, szépen el is felejtem pár napra. Úgyis mondhatnám, hogy hello, hétvége. :)

2017. jan. 11.

Ma nincs kedvem

Ma nem sok kedvem van bármit is írni. Amihez lenne, arról most még nem szeretnék, megvárom, amíg magamban rendezem az ehhez kapcsolódó érzéseket, gondolatokat (nincs semmi baj)
Még mindig szórakozik az áram is, és nagyon unalmas már....

Na majd holnap jobb lesz.

2017. jan. 10.

Csak kíváncsi vagyok

Most, hogy leszedtük a hétvégén a karácsonyfát, meg eltűntek az ablakdíszek, meg az a kevés díszítés is, ami jelen volt, olyan kopár és üres lett minden. Nincs túl sok "csetreszünk", mert eddig mindig menekültünk előlük, mondván, nincs hely hova tenni őket. Ráadásul emiatt jól be is épült a tudatunkba, hogy nem kellenek az ilyenek.
Nem szeretnék most mindenféle bigyókát összevásárolni, mert az nem is én lennék, meg előfordulhat, hogy pillanatnyi felindulásból olyat is megvennék, amit aztán később mégsem szeretnék eléggé, de azért szeretnék itt-ott valami szépet. Például a tálaló szekrény tetejére. Meg a még üres falakra is. A falakra polcot szerelni majdnem felesleges, ráadásul a gipszkarton falak miatt azért kissé macerás is (bár ismerjük a gipszkarton tiplit), meg minek is polc, ha nem is tudnám mivel megtölteni, meg nem is nagyon lehet rájuk súlyt pakolni.
Szóval.. ötleteket gyűjtök, hogy Ti miket tennétek ezekre a helyekre?

2017. jan. 9.

Semmi gond, megoldom

Minden nagyképűség nélkül azt mondom, hogy szerintem logisztikából és problémamegoldásból simán jelesre vizsgáznék bárhol, bármikor. Igaz, ezzel a gyerekes szülők többsége ugyanígy van, de azért hadd legyek egy kicsit büszke rá.
Mert ma is például, simán megoldottam a fodrásztól, hajfestékkel a hajamon, hogy a villanyszerelő haladéktalanul jöjjön, és nézze meg mi történt, mert a lakás felében nincs világítás. És lássatok csodát, ment, kicserélt két kismegszakítót, meg majd egy harmadikat holnap, merthogy ezek a kismegszakítók igen rövid idő alatt megszakították magukat, és tönkrementek.
Na.. hát így kell ezt, nem? És amíg mindez megoldódott, az ősz hajszálaim is eltűntek átmenetileg.

2017. jan. 8.

Mindig ugyanaz

Van két örök és állandó problémám. Több is, de ezeket képtelen vagyok legyőzni. És igen, lehet, hogy úgy tűnik, hogy csak siránkozok itt rajta, de semmit nem teszek azért, hogy változtassak is ténylegesen, de azért ez nem egészen így van.
Szóval, az egyik a korán lefekvés. Ami nekem nem megy.  A halálomon vagyok minden délelőttös héten, mert napi négy-öt óra alvás jut csak, de hiába is szeretném, nem tudok kilenckor, de még tízkor sem ágyba kerülni. Azt mondjuk nem tudom, hogy ha ott lennék, tudnék e aludni, mert egy csomószor van olyan is, hogy hajnali fél kettőkor még megnézem az órát, mert nem tudok elaludni. Igaz, azt még nem próbáltam ki, hogy otthagyok csapot-papot, ahogy van, és lefekszem.
A másik pedig az ivás (hiánya). Most elég keményen ki vagyok száradva, érzem a bőrömön is, meg úgy egyébként is. Valószínűleg ettől vagyok ilyen rettenetesen fáradékony is. De bent a munkahelyemen szinte egyáltalán nem iszom. Hideg is van, meg legalább így nem kell mennem folyton a wc-re. Itthon is keveset, mert mindig van valami, amit előbb megcsinálok, és majd utána. Ha a kezem ügyébe készítem, akkor meg hányingerem van tőle olyan három dl után, és akkor meg már azért nem.
Lehet, hogy reménytelen eset vagyok? Mondhatjuk úgy is, hogy reménytelenül hülye.. :D

2017. jan. 7.

A mai napról

Volt ma itt minden, ami csak lehetett egy ilyen jeges januári napon. :) A táncos cipő beszerezve, nem is volt a méret akkora probléma, mint gondoltam.. sokkal nagyobb gondot okozott, hogy a táncos fiúnak semmi kedve nem volt ehhez a vásárláshoz. :D Azért megoldottuk..
Aztán még volt egy délutáni cipővásárlásos körünk is. Ami úgy kezdődött, hogy Balázs az egyik kolléganőjének a lábán látott egy nagyon bundás csizmát. Amiről kiderült, hogy még a talpa is bundás belül, így aztán mondta, amikor hazajött, hogy ilyen kell nekem is. El is mentünk a deichmannba, hogy megvegyük. Erik jött velünk, mert ő az egyetlen, aki ebben a hidegben is sportcipőben jár még... egészen eddig nem talált kedvére való bakancsot, magasszárú cipőt, vagy bármi mást, ami az időjárásnak megfelelt volna (igen, kedves kisgyerekes anyukák.. ilyen is lesz majd :D). Mint kiderült- és itt most jól figyeljetek- a deichmannban (is) nagy leárazások vannak, és mellé egy olyan akció, hogy ha két pár leárazott cipőt veszel, akkor az olcsóbbat féláron adják, ha hármat, akkor a legolcsóbbat pedig ajándékba kapod. Így aztán, miután Eriknek találtunk egy ilyen bakancsot, Patriknak hazaküldtem egy fotót a neki szóba jöhetőről jóváhagyásra, majd felpróbálta Erik táncos cipőjét, meg az apja sportcipőjét, hogy megsaccoljuk a méretét. :D Bejött.. :) Rolinak is találtam egyet, így újabb telefon haza, hogy ő meg bújjon bele az én sportcipőmbe, mert ha neki az kicsi, akkor amit én felpróbáltam, és kinéztem neki, az pont jó lesz. Ez is bejött.. mindenkinek jó lett, és Roli bakancsát ajándékba kaptuk. :)) (és mint kiderült, időközben nekem lett a legkisebb lábam itthon)

Vacsorára Balázs palacsintát sütött, és így lett teljes a napunk. :)


2017. jan. 6.

Csapongós-borongós

Ahogy egyre csak hidegebb és hidegebb lesz, úgy fordulok én is egyre inkább befelé. Nem kéne.. és most, hogy itt az egésznek az előszobájában felismertem ezt, majd megpróbálok valamit tenni ellene. Biztos nem lesz könnyű, mert ugyanúgy, mint amikor nagyon fáradt vagyok, ilyenkor sincs kedvem sem beszélgetni, sem semmi máshoz sem, de majd csak kitalálok valamit, hogy kiráncigáljam magam a sötét gondolataim közül. Még azelőtt, hogy átállnék a sötét oldalra. :D
Úgy egyébként pedig minden a legnagyobb rendben van, Eriknek holnap be kell szerezni a táncos cipőt..biztos jó móka lesz egy negyvenötöst találni. Olyat, ami tetszik is neki, mert majd ballagni is ebben fog. Ó, istenem.. hogy már ő is ballag.. csoda e, hogy mostanság folyton egy újabb kisbaba gondolata motoszkál a fejemben? Ami csak motoszka marad nyilván, de biztos, hogy összefügg azzal, hogy mindenki hirtelen olyan nagy és önálló lett már. Meg hát egyébként is, egy kisbaba mindig maga a csoda. Ráadásul voltam akkora mázlista, hogy nincsenek szörnyű éjszakázós emlékeim, mert alig pár ilyenünk volt babakorukban. Más volt a helyzet Roli kruppos időszakában, de arról is már csak a szépre emlékezünk.
Nem mellesleg meg végre péntek este van. Éppen itt volt ennek is az ideje. :)
És ha már kiráncigálás.. közben eszembe jutott, hogy kipróbálhatnám, tudok e még írni.. vagy csak ilyen semmiről sem szólós kis firkákat vetek ide. Mi lenne, ha megpróbálnánk megint a szavas játékot? Tudjátok.. pár szó, amiből majd csak összehozok valamit. Ki van benne?

2017. jan. 5.

Ahh

Nem túl biztató, hogy ma, igen hosszú idő után először, nagyon komolyan èreztem, hogy időjárás változás lesz. Nem viselt meg ennyire egy hidegfront sem mostanában, mint ma. Nem akartam pedig elhinni ezt az extrém hidegre vonatkozó jóslatot..De a vègèn mèg igaz lesz. 😢

2017. jan. 4.

Ez bizony égő

Már pár napja fontolgatom, hogy kérek tanácsot tőletek, de aztán visszakoztam mindig, hogy mégis, milyen égő már bevallani, hogy hát bizony... nem tudok szépen felmosni. Eddig nem volt ezzel gondom, csak mióta itt lakunk a szép, új lakásunkban, azóta vannak ilyen problémák velem. Pedig.. úgy vagyok már, mint Gombóc Artúr a csokival, kipróbáltam én mindent, a mopot, a lapos felmosót, a hagyományos felmosórongyot, mostam fel négykézláb, épp csak még valami törzsi táncot nem lejtettem el felmosás előtt, vagy közben. Vettem laminált padlóhoz való ápolót, laminált padlóhoz való felmosófolyadékot, mostam fel sima általános tisztítószerrel, domestosszal, mosogatószerrel. De bármit csinálok, mindig csíkos lesz a padló. Nem gyengén. Annyira, hogy arra is vetemedtem már, hogy alig megszáradt az egyik felmosás, leváltottam a (lapos)felmosót a felmosórongyra, és felmostam azzal is. Bőszen figyeltem, és nagyon drukkoltam, hogy legyen jó. Már magamban el is képzeltem, hogy ha szép lesz, akkor én bizony megfogom az összes felmosócuccot, és a teraszról fogom beledobni a kukába, és azon melegében elrohanok felmosórongyot venni még vagy ötvenet, és soha többet mással neki sem állok. Na de nem.. megszáradt, és ugyanaz...
Nem értem. Folyton agyalok, mi lehet, amit rosszul csinálok, mert ennyire azért nem lehetek béna...
Valakinek valami ötlete van erre?

Elcsúsztam az idővel

Kicsit túlzásba vittem ma a kádban melegedést, így aztán úgy jártam, hogy nem sikerült éjfél előtt ideérnem. :) :D Ami nem olyan nagy probléma egyébként, igaz, jól rácsodálkoztam az órára, amikor kijöttem a fürdőből. Fel sem tűnt, hogy már ennyi idő eltelt.
Nem tudom mi lesz velem, ha ideér a hétvégére ígért rettenetes hideg, mert már ma is azt éreztem, hogy a hőérzetem szempontjából bőven a tűrőképességemet feszegetem. Nem nagyon van már tartalék energiám, amivel elő tudom vakarni a pozitív szemléletet, és mondjuk örülni annak, hogy milyen szép is tud lenni a zúzmarás táj. Pedig szép, elismerem.
Na mindegy.. majd csak túljutunk ezen a télen is.
Erik meglepte egyébként a tanárait a felvételi feladatlapokkal, akik olyan dicséretekkel illették, hogy "nem is gondoltam volna rólad, hogy csinálni fogsz ilyet", vagy hogy "ki sem néztem belőled, hogy 35 pontot el tudsz érni". Már csak röhögök az ilyeneken, pedig évekkel ezelőtt még dühöngtem. Mert kinek a szegénységi bizonyítványa, ha négy év alatt nem sikerült úgy kiismerni,hogy kinézzen belőle ilyesmit? Azért remélem Eriket az ilyesmi már csak előre viszi, és nem húzza vissza. Valószínűleg így van, mert azért azt megkérdeztem, hogy "legalább egy-egy ötöst bezsebeltél ezekért?", mire legyintett, hogy "ugyan anya, ez már nyolcadik.."

2017. jan. 2.

Még hangolódom

Még bőven csak ízlelgetem magamban, hogy már 2017 van. Az utolsó a harmincas éveim közül, és mint ilyet, illene hát jól kihasználnom. :D Nem mintha azt gondolnám, hogy jövőre majd jön az armageddon, vagy ilyesmi, de azért mégiscsak.. Na nem, semmi túlzásra nem kell gondolni, de most az van bennem, hogy az idei évet kicsit lazára kéne venni. Nincsenek nagy terveim, csak úgy jól akarom érezni magam, nem belefeszülni mindenbe, határidőket szabni magamnak, hanem hagyni, hogy minden úgy alakuljon, ahogy alakulnia kell.
És majd kiderül, hogy fog ez alakulni. :)
Nem mellesleg az idén lesz egy felnőtté váló fiam is. Hűűűha.

2017. jan. 1.

Első nap az idén

Ezt ma kaptam egy számomra nagyon kedves embertől. Gondolom nem bánja, ha megosztom veletek is. Már csak azért is, mert én azóta többször is "elkattogtam" rajta, biztos, hogy lesznek így mások is. (azt meg zárójelben jegyzem meg ennek a nagyon kedves embernek, hogy azért az tök jó, hogy úgy zártuk a tavalyi évet, hogy beszéltünk telefonon, és úgy kezdtük az ideit, hogy több üzenetet is váltottunk ma.. jó év lesz ez..)
Még mielőtt idemásolom, azért elmondom, hogy ha olyan lesz az egész évünk, mint a mai nap volt, akkor rendben lesz minden. Az ebédet közösen főztük Balázzsal.. ami egy kicsit nagyképű megfogalmazás részemről, mert a főzést ő csinálta, én csak kibiceltem ott a konyhában. :D Ettünk lencselevest, ettünk utána malacsültet, mondhatjuk, hogy mindent elkövettünk, hogy gazdagság is legyen, meg szerencse is. Ebéd után megnéztük az újévi koncert még hátralévő részét, aztán tévéztünk, kutyáztunk, közben azért kisikáltam a sütőt, mostam, stb. stb. Úgyhogy összegezve, tevékeny és abszolút harmonikus évünk lesz. (legyen így, nem bánom)

Telefonhívás érkezik Istenhez: - Halló, jó napot kívánok! Beszélhetnék Istennel? - Jó napot! Kapcsolom! ------------------------------------------------------- - Jó napot, Lelkem! Figyelmesen hallgatlak! - Uram, előttünk az Új Év! Kérlek, teljesítsd a kívánságaimat! - Természetesen, mindent, amit kérsz! De előtte kapcsolom neked a kívánságokat teljesítő osztályt, igyekezz megérteni, milyen hibákat követtél el a múltban! … Gépi hang a telefonban: „Kérem, várjon... azonnal kapcsolunk téged a kívánság osztály ügyfélszolgálatosával” …Várom…. - Üdvözlöm! Mit szeretne megtudni? - Jó napot kívánok! Engem az Úr átirányított önökhöz és mondta, mielőtt új kívánságaim teljesítését kérném, jó lenne meghallgatnom az előzőeket. - Értem, egy pillanat…. Megvan! Lelke minden kívánsága. Hallgatja? - Igen, figyelem! - Kezdjük a múlt évvel: 1. Unom már ezt a munkát! (teljesítve: „ez a munka megunva!”) 2. A férjem nem figyelmes velem! (teljesítve: „nem figyel!”) 3. Jaj, csak egy kevés pénzt kérek! (teljesítve: „pénzt – keveset!”) 4. A barátnőim hülyék! (teljesítve: „hülye barátnők!”) 5. Bármilyen kis lakás is jó lenne! (teljesítve: „a 10. emeleten a tető alatt, a tető beázik. Kértél: „bármilyent”!) 6. Ha lenne egy kis autóm! (teljesítve: van egy 20 éves kis Polski autód) 7. Jó lenne már szabadságra menni, bárhová, csak menni! (teljesítve: az anyóshoz a telekre, épp most szüksége van munkaerőre) 8. Senki sem ajándékoz nekem virágot! (teljesítve: nem ajándékoz!) - Folytassam? Itt kb. egy évre való olvasni való van! - Nem, nem, mindent megértettem! Visszakapcsolna a Teremtőhöz? ---------------------------------------------------------------- - Uram, mindent megértettem! Ezentúl minden gondolatomra odafigyelek, még a legcsekélyebbre is! Kérem, csak pozitív gondolatokat küldj nekem! Kérlek, segíts megérteni, hogy Te mindig segítesz nekem és mindent teljesítesz! És most pedig szeretném alaposan átgondolni. Hívhatlak később? … nevetés a telefonban… - Természetesen kedvesem. Amikor csak akarod! Imáidban ne panaszkodjál az Istennek, hogy neked minden rossz. Azt gondolhatja, hogy te még nem tudod, mi igazából a ROSSZ, és megmutatja neked. Mondd az Istennek, hogy nálad minden jó, és te jól érzed magad! Akkor azt fogja gondolni: „Ej-ej, kedvesem, te még nem tudod, hogy mi az igazi JÓ" - és megmutatja... (ismeretlen)