2016. aug. 31.

Címszavakban máról

Mert volt itt ma minden.
-megfeledkeztek rólam (ez majd egyszer egy jó sztori lesz az unokáimnak, de most még nem annyira jó sztori, hogy elmeséljem mindenkinek)
-megérkezett végre az eon


-megvolt az évnyitó

Közben egy csomó munka és idegeskedés, rohanás, kapkodva vasalás, kihízott inggel szembesülés az utolsó pillanatban (nem volt másik), nemakaromaziskolát-érzés.
Így telt az augusztus utolsó napja.

2016. aug. 30.

Így sem jártam még

Van a munkahelyemen az az elhíresült mondás, miszerint "mindig az jön, ami még nem volt". És most is így volt ez.
Múlt éjjel életem legrosszabb éjszakáján estem túl alvás szempontjából. Én még így sosem voltam, hogy nem bírtam aludni. Általában úgy van, hogy ha már elalszom (ez nem mindig megy könnyen), akkor alszom, mint a bunda, és nem ébredek fel még ágyúdörgésre sem (mondjuk még ágyú sosem dörgött szerencsére). Hírhedten jó alvókám van ilyen szempontból, mert nekem aztán nyugodtan zenélhet telefon, akármennyi, biztos, hogy nem ébredek fel rá.
Nem így a múlt éjjel. Háromnegyed óránként felébredtem. Nem tudom mitől, és egy jó darabig ment is, hogy visszaaludtam, de aztán negyed hatkor kimentem, és ittam egy kávét. Gondoltam, hogy na majd akkor most vagy teljesen felébredek, vagy a kávé után fogok még egy jót aludni. Nagy naivan vissza is feküdtem, de már semmi alvás nem sikerült. Hatkor aztán végképp feladtam, és felkeltem. Igyekeztem csendben lenni, nem is annyira az alvó gyerekeim miatt, mint inkább, hogy laknak alattunk is, felettünk is, velünk szemben is, mégsem kéne még felzörögni a szomszédságot. (cigit töltöttem)
Mire dolgozni indultam, már kellőképpen fáradt voltam, és minden porcikám fájt (mindig az izmaim, és a derekam fáj a leghamarabb, ha kialvatlan vagyok), de akkor már aztán végképp nem volt lehetőség alvásra, vagy fekvésre.
Most tizenegy óra van. Beállítottam az ébresztőt három ötvenre, merthogy holnap reggeles leszek. Kíváncsian várom, vajon ez a mai éjszaka jobb lesz e, mint az előző volt.

2016. aug. 29.

Mázlista

Ma kaptam ezt a jelzőt az egyik kolleganőmtől, amikor arról beszélgettünk, hogy mennyi is a gyes összege. Amúgy egyikünknél sem aktuális a téma, más miatt került szóba. Ő mondta, hogy sajnos ő nem volt sosem gyeden, csak gyesen. Kérdezte, hogy én voltam e, és mondtam, hogy igen, voltam. Na, ettől lettem mázlista. :)
És amúgy igen, mázlista vagyok, de nem úgy, abban az értelemben, ahogy ő gondolja. Mert volt kikkel gyedre mennem, és aztán még azt is meg tudtuk tenni, hogy évek hosszú során keresztül csak a gyes összegét hozzátéve a családi kasszához otthon lehettem velük.
És mázlista vagyok, mert három csodaklassz fiam van, akik megértek minden időt, fáradtságot, és bármit, ami csak adódott az évek alatt.
És mázlista vagyok, mert van egy csodaklassz férjem, aki az elmúlt fél évben mindenfélében jártasságot szerzett, és közben még sosem felejtette el éreztetni azt, hogy szeret. :)
És mázlista vagyok, mert van egy tökjó munkahelyem, és tisztességes fizetést is kapok a munkámért.
És mázlista vagyok, mert egészséges vagyok.
És mázlista vagyok, mert ... hát.. mázlista vagyok, na. :P

2016. aug. 28.

Kis dögök

Én nem tudom, másoknál hogyan van ez, de én esküszöm, hogy még soha életemben nem találkoztam ennyi döggel, mint amióta itt lakunk a második emeleten. Régen mindig azt hallottam, hogy az ilyen helyeken már nincs se légy, se szúnyog, és én balga, még el is hittem. Pedig nem is tudom, mire alapozva hittem el, hiszen repülnek.. oda mennek be, ahova akarnak.
De ezek még hagyján, mert ezek ismerős dögök, és nem is annyira zavarnak.
Ugye volt a denevér, amelyiknek sikerült ide betévedni..
De azóta találkoztam már össze tücsökkel is a konyhában. Szegény.. ijedtemben gyorsan kinyírtam, úgyhogy biztos megbánta az utolsó pillanataiban, hogy épp ide sikerült neki betévednie.
Rengeteg a pók, el sem tudom képzelni, honnan jönnek, de olyan, mintha termelődnének.
És a katicákról, a molylepkékről még nem is szóltam.

Kézenfekvő lenne a szúnyogháló, mint megoldás, én is tudom. De ezekre az ablakokra nemigen lehet felapplikálni még ezeket az öntapadós verziókat sem. Marad a csapkodás...
Azért.. ennek ellenére nem bánnám, ha még csak most kezdődne a nyár, nem vége lenne épp.

2016. aug. 27.

Így nézünk ki most

Úgy tűnik a képek alapján, hogy mindjárt költözünk. És valóban.. alig két hónap már csak talán. :) Közel a cél. :)

Az ebédlő ablakán bekukkant a nap



Minden szoba ajtaja látszik. :) (biztos lesz ilyen is, hogy mindegyik csukva lesz)


Szemben a fürdő, balra a wc 

2016. aug. 26.

Zanza

Állítólag most már látszik is rajtunk némi fásultság és még több fáradtság. Ami persze nem csoda, de azért nem jó, ha az embernek belemondják az arcába. Így aztán most azon igyekszem magamban, hogy eltüntessem ezeket a nyomokat, mert ugyan tény, hogy fáradtak vagyunk, és kicsit már bele is fásultunk ebbe a "soseleszkész" érzésbe, de azért sokkal többször tudunk még mindig lelkesedni, mint nem.
Mondjuk, sosem voltam még ennyire tudatában annak, hogy mekkora felelősség egy otthon kialakítása, és ez kicsit ijesztő is. Mert a falakat egészen könnyedén át lehet festeni, ha nem az igazi a színválasztás, de egy bútort azért nem olyan egyszerű lecserélni. De biztos meglesz majd minden, csak most még nem tudom milyen.
Közben azért gőzerővel sajnálom a gyerekeimet, hogy vége mindjárt a nyári szünetnek. Ráadásul Erik nyolcadikos lesz, és ez is olyan szörnyen ijesztő dolog.. El sem tudom képzelni, mi lesz, hogyan lesz, hova megy majd továbbtanulni. Ő leginkább sehova sem szeretne, ha tehetné, részéről elég is lenne az iskolába járásból. Ez nyilván nem így lesz, és nagyon szeretném, ha sikerülne a középiskolában egy olyan közösségre szert tennie, amitől majd rájön, hogy azért nem olyan nehéz minden, mint amihez szokva van, és elhiszi majd azt is, hogy nem a szülői elfogultság beszél belőlünk, amikor azt mondjuk rá, hogy igenis okos gyerek ő is. Rolival kapcsolatban is vannak félelmeim. Felsős lesz, és nem tudom, hogy fog boldogulni. Biztos megoldja majd, és bele fog rázódni, de nem tudom még, hogyan. Patriknak nagy tervei vannak a következő tanévre, amivel engem kissé lesokkolt, amikor felvázolta, és soknak is találom egy tanévbe belesűríteni, de majd meglátjuk. Meggyőzően tud érvelni, az egyszer biztos.
Na de most még van egy gondtalan hétvége. Ami a mi esetünkben nem strandolásról és kirándulásról fog szólni, de azt majd bepótoljuk jövőre. :) Addig meg hadd készüljön az otthonunk ezen a hétvégén is.

2016. aug. 25.

Nem könnyű nap végén

Ez a mai nap ez valahogy a szokásosnál is sokkal jobban elfárasztott. Volt, ami megviselt lelkileg, és nehezen is térek felett napirendre. Nem közvetlenül velem kapcsolatos, sőt, leginkább semmi közöm hozzá, de mégis..
És például épp ezzel kapcsolatban jutott az eszembe, hogy vajon hogy lehet az, hogy olyanok is tudnak lenni az emberek, hogy egy cél érdekében mindenki segíti a másikat, míg ugyanazok az emberek akár egy héttel előbb, vagy később megfojtanák egymást egy kanál vízben egy olyan apróság miatt, hogy mondjuk beálltak elé a kasszánál. Én továbbra is azt gondolom, hogy sokkal jobb jónak lenni, mint nem, de persze, nekem sem sikerül mindig.
Az építkezés ma is haladt,és találkoztunk az egyik asztalossal, aki majd jól elkészíti a konyhaszekrényeinkre az árajánlatot. Kíváncsian várom. Egyébként ahogy közeledik a fontos döntések ideje, úgymint milyen színű legyen majd ez vagy az, úgy válok egyre bizonytalanabbá mindennel kapcsolatban.

2016. aug. 24.

Ilyen már volt

Azt hiszem, én vagyok az egyik (aki ezt be is vallja) olyan ember, akivel simán lehetne illusztrálni a "lelki eredetű betegségek lexikonát". Vagy valami olyan ismeretterjesztő kiadványt, amiben azt taglalják, hogy mit is jelent az, hogy "teremt, amit gondol". Vannak ugye régi mondások, amikben nagy igazságok vannak. Az egyik ilyen, (és mindjárt kiderül, hogy van összefüggés az előző sorok és e között, nem hülyültem meg) amikor azt mondják, hogy "nyomja a vállát".
Na.. így vagyok én most. Mert úgy jártam, hogy addig-addig gyűjtöttem be mindenféle gondot, és terhet, amíg aztán el nem kezdett jelezni a testem, hogy talán elég lenne, és ideje egy kicsit belazulni. Igen.. fáj a vállam, meg a hátam. Illetve leginkább az a rész, amit- ha jól tudom- csuklyásizomnak hívnak. Már persze azoknál, akiknek van izmuk is. Rajtam ilyesmi csak úgy elvétve akad, ezért inkább nemes egyszerűséggel csak azt mondom, fáj a hátam.
Egy darabig elvoltam így. Reggelente egy-egy nyújtózkodás után roppant egy hatalmasat a bal lapockám környékén, majd napközben többször "megropogtattam" a nyakam, ha úgy éreztem, hogy már eléri lassan a tűrőképességem határát a fájdalom. Aztán mindig jobban állandósult a fájdalom, végül eljutottam odáig, hogy szépen velem is maradt. Most abba ne menjünk bele, hogy mi minden vezetett idáig, mert pontosan tudom az egésznek a lelki oldalát is (ami nem azt jelenti, hogy tudom másképp csinálni, sőt.. vannak terhek, amit inkább még én vennék a vállaimra, ha ezzel könnyíthetnék máson), a lényeg az, hogy a napokban eljutottam odáig, hogy annyira fájt, hogy folyamatosan frusztrált ez az egész.
Akkor aztán eszembe jutott, hogy Roli egyik osztálytársának az anyukája elvégezte ezt a kine tape ragasztó tanfolyamot. Ahogy felötlött bennem a gondolat, máris megkerestem a facebookon, és írtam neki, hogy mikor tudna rám időt szakítani, Emlékszem, tavaly, amikor már használtam ezeket a tapaszokat, sokat segítettek.
Ma tudott rám időt szakítani, és fel is ragasztgatta a tapaszokat. Nem tudom, mennyi van rajta pontosan, érdekesen néz ki (olyan felsőt most nem veszek fel, amiből kint van a hátam.. bár nincs is olyanom), mint valami kiterített pillangó. Fekete, mert ha már.. akkor használjuk ki a színterápiát is, és a fekete a legerősebb fájdalomcsillapító hatású.
Felkerült, és egész más érzés. Azt nem mondom, hogy varázsütésre elmúlt minden fájdalom, de határozottan komfortosabb így. Azt remélem, hogy most is beválik annyira, mint tavaly.

2016. aug. 23.

Nem is apróság

Vannak ezek a nem is apró dolgok, amik ugyan roppant fárasztóak, de nagyon nagy lendületet is képesek adni.
Ilyen, hogy ma megérkezett a fürdőkádunk, a mosdónk, meg szifontakaró a mosdóhoz, meg kádláb, meg ilyen kis bigyók még.
A csapok már egy korábbi beszerzés eredményéből megvannak. :)
De ez a történés, ez volt a mai napban a legjobb.
Erre értem haza a vásárlásból:


Igen, igen.. végre van bejárati ajtónk. :)
És hogy mi van a másik felén?


A kulcsok az otthonunkhoz. :) Nem is tudom micsoda érzés ez... :) Akkora nagy dolog...

2016. aug. 22.

Esőben álmodtam

Az eső ma mindent vitt. Nem tudtunk miatta gipszkartont hozni, így aztán ma nem történt semmi. Lett volna mit csinálni mondjuk gipszkarton nélkül is, de valahogy a sors másképp akarta.. mert egy csúnya baleset is közbeszólt, útlezárás miatt nem jutott el hozzánk a segítő kéz. Nélküle meg nem mentünk volna sokra.
Ha meg már így alakult, akkor Balázs pihenésképpen helpdeskelt egy kicsit annál az ismerősünknél, aki a gipszkartont fogja nekünk elhozni. (ilyen ez a vidéki élet.. mindenki ott segít, ahol tud) Én meg.. próbáltam nem belesüppedni abba, hogy augusztusban tizenhat fok van, és szakad az eső... helyette inkább elképzeltem mindenfélét a leendő otthonunkba.
Elképzeltem a színeit, az illatát. Olyan jó tiszta-szaga volt a képzeletemben, valami finom kis virágillattal még. A színek mindenfélék, van zöld is, szürke is, érdekes rózsaszínes árnyalat, hófehér is. Láttam, ahogy belépünk munka után, és olyan szép, fényes volt a lábam alatt a padló. Fehér. Sötétszürke fugával.
Millió kis apróságot képzeltem el, és majdnem el is indultam haza, hogy akkor most megnézem, így van e már, mert olyan valóságosnak tűnt. :)
Azért holnap, amikor már majd újra sütni fog a nap, mindent megteszünk azért, hogy megint közelebb kerüljünk a megvalósításhoz.

2016. aug. 21.

Ebből mi lesz

Mi ketten vagyunk az álompár sokak szemében. Mi ketten vagyunk azok, akik kitartottak jóban-rosszban, akik tulajdonképpen gyerekkoruk óta együtt vannak. Tudom, látszik rajtunk ez a rengeteg együtt töltött év, és annyira összecsiszolódtunk, hogy már látszik rajtunk idegenek számára is, hogy összetartozunk. Vannak egyforma gesztusaink, egy-egy pillantásból tudjuk, hogy mire gondol a másik. Elég egy cinkos összekacsintás a legtöbb esetben.
Nos, mi ketten mindketten a tökéletességre, de legalább a legjobbra törekszünk mindig. Az egyetlen, igazán nagy különbség az kettőnk között (és talán semmi másban sincs, csak ebben, ha kihagyjuk azt az örökbecsűt, hogy a fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk :P), hogy amikor valami nem sikerül nemhogy tökéletesre, de még a legjobbra sem, akkor azt hogyan fogadjuk el. Én általában az vagyok, aki rögtön megpróbál valami más megoldást találni, amivel át lehet hidalni a dolgot, vagy ha ez nincs, akkor szép, csendben kiborulok. Balázs nem szép csendben borul ki, hanem látványosan. Mérgelődik, csapkod, esetleg kiabál, és jajj annak, aki épp a közelében van, mert biztos, hogy talál valamit, ami az ő rovásán van.
Az elmúlt fél évben alig volt ilyen, hogy ki kellett volna bármin is borulnunk. Még az olyan helyzetekben is jól álltuk a sarat, amikor nagyon nem úgy alakultak a dolgok, ahogy mi azt szerettük volna. Akkor mindig valamelyikünk tartotta a lelket a másikban.
Ma egy kicsi kis tökéletlenség elég volt ahhoz, hogy én csendesen kiboruljak (az áthidaló megoldás nem jött be), ő meg.. hát... nem csapkodott, nem kiabált, nem dühöngött. Ő is csendesen borult ki. Na, ez volt az ijesztő az egészben. Mert napok óta figyelem én is, de még anyám is megjegyezte, hogy valami nincs vele rendben, mert nem olyan, mint szokott. Tényleg nem. Nem beszél, nem éhes, nem szeretne semmit, csak teszi a dolgát.
Remélem, hogy nem lesz ebből semmi nagy dolog, csak ez a rohadt parlagfű az, ami ilyen hatással van rá. Mert persze hogy nem kíméli az idén sem. :(

2016. aug. 20.

Láblógatás elnapolva

Még tegnap estefelé volt olyan tervem is, hogy ma majd jól nem csinálok semmit, és mindenféle csinálás helyett inkább jól kialszom magam.
Nos.. ebből annyi azért megvalósult, hogy fél kilencig aludtam. Balázs akkor már munkára készen állt, és engem is kérdezett, hogy megyek e vele. Nem mentem, mondván főznöm kell, meg van más dolgom is.
Szégyelltem volna a pofám, ha nem csinálok semmit, így aztán a kávé után már álltam is neki lehúzni az ágyneműt. Aztán rendet raktam a szobában, felporszívóztam, közben csináltam az ebédet, pakolásztam. Azt már láttam, hogy egy normális és alapos nagytakarításra most sem lesz idő, ha ebéd után menni akarok Balázzsal, így úgy döntöttem, megelégszem azzal is ami eddig megvan.
Ebéd után épp csak annyi időm volt, hogy igyak egy kávét, bepakoljam a mosogatógépet, már menni is kellett, mert telefonált Festő3, hogy ő bizony ott van most, ha nem gond. Mentünk hát gyorsan. Körbejárt, felírt ezt-azt, megbeszéltük, mit szeretnénk. Majd telefonál, amikor kigondolta, hogy mennyi lesz az annyi. (van egy olyan érzésem, hogy Festő1 lesz a befutó).
Túl sok hasznomat nem vették az építkezésen, de azért legalább arra jó voltam, hogy összesöpörjek. Amikor valaki azt mondja nektek, hogy a gipszkartonozás tiszta munka, ne higgyétek el. :D Tény.. nincs malteros vödör, meg betonkeverő, csak por. De azt igen szép mennyiségben termelődik. :) Roli szobája teljesen készen van, oda akár jöhetne is a festő. A nappali plafonja majdnem száz százalékos lett, csak közben elfogyott a gipszkarton (egy fél tábla hiányzik). Az étkezőt elkezdték belécezni.. úgyhogy haladunk. Nem gyorsan, de biztos léptekkel.
Hétkor jöttünk haza, elpakoltam a tiszta ruhákat, visszahúztam az ágyneműt. Majd aztán még nekiálltam a spájzot kitakarítani, mert egy hete minimum dühöngök már a molylepkék miatt, amik röpködnek örökké, és már két lisztet is kidobtam miattuk, mert beleköltöztek. Tizenegyre végeztem, de legalább elégedett lehetek, mert megcsináltam. :)

És itt kell megjegyeznem, hogy az idei az első olyan év, hogy egyáltalán nem akartam megkóstolni az ország tortáját. Ez a tökmagos izé nem hozott lázba.

2016. aug. 19.

Kicsit bővebben

Azt még nem tudom, hogy sikerül e betartanom az ígéretemet, hogy majd ma bőbeszédűbb leszek, mindenesetre egy csomó szempontból igencsak tanulságos hét áll mögöttem. Megint egy csomó mindent tanultam az emberekről, meg magamról is. Az biztos, hogy a kitartásommal nincsen gond, és az állóképességem is rendben van. Hogy fokozzam a szerénységemet, azt gondolom, hogy még az eszemet is elég jól tudom használni, amikor szükség van rá. A türelmem véges csupán, és abszolút köze van a fáradtság-szintemhez is. Mert minél fáradtabb vagyok, annál kevésbé vagyok türelmes.
A tanulságokon túl, amit kár is megfogalmazni, mert nagyon szubjektív a dolog, és egyáltalán nincs is köze semmihez (lassan hozzám sem túl sok), ma délután, amíg még tartott a munka okozta lendületünk, lemértük az összes létező falat, és padlót, hogy majd aztán kiszámolhassuk, hogy mennyi csempe, mennyi járólap, mennyi szőnyeg, mennyi laminált padló kell.
Találkoztunk egy kétszemélyes festőbrigáddal is, akik nálam egyáltalán nem nyerő emberek. Egy kicsit sem szimpatikusak, ámde drágábbak, mint az a srác, aki már adott árajánlatot.
És a második asztalossal is felvettük a kapcsolatot. Még a végén úgy járunk, hogy csináltatni fogjuk a konyhabútort, nem készen vesszük. :)
És a holnapra bevásárláson is túlestünk. Nem volt egyszerű, mert persze, belecsöppentünk a legnagyobb őrület kellős közepébe. Mit mondjak? Semmi meglepetés nem ért......

És akkor a hétköznapoknak vége is van erre a hétre. :) Jöhet a dolgos hétvége. :)

2016. aug. 18.

Már csak egy nap

Kicsit besokalltam most, úgyhogy azzal vigasztalom magam, hogy visszagondolok a nyaralásra. A Szigligeten való utazásokra, meg a badacsonyi kirándulásra, meg mindenre, ami csak eszembe jutott. Ez olyan szempontból jó taktika, hogy egy csomó jó érzés jön vissza rögtön, de olyan szempontból meg nem a legjobb, hogy emiatt aztán legszívesebben most rögtön csomagolnék, és indulnék vissza.
De már csak a holnapi nap lesz olyan nagyon húzós, aztán, ha akarom, akár lábat is lógathatok szombaton egész nap, mert gipszkartonozni én nem tudok, mást meg most nem lehet csinálni. Na nem mintha nekem még most bármi hasznomat is vennék az építkezés terén. :D


2016. aug. 17.

Pont így

Fárasztó és hatékony napon vagyunk túl, és még vár ránk ilyen holnap is, meg azután is.


De nem baj... ami nem öl meg, az megerősít.. szokták mondani. Úgyhogy lassan indulhatok az olimpián is, olyan kemény leszek.
Na majd holnap beszédesebb leszek. Most aludnom kell. (a képen szereplő okok miatt)

2016. aug. 16.

Nincs lista

Az a helyzet, hogy előszeretettel nem vezetek listát semmiről sem. Direkt, mert azt gondoltam, a listák frusztrálják az embert még akkor is, ha tök jó dolog kihúzogatni onnan a dolgokat. Kivételt képez a nyaralás előtti összegzés, mert azt leírom. De nem listába, hanem összecsoportosítom a dolgokat, ami kb. úgy néz ki, hogy vagy a lakás helyiségeit járom végig gondolatban, és összeírom, hogy honnan mit kell elrakni, vagy az összekészítendő bőröndök, táskák, dobozok vannak előttem gondolatban, és azt írom, hogy melyikbe mi kerül.
Most viszont, amikor az életünk sok-sok területe igényel komoly finomhangolást, odáig jutottam, hogy gondolati síkon már felmerült bennem a lista. Vagy listák inkább. Mert kéne egy lista arról, hogy miket kell még venni (a lakásba, és az iskolakezdéshez). Kéne egy lista arról, hogy mit hol lehet beszerezni (a lakásba és az iskolakezdéshez is). Kéne egy lista arról is, hogy ki mindenkivel kellene egyeztetni még az elvégzendő munkákról. Meg kéne egy lista lassan arról is, hogy a mindennapi dolgainkat hogy is kéne lebonyolítani.
De már tovább is gondoltam.. és rögtön excel táblában gondolkodom, amibe akár egyszerre is belefér minden, és különböző színekkel lehetne jelölni a különböző dolgokat, és rögtön mindent látnék egyben.
Na már csak az a kérdés, hogy mindezt mikor?

2016. aug. 15.

Bele sem gondolok

Van több olyan kolléganőm is, akiknek már csak pár év van hátra addig a bizonyos, bűvös negyven éves munkaviszonyig. Hetente minimum kétszer téma, hogy majd megint kiszámoltatják az időt, hátha... meg hogy majd milyen jó is lesz nekik.
Múltkor elkezdtem számolgatni, hogy mikor is lesz meg nekem az a negyven, amikor majd eljön az az idő, amikor élni is lehet. Hehe.. lehetne.. de aztán végiggondoltam, hogy ezzel a tempóval, amivel mostanság élünk, nem is tuti, hogy végig lehet csinálni azt a hátralévő huszonakárhány évet.
Régen volt az az ötvenöt, férfiaknak hatvanéves korhatár. Na, az baráti volt. Akkor még azért jut idő bármire, és már nem kell munkába rohanni, ott idegeskedni, aztán hazarohanni, bevásárolni, bedobni egy adag mosást, majd este kilenckor még ágyneműt húzni.
Jobb ebbe bele sem gondolni. :) Különben is, mit nekem nyugdíj.. tegnap még a gyest emlegettem. :D Lehet, hogy egy kicsit elfáradtam?:D

2016. aug. 14.

Vannak e még?

Hogy vannak e még álmok, mesék, és vágyak az életemben? Hát hogyne lennének. Még véget sem ért az egyik nagy álmom megvalósítása, már meg is van a fejemben a következő projekt. Nem ekkora nagyszabású, és nem is ilyen költséges, mint ez a mostani, messze nem is lesz ennyire látványos sem, de arra tökéletes, hogy ne maradjak cél nélkül. Nem szól másról, csak rólam. Mert van, amit ideje megtennem magamért. Több ilyen dolog is van. Van, amit mások szeretnének, hogy megtegyem, és van, amit én szeretnék. Nyilván az utóbbi az, amit én előtérbe helyezek, és ami majd kellő motivációt kell, hogy adjon akkor, amikor esetleg belekényelmesedhetnék abba, hogy végre készen vagyunk, megvagyunk, és ott élhetünk, ahol elterveztük.
Vannak olyan vágyaim, amik most még elérhetetlennek tűnnek, és vannak olyan vágyaim is, amiket lassan végképp el kell engednem. Az elérhetetlennek tűnőt azért nem fogom könnyen feladni, mert annyi minden tűnt már olyannak, ami nekünk sosem sikerülhet, és aztán mégis sikerült, hogy akár miért is ne lehetne ez is egy ilyen? Ugye "teremts, ahogy gondolsz", akár..
Vannak vágyaim, amikkel kapcsolatban én magam is bizonytalan vagyok már egy ideje. Elengedni nem tudom még, mert az kicsit olyan lenne, mintha a saját nőiességemet is elküldeném parkolópályára (legalábbis én még így élem meg). Az eszem már rég tudja, hogy nem kell nekünk több gyerek, a család is bőszen tiltakozik, mindenkinek tökéletes ez így, ahogy van. Tulajdonképpen én sem vagyok elégedetlen, és boldog is vagyok így, ahogy vagyunk, de van bennem egy örökösen motoszkáló "hiányérzet", amiért végül sosem született meg az a kislány, akit elképzeltem magamnak. Emiatt aztán időről-időre fel-felbukkan még bennem a vágy. Régebben azt mondtam, harmincöt éves koromig tudom elképzelni.. aztán, amikor már bőven elmúltam harmincöt, és még mindig nem éreztem volna "gáznak" kismamának lenni, akkor "kitoltam" ezt a határidőt negyven éves koromra. Az még két év. Addig még párszor felsejlik majd bennem a vágy, és elképzelem az érzést, főleg az ilyen napokon, amikor pl. a nap végén megtudom, hogy újra nagynéni leszek.
És vannak még mesék is. Csodás mesék manókról, tündérekről, boszorkányokról, és mindenfélékről. Amiket majd még lesz alkalmam elmesélni valamikor. Talán ott, annak a most még elérhetetlennek tűnő vágynak a megvalósulásakor. Akkor ott lesz elég idő, és ott lesz csak igazán alkalom mesét mondani.

És még adós vagyok egy sztorival arról, amiről a múltkor olyan rébuszokban beszéltem csak. Hallottam, hogy egy olyan pozíció ürül meg nálunk, amit én már akkor "kinéztem" magamnak, amikor még nem is dolgoztam itt. Tökéletes lenne nekem, minden szempontból. Egyetlen napig vacilláltam csak azon, hogy merjem e szóba hozni a dolgot a főnökömnek, de aztán úgy gondoltam, miért is ne? Így is lett, megkerestem, ő köszönettel fogadta a jelentkezésemet, de rögtön őszintén a tudomásomra hozta, hogy "vannak előttem". Olyan valaki, aki annak a valakinek a helyettese, aki most elmegy egy másik pozícióba. Ezt a valakit is jól ismerem, és tudom, hogy ő is bőven alkalmas erre a helyre. Nem mondtam le azért azonnal a dologról, de kicsit takarékra tettem magamban a reményt. Jól tettem, mert ez a valaki elvállalta a felkérést, így övé lett az a munkakör. De nem baj.. mert már az is nagy dolog, hogy ki mertem állni magamért, és fel mertem vállalni, hogy igen, szeretném, igen, szerintem jól tudnám csinálni. Ebből lesz majd később a valami. :) (akár egy újabb megvalósult álom :P)

2016. aug. 13.

Elgurult

Ma egy kicsit elgurult a gyógyszerem, és ennek következtében semmi nem volt jó. Mindenben találtam kifogást, mindenen kiakadtam, még szerencse, hogy túl sok mindennek azért nem adtam hangot, mert inkább szép csendben, magamban dühöngtem.
Annak azért hangot adtam, hogy az kiakasztó, hogy ezen a hétvégén szinte semmi nem történik az építkezés körül, mert épp senki nem jön. Persze, Balázs azért csinálta ma, amit tudott, de egyedül nem sokra megy, főleg, hogy egyik dologhoz még villanyszerelés hiányzik, másik dologhoz a gipszkartonos kell. A festőtől sem érkezett meg még mindig az árajánlat, amin megint csak kiakadtam, mert hétfőn azt mondta, pár napon belül küldi. Szerintem az már letelt, és amúgy is utálom az ilyet. Akkor mondja meg, hogy majd előbb befejezem az épp aktuális munkámat, és csak utána érek rá veletek foglalkozni, és akkor nem számítok rá. Így most azon agyalok, hogy ha ő nem küldi, akkor kit is keressünk meg.
Na jó, mindegy. Holnapra állítólag visszatér a nyár. Akkor talán majd én is jobb kedvű leszek.

2016. aug. 12.

Nem lesz semmi

Azt hiszem, hogy ha eddig őrült tempóban éltük az életünket, akkor a most következő hetekre majd inkább valami eszelős vágta lesz a jó jelző. Ahogy alakulunk, úgy kell majd egyre többször és többször valamit beszereznünk, amihez ugye kellünk. Ha másért nem is, hát kiválasztani csak nekünk kell. Van a fejemben koncepció, nem teljesen kiforrott, de azért kiindulásnak jó. A baj az, hogy mindenáron azt szeretném, ha egy bizonyos színvilág, vagy hangulat, vagy nem is tudom hogy mondják ezt jól, szinte mindenhol visszaköszönne, ugyanakkor annyira összevissza még bennem is minden, hogy jelen pillanatban el sem tudom képzelni, mi lesz ebből.
Ma megérkeztek a csaptelepek, a két ventilátor, és a két nyomólap a wc-hez. Szépek, csillognak-villognak, és tök jó lesz, ha már majd ott tartunk, hogy úgy fogok telefonálni: "Szia Gyuri, lassan jöhetnétek szerelvényezni."
Addig azonban a következő hetekben fel kell készíteni három gyereket az iskolakezdésre, amihez azért nem árt egy keveset vásárolni legalább.
Addig a jövő héten megint délelőttös leszek, úgy néz ki. A hétfő egészen biztos, a többi meg olyan kilencven százalék.
Meg addig még majd kiválasztjuk a csempét és a járólapot. Meg addig még majd egy csomó minden mást is fogunk csinálni.
De ezt is megoldjuk. :)

2016. aug. 11.

Jó móka


Ez a hihetetlen kupleráj igazából nem is kupleráj ám. Mert valaki arra jár, és majdnem oda sem figyelve nyúl egy csavarért, vagy előkap egy fúrószárat. Nem tudom honnan tudják, hogy melyik szerszám kié (van itt a villanyszerelőnek mindenféléje, van Balázsnak mindenféléje, és van a gipszkartonosnak is mindenféléje), de valahogy tudják. Két egyforma mérőszalagról is egy pillantásra megállapítják, hogy kinek a készletébe való. Én ezt bámulom, és csodálom, mert nekem ez biztosan nem menne. Nyilván azért, mert nekem aztán mindegy, hogy fémfúrós végű e valami, vagy nem, vagy épp melyik kalapács jobb a másiknál.
De van ennek a mindenféle szerszámnak, és segédeszköznek egy másik oldala is, amin jót szoktam mulatni. Vannak olyan szerszámok, amiket mindenki a magáénak vall. Egyik percben még a nevelőapám vízmértéke, amit a másik percben már öregapám akar vinni magával, azzal a felkiáltással, hogy "elrakom a vízmértékEMet, nehogy elkeveredjen." És a következő napon, még mindig ugyanarról a vízmértékről szólva megkérdezi a gipszkartonos, hogy láttam e, hogy hova lett rakva a vízmértékE? Ez a mindenki vízmértéke egyébként hol itt, hol ott bukkan fel, különböző sarkokban letámasztva, és munkára várva.. én meg magamban várom, hogy vajon a végén majd ki viszi végül magával, hogy az az övé?
De tűnt már- és került elő újra rejtélyes módon- Balázs kalapácsa is, és közkézen forognak a fúrógépek, és csavarbehajtók is. Ezek úgy működnek, hogy mikor melyik van jobban feltöltve, az van használatban. De ezt nem keverik, erről tudják mindig, hogy épp kiét használják.
Amúgy- megállapítom- hogy a férfiak ezekkel a szerszám mizériákkal sokkal rosszabbak, mint gondolnánk. :) De viccesebbek is annál, mint gondolnánk.. :)
Jó móka ez az építkezés. :D

2016. aug. 10.

Már megint

Idióta egy nyár van az idén. Vagy nekem vannak túlzó elvárásaim a nyárral kapcsolatban. Mert én nyáron azt várnám el, hogy ne kelljen egyáltalán hosszúnadrágot vennem, ne nagyon menjen a hőmérő higanyszála huszonnyolc fok alá, maximum esténként. Ezzel a huszonnyolccal azért erősen baráti vagyok szerintem, mert szívem szerint azt mondtam volna, hogy harminakárhány fok legyen legalább.
Erre ma megint itt van ez a tizennégy fok, meg eső, meg szél.. és már amúgy is egész héten olyan fura volt ez az egész időjárás, mert reggelente nagyon jó volt kardigánt venni, meg alig akartam kimászni a takaró alól, mert fáztam. És akkor ugye mindjárt itt van megint az augusztus huszadika, ami után már régen is mindig olyan hamar elkezdődött az ősz.
Azért remélem ez nem lesz mostantól mindig így, mert akkor szomorú leszek.
Ettől függetlenül semmi csüggedés, és rosszkedv nincs bennem, mert ma már a villanyszerelő dolgozott nálunk. (igen, villanyvezetékeknek is lehet örülni :D)

2016. aug. 9.

A gyerekekről

Szerintem elégé szerencsések vagyunk. Ami a gyerekeinket illeti például. Mert persze, vannak nálunk is olyan napok, amikor azt gondolom, hogy mindet elcserélem akár egy félig elnyalt fagyira is, mert éppen elviselhetetlenek külön-külön is, együtt meg aztán...
De alapjában véve igazán jó fejek. Minden akadályt és minden változást nagyon könnyedén vettek az elmúlt fél évben. Nem volt gond, hogy nem volt időnk semmire sem, jöttek segíteni, vagy elfoglalták magukat. Zokszó nélkül gyalogoltak akármennyit, cipekedtek, véstek, sittet lapátoltak, vagy épp amit kellett. Fél éve egy szobában laknak mindhárman. A fél életük dobozokban van otthon. Egy-egy dolgot már kicsempésztek, Roli legósdoboza újabban folyton úton van, és hol itt játszik vele, hol otthon.
Mostanra úgy tűnik, ők is szeretnének már megállapodni, mert egyre gyakrabban mondogatják, hogy majd mikor költözünk haza. Tervezgetik a szobáikat, és nincsenek is földtől elrugaszkodott elképzeléseik. Van, aki sima fehér falakat szeretne. Van, aki kéket. És van, aki fehéret és szürkét. Szerintem elég jól tükrözi a választásuk az épp aktuális egyéniségüket is. De meglátjuk, hogy amikor végül majd dönteni kell a végleges színeket illetően, mit mondanak.
Egy nagy bajom mégis van velük. Túl gyorsan öregszenek.

2016. aug. 8.

Hálás

Ma este, miközben a kádban olvastam eszembe jutott valami. Valami, amitől aztán szépen el is terelődött a figyelmem a könyvről (ma kezdtem el, még annyira nem mélyedtem bele), így inkább le is tettem, és miközben próbáltam megszabadulni a derékfájásomtól a jó meleg vízben, gondolkodtam.
Nevezetesen Balázsról. Mert amúgy a gondolatsort az indította el bennem, hogy a könyvben az a mondat szerepelt, hogy "igazi korai házasság volt az övéké, huszonegy és huszonhárom évesek voltak, de jól sikerült, szerették egymást minden pillanatban" Nem pontos az idézet, mert ahhoz most lusta voltam, hogy felálljak, és kikeressem, de ez volt a lényege. Pont, mint mi. Ennyi idősek voltunk. Korai házasság, ami jól sikerült, mert szeretjük egymást azóta is.
Na de térjek már a lényegre is.. ma betonozott. Egyedül. Én meg közben fodrászhoz mentem, ő közben betonozás után még beszélt a festővel is. Közben gyötri már az allergia, és tudom, hogy nagyon fáradt, de még nem hallottam panaszkodni. És tudom, (és csak most tudatosult bennem ez úgy istenigazából) hogy mindezt értem csinálja. Mert azt akarja, hogy mielőbb visszaköltözzünk, hogy nekem jó legyen. Így aztán kihajtja magát a végletekig, és nemigen van olyan ember, aki megkérdezné tőle, hogy hogy van, hogy bírja, miket gondol közben. Én szoktam azért ilyesmiket kérdezgetni, de ez nyilván nem ugyanaz, mintha mondjuk egy barátja kérdezné.
Elképesztő erőt és energiát mozgósított az elmúlt fél évben értünk, és nem tudom, képes leszek e valaha arra, hogy legalább a töredékét visszaadjam ennek. Csak remélni merem, hogy majd azok az évek, amiket ott, abban az otthonban fogunk eltölteni, aminek minden szegletében benne van a keze munkája, elegek lesznek erre.


2016. aug. 7.

Neki megy

Ma több-kevesebb sikerrel elindultunk körülnézni csempe és járólap ügyben, meg felmérni a mindenféle bútorok, és ilyesmik kínálatát. Egyelőre csak a barkácsáruházakban, többre nem futotta sem az időnkből, sem a türelmünkből. A kínálatra nincs panasz sehol sem, találtunk többféle csempét is, ami szóba jöhet, már csak meg kell állapodnunk az árnyalatokban, járólap is van olyan, amilyet gondoltam. Ez utóbbin is majd még csiszolnunk kell, mert nem teljesen egyformán gondolkodunk e téren. És ugyan Balázs álláspontja most az volt, hogy válasszam ki én, mert az neki jó lesz, ha nekem tetszik, azért ez nem egészen így lesz ám. Kettőnknek kell, hogy igazán jó legyen. :)
Láttunk egy csomó jó szekrényt és komódot, konyhaszerkényeket, fényképeztünk, jegyzeteltünk, hogy azért emlékezzünk is majd.
Végül vettünk két wc kagylót, egy pár zsák esztrich betont, egy pár zsák padlopont, egy pár zsák gipszkarton ragasztót, és hazajöttünk.
Itthon aztán Balázs levágta a purhabot az ablakok körül, én szorgosan összesöpörtem utána, majd aztán otthonról hazajöttünk, hogy aztán itthon megbizonyosodjunk afelől, hogy megint van valami, amiben Balázs sokkal ügyesebb nálam.
Mert ő tudja használni azt a konyhatervezőt.


Na, valami ilyesmi lesz belőle. A fal színe nem ilyen lesz, főleg, mert csempe lesz rajta. A padló színe sem biztos, hogy ez lesz, de erre van némi esély. :) Már csak az lesz a nagy feladat, hogy valahol összeválogassunk egy ilyen verziót, ami nem kerül majd négyszázezerbe. Szép kihívás.. de megoldjuk, az egyszer biztos.

Miközben ő tervezgette a konyhát, én nagyon jó kis telefonbeszélgetést folytattam. :)
És ma este láttam egy hullócsillagot is. :) (nem mondom el, mit kívántam :P)

2016. aug. 6.

Eljön az idő

..amikor majd a falak méretei már nem csak centiméterekben lesznek mérve, hanem csempeszámra is át lesznek váltva.
Eljön az idő, amikor a padlólapok méretei sem csak centiméterekben lesznek mérve, hanem át lesznek váltva járólapokra, laminált parkettára, és padlószőnyegre is.
Eljön az idő, amikor a falakon nem csak gipszkarton lesz, és vakolat, hanem színes festék is.
Eljön az idő, amikor az a kanapé a valóságban is ott fog állni.
Eljön az idő, amikor a fürdőben most még csak kiálló csöveknek tűnő izéknek jelentősége lesz, mert majd ott fog lefolyni a víz a kádból.
Úgy gondolom most, hogy végül nekem lesz igazam, és ez hamarabb megtörténik, mint ahogy azt Balázs nem túl optimistán gondolta.
Ha lehet még fokozni az izgalmakat építkezés-téren, hát most jön majd az izgalmak java. Lassacskán születik az otthonunk. Szépen, gondosan kicsomagoljuk az összes vágyunkat, álmunkat, és valósággá válnak. Ott lesznek a hétköznapjainkban, kézzelfoghatóan, mindig ezentúl.
Az ilyen történések miatt hiszem azt, hogy igen, nem csak szabad, de kell is nagyot álmodni. Mert egyszer minden nagy álom valóság lesz. :)

2016. aug. 5.

Csalódás és remény

Alapvetően nagyon könnyen barátkozó ember vagyok. Olyan, aki szívesen és könnyedén fogad be az életébe másokat. Persze, nálam is van olyan, aki ránézésre nem szimpatikus, sőt.. olyan is van, aki kifejezetten taszít ránézésre is (és nem azért, mert csúnya, vagy akármi), nyilván nem róluk van szó.
Azt viszont már nagyon sokszor megtapasztaltam, hogy nem jó dolog ilyen nyíltnak lenni, ennyire befogadónak, mert olyan sokszor csalódtam már miatta. Most is lezajlott egy ilyen csalódás, vagyis zajlik ez azóta szinte folyamatosan, amióta csak ismerjük egymást. Mindig voltak olyan történések, amiktől megdöbbentem, és folyton azon gondolkodtam, hogy hogy lehet, hogy ennyire nulla bizalommal van felém, amikor én nem ilyen vagyok vele. Aztán valahogy minden ilyen történésen túlléptem, kis pici tüskék maradtak csak, de miután eléggé napi kapcsolatban voltunk, így igyekeztem a kis tüskéket nem észrevenni.
Aztán tegnap végképp rá kellett jönnöm, hogy a bizalomnak a halvány csírája sem volt benne felém. Nem esett jól. Tanulságos csalódás volt, és most épp ott tartok, hogy egy csomó mindenben kételkedek is vele kapcsolatban. Nem lesz ettől egyébként semmi komoly változás az életemben, mert nem olyan valaki volt, aki a legfontosabbak közé tartozik. Csak egy lett végül azok közül, akiket másnak gondoltam (vagy szerettem volna másnak látni?), mint amik.

Aztán hallottam ma egy olyan pletykát is, amitől megdobbant a szívem. Valami olyat, amit egy-két évvel ezelőtt már megálmodtam magamnak. Lehet, hogy ebből az álomból végül valóság lehet.. nos, én mindent meg fogok tenni azért, hogy így legyen. (és majd mindent elmesélek a maga idejében rendesen is)


2016. aug. 4.

Ez nem megy nekem

Én nem tudom, hogy én vagyok e szörnyen béna, vagy mi van.. de egyszerűen képtelen vagyok használni ezeket a mindenféle bútortervezőket. Oké, hogy nem vagyok egy nagy rajztehetséggel megáldott valaki, meg térlátásom sem nagyon van, de azért azt gondoltam egyszerűbbek ezek a programok.
Az ikeás konyhatervező meg maga az idegbaj.
Azt hiszem, marad a képzelőerő. Pedig jó lett volna látni valamit, mert úgy lehet, hogy könnyebb lett volna eldönteni, hogy majd mi hogy legyen.
Holnap végre péntek. :)

2016. aug. 3.

Ilyen is van

Még a múlt hét közepén, amikor kiderült, hogy ezen a héten egyedül fogom hármunk munkáját végezni odabent, elhatároztam, hogy az biztos, hogy zokszó és panasz nélkül fogom végigcsinálni, bármi lesz is.
Persze, Murphy velem van, mert a hetek óta tartó nagyon komoly láblógatás után naná, hogy pont ezen a héten van olyan munkánk, ami elég pepecselős, és naná, hogy jó sok is van a pepecselősből. És persze, minden napra jut valami plusz feladat, olyanok, amik havonta-negyedévente szoktak előfordulni.
Ennek ellenére még nem jutott eszembe panaszkodni. Van dolgom, így legalább gyorsan telik az idő, egészen jól sikerül mindent beosztanom, és még nagyon jól tartom az "ütemtervet". Az is csak két percig esett ma rosszul, hogy amikor már épp hazafelé készülődtem, sőt.. gyakorlatilag fél lábbal már kint voltam, akkor jött egy telefon, és mese nem volt, azt a dolgot még meg kellett csinálni. Menet közben érkezett hozzá még egy feladat, így egy fél órát még eltöltöttem ezekkel.
Ezt amúgy csak azért írtam, mert tegnap eszembe jutott, hogy a múltkor valaki azt írta nekem, hogy én mindig csak nyavalygok, és rinyálok. Nos.. nem. :) Néha az is előfordul, hogy nem. :P
És amúgy is.. ahogy szokták mondani.. teher alatt nő a pálma. Péntekre lehet, hogy növök egy pár centit. :D

Na és azt nem is újságoltam tegnap, hogy Balázs miket tud már? Tegnap fogta magát, és befalazta a régi padlásbejáratot. Tegnapelőtt kivágta az új bejáratnak a helyet. Mindezt úgy, hogy közben létrán kellett egyensúlyozni, ytongokat felvinni, méretre vágni, stb. stb. Hát.. nem semmi, mikre képes. :)

2016. aug. 2.

Hűha

Ez itt most a


Azt most így hirtelen nem tudnám elmondani, hogy mi mindenről írtam ennyit.. de azt hiszem, volt itt minden, ami csak velem történt, amit megéltem, amit átéltem. Írtam egy csomó örömről, büszkeségről, vágyakról, de nyafogtam is, és sírtam is eleget.
Az írás mindig egyfajta terápia volt az életemben. Enélkül kevesebb lennék sokkal, még akkor is, ha egy jó ideje másképp írok már, mint régen. Kevesebb időm van rá, és egy csomó mindent meg is gondolok kétszer, hogy leírjam e.
A kétezer ötszáz poszt mögött azért van egy csomó minden más is. Hihetetlen, hogy mennyi embert sikerült "megismernem" a blogon keresztül, és mennyit profitáltam ezekből a virtuális ismeretségekből. Épp ezért ma már nagyon hálás vagyok azért a mély gödörért, amiben akkor voltam, amikor végül nekikezdtem az egésznek.

Azt hiszem, olyasmi ez, amit -önszántamból- nem fogok abbahagyni sosem. Így aztán biztosan lesz még majd háromezredik post is valamikor két éven belül. :)

Köszönöm, hogy ennyien itt vagytok még akkor is, ha (látszólag) nem tudok annyit jelen lenni nálatok. (de egyébként olvasni olvasok mindenkit továbbra is, csak a hozzászólásokkal állok hadilábon)

2016. aug. 1.

És még csak hétfő

Ma már megint sikerült embertelenül hosszú munkaidőt produkálnunk. Aztán már megint volt egy kis bontás. Nagyon remélem, hogy ez most már TÉNYLEG a legutolsó. Ezúttal az új padlásbejáratot kellett kibontani. Eddig csak húztuk-halogattuk, mondván, ráér még.. de most már nem nagyon lehet tovább várni vele.
Aztán beszéltem a villanyszerelővel. Legkésőbb hétfőn kezdeni fog. Az ár, amit mondott kicsit szíven ütött, de rezzenéstelen arccal fogadom már az ilyesmit. Ennyi, hát ennyi. Nem alkudoztam (bár Balázs szerint kellene), mert nekem az sokat jelent, hogy ő egy olyan szakember, akinek a munkája után nem fogok azon aggódni, hogy vajon nem ráz e meg senkit az áram, vagy nem ég majd el a vezeték a falban (még a lenti lakásunkban egyszer arra ébredtünk, hogy az egyik doboznál elégett a vezeték, és nincs áram.. mázlink volt, hogy nem lett nagyobb baj, és lecsapta a biztosítékot). A villany és a fűtés (meg a víz, persze) amiről úgy gondolom, hogy nem éri meg a spórolást, mert akár többe kerülhet a leves, mint a hús.
Ugyanakkor persze, folyamatosan aggódom, hogy nem lesz elég a pénzünk. Pedig már vizualizáltam az első hazaérkezésünket az új lakásba, és az első ebédet is az új étkezőnkben.
És itt lenne az ideje komolyan nekiülni és megtervezni a konyhát. Csak nagyjából tudom mit szeretnék.