Újra itthon

 Ma reggel már úgy ébredtünk Szegeden, hogy tudtuk, vége is van az aranyéletnek, mert ma ma megyünk is haza. Azt nem mondom, hogy vissza fogunk menni, de jó élmény volt így kettesben ez a pár nap. Hálás vagyok érte Patriknak, magunknak biztosan nem fizettünk volna be egy ilyen hétvégére. 

Azt nem nagyon értettem, hogy miért van Balázs úgy besózva, és miért akar minél hamarabb indulni, amikor tök szépen sütött a nap, még sétálhattunk volna akár. De nem győzködtem, gondoltam, igazából mindegy, ha ő indulni akar, akkor induljunk, legalább találkozunk még Erikkel is, mielőtt dolgozni megy. 

Hát találkoztunk. És jól meg is ríkatott ez a gyerek. Hetekkel ezelőtt az volt a megállapodás, hogy nem lesz Fradi bérlet, mert drága, egy csomó szar meccsen voltunk, stb stb. Nem értettem vele egyet, és borzasztóan nehéz volt emiatt az utolsó hazai meccsen, de elfogadtam a döntést. Erik (ezt Balázs mesélte el) már az utolsó hazai meccs óta győzködte a többieket, hogy vegyék meg a bérletet. Aztán azt mondta, ő szeretne ezzel meglepni engem a szülinapomon, és ő kifizeti az övét és az enyémet. Egyezkedtek az utolsó pillanatig, de ma, amikor hazajöttünk, Roli hozta nekem a legújabb Fradi pólót, Erik pedig mutatta a bérletet a telefonján. Én meg sírtam örömömben, hogy ilyen jófej gyerekeim vannak. Balázs tegnap megvette nekem álmaim skechers cipőjét, amiben olyan a járás, mintha egy felhőn mászkálnêk..

Így lett egy sima hétfőből egy nagyon emlékezetes nap.