Dius gondol... mit is?
A már -már megszokott szürkeségre ébredtünk ma is. Lassan nem is tudom elképzelni, hogy lesz itt még olyan, amikor nem a felhőké lesz a főszerep. Na mindegy.
Ezüst vasárnap van ma, de azon kívül, hogy az adventi díszek már elseje óta díszítik a lakást, nagyjából semmi karácsonyi hangulat nincs nálunk.
Ezen nem segített, hogy ma megint csak mérgelődni és fagyoskodni mentünk a Groupama Arénába. Az egyetlen jó volt benne, hogy Patrikkal is találkoztunk.
Ma nem kellett főznöm, mert Balázs még tegnap délután csinált csirkemellből aprópecsenyét. Kihasználtam az időt arra, hogy kitakarítottam mindenhol. Mondjuk jobban elfáradtam, mintha csak főzni kellett volna, de legalább ez is készen van, már halogatom egy ideje. De most szép rend van mindenhol.
Kész lett a mosás is, el is van pakolva minden ruha a helyére. Holnap úgyis épp csak arra lesz idő, hogy az ebéd elkészüljön, mert meccsre megyünk.
Kedves kis könyv, éppen aktuális is így karácsony előtt. Meseszerű, nagy igazságokkal, nagy tanulságokkal.
Jó volt olvasni, jó volt elmerülni benne esténként, nagyon jó kikapcsolódást nyújtott.
Tetszett.
Ami hosszú idő után az első olyan volt, amit nagyon sajnálok, hogy nem a helyszínen szurkolva éltük át, mert ez olyan lett volna, ami miatt ott akar lenni az ember minden meccsen. Az első félidőben vezetést szerzett az ellenfél, és úgy tűnt, csalódás lesz, mert ugyan jobbnak tűnt a mi csapatunk, de úgy nézett ki, hogy semmi nem sikerül. Az első félidő végén aztán egy parádés góllal egyenlítettünk. A második félidőben már sokkal szembetűnőbb volt, hogy mi vagyunk a jobbak, és annyira vártam azt a pillanatot, amikor majd végre megszerezzük a vezetést. A mondhatni szokásos Varga fejessel sikerült. A meccs utáni ünneplés még itthonról is olyan volt, amitől borzong az ember.
Na nyilván az meg amúgy nem hiányzott ma sem, hogy még a meccs után haza kell jönni, és aztán majd holnap hajnalban dolgozni kell indulni. Szóval jó ez így is, csak lehetne jobb is.
Megnyitott ma nálunk a McDonald's. Ez a mi kis városunkban nagy dolog, és egészen hihetetlen is. Nem túl nagy étterem, valamiért a drive meg nem üzemel, de gondolom, nemsokára az is menni fog.
Az tök jó, hogy ma már csütörtök volt, mert már csak egy napot kell dolgozni. Aztán még a jövő hét, és utána egy egész hét pihi. Két ünnep között dolgozom, csak szilveszter napján nem.
Na ez ma egy olyan igazi hétközepi, borzasztóan hosszú, nagyon nyűgös és nagyon utálom nap volt.
Már eleve rosszul kezdődött azzal, hogy úgy ébredtem , nagyon fáj a fejem. Múltkor is volt már ilyen, de az nem volt ennyire intenzív. Ez most teljesen a régi migrénes időszakomhoz hasonlított, és többféle gyógyszert is be kellett vennem.
Gondolom hogy ezek a gyógyszerek azért kicsit kiütóttek, mert szerencsére nem vagyok már hozzászokva. Mindenesetre egész nap zombi voltam. Nem volt jó nap
A mai napot is még bőven a messenger üzenetek és telefonhívások tömkelege jellemezte. Ahhoz képest, hogy tegnap este arról volt szó, hogy még akkor átviszik Fehérvárra, még egész délelőtt is ott volt Budapesten. Teljesen kikészülve, mert pihenni nem tudott, a gyógyszereit nem kapta meg, enni nem kapott rendesen (szívbeteg és cukorbeteg). Már éppen megbeszéltük anyuval, hogy elindul Pestre, lesz ami lesz, legfeljebb a következő vonattal jön is vissza, amikor telefonált, hogy most indulnak vele. Fehérváron nem volt hely a belgyógyászaton sem, és a kardiológián sem, így a gasztroenterológián van jelenleg. Tegnap arról volt szó, hogy le kell csapolni a folyadékot, de infúziós vízhajtót kap. Jó, ehhez én nem értek, lehet, hogy ez a protokoll. Nyilván ez egy szelídebb megoldás. Nem tudom mi lesz tovább, mi a terv, vagy mire kell berendezkedni.Majd kiderül.
A nap fénypontja volt, hogy voltam fodrásznál, és tetszik a végeredmény. És továbbra is nagy rajongója vagyok annak, ahogy ott mossák a hajamat. Bármeddig el tudnám viselni.
Jól indult ez a nap, de végül szett mégsem úgy alakult, hogy attól legyen majd emlékezetes, hogy milyen jó nap volt.
Sokkal inkább úgy, hogy ez volt az a nap, amikor anyukám és a nevelőapám gyanútlanul elment a szokásos féléves kardiológiai kontrollra, és végül ott kellett maradnia a kórházban, mert van a tüdejében egy csomó folyadék. Igazából még örülhetünk is, hogy pont most volt esedékes ez a kontroll, mert ki tudja mikor derült volna ki, hogy ilyen baj van. Az persze nem megy simán, hogy lecsapolják, mert még este kiderült, hogy azt Budapesten nem csinálják meg, mert nem oda tartozunk, átviszik Fehérvárra, és majd ott. De reméljük a legjobbakat. Más opció nincs.
Ma megint szürkeségre ébredtünk, és mindez egy baromi szar éjszaka után (tök sokáig forgolódtam, és tök sokszor meg is ébredtem) nem esett túl jól.
De egészen gyorsan összekaptam magam, és nagyjából fél órával az ébredés után már a boltban voltunk. Ott rögtön kellett "b" tervet készítenem az ebédet illetően, mert persze amit szerettem volna, az nem volt. Mindegy, csináltam mást. Délben már készen volt az ebéd, Patrik is jött ma, így együtt ebédeltünk.
Ebéd után elpakoltam, hajat mostam, kitakarítottam a fürdőt meg a wc-t. Közben a fiúk a Forma 1 záró futamát nézték, természetesen válogatott kommentekkel egymás kedvencei felé. Még persze ilyenkor egymást is mindenféle nem túl kedves jelzővel illetik. Roli és én drukkoltunk azért, hogy Norris legyen a világbajnok, és végül így is lett.
Voltunk ma Fradi meccsen is, megint a Kisvárdával játszottunk, mint hétközben is. Szerencsére megint mi nyertünk, és ez ma egy egészen vállalható meccs volt.
És végre sütött a nap, és órákon keresztül olyan volt, mintha ezen a tél dolgon már túl is lennénk, és tavasz lenne. Egészen más érzés így minden. Egyáltalán nem csoda, húgy a mediterrán országokban élő emberek sokkal jobb kedvűek (nagy általánosságban), mint mi.
A nap egyébként a szokásos házimunkákkal telt, amit az dobott csak fel, hogy a jó időben ebéd után gyalog voltunk vásárolni, mert jól esett a séta.
Még nem olvastam semmit az írónőtől0, legalábbis nem emlékszem a nevére.
Ez a könyv látszólag egy könnyed kis semmiség, közben meg egészen komoly témája van. A gyász feldolgozás a téma. Zseniális (és nagyon szimpatikus), hogy tök jól megfér egymás mellett a gyász, és a vidámság is. Ami még visz egy csavart az egeszbe, az az, hogy mindez igaz történeten alapul.
Szórakoztató és elgondolkodtató is egyben, tök jó stílusban ir, ha elem kerül másik könyve is, azt is el fogom majd olvasni.
Ez sem volt eseményekben bővelkedő nap,. Kb ugyanannyi minden történt, mint amennyi ideig sütött a nap. Igazából csak onnan lehet tudni, hogy azért valahol mégis előbukkant, hogy a munkahelyi iroda ablakán látszik némi fény. Reggel még sötét van, amikor dolgozni indulok, délután már sötétedik, amikor hazaindulok. A kettő között meg van ez a szürke valami. Még szerencse, hogy most már minden nappal közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor majd újra az az idő jön, amikor szépen fordul a kocka.
Láttam nemrég egy videót, ahol a kislány ágyba kapta reggel a forró csokit. Nyilván nem tudhatom, hogy mennyire volt az rendezett videó, vagy sem, de ahogy néztem, eszembe jutott, hogy biztosan rosszul vagyok összerakva, de én sosem vágytam még csak hasonlóra sem. Ez az ébredés dolog soha nem tartozott az erényeim közé, de hogy még amint kinyitom a szemem, máris egy ilyen forró löttyel nézzek szembe, hát köszi.
Ma mondták anyukámnak a kórházban, ahol a papa van, hogy már ne próbálkozzon semmivel, mert teljesen elutasító lett. Annyira nem akar már így élni, hogy nem fogad el semmit. Meg is értem, borzasztó lehet így élni, hogy már csak vegetál, mert semmihez nincs ereje, Amikor a mama évekig élt teljes demenciában, azt gondoltam, nincs annál borzasztóbb. De tévedtem, mert sokkal rosszabb ez, amikor az elme ép, de a tested képtelen már mindenre. Anyukám a legkevésbé sem képes önszántából elengedni senkit és semmit, pedig tudja ő is, hogy nincs már visszaút ebből, és jobb lesz neki, ha végre megpihen, mehet a mamához.
Ez a mai nap pont olyan volt, ami nyugodtan el is maradhatott volna, annyira nem történt semmi. Bent a munkahelyen afféle vihar előtti csend van. Jó lenne, ha nem lenne gyanús az ilyesmi, és rá lehetne fogni arra, hogy már év vége van, és csak simán belassult, lenyugodott mindenki. Na majd meglátjuk.
Kicsit furcsán érzem magam most estére, de gondolom leginkább azért, mert álmos vagyok.
Egyébként arra roppant büszke vagyok, hogy mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy minden nap legalább 2 litert, de inkább 2,5 litert iszom meg egy nap. Mondjuk van olyan időszak napközben, amikor fél óránként rohangálok a mosdóba..
Tegnap jól elfelejtettem, hogy egyébként a december 1 az blogszülinap is. Tegnap volt 17 éve annak, hogy megírtam ezen a felületen a legelső bejegyzést. Akkoriban teljesen más ember voltam, és teljesen más volt az internet is, és a blogvilág is. Emlékszem, esténként az volt a napi levezetés, hogy leültem és elolvastam kivel mi történt. Órákat lehetett eltölteni így, és egyik -másik blogcsalád olyan volt, mintha tényleg személyesen is ismerném őket.
Sok kedves embert ismertem meg ezen a felületen keresztül, sok gyerek nőtt fel így a szemem előtt, ahogy az én gyerekeim is mások szeme láttára. Roli még csak három éves volt az első poszt idején (jó, majdnem négy), mostanra már húsz (majdnem huszonegy)
Kedvem nem mindig van már írni, és nem is számolok be olyan részletesen a gondolataimról és az érzéseimről, mint akkoriban, de hűséges típus vagyok, ennyi idő után már nem hagyom magára a blogomat, bármilyen is.
Jövőre nagykorú lesz. 😃
Elég nagy klisé, de azért minden évben igaz, és minden évben rácsodálkozik az ember, húgy hűha, máris itt van az év utolsó hónapja, pedig csak most kezdődött el. Mindig van, amit az ember tervez év elején, aztán év végén meg szépen elengedi, vagy úgy tesz, mintha nem is akarta volna igazán. Mondjuk biztosan így volt ez év elején is, mert ez igazán fontos dolgokat meg szokta tenni mindenki.
Szeretem a decembert, és leginkább azóta, mióta saját háztartásom van, mert azóta része az életemnek ilyenkor az igazi várakozás, a fények, az apró kis csodák. Amíg kicsik voltak a gyerekek, még sokkal jobb volt ez. Mostanra az adventi naptár már nem játszik, a díszítés is leginkább az én lelkemnek fontos. A fiúk elvannak vele, tetszik nekik, Balázs azért néha megjegyzi, hogy nem elég még? Amúgy sokkal visszafogottabb vagyok pont miatta, mint amilyen szeretnék lenni, de van az a minimum, amiből nem engedek már. Bár minden évben kigondolom, hogy na, majd jövőre lesz itt még több fény, még több manó, házikó, és csillogó gömb, de aztán végül mindig megemberelem magam, és csak a már meglévő dekorációt használom..
Amúgy legszívesebben ilyenkor minden nap itthon lennék, és már egy percet sem pazarolnék munkára.
