Dius gondol... mit is?
A már -már megszokott szürkeségre ébredtünk ma is. Lassan nem is tudom elképzelni, hogy lesz itt még olyan, amikor nem a felhőké lesz a főszerep. Na mindegy.
Ezüst vasárnap van ma, de azon kívül, hogy az adventi díszek már elseje óta díszítik a lakást, nagyjából semmi karácsonyi hangulat nincs nálunk.
Ezen nem segített, hogy ma megint csak mérgelődni és fagyoskodni mentünk a Groupama Arénába. Az egyetlen jó volt benne, hogy Patrikkal is találkoztunk.
Ma nem kellett főznöm, mert Balázs még tegnap délután csinált csirkemellből aprópecsenyét. Kihasználtam az időt arra, hogy kitakarítottam mindenhol. Mondjuk jobban elfáradtam, mintha csak főzni kellett volna, de legalább ez is készen van, már halogatom egy ideje. De most szép rend van mindenhol.
Kész lett a mosás is, el is van pakolva minden ruha a helyére. Holnap úgyis épp csak arra lesz idő, hogy az ebéd elkészüljön, mert meccsre megyünk.
Kedves kis könyv, éppen aktuális is így karácsony előtt. Meseszerű, nagy igazságokkal, nagy tanulságokkal.
Jó volt olvasni, jó volt elmerülni benne esténként, nagyon jó kikapcsolódást nyújtott.
Tetszett.
Ami hosszú idő után az első olyan volt, amit nagyon sajnálok, hogy nem a helyszínen szurkolva éltük át, mert ez olyan lett volna, ami miatt ott akar lenni az ember minden meccsen. Az első félidőben vezetést szerzett az ellenfél, és úgy tűnt, csalódás lesz, mert ugyan jobbnak tűnt a mi csapatunk, de úgy nézett ki, hogy semmi nem sikerül. Az első félidő végén aztán egy parádés góllal egyenlítettünk. A második félidőben már sokkal szembetűnőbb volt, hogy mi vagyunk a jobbak, és annyira vártam azt a pillanatot, amikor majd végre megszerezzük a vezetést. A mondhatni szokásos Varga fejessel sikerült. A meccs utáni ünneplés még itthonról is olyan volt, amitől borzong az ember.
Na nyilván az meg amúgy nem hiányzott ma sem, hogy még a meccs után haza kell jönni, és aztán majd holnap hajnalban dolgozni kell indulni. Szóval jó ez így is, csak lehetne jobb is.
Megnyitott ma nálunk a McDonald's. Ez a mi kis városunkban nagy dolog, és egészen hihetetlen is. Nem túl nagy étterem, valamiért a drive meg nem üzemel, de gondolom, nemsokára az is menni fog.
Az tök jó, hogy ma már csütörtök volt, mert már csak egy napot kell dolgozni. Aztán még a jövő hét, és utána egy egész hét pihi. Két ünnep között dolgozom, csak szilveszter napján nem.
Na ez ma egy olyan igazi hétközepi, borzasztóan hosszú, nagyon nyűgös és nagyon utálom nap volt.
Már eleve rosszul kezdődött azzal, hogy úgy ébredtem , nagyon fáj a fejem. Múltkor is volt már ilyen, de az nem volt ennyire intenzív. Ez most teljesen a régi migrénes időszakomhoz hasonlított, és többféle gyógyszert is be kellett vennem.
Gondolom hogy ezek a gyógyszerek azért kicsit kiütóttek, mert szerencsére nem vagyok már hozzászokva. Mindenesetre egész nap zombi voltam. Nem volt jó nap
A mai napot is még bőven a messenger üzenetek és telefonhívások tömkelege jellemezte. Ahhoz képest, hogy tegnap este arról volt szó, hogy még akkor átviszik Fehérvárra, még egész délelőtt is ott volt Budapesten. Teljesen kikészülve, mert pihenni nem tudott, a gyógyszereit nem kapta meg, enni nem kapott rendesen (szívbeteg és cukorbeteg). Már éppen megbeszéltük anyuval, hogy elindul Pestre, lesz ami lesz, legfeljebb a következő vonattal jön is vissza, amikor telefonált, hogy most indulnak vele. Fehérváron nem volt hely a belgyógyászaton sem, és a kardiológián sem, így a gasztroenterológián van jelenleg. Tegnap arról volt szó, hogy le kell csapolni a folyadékot, de infúziós vízhajtót kap. Jó, ehhez én nem értek, lehet, hogy ez a protokoll. Nyilván ez egy szelídebb megoldás. Nem tudom mi lesz tovább, mi a terv, vagy mire kell berendezkedni.Majd kiderül.
A nap fénypontja volt, hogy voltam fodrásznál, és tetszik a végeredmény. És továbbra is nagy rajongója vagyok annak, ahogy ott mossák a hajamat. Bármeddig el tudnám viselni.
Jól indult ez a nap, de végül szett mégsem úgy alakult, hogy attól legyen majd emlékezetes, hogy milyen jó nap volt.
Sokkal inkább úgy, hogy ez volt az a nap, amikor anyukám és a nevelőapám gyanútlanul elment a szokásos féléves kardiológiai kontrollra, és végül ott kellett maradnia a kórházban, mert van a tüdejében egy csomó folyadék. Igazából még örülhetünk is, hogy pont most volt esedékes ez a kontroll, mert ki tudja mikor derült volna ki, hogy ilyen baj van. Az persze nem megy simán, hogy lecsapolják, mert még este kiderült, hogy azt Budapesten nem csinálják meg, mert nem oda tartozunk, átviszik Fehérvárra, és majd ott. De reméljük a legjobbakat. Más opció nincs.
Ma megint szürkeségre ébredtünk, és mindez egy baromi szar éjszaka után (tök sokáig forgolódtam, és tök sokszor meg is ébredtem) nem esett túl jól.
De egészen gyorsan összekaptam magam, és nagyjából fél órával az ébredés után már a boltban voltunk. Ott rögtön kellett "b" tervet készítenem az ebédet illetően, mert persze amit szerettem volna, az nem volt. Mindegy, csináltam mást. Délben már készen volt az ebéd, Patrik is jött ma, így együtt ebédeltünk.
Ebéd után elpakoltam, hajat mostam, kitakarítottam a fürdőt meg a wc-t. Közben a fiúk a Forma 1 záró futamát nézték, természetesen válogatott kommentekkel egymás kedvencei felé. Még persze ilyenkor egymást is mindenféle nem túl kedves jelzővel illetik. Roli és én drukkoltunk azért, hogy Norris legyen a világbajnok, és végül így is lett.
Voltunk ma Fradi meccsen is, megint a Kisvárdával játszottunk, mint hétközben is. Szerencsére megint mi nyertünk, és ez ma egy egészen vállalható meccs volt.
És végre sütött a nap, és órákon keresztül olyan volt, mintha ezen a tél dolgon már túl is lennénk, és tavasz lenne. Egészen más érzés így minden. Egyáltalán nem csoda, húgy a mediterrán országokban élő emberek sokkal jobb kedvűek (nagy általánosságban), mint mi.
A nap egyébként a szokásos házimunkákkal telt, amit az dobott csak fel, hogy a jó időben ebéd után gyalog voltunk vásárolni, mert jól esett a séta.
Még nem olvastam semmit az írónőtől0, legalábbis nem emlékszem a nevére.
Ez a könyv látszólag egy könnyed kis semmiség, közben meg egészen komoly témája van. A gyász feldolgozás a téma. Zseniális (és nagyon szimpatikus), hogy tök jól megfér egymás mellett a gyász, és a vidámság is. Ami még visz egy csavart az egeszbe, az az, hogy mindez igaz történeten alapul.
Szórakoztató és elgondolkodtató is egyben, tök jó stílusban ir, ha elem kerül másik könyve is, azt is el fogom majd olvasni.
Ez sem volt eseményekben bővelkedő nap,. Kb ugyanannyi minden történt, mint amennyi ideig sütött a nap. Igazából csak onnan lehet tudni, hogy azért valahol mégis előbukkant, hogy a munkahelyi iroda ablakán látszik némi fény. Reggel még sötét van, amikor dolgozni indulok, délután már sötétedik, amikor hazaindulok. A kettő között meg van ez a szürke valami. Még szerencse, hogy most már minden nappal közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor majd újra az az idő jön, amikor szépen fordul a kocka.
Láttam nemrég egy videót, ahol a kislány ágyba kapta reggel a forró csokit. Nyilván nem tudhatom, hogy mennyire volt az rendezett videó, vagy sem, de ahogy néztem, eszembe jutott, hogy biztosan rosszul vagyok összerakva, de én sosem vágytam még csak hasonlóra sem. Ez az ébredés dolog soha nem tartozott az erényeim közé, de hogy még amint kinyitom a szemem, máris egy ilyen forró löttyel nézzek szembe, hát köszi.
Ma mondták anyukámnak a kórházban, ahol a papa van, hogy már ne próbálkozzon semmivel, mert teljesen elutasító lett. Annyira nem akar már így élni, hogy nem fogad el semmit. Meg is értem, borzasztó lehet így élni, hogy már csak vegetál, mert semmihez nincs ereje, Amikor a mama évekig élt teljes demenciában, azt gondoltam, nincs annál borzasztóbb. De tévedtem, mert sokkal rosszabb ez, amikor az elme ép, de a tested képtelen már mindenre. Anyukám a legkevésbé sem képes önszántából elengedni senkit és semmit, pedig tudja ő is, hogy nincs már visszaút ebből, és jobb lesz neki, ha végre megpihen, mehet a mamához.
Ez a mai nap pont olyan volt, ami nyugodtan el is maradhatott volna, annyira nem történt semmi. Bent a munkahelyen afféle vihar előtti csend van. Jó lenne, ha nem lenne gyanús az ilyesmi, és rá lehetne fogni arra, hogy már év vége van, és csak simán belassult, lenyugodott mindenki. Na majd meglátjuk.
Kicsit furcsán érzem magam most estére, de gondolom leginkább azért, mert álmos vagyok.
Egyébként arra roppant büszke vagyok, hogy mostanra sikerült eljutnom odáig, hogy minden nap legalább 2 litert, de inkább 2,5 litert iszom meg egy nap. Mondjuk van olyan időszak napközben, amikor fél óránként rohangálok a mosdóba..
Tegnap jól elfelejtettem, hogy egyébként a december 1 az blogszülinap is. Tegnap volt 17 éve annak, hogy megírtam ezen a felületen a legelső bejegyzést. Akkoriban teljesen más ember voltam, és teljesen más volt az internet is, és a blogvilág is. Emlékszem, esténként az volt a napi levezetés, hogy leültem és elolvastam kivel mi történt. Órákat lehetett eltölteni így, és egyik -másik blogcsalád olyan volt, mintha tényleg személyesen is ismerném őket.
Sok kedves embert ismertem meg ezen a felületen keresztül, sok gyerek nőtt fel így a szemem előtt, ahogy az én gyerekeim is mások szeme láttára. Roli még csak három éves volt az első poszt idején (jó, majdnem négy), mostanra már húsz (majdnem huszonegy)
Kedvem nem mindig van már írni, és nem is számolok be olyan részletesen a gondolataimról és az érzéseimről, mint akkoriban, de hűséges típus vagyok, ennyi idő után már nem hagyom magára a blogomat, bármilyen is.
Jövőre nagykorú lesz. 😃
Elég nagy klisé, de azért minden évben igaz, és minden évben rácsodálkozik az ember, húgy hűha, máris itt van az év utolsó hónapja, pedig csak most kezdődött el. Mindig van, amit az ember tervez év elején, aztán év végén meg szépen elengedi, vagy úgy tesz, mintha nem is akarta volna igazán. Mondjuk biztosan így volt ez év elején is, mert ez igazán fontos dolgokat meg szokta tenni mindenki.
Szeretem a decembert, és leginkább azóta, mióta saját háztartásom van, mert azóta része az életemnek ilyenkor az igazi várakozás, a fények, az apró kis csodák. Amíg kicsik voltak a gyerekek, még sokkal jobb volt ez. Mostanra az adventi naptár már nem játszik, a díszítés is leginkább az én lelkemnek fontos. A fiúk elvannak vele, tetszik nekik, Balázs azért néha megjegyzi, hogy nem elég még? Amúgy sokkal visszafogottabb vagyok pont miatta, mint amilyen szeretnék lenni, de van az a minimum, amiből nem engedek már. Bár minden évben kigondolom, hogy na, majd jövőre lesz itt még több fény, még több manó, házikó, és csillogó gömb, de aztán végül mindig megemberelem magam, és csak a már meglévő dekorációt használom..
Amúgy legszívesebben ilyenkor minden nap itthon lennék, és már egy percet sem pazarolnék munkára.
November utolsó vasárnapja, utolsó napja, és egyben advent első vasárnapja is. Mennyi jelentéssel fel lehet ruházni egyetlen napot. Nálunk egyébként csak annak volt némi nyoma, hogy elkezdődött az advent. Na jó, azért a némi nyomnál kicsit több, mert az adventi díszítés nagy része felkerült ma. Maradt még pár dolog a dobozokban, de már majdnem hét óra volt, és még pár ruhát is el kellett pakolnom mielőtt fel nyolckor elkezdődött a meccs.
Felcsúton játszott ma a Fradi, ami ugye itt van a szomszédban, de tévében néztük csak a meccset, nem mentünk a Pancho Arénába. Elég jó meccs volt, és végül meg is nyerte a mi csapatunk.
És ezzel az esti meccsnézéssel vége is lett a hétvégének.
Ma arra ébredtem, hogy már fő a húsleves. Nagyon sokféle húslevest ettem már, mármint hogy sok ember készítéséből, de amit Balázs főz, az a legfinomabb. Nem könnyű rávenni, hogy csináljon, de érdemes várni rá.
Patrik is itthon volt ma, úgyhogy ez a mai egy tökéletes ebéd volt.
Ezen kívül leginkább csak a szokásos házimunkákat végeztem.
De ma pont jó volt ez így, ahogy volt.
.jpeg)
Sok könyvet olvastam már tőle. Mindegyik kivétel nélkül nagyon kemény, megrázó. Ez a könyv is olyan, amitől már olvasás közben is egyre inkább elnémul az ember, és magában csendben hálát ad azért, mert ezt sem kellett sohasem átélni.
A két főszereplő egymás ellentétei, ez minden pillanatban teljesen világos. Érdekes, hogy mindegyikük egyszerre szimpatikus is, és mégsem az. Ahogy halad a történet, és fokozódnak az érzelmek, úgy lesz mindenkinek a könyvben is, és olvasóként is egyre világosabb, hogy mi is az igazán fontos.
A szomorúsága ellenére is szerettem.
És egyben a hét utolsó munkanapja is. Még van pár nap szabim, de azt majd közvetlenül karácsony előtt veszem ki, karácsony hetében egyáltalán nem megyek majd dolgozni. Elég hihetetlen, de addig már csak három hetet kell majd dolgozni.
Volt még ma is egy csomó dolgom, vasárnap van a leltár zárása, és még volt bőven minek utánanézni. Legalább jó gyorsan telt az idő.
Munka után még elmentünk a gyógyszertárba, meg boltba. Itthon a fiúk vártak minket ebéddel. Tok jó fejek, hogy megvárnak, hogy együtt együnk.
Este megnéztük a Fenerbahce -Fradi El meccset. Most nem kellett csalódni, mert jó kis meccs volt, és 1-1 lett végül az eredmény.
Ma többször is átvertem saját magamat azzal, hogy azt hittem, csütörtök van. Gondolom azzal zavartam össze leginkább magamat, hogy azt tudom, hogy már csak holnap megyek dolgozni. Mondjuk az is benne van a pakliban, hogy szimplán csak rövidzárlatom volt a nap folyamán többször is. Kár lenne tagadni, hogy ez bizony elég sokszor előfordul.
A rengeteg eső és borzasztó hideg ellenére sem volt rossz napom. Olyan gyorsan eltelt, hogy csak néztem, amikor már majdnem három óra volt, hogy már ennyi az idő.
Ez a sötétség engem mindig kicsinál, de most már évről évre mindig nehezebben viselem el. Sok választásom nincs mondjuk, de szenvedek.
Itthon egyébként már nem sok mindent csináltam, de végre megmostam a hajam. Jól meg is mosolyogtam saját magamat, amikor hajmosás után még előszedtem a mindenféle kencét, amit mostanában használok. Sosem voltam ilyen háklis a hajamra, mint most.
Ma egész nap szakadt az eső. Nem szeretem, de egész nap arra gondoltam, hogy kell a Balatonba a víz. Így kevésbé utáltam.
Ez a mai egy igazán szánalmas munkanap volt, de szerencsére ez is csak egy napig tartott.
Délután, vagyis inkább már este, mert úgy fel ötkor már sötét van, voltam masszázson. Hi, nagyon jó volt.
Nem írtam róla akkor, csak megemlítettem, hogy történt valami. Azóta azért motoszkál bennem a gondolat, hogy mégis írnom kell róla, hogy meghalt az ember, aki a születési anyakönyvi kivonatomban az apám neve rubrikában szerepel. Kicsit furán éreztem magam még én is, de a hír egyáltalán nem rázott meg. Azok, akik tudták, ki-ki a maga vérmérséklete/élettapasztalata alapján ítélték meg azt, hogy rajtam semmit nem lehet látni. De ugye elmész a temetésre?-kétdezték többen is, azzal a kijelentéssel megtoldva, hogy mégis tartozom neki ezzel.
Lehet, hogy sokan azt fogják gondolni, hogy nem volt helyes részemről távol maradni, de az én apám 32 évvel ezelőtt meghalt már. Akkor, amikor azt a kijelentést tette, hogy ha nem tudok az ő elvárásainak megfelelni, akkor többet nem kell mennem. 15 éves voltam, éppen túl az ő távozása és a válásuk okozta testi-lelki nyomoron, kórházi kezeléseken, pszichológuson, pszichiáteren. Az akkori énem még nem tudatos döntést hozott a saját érdekemben, díjjal inkább volt sértődött dac. De soha többé nem voltam fontos. Sohasem volt kérdés, nem volt semmiféle beszélgetés, vagy bármi, amit az ember megtesz a gyerekéért.
Egyetlen alkalommal sajnáltam őt, amikor a húgom esküvőjén a gyerekeim nem tudták ki ő. Adtam lehetőséget,hogy velük kapcsolata lehessen, hogy ha nekem nem is volt az apám, nekik nagypapa lehessen. Ezt a lehetőséget sem akarta, és pár próbálkozás után a gyerekek már nem akartak vele találkozni.
Nem éreztem, hogy a mi kapcsolatunk olyan lett volna, ami miatt el kell őt búcsúztatnom ebből a világból. Természetesen azóta már eljutott hozzám, hogy ki mindenki "vett a szájára" emiatt.
Nincs bennem semmi érzelem iránta, már nagyon régen nem fáj, hogy úgy dobott el, mint egy használt zsebkendőt. Es nem értem, mások mit nem értenek ezzel kapcsolatban.
Ma itthon volt Patrik is. Tegnap este ugyan találkoztunk a meccsen, de az mégsem ugyanaz, mint amikor együtt ebédelünk itthon. Ilyenkor mindig úgy főzök, hogy tudjon vinni is belőle..
Délután felköszöntöttük anyukámat is, akinek névnapja volt a héten.
Ezeken kívül csak a szokásos itthoni dolgokat csináltam. Nálunk még nincs karácsonyi dekoráció, megvárom vele a jövő hét végét.
Ma Balázs és Erik is dolgozott. Elég fura volt egyébként, húgy mindketten ott vannak, és közben meg szombat van.. Természetesen most is együtt ebédeltünk, amikor ők megérkeztek kettőkor..
Aztán elpakoltam a kimosott ruhákat, és annak ellenére, hogy a fiúk nem is nagyon akarták, meg én sem voltam teljesen meggyőződve még a magam igazáról sem, amikor azt mondtam, hogy á, ez biztos jó meccs lesz, elmentünk a meccsre.
Nem volt jó. Es fáztunk. És a félidőben hazajöttünk. És ezek után az idén már nem nagyon hiszem, hogy nagy kedvvel nekivágunk. Aztán ki tudja...
Hajnali negyed ötkor hárman készülődtünk munkába. Sötét éjszaka volt még igazából, az is a barátságtalan fajtából, mert éppen szakadt az eső is. Mindegy, mert menni kellett. Az éjszakás kollégák mindig nagyon örülnek, amikor megérkeztünk. Mondanám, hogy azért, mert szeretnek bennünket (hát azért a többséggel jóban vagyunk), de inkább az a kitörő öröm oka, hogy nekik ilyenkor már lassan vége a munkaidőnek.
A munkanap gyorsan eltelt, mert bőven akadt megoldandó feladat mindenkinek. Jutott bőven ma is a hülyeségből is. Volt, aki végérvényesen le is szerepelt nálam a mai teljesítményével. A sokadik esélyt kapta már tőlem, de ezúttal az utolsót is eljátszotta.
Délután voltam megcsináltatni a körmömet, most épp ötféle piros van egy -egy kezemen. Szeretem ezeket a sokszínű körmöket.
Így este tíz óra környékén már nem nagyon tudom összeszedni a gondolataimat, most már jólesik becsukni a szememet.
Ez a hét ez pont olyan, mint az időjárás. Kellemetlen, szürke, és rideg. De kell ilyen is, mert az ilyen hetek után jobban lehet értékelni azt, amikor jó dolgok is történnek.
Igaz, már az is jónak számít néha, amikor csak a szokásos unalmas mindennapi dolgok vannak.
Az mondjuk tény, hogy az sokat dob a munkanapokon, hogy ezen a héten Erik is reggeles. Ezek még így, több, mint egy év után is különlegesek, tök jó így együtt dolgozni.
Hát ma reggel elővettem a téli kabátomat. Jó, hát igazából november 19-én már nem olyan nagy dolog ez. Emlékszem rá, gyerekkoromban ilyentájt volt az első hó. Azért tudom ilyen jól, mert Erzsébet nap van, és nálunk anyukám is, a nagymamám is, és a dédi mamám is ezt a nevet kapta, és mindig az ő névnapjukkal volt összefüggésben az első havazás.
Hó szerencsére nem esett, bár azzal csak akkor van bajom, ha ilyen felesleges locspocs lesz belőle. Ha lenne normális havazás, ami után sokáig szép fehér minden, és tiszta a levegő, az belefér. De ilyen már nem nagyon van itt nálunk.
A héten és a jövő héten még teljesen használhatatlanná válok délutánra. Még nyomjuk az éves leltárt, minden finomsággal, ami hozzá tartozik. Nagyjából minden részével én foglalkozom, én vagyok az is, aki először tálalja az eltéréseket, meg hogy mit hogyan vizsgáltunk ki. Sok éve csinálom, van már rutinom benne, de azért kell hozzá koncentráció. Azzal biztatom magam, hogy amikor ezen túl leszünk, akkor utána lesz egy lazább december, amikor majd ezt ki tudom pihenni.
Amúgy nálunk itthon a héten mindenki nagyon csendes üzemmódban van. Kicsit fura is, és remélem csak, hogy nem valami vihar előtti csend.
Fantasztikus. Elképesztő. Letaglózó. Szivfacsaró. Reménykeltő. Megnyugtató. Elgondolkodtató.
Én azt mondom, hogy ezt a könyvet olvasni kell, mert nem lehet szavakkal visszaadni azokat az érzéseket, amiket olvasás közben érez az ember. Nincsenek arra szavak, hogy reménytelen és kilátástalan sorsokat megélő emberek mégis minden pillanatban az élet és a természet szeretetét sugározzák.
Láttam már régebben is, hogy nagyon sokan olvasták, és a többségre ilyen hatással volt, mint rám is, de szkeptikus voltam, mint általában a felhype-olr művek kapcsán. De tényleg nem nagyon lehet másképp beszélni róla, mint egy csodálatos történet valakinek a tollából.
Volt pár könyv az idén is, ami nagy hatással volt rám, de ez benne van a top 3-ban. (És azért nem volt könyves péntek, mert tegnap este fejeztem be)
A múltkor az olvasással gyűlt meg a bajom, most így vagyok az írással. Csak ide kattintok, mert megszoktam, a mindennapjaim része. De nincs semmi igazi mondanivalóm, és nincs is olyan esemény, amiről érdemes lenne beszámolni.
Nyilván a baj velem van. Az olvasás már megy, hátha ezzel a blogírással is így lesz.
Ez a nap is kb úgy járt, mint a tegnapi. Jól indult, és a hátam is kevésbé fáj, mint tegnap. Nem volt semmi extra dolgunk, azon kívül, hogy kellett ebédet készíteni, meg a szokásos vasárnapi dolgokat, csak a délutáni válogatott meccset vártuk. Olyan könnyűnek tűnt, főleg, mert jól kezdődött, hamar vezetést szereztünk. Aztán voltak hibák, de mindent sikerült azért javítani. Kivéve ott, a végén, a hosszabbítás hosszabbításában, amikor egyetlen pillanat alatt a mennyből a pokolba jutottunk. Ott véget is ért az álom, amit egy döntetlen esetén is álmodhattunk volna tovább a pótselejtezőkig.
Borzasztó érzés volt, itthon is mindannyian másképp dolgoztuk fel. Szomorú nap ez is a magyar futball életében. Pedig Varga Barna micsoda gólt rúgott.
Egészen jól indult a nap, amikor végre a héten először úgy ébredtem magamtól, hogy de jót aludtam.
Délelőtt elintéztem a vásárlást, mostam, főztem, sütöttem. Patrik is jött na haza, így együtt ebédeltünk, amikor Balázs is hazaért. Igazából egészen eddig tök jónak éreztem magam, csak aztán ebéd után elkezdtem felszeletelni az almás sütit. Nem pitét sütöttem, hanem egy kevert tésztás reszelt almás receptet. Na lényeg, hogy nem sült meg rendesen. (Pedig megnéztem mielőtt kivettem, és nem ragadt a késre semmi). Első felindulásból majdnem kivágtam ahogy van, de aztán visszatettem a sütőbe. Na így sem lett valami jó, és utálom az egészet. Így jártam.
A lapockám jobb oldala alatt fáj a hátam, az is tök idegesítő érzés..
Szóval jól kezdődött a nap, de végül mégsem lett egy hű de jó nap ez..
Pont jókor jött ez a hét utolsó munkanapja, mert már többet semmiképpen sem lenne kedvem menni. Elfáradtam a héten megint, sok volt minden. De legalább már túl vagyunk rajta.
Délután épp csak mostam egy adagot, mert ugyan időm lett volna egy csomó mindenre, de fáztam is, fáradt is voltam, kedvetlen is, úgyhogy nem csináltam semmit.
Majd hátha holnap több kedvem lesz.
Nagyon nehezemre esett ma is felkelni, és elmenni dolgozni. Általában amikor odaérek, akkor már azért kevésbé rossz, mindig van valami, amivel jól el tudom foglalni magam, és olyankor már teljesen arra koncentrálok, bár a héten ezzel is voltak nehézségeim, tudva, hogy délelőttönként rajtam kívül mindenki otthon van.
Ma nagyon finom lencselevessel vártak itthon, ebben a hűvös, nyirkos időben duplán jól esett.
Megérkezett ma a multifokális szemüvegem is a lensmarttól. Múlt héten jött az olvasószemüveg. Mondjuk én arra azt hittem, hogy az a multifokális, de simán csak az én bénaságom miatt, mert rosszul emlékeztem melyiket melyik kerettel rendeltem. De lényeg, hogy mindkettő tökéletes, nagyon jó minőségben érkezett. Ezt a multifokálist ma felvettem, és volt egy olyan wow élményem, mint amiket videókon lehet látni kisgyerekekről, amikor megkapják az első szemüvegüket. Még magamnak sem vallottam be igazán, hogy mennyire rosszul látok már. Most azért ez a szemüveg szembesített ezzel. Azt még tanulnom kell, hogy a lencse melyik részén van az olvasó dioptria, és hogy is kell ahhoz tartani a fejemet, vagy hol kell nézni, de biztosan belejövök majd. Egészen biztosan fogok még innen rendelni, nagyon sokkal olcsóbb volt innen szemüveget rendelni.
Este megnéztük a válogatott meccset. Nagyon unalmas volt, de sikerült egy gólos győzelmet szerezni Örményországban.
Ma reggel minden megvolt, ami miatt nagyon nem szeretem az ilyen őszi, téli reggeleket. Hideg volt, kód, és sötét. Sajnos ki is tartott ez egész nap, és emiatt nem is volt valami jó napom.
Most meg addig szórakoztam itt a telefonommal, hogy mindjárt le is fog merülni, igyekeznem kell, hogy legalább ennyit tudjak ide írni. Igaz, semmi olyan nincs benne, ami nélkül ne lenne meg bárki.
Ez a hét nagyon olyan, amikor minden reggel kínszenvedés felkelni és dolgozni menni. Igaz, nem tudnám megmondani, hogy mi lenne kedvemre való. Most épp S kanapén fekszem, de még az sem az igazi. Mondjuk megint nagyon álmos is vagyok.
Egyébként nem történik semmi, éljük a szokásos hétköznapoar, és kész
. Erről nem nagyon van mit írni.
A nap legjobb része az volt, amikor már kifelé jöttem a munkahelyemről. Elmentünk munka után megnéztük az egyik kollégánk házát. Nemrég költöztek be, már egy ideje mondogatja, hogy menjünk, nézzük meg. Szép nagy ház, rengeteg lehetőséggel és rengeteg olyan tennivalóval, amihez jó sok pénz kell. Fiatalok még, van idejük minden álmukat megvalósítani. Remélem hogy sikerül is majd.
Ez a korán sötétedés nem a barátom, nem szeretem, hogy már öt órakor este van.
Nem volt igazán pihentető az éjszaka, nagyon nehezen aludtam el, és nagyon sokszor voltam fent. Reggel meg kelni kellett időben, mert nyolcra jöttek a villanyszerelők, a külső kamerákat szerelték fel végre. Már jó ideje megvannak, ér eddig mindig húzódott ilyen -olyan okokból, de most már megvan az összes, működnek.
Amíg ők szereltek, addig én megcsináltam az ebédet, parmezános csirkemellet és fűszeres tarját krumplipürével.. Ebéd után elmentünk Patrikhoz, vittünk neki is ebédet, vittük a létrát, hogy a mennyezeti lámpában ki tudják cserélni az izzót. Sétáltunk egyet a környéken, íttak egy kávét, aztán elmentünk átvenni Erik monitorját a Duna Plázában. Még kicsit felmentünk Patrikhoz, beszélgettünk, és aztán indultunk haza.
Hazafelé beugrottunk Budaörsön a Sinsay-be, de nem vettem semmit. Tok sok helyen látom, hogy azt mondják, se innen, se a pepcoból nem tudnak úgy kimenni, hogy ne vegyenek egy újabb bögrét, vagy gyertyát, vagy tudomidénmit. Nekem ilyen gondom nincs, ha meg is nézem, nem érzek ellenállhatatlan vágyat egy újabb kacatért. Az meg, bármennyire is szeretem a karácsonyt, vagy inkább az adventi hangulatot, sosem izgatott, hogy ilyenkor karácsonyi mintás bögréből igyunk. De ugye kinej mi..
Nagyon sokat aludtam, de még mindig nem érzem azt, hogy kipihent lennék. Igazából nem is tudom eldönteni, hogy mi lenne az, amivel ezt el tudnám érni.
Emiatt nem volt túl sok tervem mára, pedig előzetesen, amikor hetekkel ezelőtt Balázs mondta, hogy ma délután csapatépítőre megy, volt egy csomó minden, amiről azt gondoltam, hogy na majd ezen a délutánon megcsinálom. A mosás és a szokásos hétvégi takarítás megvolt azért..
Most meg már megint csak arra vágyom, hogy minél előbb ágyba kerüljek.
Azt sajnos továbbra sem tudom mondani, hogy hű, milyen jó könyv volt, és valószínűleg az írónőtől sem nagyon fogok mást olvasni már.
Szóval ezt mindenkinek a saját véleményére bízom majd.
A munkanap ma szót sem érdemel, jót nem nagyon tudnék írni róla, rosszat nem nem szeretnék..
Munka után egy gyors bevásárlás következett, aztán először felmostam egy üveg köptetővel, utána négyszer igazi felmosóvízzel is. Nem éppen ez volt a terv délutánra, de hát ilyen is van.
Mindegy, mindezek után azért tartva magam az eredeti tervemmel, elmentem a könyvtárba, és szereztem magamnak új olvasnivalókat.
Az még mindig furcsa, hogy ma meccsnap van, és nem készültünk, nem indultunk hat körül, hogy biztosan időben odaérjink, bármilyen is a forgalom. Természetesen nézzük a tévében, és az a része nem annyira hiányzik, hogy most már jól fel kéne öltözni, és még akkor is fáznék egy kicsit. A többi minden más meg igen. Egészen más élmény ott a lelátón, mint itthon a kanapén.
De a lényeg, hogy jelen pillanatban két góllal vezet a csapatunk.
A másik jó hír, hogy holnap már péntek lesz.
Ma is volt dolgom bőven, és csak úgy repült az idő a munkában. Megvolt ma a könyvvizsgáló első köre, mindent rendben talált. Decemberben jön még, az idén így döntöttek a könyvvizsgáló cégnél.
Munka után ötre volt időpontom fodrászhoz,. Azon még mindig szívom a fogamat, hogy egy-egy ilyen alkalom majdnem háromszor annyiba kerül, mint az előző fodrásznál, de igazából annyival minőségibb minden, hogy még így is megéri.
Ma tök jó hatékony napom volt, és mindent meg tudtam csinálni, amit terveztem. Legalábbis munkaidőben. Itthon már ugyanezt nem mondhatom el magamról, bár nem volt semmi extra fontos dolgom.
Cserébe a hatékonyságért jó fáradt vagyok, és ma is rendetlenkedik kicsit a fejem is.
Ma reggel már igazán novemberi időre ébredtünk. Esett, fújt a szél, és hűvös is volt. Egy kicsit sem esett jól, főleg, mert már fejfájással ébredtem, és csak a második fájdalomcsillapító használt valamit.
A munkaidő gyorsan elrepült, mert ma is rengeteg dolgom volt, gyakorlatilag minden percem be volt osztva, és amikor hazajöttem, inkább csak abbahagytam, nem pedig végeztem. Nincs ezzel baj, jobb ez így, mint unatkozni.
Mire hazaértünk, már ment le a nap. Ezt nem nagyon szeretem, mert nem csak fáradtabb vagyok tőle, de olyan haszontalannak is érzem a napokat miatta.
A tegnapi laza nap után azért ma nem ártott belehúzni, és áldozni a házimunka oltárán.. Becsülettel meg is tettem. Ki van mosva, össze van hajtogatva minden. Készült háromféle ebéd, délután sütöttem goffrit is.
Fél van mosva, ki van takaríva a fürdő és a wc is.
Én meg elégedett vagyok, de hulla fáradt.
Olyan gyönyörű napsütéses időre ébredtünk, hogy azért egy pillanatra el is gondolkodtam, vajon tényleg november elseje van, vagy szeptember elseje.
Délelőtt a Balatont vettük célba, és nagyon jó is volt ott lenni, sétálni egyet a párton. Szomorúan alacsony a vízállás, de én még mindig bízom abban, hogy majd tavasszal megint jóra fordulnia mindennek. Nem szeretem az esőt, de majd úgy tekintek rá, hogy minden cseppre szükség van.. Azután, hogy nem olyan régen a tengerparton sétáltunk, és a tengerben fürödtünk, valóban nagyon kis jelentéktelen valami a mi magyar tengerünk, de olyan kedves a szívemnek, hogy sosem lennék képes rá, hogy bármit is becsméreljek, ami ott van. Úgy vagyok vele, mint Petőfi az ősszel "Tudja Isten mi okból szeretem, de szeretem"
Lellén ebédeltünk a Burger'z Bar van. Nagyon finom hamburgert ettünk, és nagyon finom teát ittunk mellé. A teraszon ettünk, mintha csak tavasz lenne, vagy kora ősz. Sokáig emlékezni fogok erre is.
Hazafelé még a fiúk kötötték az ebet a karóhoz, hogy nem megyünk a meccsre. Én mindenképpen menni akartam, úgyhogy még vonatot is néztem, hogy melyikkel kéne mennem. De aztán amikor hazaérkeztünk, és nem a garázsba állt be Balázs, hanem csak a ház előtt, mert "még megyünk a meccsre", akkor azért nagyon örültem.
Meg összedobtam egy adag kakaós csigát, meg elpakoltam a ruhákat, amiket reggel kimostam, és aztán hát óra után kicsivel indultunk.
Szerencsére ma este nem kellett megbánni, hogy ott voltunk, jó kis meccs volt, 4:1-rs győzött a mi csapatunk.
Egyszer, nagyon sok évvel ezelőtt volt egy hasonló időszak már az életemben, amikor bármilyen könyvet vettem is a kezembe, nem tudott lekötni, nem tudott érdekelni, mert képtelen voltam annyira kikapcsolni az agyamat, hogy igazán figyelni tudjak másra a saját gondolataimon kívül. Érzem most is minden porcikámban, hogy eszméletlen módon túl van pörgetve az agyam. Kicsit sem kellemes állapot.
Holnapra tervbem van egy kisebb kirándulás. Este meccs is van, amin még vitázunk. Én menni szeretnék, az itthoni férfiszakasz már egy rakás kifogást talált az ellenkezőjére. Csalódott leszek, ha itthon maradunk, mert én továbbra sincs a a kikapcsolódást és a közös élményt látom benne. Teljesen mindegy, hogy milyen az a meccs, az is S közös élmények között van, aminek nem minden pillanata jó. És ezek olyan lehetőségek, amiket nem szabad kihagyni. Szerintem.
De ezt majd még holnap megbeszéljük.
Délután körmösnél voltam.
 |
| Bal kéz |
 |
| Jobb kéz |
Ma nagyon hatékony voltam, és nagyon büszke voltam magamra, hogy a tegnap még lehetetlennek tűnő feladatot végül mégis megcsináltam.
Egészen furcsa, hogy milyen jó idő van, és még fűteni sem kell akár napokon keresztül sem. Nem mintha nem tudnám megszokni, vagy zavarna, h nem lenne ennél hidegebb.
Sajnos borzasztóan elfáradtam, és emiatt semmi nincs, ami érdekelne, vagy ami lázba hozna, meg inkább, amiről lenne kedvem írni. Remélem azért nem maradok így, mert kb olyan vagyok most, mint egy robot.
Minden nap egy kicsit erőltetett menet. Mindketten a végletekig vagyunk kizsigerelve a munkahelyünkön. Nagy szerencse, hogy még most kitart a pár napos szabadság okozta feltöltődés. Nem is marad energiám semmire már délután, csak úgy vagyok, nézek ki a fejemből.
Várom a pénteket.
Ha annak idején másképp alakult volna az életem, akkor ma nem arról írnék, amiről, hanem egészen másról. De majd lehet, hogy egyszer elmesélem ezt is.
Miután éjszaka nagyon rosszul aludtam, nagyon nehezemre esett reggel felkelni. Hideg is volt, meg minden bajom is, és már ébredés után azon gondolkodtam, hogy hogy is lehetne elmenni melegebb éghajlatra mondjuk májusig.
A nap nagy részében úgy éreztem magam, mint akin pillanatokon belül kitör valami hatalmas kórság. Gondolom leginkább a kialvatlanság miatt, de amúgy nagyon nem jó.
Elkezdődött a heti őrület. Még lehetett az eddigieket fokozni, mert elkezdődött az év végi leltár is, ami csinál nekem minden napra egy csomó plusz munkát (ha esetleg még nem lenne elég). Bejelentkezett a könyvvizsgáló is, jövő héten szerdán jon először, aztán majd decemberben még egyszer. Na mindegy is, repül az idő így.
Igaz, nagyjából fél óránként jut eszembe, hogy eladok mindent, és meg sem állok valami olyan országig, ahol nincs 15 foknál hidegebb, és elképzelhetetlenül sokat süt a nap.
A legnagyobb bajom, hogy csak öt órát aludtam..
Ez az óraállítás nem a kedvencem, én jobban szeretem, és jobban is viselem a fordítottját, de majd eljön az is megint.
Végül fájdalomcsillapítóval aludtam, annyira fájt a derekam még lefekvés után is, hogy végül egy jó háromnegyed óra forgolódás és helyezkedés után inkább kijöttem egy gyógyszert bevenni.
Délelőtt boltban voltam, visszavittem a flakonokat, dobozokat. Nálunk bankszámlára gyűlik, a jövő évi nyaralás költőpénze lesz. Azóta gyűjtjük, mióta a Balatonról hazajöttünk..Ezzel a módszerrel sosem teher visszavinni sem, és összegyűjteni sem. Igaz, nálunk kezdettől fogva van erre külön tároló, még a temuról rendeltük..Amikor tele van, csak visszük, és kész.
Balázst megvártuk az ebéddel természetesen, krumplipüré, sajtos karaj és párizsi szelet készült ma. Patriknak is vittünk, mert ma voltunk Fradi meccsen. Mondanám, hogy bár ne is lettünk volna, de igazából nincs rossz élmény, ha együtt vagyunk. Mondjuk Erik nem jött, mert nem érzi magát a legjobban, nem volt kedve még fagyoskodni is. Végül amúgy tényleg az volt a legjobb az egészben, hogy Patrikkal is találkoztunk, mert amúgy kikaptunk. Ez van.
Balázs egész hétvégén dolgozik, így az egyértelmű volt, hogy nem lesz semmi programunk. Igaz, nem is nagyon lenne most semmihez sem kedvünk, ami nem napsütésben és jó időben lehetséges. Még mindig a máltai kiruccanás hatása alatt vagyok teljesen, oda akar holnap indulnék is vissza.
Ehhez képest ma nagytakarítást tartottam, minden ágyat elhúztunk a helyéről, a kanapét is, mindenhol nagyon alaposan felporszívóztunk (Erik segített), felmostam mindenhol. Délutánra, amikor már a ruhákat is összehajtogattam a derekam nem volt nagyon hálás, de addigra készen volt minden, a fürdő is tiszta volt, meg a wc is..
Most este néztem pár tiktok videót, és jól rácsodálkoztam, hogy vannak, akik már beszerezték a karácsonyi ajándékokat. Én meg gondolatban sem tartok itt, pedig a munkám hetek óta a karácsony körül forog. (És emiatt már -már utálom is az egészet)
Szerintem még egyetlen író könyveivel sem szenvedtem ennyit, mint ezzel a sorozattal. Nem tudom megmondani az okát, mert azért nem annyira borzasztó, de valahogy mégis olyan, ami nem is hogy távol áll tőlem, de annyira unalmas, hogy képtelen voltam lendületesen, élvezettel olvasni. Pedig szeretem az olyan könyveket, amik egymást követik, szeretem azokat, ahol az egyik könyv mellékszereplői lesznek a következőven a főszereplők. Ez is olyan..
Nincs semmi taszító vagy negatív évben a könyvben sem, mégsem lettek kedvenceim a történet során. Valamiért szabadulni akartam tőle, de sehogy nem boldogultam vele.
Még itt van a harmadik része is, de lehet, hogy annak már neki sem állok. Az biztos, hogy előtte mást fogok olvasni, mielőtt egyáltalán eldöntöm, hogy azzal mi legyen..
Ma ilyen igazán furcsa nap volt. Nem volt semmi dolgunk, nem mentünk sehova, majdnem csak unatkoztam. Nem mintha nem találhattam volna magamnak bármi elfoglaltságot, de annyira nem is unatkoztam azért mégsem. Főleg, mert bárminek álltam volna neki, biztosan képes lettem volna agyonbonyolítani. Az meg fix program volt, hogy háromnegyed héttől nézzük a Fradi meccset, így csak addig kellett kitartani.
Délután esett nálunk az eső, jó sötét is volt. Szerencsére hideg még azért nincs, gyakorlatilag szerda óta nem is kell fűteni sem, esténként kicsit a klímát elindítjuk, és az bőven elég. Ezzel kiegyeznék akár egészen tavaszig.
A Fradi meccs ezúttal nem okozott csalódást. Az első félidő még nem az volt, amit nagyon szerettünk, de a második már bőven az a kategória, ami miatt sajnálja az ember, hogy csak a tévében látja. Még sok ilyen legyen.
Na jó, nem egészen, de a héten már legalább nem kell bemenni a munkahelyemre. Igaz, a mai nap is olyan volt, mintha legalább három napot dolgoztam volna megállás nélkül. De még tart a feltöltődés utáni lendület, másképp élem meg a plusz terheket.
Balázsnak kevésbé jó dolgok jutottak erre a hétre munka terén, de remélhetőleg tényleg csak erről a hétről van szó.
Nem történt ma semmi más ezeken kívül. Voltam boltban is délután, de nem az armageddon eljövetelére vásároltam, hanem csak arra, hogy holnap főzzek valamit. Komolyabb vásárlásra nem is lettem volna alkalmas már négy óra után.
Reggel a kollégák úgy vártak, mint a Messiásr. Én meg úgy mentem, mint akit a vesztőhelyre visznek. Lehet mondani, hogy nem voltunk egy hullámhosszon. Szerencsére most csak két nap munka van, aztán egy kis pihi, és pénteken úgy dolgozom majd itthonról, húgy nem én kértem.
Így kicsit kevésbé fájdalmas ez a visszatérés. Amúgy nem, baromi szar volt na reggel úgy kelni, hogy nem csak sötét van, de hideg is..
Na de majd visszakerülök a rendes kerékvágásba. Meg van mit pótolni az alvás terén is, de gondolom ez is a hét végéig rendeződik majd.
Ma van a fordítottja a múlt hét szerdának. Akkor is borzasztóan fáradt voltam már egész délután és este, de az egy sokkal jólesőbb fáradtság volt, mint ez a mai.
Nagyon nem esett jól hazajönni. Az ottani klíma teljesen az enyém, az, amit egész életemben szeretnék magamnak.
De nincs helye a kesergésnek, mert felejthetetlen napokat töltöttünk ott, egész életre szóló élményeket szereztünk együtt megint. Ezek pedig minden egyes olyan napon, amikor egyhangú vagy épp lehangoló minden, ott vannak, elő lehet venni őket.
Szerencsére éjszaka elállt az eső, és reggel már úgy keltünk fel, hogy nyoma sem volt a tegnapi időjárásnak. Meg tudnám szokni, hogy október vége felé húsz fok van reggel.
Ma is volt még hova menni, ma Birguban voltunk. Azt gondolná az ember, hogy ez egy olyan kis sziget, hogy gyakorlatilag egy nap alatt mindent meg lehet nézni, de dehogy lehet... Mindenhol annyi látnivaló van, újabb és újabb szépségek, hogy az a kis terület egészen hatalmas lesz tőle.
Nagyon érdekes, hogy a látszólag színek nélküli épületek is mennyire látványosak, és az egyformaságuk mellett is milyen sokfélék.
A kék millió árnyalata a tenger, és most már kicsit értem azokat, akik egy-egy ilyen utazás után más szemmel tekintenek a Balatonra. (Nekem annyira a szívem csücske, hogy nem lesz így biztosan)
Ma Valettában és Sliemában jártunk.
Gyalog mentünk Valettába, ami körülbelül egy órás séta. Nem az a lötyögős, nézelődös fajta séta, mert Valettában szerintem a helyi lakosok jelmondata lehet ez a mindig felfelé. Voltak olyan részek, amikor azt gondoltam, hogy nem tudok már tovább menni, de persze tudtam azért, és utólag nagyon hálás vagyok a lábaimnak, hogy nem hagytak cserben.
A part mentén mentünk végig, megcsodáltuk a hajókat is, meg persze minden másra is rácsodálkoztunk, amit az elmúlt napokban csak futólag, kocsiból láttunk.
Valettáig is folyamatosan felfelé mentünk, de még a városon belül is elképesztő kaptatók vannak. Nem is tudom, akik itt élnek, vajon hogy bírják ezt minden nap.
A jutalom az volt, hogy találtunk egy szuflé palacsintázót, ahol végre megkóstolhattuk ezt is. Nagyon -nagyon finom volt, úgyhogy lehet, hogy ha itt élnék, én is hozza tudnék szokni ezekhez az emelkedőkhöz, mert sűrűn látogatnám ezt a helyet.
Sliemába komppal mentünk. A komp itt nem ugyanaz, mint otthon, itt autókat nem szállítanak, ilyen vízibusznak mondanám inkább. Egészen más élmény volt a Földközi tengeren hajózni, mint a Balatonon, kicsit nagyobb hullámok voltak itt.
Sliemában sétáltunk egyet, aztán ebédeltünk, majd megint sétáltunk. Sokat itt már nem tudtunk, mert kezdett szemerkélni az eső. Nagyjából az utolsó pillanatban hívtuk a Bolt taxit, mielőtt elkezdett úgy istenigazából esni..
Tegnap leadtuk a bérelt autót, ennyi idő bőven elég volt Balázsnak ebből a fordított közlekedésböl. Itt a szigeten tök jól működik a bolt is, meg az Uber is, mindkettőt használtuk már.
Késő délután még visszamentünk Sliemába, mert látszik az időjárás előrejelzésből, hogy ez az eső csak holnap hajnalban fog elállni, ott még van pláza, ahol el lehet ütni egy kis időt. Igazából egyáltalán nem a mi világunk ez, most sem töltöttünk ott tul sok időt.
Még itt a sarki sörözőben ittunk egy sört/bort, és aztán hazajöttünk..
