Csütörtök

 Vannak most nálunk diákok, akik nem diákmunkásként érkeztek hozzánk, hanem az iskolai kötelező gyakorlatot töltik itt. Most éppen csak lányok, tavaly vegyesen voltak fiúk is, lányok is. Ők már a sokadik ilyen diákcsoport, akik megfordulnak nálunk. Voltak azért, akik különösen közel kerültek hozzám abban az időben, amit ott töltöttek, és voltak, akikkel nagyon nehéz volt megtalálni a közös hangot. Olyan is van, aki a mai napig is a cégnél dolgozik, olyan is, aki pár évet dolgozott nálunk, aztán továbblépett. 

A mostani lányok ahhoz a társasághoz tartoznak, akikkel nem sikerül közös nevezőre jutni, ezt már most tudom. Még úgy is, hogy ma, amikor az egyikük rosszul lett, akkor velem volt, próbáltam megnyugtatni, segíteni neki. Mondjuk ő valószínűleg nem is tud jönni majd többet. 

Egyébként szerencsétlenül van kezelve ez az egész kötelező gyakorlat dolog is, nagyjából mindenkinek nyűg. Ők nem tudják mit kéne csinálniuk, mi nem tudjuk, mit kellene nekik elmondani, megtanítani. Ők középiskolások. Az egyetemistáknál jobb a helyzet, mert nekik van világos terv, amit követni kell, és el kell jutni valahonnan valahová. 

De az mindenképpen jó, hogy az ilyen alkalmak kicsit mindenkit kizökkentenek a hétköznapi unalmas dolgokból. 

Szerda

 Érdekesen alakul ez a hét, mert minden nap egyszerre végtelen hosszúságú és mégis gyorsan telik. Nagyjából hajnali öttől este tizenegyig minden perc ki van használva, és ugyan vannak olyan részei a napnak, amikor szívesen ledőlnék a kanapéra, de azért csak csinálom tovább. Az nekem továbbra is sokat segít, hogy süt a nap, még akkor is, ha már e téren sem vagyok a régi én sem, és előfordul, hogy megizzad a hátam, vagy épp a hajam töve. De azért most ez így jó. 

Ami meg nem, azzal átmenetileg nem foglalkozom..

Kedd

 Még délután volt valami téma ötletem, amiről írni szerettem volna. Aztán persze akkor teljesen mást csináltam, és nem kezdtem el, most meg már fogalmam sincs róla, hogy mi volt az. Mentegethetném magam, de felesleges. Tök sokszor fordul elő már, hogy nem emlékszem dolgokra. 

Most meg egyébként is nagyon fáj a fejem. Ami nem olyan gyakori már, mint régen, de ha van, akkor az elég intenzív. Elvileg jön a meleg, biztos azt érzem. De amíg eddig azt gondoltam, hogy majd a fürdés meg az alvás elég lesz, mostanra már tudom, hogy be kell vennem egy fájdalomcsillapítót, mert ennek a fele sem tréfa. 

Úgyhogy ma semmi érdekeset nem fogok írni. 

Hétkezdés

 Már megint. Csak úgy repülnek a hetek, és mindig azon kapom magam, hogy már megint kezdődik egy új. Nem tudom egyébként, hogy ha lenne ilyen varázspálcám, akkor hol állítanám meg az időt. Az biztos, hogy nem olyan nap lenne, amikor épp dolgozom, mert amennyire szerettem régen a munkámat, mostanra már ha érzelmet kell kapcsolni hozzá, nem ez a szó jut eszembe. Azt sem mondhatom, hogy a hideg ráz tőle, de bőven elértem oda, hogy leginkább az tart itt, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az én életkoromnak és végzettségemnek megfelelő plafont értem el. És ez csak szimplán realitás, semmi több. A legnagyobb feladatom ezzel kapcsolatban, hogy helyén kezeljem azt, hogy nem nagyon tudok lelkesedéssel csinálni semmit. 

Ma Erikkel ketten mentünk reggel, Balázs home officeban volt. Na, ez a rész az, ami azért mindig olyan jó érzés. Tök más Eriknek ez az oldala, amit így ismertem meg, és nagyon hálás vagyok érte, hogy lehetőségem van rá. 

Balázs főzött nekünk mire hazaértünk, ami tök jól is jött, mert fél négyre mentem fodrászhoz. Jó sokáig ott voltam, mert ma a nagyon fekete hajamba varázsoltunk némi barna melírt. Elsőre tetszik, majd meglátjuk hogy hosszú távon mennyire lesz ez az enyém, vagy visszatérünk az egyszínű feketére. 

Igaz, pár éve ez a hajhossz is elképzelhetetlen volt még, úgyhogy bármi megtörténhet. 

Vasárnap

 Ma sem volt az a felhőtlen nyári nap, ami lehetett volna akár így, 14-én. Délután többször is volt felhőszakadás, ami sosincs rám túl jó hatással.

Mondjuk ma éppen ilyen spájzrendrakós hangulatba hozott, úgyhogy ez azért hasznos volt. Nincs még teljesen kész, de már most sokkal jobb, mint volt. Nagyon régóta halogattam már, úgyhogy ennek most örülök. Roli segített, a polcokra ő applikálta fel a tök régen beszerzett szürke valamit (nem tapéta, de valami hasonló, csak műanyagosabb)

Szombat

 Ma délelőtt ketten voltunk csak itthon Rolival. Mostanában többször is előfordult már ez, de most az egész házban csak mi voltunk, tegnap anyukámék elutaztak. Annak az utazásnak külön története van. Kb másfél hónappal ezelőtt hívta az unokahúga, hogy ők mennek Horvátországba a volt főnöke ottani házát előkészíteni a nyári szezonra, nincs kedvük elmenni velük? Anyukám természetesen elsőre rögtön rávágta, hogy hát ők nem tudnak, mert vinni kell a Gergőt suliba (a húgom fia), hozza postás a nyugdíjat, van időpontjuk kontrollra, meg hát legfőképpen mi lesz, ha valami történik. Nagy nehezen kb két hét alatt azért sikerült rávenni, hogy ne mondjon nemet, az orvosi időpont átkerült egy héttel későbbre, a nyugdíj dolog megoldva, a mi lesz, ha valami történikre megnéztük a biztosítási lehetőségeket. Nem volt még tengerparton sosem, az utóbbi években meg egyébként sem szólt másról az élete, minthogy valakit ápolt, vagy rendelkezésre állt. Tegnap reggel aztán elmentek. Késő délután azért volt még némi fennforgás, mert az egyik gyógyszer itthon maradt, de szerencsére az unokahúg fia csak este indult, így sikerült eljuttatni rajta keresztül azt is. Ma már küldött képeket, jól érzik magukat, minden rendben. Remélem, hogy ez a kis utazás sokat fog segíteni neki abban, hogy kicsit más szemmel is tudja nézni a világot. 

Na de visszatérve Rolira, elmentünk délelőtt kettesben vásárolni. Már napokkal ezelőtt mondta, hogy van valami fényképezőgép, amit még évekkel ezelőtt kapott Patrik egyik barátjától, amiben van egy elem, ha látok olyat, akkor vegyek már, hátha az a baja, mert már mindent kipróbált, hogy működjön, de semmi eredménye nem volt, még ezt megnézné. Én meg mondtam, hogy mintha az egyik kínai boltban láttam volna. Bementünk oda is, és tényleg olyan volt. Ahogy hazaértünk, már cserélte is, és működött a fényképezőgép. Hát azt a lelkesedést, és örömet... azóta csak azt tanulmányozza, letöltött hozzá valami német nyelvű tájékoztatót, amit a gemini segít neki lefordítani, és csak tanul, mit kell állítani, hogyan kell. Én nem értek ehhez, de ez egy olyan gép, ami rendes tekercsre fotóz, és abból, amiket napközben megtudtam róla, elég profinak tűnik. Na és mivel Roliról van szó, elég alaposan lesz tanulmányozva, és tesztelve is. 

Balázs kettő előtt kicsivel ért haza, együtt ebédeltünk. 

Volt délután egy jó futásunk is, mert az udvaron száradtak a ruhák, és megérkezett egy felhőszakadás. 

Könyves péntek

 

Kicsit unalmas, kicsit klisés. Kicsit olyan, amit elrontottak a romantikus szállal, és emiatt nem ugyanaz lett, mint ami lehetett volna. 

Azért egynek jó, mert ha épp olyan passzban vagy, van bőven üzenete, tanulsága, ébreszt gondolatokat..

Foci vébé

 Elkezdődött a mi időnk szerint ma este az idei világbajnokság, amit Amerikában rendeznek. Az külön megér egy misét, hogy elvitték egy olyan országba, ahol nem sok közük van ahhoz a focihoz, amit itt játszanak, ráadásul felforgattak körülötte mindent, amit csak lehetett. Olyan amerikai módra. Persze azért követem majd az eseményeket, meg játszunk is családilag a 24.hu tippjátékán. 

Mára azért jól lehűlt a levegő tényleg, nem gondoltam volna még tegnap délelőtt, hogy ma fázni is fogok. 

Nem nagyon történt ma sem semmi, egy olyan tipikus hétköznapi nap volt. 

Szerda

 Ma kicsit jobb napom volt, mint a héten eddig bármikor. Igaz, egészen komoly nagyágyút vetettem be az alvás érdekében tegnap este. A magnéziumok mellé még bevettem egy melatonint meg egy ashwagandát is. Ez így bejött, és hamar elaludtam. 

A munkahelyen elég unalmas napok vannak, de találtam ki magamnak olyat, amivel most egy pár napig el tudom foglalni magam. Mondjuk pont mára jutott egy kis izgalomra, de fél óra alatt sikerült is megoldani. 

Délután Balázs elment Roliért az állomásra, és ahogy leállította az autót, az akksi úgy döntött, hogy akkor részéről elég volt ez a hét év, amit a kocsinkban töltött, és nyugdíjba vonul. Betolták ketten Rolival, így haza tudtak jönni vele. Várjuk az új akksit, addig apósom kölcsönadta az ő kocsiját, hogy tudjunk dolgozni menni. A munkába járáson kívül minden mást el tudunk intézni gyalog is.

Jön a front

 Nagyjából már itt is van a kertek alatt, mert estefelé már volt szél, és érezhetően hűlt a levegő. Volt miből ma, az biztos. 

Én már délelőtt éreztem ezt a frontot. Meg is lepődtem, mert nagyon régen nem fordult ez elő, hogy annyira fájjon a fejem, hogy már az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy haza kéne jönnöm. 

Délután gyalog voltunk vásárolni. Kicsit meg is bántuk, nem volt a legkomfortosabb élmény a hetven fokos aszfalton. Pedig megtettünk mindent, olyan útvonalon mentünk és jöttünk, amin már rég nem. 

Hétfő

 Hát én nem tudom hogy még mit tudnék tenni azért, hogy képes legyek újra normálisan aludni. Lefekvés előtt mindig olvasok, amivel elég jól le tudom csendesíteni az agyamat a napi mindenféle hülyeség után. Általában úgy is megyek be a hálószobába, hogy álmos vagyok. Aztán lefekszem az ágyba, és másfél percen belül kipattan a szemem, és éber vagyok. Ilyenkor még jön legalább egy, de inkább másfél óra vergődés, forgolódás, mire aztán nagy nehezen végre elalszom. Reggel meg ennek megfelelően zombiként ébredek. 

Aztán persze napközben már nem érzem a fáradtságot, csak olyan kedvetlen vagyok. Szóval nem tudom mi kéne ahhoz, hogy normálisan aludjak, de eléggé unom már ezt. 

Ez a mai nap a felejthető kategóriába tartozik, a jó csak az volt benne, hogy tök jó nyári nap volt. Ma ahányan voltunk, annyiféle műszakba mentünk dolgozni is, ennek megfelelően a hazaérkezés is így volt. Holnap Erik meg én együtt megyünk, Balázs nem dolgozik, de jófej, és minket elvisz majd. Utána meg már egész héten együtt megyünk. 

Ma este az alvás érdekében a magnézium mellé bevetem a melatonint is, hátha.  

Vasárnap

 Tegnap még volt olyan terv, hogy ma elmegyünk valahová a Balaton környékén, de a fiúknál nem aratott osztatlan sikert az ötlet, nélkülük még nem akartunk menni.  Balázs még reggel is megkérdezte, hogy megyünk e, de a kérdésre, hogy van e kedve ennyit vezetni, mondta, hogy annyira nem, úgyhogy elengedtem én is.

Én leginkább azért mentem volna, mert tudtam, ha itthon maradunk, akkor én majd találok magamnak a kismillió halogatott házimunka közül valamit, és igazából az lesz a pihenés, hogy egész nap teszek -veszek. Elég rosszul lettem kalibrálva e téren, mert amíg a fiúknak is, Balázsnak is mindig van valami, amit meg kell nézni a youtube-on, a tévében, vagy bárhol, és tök jól elvannak ilyenekkel egész nap is akár, addig én egyfolytában csak azt látom magam előtt, hogy mi mindent kell megcsinálni. Igen, tudom én is, hogy nyugodtan ücsöröghetnék a könyvemmel egész nap is akár, de azt hoztam magammal a gyerekkoromból, hogy pihenni majd este kell, addig dolog van, ráadásul egy nő, egy asszony mindig kell, hogy csináljon valamit. Akkor tudom ezt elengedni, ha nem vagyunk itthon. 

És igen, kimostam az összes ágyneműt, ebédre csináltam saslikot meg héjában főtt krumplit, sült krumpli salátát és sült krumplit. Délután sütöttem banánkenyeret meg túrótortát. Ez utóbbi nagyon nem lett jó, az állaga legalábbis egy óra sütés után sem, pedig elvileg negyven perc is elég lett volna. Nem ez lesz a kedvenc sütink..

Megmondom őszintén

 Kicsit most olyan időszakomat élem, amikor csak szépen, magammal beszélem meg a dolgaimat. Jó társaság vagyok, kritikus is, megértő is. Néha egy hajcsár, máskor megengedőbb. Tök érdekes egyébként még magamnak is, hogy pont ilyenkor, amikor egyébként sokkal jobban szoktam érezni magam, mint az év többi időszakában. Van egy kis kiégés is ebben, mert nem véletlen, hogy mostanában leginkább olyankor a legjobb nekem, amikor valami olyasmit csinálok, amit még sosem, de szerettem volna, vagy olyan helyen vagyok, ahol még sosem jártam. Vagy jártam, de nem láttam mindent. Kicsit úgy érzem, még mindig annyi minden van a világban, amit nem láttam, nem tapasztaltam, nem éreztem, nem kóstoltam, de egy csomó mindenről végzetesen lemaradtam. 

Nem csinálnék másképp semmit, azt legalábbis biztosan nem, ami az elmúlt 27 évben történt, az az eddigi 48 évem legjobb része. 

Gondolom ez csak valami átmeneti dolog, és nyilván összefügg azzal, hogy a héten sokat küszködtem ezzel a lábfájás dologgal, és nem tudtam semmiben sem teljesen részt venni és jelen lenni. 

Könyves péntek

 

Amikor feldobta nekem a Facebook ezt a könyvet a máltai utunk előtt egy héttel, tudtam, hogy ugyan nem kéne, de pontosan úgy fogok viselkedni, ahogy azt az algoritmus várja tőlem. Rákattintottam, megnéztem. Aztán bezártam, és gondoltam, na majd ha megint összefutok vele, akkor az már tényleg egy jel lesz. Naná, hogy így lett, és megrendeltem. Roli átvette nekem az Etele Plázában, és ha már...akkor jött velem Máltára. Ott nem sokat olvastam belőle, esténként csak egy keveset, így itthon fejeztem be. De jó volt ez így, mert amikor egy -egy konkrét helyről volt szó a könyvben, akkor jó érzés volt visszaemlékezni rá, hogy milyen is. Meg az érzésre, hogy milyen volt ott.

A könyvvel emiatt elfogult vagyok, ahogy amiatt is, hogy az írónő első könyve ez. Nagyon szépen, és nagyon érzékletesen ír, részletgazdag minden leírás. Nem egyedülálló a maga nemében, de nem is csak a műfaj szokásos kliséi vannak elpuffogtatva. 

Örülök, hogy az algoritmus megvetette velem, örülök, hogy olvastam, jó volt a lelkemnek. 

Csütörtök

 Na, a héten vágytam egy kis izgalomra, és panaszkodtam az unalmas munkanapok egyhangúságára. Az Univerzum is figyeli S blogomat, mert elég gyorsan reagált, és gondolta, hogy akkor nesze neked egy tevékeny nap, teszek róla, hogy ne legyen időd unatkozni. Amúgy nem estem kétségbe, sőt... bevallom, azért titokban még élveztem is, hogy ma egész nap mindenféle rejtélyeket kellett megoldanom, rájönni, hogy vajon ki mit és miért csinált, majd aztán hogy miért úgy, ahogy, és végül, hogy hogy is kéne ezt rendbe tenni. Közben sürgősen kellett adatszolgáltatás, új beszállítónak segítség... úgyhogy csak úgy repült az idő. De ezt sokkal jobban szeretem, úgyhogy ilyen napok jöhetnek bármikor. 

Délelőtt még borús és jó hűvös idő volt, délutánra kisütött a nap, és jó meleg is lett. Ez is tetszett nekem. 

Itthon azért már nem nagyon erőltettem meg magam, és épp csak a napi muszáj dolgokat csináltam meg, végtelen energiám sajnos már régóta nincs. 

Szerda

 A tegnapi nyár után ma megint ilyen furcsa tavasz volt, néha kicsit őszies jegyekkel. Ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor ez a hét már így is marad. 

Nem vagyok csúcsformában, a lábmizériám mellett a közérzetem sem a legjobb, a gyomrom is szórakozik. Már gondolatban ráfogtam a magnéziumra, de aztán Balázs is mondta, hogy nála sem teljesen kerek minden. Így akár az is előfordulhat, hogy valami vírust benyaltunk valahol. Remélem azért nem lesz belőle semmi komolyabb, de majd meglátjuk. 

Unalmas és semmitmondó hét ez. 

Na, akkor

 Akkor elmesélem a mai semmitmondó napomat. Ami szerintem körülbelül ugyanolyan volt, mint a dolgozó emberek nagy többségének a napja. Reggel be kellett menni dolgozni, ugyanakkor, mint minden más napon, ugyanoda, mint minden más napon. Majdnem egész nap ugyanazokat a dolgokat csináltam, mint bármilyen másik napon, maximum a sorrend és esetleg pár apróság változott. Ugyanazok az emberek voltak körülöttem, mint bármikor máskor is, ugyanolyan unott és kiégett ábrázattal, mint amilyen nekem is van szinte minden ilyen napon. 

Jó, ez egy teljesen kisarkított verzió, mert azért minden munkanapon van némi vidámság is, mert szerencsére mindig van legalább egy valaki, aki kicsit fel tudja razniza társaságot. 

Délután voltam könyvtárban, ami már nem a bal semmitmondó részéhez tartozott, hanem ahhoz, amikor előbb egy kellemes séta, aztán a könyvtár csendje simogatta meg a lelkemet. 

Hétfő

 Hát ma olyan hétfő volt megint, ami miatt lehet haragudni erre a szerencsétlen hétkezdő napra. Borús időben dolgozni menni június elsején nem a legszívderítőbb élmény. Bárhová szívesebben indultam volna ma reggel. De hiába, ez már így marad, hogy a hétköznapok csak időnként olyanok, amikor azt csinálja az ember, amihez kedve van. Jó, hát ahhoz kellenek ezek a napok, hogy azokat a jó dolgokat legyen miből finanszírozni. 

Még mindig szórakozik velem a lábam, kísérleti fázisban vagyok azzal, hogy hány milligramm magnézium lesz a napi adagom. Most 750-et szedek két részletben, de úgy tűnik, kell emelném rajta. Ha tudok még egyáltalán, mert ezt is nagyon nehezen tuszkolom magamba. Lesz olyan, hogy sikerül elérni azt a szintet, amikortól lehet már csökkenteni, de ahhoz még idő és türelem kell. Idő van éppen, a türelmem azért nem a régi már. 

Gyermek volt minden óriás

 Ma gyermeknap alkalmából mi elmentünk a munkahelyi barátokkal grillezni, beszélgetni. Roli itthon maradt, Erik még nem érkezett haza, Patrikot meg egyébként sem vártuk ma, így aztán ezt a gyereknap dolgot teljesen szkippeltük. Igaz, nálunk sosem volt ennek a napnak különösebb jelentősége, mert mindig úgy volt, hogy a lehetőségeinkhez képest minden nap gyereknap volt. Gyakorlatilag róluk szólt mindig minden, és ez nekünk így volt jó. 

A grillezős nap jól sikerült, finomat ettünk, jót beszélgettünk, fél hétkor csak azért indultunk haza, mert jött az utolsó vonat, amivel onnan haza tudtunk jönni. Az tök jó meglepetés volt, hogy Erik és Roli ott vártak minket az állomáson, és együtt sétáltunk haza. 

Szombat

 Nem sokszor van ilyen, de ma kifejezetten jól esett, hogy nagyon ki sem kellett mozdulnom itthonról. Balázs dolgozott, a fiúk közül csak Roli volt itthon. Tettem-vettem egész nap, de semmi megerőltető dolgot nem csináltam, kicsit most visszafogottan csinálom a dolgokat. 

Este megnéztük a BL döntőt. Nagy dolog, hogy Budapesten volt. Részemről egyik csapat sem tartozik a kedvelt csapataim közé, de szívesebben láttam volna Arsenal győzelmet. Nem így lett, az utolsó tizenegyesrúgás nem sikerült az Arsenalnak. Azért remélem a PSG szurkolók visszafogottan ünnepelnek majd, és nem gyújtják fel Budapestet. 

Nem könyves, de péntek

 Azt hiszem, elég jól ismerem magamat. Tegnap este írtam, hogy pont olyan érzés, mint amikor a nyugtalan láb szindrómám volt, és úgy telibe találtam, hogy már éjszaka jelentkezett is egy jó kemény "roham" formájában. A lábam átmenetileg megkönnyebbült utána, de még délelőtt is nagyon rossz volt a közérzetem. Próbálom előszedni az összes információt, amit akkor mondtak róla, nyomom a magnéziumot magamba, amennyit csak tudok, igyekszem minél többet járatni a lábamat, meg nyújtani. Az ülés kínszenvedés, de igazából semmi sem az igazi még. Kell pár nap biztosan, mire valamelyest helyrerázódik majd. Jó, nagyobb bajom sose legyen. 

Délután volt itthon Patrik. Most majd két hétig nem találkozunk, mert jövő héten megy nyaralni a barátaival, úgyhogy jó volt, hogy ma is találkoztunk. Olyan fura egyébként, hogy mindig az van bennem, hogy nem szabad hazaengednem üres kézzel, de ma például nem tudott vinni semmi kaját. Megoldja magának, de mindig jobban szeretem, ha kicsit tudok róla gondoskodni. 

Erik délután elment Pestre, majd csak vasárnap jön haza. 

És kb ennyi idő az, amit képes vagyok egy helyben ülni.

Munkanap

 Szerencsére ez most egy olyan hétkezdés nekem, ami nem hétfő, hanem csütörtök. Bőven elég is lesz ez a két nap a munkából. Kicsit sem vagyok még itthon fejben, és amennyire mégis, ahhoz meg aztán semmi köze a munkának. 

Ma hattól fél háromig dolgoztam, utána itthon ebédeltünk (Erik is reggeles), és mentünk Patrikhoz. Vittük neki a függőfotelt, amit még a két öccsétől kapott karácsonyra, csak eddig mindig volt valami, ami miatt nem került el hozzá. A közlekedés katasztrófa volt odafelé is, hazafelé is, mindenki az utakon volt. 

A lábaim még mindig nem az igaziak, kb az az állapot, mint amikor régen volt az a nyugtalan láb szindrómám. Vettem is be magnéziumot, pedig már a gondolattól is hányingerem volt. Valahogy le kell ezt győznöm, mert most egy darabig szednem kéne. Na majd kitalálok valamit. 

Újra itthon

 Ma délelőtt véget ért a máltai kalandunk. Azt nem mondom, hogy utoljára jártunk itt, mert el tudok képzelni a jövőben is egy pár napos kiruccanást ide. Az időpontot lehet, hogy másképp választanám ki, mert bár most is tökéletes volt minden, mégis valamiért októberben kicsit jobb volt a feeling. (Valószínűleg azért, mert akkor itthon már bőven kabát kellett, ott meg elég volt egy póló is, és ez önmagában egy hatalmas élményt nyújtott) 

Reggel még kávéztunk egy jót a mostanra bejáratott kávézónkban, aztán összepakoltunk mindent, rendet raktunk. Megrendeltük az ubert, ami kivitt a repülőtérre, és tulajdonképpen nem is volt már semmi más dolgunk. 

A repülőtéren még teljesült egy bakancslistás vágyam is..

A repülőút teljesen rendben volt, legalábbis az a rész, ami a pilótán múlott. Egyébként én borzasztóan nehezen viseltem most azt, hogy ülni kell, minden baja volt a lábaimnak, alig vártam, hogy Budapestre érjünk. 

Éppen a viharfelhők előtt érkeztünk meg, láttuk még fent, ahogy közelednek velünk együtt Magyarországra (csak lehagytuk)

Itthon kipakoltunk, bevásároltunk. És lélekben készülünk arra, hogy holnap vissza kell térni a valóságba, és menni kell dolgozni. 

Máltai szülinap

 Annyiszor írtam már, hogy milyen fantasztikus meglepetéseket szerzett nekem a családom az elmúlt években.  Ez a mostani nem volt már mostanra meglepetés, hiszen tudtam már egy ideje, a visszaszámlálóba is úgy írtam már be, hogy máltai szülinap, de semmit nem vett el az élményből. 

Soha életemben nem gondoltam volna, hogy én, a kis vidéki, egyszerű lány, akinek gyerekkorában még márkás ruhát sem tudtak venni sosem, egyszer majd egy máltai tengerparti strandon töltöm a szülinapomat.

Pont olyan volt ez a nap, amilyennek én szeretem. Napsütés, gondtalanság, tenger, élmények. 

Az nyilván nagyravágyó lenne, ha azt mondanám, ezentúl minden szülinapomat így szeretném tölteni (bárhol a világon). De ha csak ez az egy adatott meg, akkor is boldog vagyok már. 

Valletta és Birgu

 Ma kirándulós napot tartottunk. Nagy távolságok nincsenek Máltán, legalábbis abban az értelemben biztosan nem, mint otthon, mégis úgy, mint akár Cipruson, akár Tenerifén, bármerre is indul az ember, mindig mást lát. Ugyanaz a tenger másféle kék Vallettában, mint Birguban, vagy akár a St. Paul öbölben. Valletta önmagában is ezerféle, mert a történelmi városrészek mellett (sőt, konkrétan ott, akár az ősi falak között is) tökéletesen megfér mindenféle modern és újszerű dolog. Ezt egyébként mesterien művelik, mindenhol. Olyan ez az ország, ahol tényleg el lehet felejteni mindent, mert mindenhonnan a vidámság árad felénk, nem lehet gondokkal foglalkozni olyankor, amikor már kora reggel csak a felhőtlen égbolt és a ragyogó napsütés van jelen. (Mondjuk ebbe bele tud rondítani, ha olyan huszonéves fiatalok is az utastársaid, akiknek egyfajta hobbi egymás cseszegetése)Hozzá a tenger miatti kicsit párás levegő, és az a rengetegféle kék szín, amivel nem lehet betelni. Az, hogy tengerkék, egészen más színt jelenít meg most már a szemeim előtt. 

Nem is tudom ezeket az élményeket igazán jól elmesélni, talán megmutatni sem, mert nincs az a fotó, ami teljesen vissza tudja adni a látványt. Azért megmutatnia megpróbálom. 

Pünkösd vasárnap

 Egészen érdekes tapasztalás, hogy egy nálunk "katolikusabb" (ez gondolom azért nem egy létező szó, de egyszerűbb ezt használni most) országban Pünkösd vasárnap nem úgy ünnep, hogy zárva vannak az üzletek. A kisebb, családi vállakozások nem feltétlenül dolgoznak, de minden más zavartalanul működik. Azt nem mondom, hogy jó ez így, mert személy szerint azt gondolom, hogy tök jó az, hogy azért legalább az ország egy részének (a szerencsésebb felének) van lehetősége ezeken az ünnepnapokon plusz szabadnaphoz jutni. Most azért a mi dolgunkat turistaként megkönnyítette, hogy ők így állnak ehhez hozzá, nem kellett külön vadászni semmire, hogy vajon mi van nyitva, mit lehet, mit nem. 

Már tegnap eldöntöttük (sőt, igazából már otthon), hogy ma biztosan strandolni fogunk. Szerencsére az időjárás is így gondolta, nem csak mi. Az fura, hogy minden applikáció szerint 24-25 fok van, de legalább 32-nek érződik. Uberrel mentünk a strandra, mert elvileg vannak tök jó buszjáratok, amikkel bárhová el lehet jutni, de négyünknek nem feltétlenül olcsóbb megoldás. És ez az uberes verzió kényelmesebb is. 

A Ghadira bay-i strandra mentünk, az előző máltai utunkon ez tetszett a legjobban, itt sekély víz van, lassan mélyül, és nagyon szép hely is. 

A tenger nekem még hideg, 19 fokos kb, ezért én leginkább csak a látványban gyönyörködtem. Párszor azért bementem, próbálkoztam, de pár perc séta után éreztem, hogy ez nem az a hőmérséklet, ami jól esik nekem. Csalós volt, mert egyébként a homok annyira forró volt, hogy alig lehetett menni benne. Azért jól éreztük magunkat, a fiúk természetesen kevésbé voltak erre a hőmérséklet dologra érzékenyek. 

Visszafelé félútig mentünk csak, a St. Paulo öbölnél sétáltunk még egy nagyot. Az a rész nagyon szép, és sokkal felkapottabb is, mint Msida, ahol a mi szállásunk van. Jó sokan voltak mindenhol. 

A tegnap esti degeszig jóllakottság után ma inkább csak egy -egy pizzát rendeltünk, az is bőven elég volt. 

Málta

 Ma délelőtt elindultunk a repülőtérre, hogy egy újabb kaland vegye kezdetét. Az úticél Málta, mert vissza akartunk jönni, és tök jó áron találtuk a repülőjegyeket akkor, amikor tervezgettük. Így aztán most jöttünk vissza. 

Már a repülőtéren ért egy nagyon kellemes meglepetés. Épp a beszálló kapu felé sétáltunk, amikor egy férfi hang mögöttem kimondta a nevem némi kérdő hangsúllyal. Megfordultam, hogy megnézzem ki lehet az, de hirtelen fogalmam sem volt, ki lehet ő. Aztán persze bemutatkozott, és örömmel ismertem fel benne Eszter barátnőm fiát. Pár mondatot váltottunk, és fülig érő szájjal mentem tovább. Tök jó érzés volt, hogy sok év után is még felismert, és nem ment el mellettem. (Ahogy elmondása szerint én korábban mellette)

A repülőút ma kevésbé volt élvezetes, mint eddig bármikor, sem a felszállás, sem a leszállás nem volt zökkenőmentes teljesen. Ilyen is van. Azt gondoltuk egyébként, hogy most majd nem lesz akkora kontraszt, mert otthon is jó meleg van már, de tévedtünk, mert itt másképp süt a nap. 

Délután értünk csak ide, háromkor szállt le a repülő, így ma már nagyon komoly programunk nem volt. Elfoglaltuk az apartmant, elmentünk a sparba gyümölcsöt és üdítőt venni. Kicsit később vacsoráztunk a tengerparton, mindenki degeszre jól lakott, pedig meg sem tudtuk enni az összes ételt, amit kihoztak. 

Könyves péntek

 Két hét kellett hozzá, hogy ezt az elképesztően szomorú, és mégis valamiért reménykeltő könyvet elolvassam. Nem volt könnyű történet, a főhősnő igencsak nehéz életet kapott. Bővelkedett történésekben, hatalmas utat tett meg szó szerint is, és átvitt értelemben is. 

Olyan könyv ez, ami úgy zaklat fel, hogy közben mégis van benne valami megnyugtató is, valami, amitől egy pillanatra sincs semmi kétség az emberben, hogy bármit túl lehet élni, és bármit ki lehet bírni. 

A világ, amiben játszódik, és a korszak kicsit távol áll tőlem, de nagyon kevésszer zavart ez olvasás közben. 

Gizusnak köszönöm az ajánlást, nem bántam meg, hogy hallgattam rád. 

Már majdnem

 Egész héten borzasztó rosszul alszom. Illetve ez így nem igaz, mert csak az elalvás megy nehezen, utána már nincs gond. Emiatt aztán a reggelek mindig komoly kínlódással indulnak, mert felkelni pont olyan nehéz, mint elaludni. Az okát nem nagyon értem ennek az egésznek, mert fáradt vagyok, és álmos is, mégis csak forgolódok másfél órán keresztül legalább. Most este vettem be egy melatonin tablettát, kíváncsi vagyok rá, hogy segít e. 

Napközben nem nagyon történt semmi, délután itthon megcsináltuk az ebédet, aztán kitakarítottam a sütőt, rendbe raktam a konyhát, még ilyen szokásos apróságokat megcsináltam. 

Annak egész nap örültem, hogy már majdnem péntek van. 

Szerda

Évek óta mondogatom, és évről évre biztosabb is vagyok benne, hogy nem csak a levegőbe beszélek ezzel, hogy én bizony napelemmel működöm. Teljesen más a közérzetem ilyenkor, minden sokkal könnyebben megy, másképp látom a világot, másképp hatnak rám a mindenféle események. Ami a múlt héten nehezemre esett, vagy teljességgel elképzelhetetlennek tűnt, azt most könnyedén megoldottam. Pedig egyébként másképp érzékelem én is már a hőmérséklet emelkedését, mint pár évvel ezelőtt, de továbbra is sokkal inkább így, mint fázva. 

Mondjuk a heti hangulatomon biztosan sokat segít az is, hogy tudom, szombaton utazunk. 

 

Keddi szomorú hír

 Szomorú nap ez, elment egy nagy színész, akit szerintem mindenki szeretett. Mindenki ismerte a hangját, mindenki látta valamelyik filmben,vagy színdarabban. Én egészen a mai napig nem tudtam, hogy beteg. Igaz, az ilyesmi nem tartozik a nagy nyilvánosságra. 

Megrendültem a hír hallatán. Remélem, hogy Zolit nem felejtette el felhívni.. 

Újabb hét

 Ma újabb hét kezdődött. Rögtön úgy kezdtem, hogy fél éjszaka ébren voltam, és aztán persze alig bírtam reggel felkelni. Nem tudom amúgy, hogy miért nem tudtam aludni, csak forgolódtam, pedig mielőtt lefeküdtem, már jó álmosnak éreztem magam. 

Ma volt nálunk belső audit. Kicsit túlpörögte minden vezető, már múlt héten is teljes készültségben volt mindenki, pedig most már olyan sokszor abszolváltuk ezt élesben is, hogy azt gondolná az ember, mindenkinek minden a kisujjában van. Ami egyébként így is van, csak mégis valamiért kell ezen a szinten tartott rettegés az ilyen helyzetekben. 

Nagyjából biztos voltam benne, hogy majd én kapom a nyomonkövetési feladatot, és így is lett. 

Délután korán hazajöttem, és így volt bőven idő még gyalog menni vásárolni, kényelmesen csak úgy lenni. Megnéztük a sajtótájékoztatót a kormányülés után, jó hosszú volt most is. Kíváncsian figyelem minden nap az újabb és újabb eseményeket, érdekes időszak ez Magyarország életében. 

De a legjobb része a hétnek ez lesz..

Vasárnap

 Olyan nap volt ez, amikor nagyon a lakást sem kellett elhagyni. Egész nap esett, és fújt a szél. Jó, azt tudom én is, hogy az eső kell, de a szél és a hideg nem lett volna muszáj mellé, nyugodtan eshetett volna úgy is, hogy közben van legalább húsz fok. 

Mindegy végülis, nem volt halaszthatatlan kültéri programunk. Végre kipróbáltam az új kárpit tisztítót, amit múlt héten vettünk a lidlben. Nagyon meg vagyok vele elégedve, szépen ki tudtam vele takarítani a kanapémból a foltokat, és még úgy is egész gyorsan száradt, hogy ablakot nem tudtam nyitni. Szeretni fogom szerintem. És az is tök jó, hogy nem egy batár méretű gép, könnyen el is fér. 

Megcsináltam a szokásos házimunkákat is. Menet közben elvitázgattunk a mindenféle terveinkről. Általában az utazások terén nagy egyetértés, és gyors döntések születnek nálunk, minden más elég nyögvenyelős. De nincs ezekből gond , előbb -utóbb minden megvalósul majd. 

Utolsó meccsnap

 Nem csak ebben a szezonban, hanem várhatóan hosszabb időre (vagy ki tudja meddig).Már tavaly is úgy volt, hogy nem lesz új bérlet, mert nagyon sok pénz egy évben, amit erre költünk. Aztán mégis lett, de azt hiszem, mindannyian megbántuk, mert ez a ráadás év már nagyon nem azt adta vissza, amit beletettünk mindannyian. Itt nem arról van szó, hogy nem lettünk az idén bajnokok, hiszen ez egy várható esemény volt, hogy egyszer megtörténik, sokkal nagyobb és komolyabb csapatokkal is előfordul. Sokkal inkább befolyásolta, hogy az év (fociév) szinte száz százalékban fáztunk a meccseken, hogy már semmilyen téren nem éreztük azt, hogy valóban számítana bármit is bárkinek, hogy akármit is félretéve ott vagyunk a lelátón. Nem kell ehhez az érzéshez sok egy szurkolónak, elég, ha azt érzi, hogy mindenki, aki a pályán van, pont annyira küzd, mint amennyire egy szurkoló tenné, ha ott lenne. 

Az utolsó meccs egyébként nagyjából olyan volt, mint az egész szezon. Voltak borzasztó percek, voltak unalmas időszakok, és voltak gólok, amik kicsit visszaadtak a reményből. 

Biztosan furcsa lesz majd, amikor kezdődik a bajnokság, hogy nem kell minden egyéb program esetén figyelni, hogy lesz e aznap meccs, vagy nem, és hogy nem indulunk majd a helyszínre, de majd lesz más. 

Délelőtt fodrásznál voltam, szerencsére pont akkor nem esett, így oda -visssza csak a szatyorban volt az esernyő. 

Patrik is volt ma itthon, együtt ebédeltünk, aztán ő ment a barátai szülinapját ünnepelni, mi meg ugye a meccsre. 

Nincs könyves péntek

Egész egyszerűen azért, mert nem olvastam el a héten, amit elkezdtem. Majd talán a jövő héten már végzek vele. 

Az már reggel jó hír volt, hogy ma péntek van végre. Nem volt könnyű felkelni, és nem volt könnyű kitartani sem addig, amíg haza lehetett indulni, de így lett.

Délután voltam megcsináltni a körmeimet, meg vásárolni, és nagyjából ennyi volt a nap. 

Csütörtök

 Frontok jönnek -mennek egész héten. Rég nem éreztem már meg ennyire ezeket, mint most. Azt nem tudom, hogy azért van egész héten ilyen furcsa hangulatom, lett ezek befolyásolják, vagy azért érzem meg ennyire a frontokat, mert amúgy sincs túl jó kedvem. A végeredmény szempontjából mindegy, de mégsem. 

Ez a tavasz sehogy sem tud igazán kibontakozni, pár igazi jó nap volt csak, a többi meg ilyen felejthető. Pedig egyébként mennyivel jobbak az olyan napok, amikor jó idő van, süt a nap, mint ezek a szeles, borús napok. Persze, én is tudom, hogy mindenki várja a kiadós esőt, mint a messiást, de általában az van, hogy ha esik is, utána hetekig fúj a szél. 

Amúgy tényleg, tegnap is néztem a sajtótájékoztatót, ahol szó volt az aszályról, meg a vízgazdálkodásról, és azon gondolkodtam, hogy vajon tényleg miért nem foglalkoztak ezzel többet, jobban azok, akikre ez bízva volt? Nekem ez ilyen magyar "betegségnek" tűnik, hogy sosem (vagy nagyon kevesen és nagyon ritkán) foglalkozunk eleget azzal, hogy előre gondolkodjunk, megelőzve a kritikus helyzeteket, hanem inkább utólag kapkodunk. Pedig tegnap is elmondta az a vízügyi szakember, hogy bánnak megoldások, és lehet másképp csinálni. De akkor miért nem? Mint ahogy azt sem értem, hogy pl már húsz évvel ezelőtt is láttam Győr környékén nagyon sok nagy területű földeken öntözőrendszereket, vajon ebbe az irányba miért nem mentek el többen, akár valami olyan megoldással is, hogy az esővizet dolgozzák vissza öntözésre. Ezek biztosan borzasztóan költséges beruházások, de én mindig úgy gondolkodtam, hogy ami hosszú távon szolgál engem, vagy a megélhetésemet, abba érdemes befektetni. De persze, tök laikus vagyok a témában, és lehet, hogy simán csak könnyen kibicelek. 

Szerda

 Ez ma nekem nagyon szenvedős nap volt. Nem tudom, hogy fogjam az időjárásra, vagy a hidegfront nélkül is ilyen lett volna, de nagyon nyűgös voltam egész nap. Kb úgy, mint amikor legjobb lenne az ágyból ki sem kelni, mert úgysem jó semmi. Álmos is voltam egész nap, kedvem sem volt semmihez, így aztán borzasztó lassan telt a munkaidő.

Itthon egy fokkal azért jobb volt, de messze volt attól, amivel elégedett lennék. 

Na de nem lehet mindig minden jó. 

Kedd

 Ma tök jó rövid napom volt a munkahelyen, mert már fél egykor indultam haza. Időpontom volt délután a nőgyógyászatra, így volt időm itthon még lezuhanyozni és kényelmesen elkészülni. 

A doktornő tüneményes volt, nagyon meg voltam vele elégedve. Minden kérdésemre türelmesen válaszolt, megvizsgált, megcsinálta a szűrést. Kaptam egy pár beutalót vizsgálatokra, ha ezek meglesznek, az eredményektől függően beszélünk majd a hormonpótlási lehetőségekről, és majd eldöntöm, melyiket szeretném. Így, egy év után azért nem olyan irányba ment mégsem a gyógynövényes támogatás, ahogy az elején indult, és most a doktornő azt mondta, hogy a mindenféle tünet, ami zavar engem még bármeddig is eltarthat. Még ezen van időm gondolkodni, olvasgatni a témában, de nem zárkózom el ettől.

Éjszaka borzasztó rosszul aludtam, egy szörnyű álomból felébredve alig tudtam visszaaludni, aztán reggel meg alig bírtam felkelni. Remélem ma azért már jobban megy majd ez az alvás dolog. 

Hétfő

 Ma reggel megint dolgozni kellett menni, és természetesen ott minden ugyanolyan volt, mint mindig. Vannak néha apró változások, de ezek nagyon ritkán tartósak csak. Mindig próbálkozom valamivel, amitől élhető lesz az életemnek ez a része is. Hol jobban megy, hol kevésbé. 

De ez egyébként is így van minden mással is. Van egy csomó minden, amit tervezgetek, utánanézek, aztán végül mégsem lesz belőle semmi. Van, amihez nincs elég kitartás bennem, van, amihez nincs elég türelmem, van, amihez nincs kedvem meggyőzni másokat. És van, amiről belátom, hogy mégsem nekem való. 

Ma született unokája az egyik gyerekkori barátunknak. Kicsit irigylem az érzés miatt, biztosan fantasztikus lehet. De majd átélem, amikor itt lesz az ideje, és már most tudom, hogy nagyon boldog leszek..

Vasárnap

 A tegnapi mindenféle élmény után ma igazából csak levezettünk itthon némi házimunkával. Közben rengeteg videót néztünk meg, és küldtünk egymásnak a tegnapi napról. Nagyon sok videón sírtam a meghatottságtól, nagyon sok mindenre csodálkoztam rá. 

Egyébként nem történt semmi extra, és mégis pillanatok alatt véget is ért a nap. Még lehetne legalább két napig hétvége igazán. 

Kupagyőztes

 Ma jó kis élménydús napunk volt. Azt már múlt héten megbeszéltük, hogy ha már úgy alakult, hogy éppen ma van az új kormány alakuló ülése, amihez kapcsolódó nyilvános eseményt hirdettek a Kossuth téren, amikor mi egyébként is megyünk is a Magyar Kupa döntőre, akkor miért is ne vennénk részt mindkettőn. 

Így is lett. Patrikkal a Kossuth téren találkoztunk, együtt néztük/hallgattuk meg az új miniszterelnök első beszédét. Azt eddig is tudtuk róla, hogy beszélni nagyon jól tud, de ez a mai minden eddigit bőven felülmúlt. 

Hihetetlen tömeg gyűlt össze, és hihetetlen volt, hogy mindenki milyen türelmesen, milyen jókedvűen várt. A beszédet néma csendben hallgatták. Egészen élmény volt, emlékezni fogok rá egész életemben. 

A kupadöntő nagyon hosszú ideig reménytelennek tűnt, nagyon unalmas, és nagyon rossz meccs volt. Végül, amikor már szinte senki nem számított rá, akkor sikerült egy szöglet után gólt szerezni, és azzal a góllal végül a mi csapatunk szerezte meg a győzelmet, és így a magyar kupát is.

Élménydús, fárasztó nap volt, de megérte. 

Könyves péntek

 A múlt héten elkezdett sorozat másik két része volt soron ezen a héten. Az első könyv furcsa unalmassága után ez a kettő már sokkal olvashatóbbnak tűnt, és néha sikerült komolyan belefeledkeznem is. 

Szóval egy jó kis könnyed, gondolkodni nem kell rajta könyvnek bármikor ajánlom. 

Jó az álmodozás

 Régen mások sorsáról akartam írni, mert azt hittem, az az izgalmas. Ma már tudom, hogy a legnehezebb történet az, amikor a főhős (például én) megáll a konyha közepén a csendben, és megkérdezi:"és velem most mi lesz?" 

Nem vagyok abban biztos, hogy valaha megszületik még az a könyv, amit tizenöt, húsz évvel ezelőtt terveztem. Természetesen, mint minden olyan vágyam, álmom, ami beteljesületlen maradt azért időről időre megjelenik, és próbál helyet találni magának. Ez is egy olyan, és a mostani útkereső időszak az életemben pont jó alkalom lenne ezt a régi álmot elővenni, leporolni, kicsit kifényesíteni, esetleg egy teljesen új helyre tenni, ahonnan másképp süt rá a nap, és kevesebb árnyék vetül rá. De csak porolgatom időnként, és pakolászom ide -oda, mert a sok évben, amíg inkább csak egy tök lelkiismeretes háttérmunkás voltam a saját életemben (és itt arra gondolok, hogy valaki, aki mindent és mindenkit segített, koordinált, nem pedig arra, hogy mintha ott sem lettem volna) a lelkem, és az a részem, ahol ez a képesség szunnyad valahogy meg is kopott. 

Sokkal keményebb és gyakorlatiasabb vagyok már, mint valaha, sokkal kevesebb álmodozás jellemző rám. Felesleges dolgokra sem pazarolok időt és energiát, tök hétköznapi dolgokon gondolkodom. 

A fentiek ellenére nem zárom ki, hogy mégis arrafelé változom majd, ami efelé visz, hiszen mégis egy olyan álom ez, ami gyerekkorom óta jelen van. 

Szerda

 A múlt hét is olyan volt, amikor alig vártam, hogy a munkanapok véget érjenek, de ez a hét még azon is túltesz. Nem tudom mi történt, de kb olyan, mintha mindenkinek egyszerre gurult volna el a gyógyszere. Mindegy, majd csak lenyugszik mindenki. 

Azt ilyenkor különösen tudom értékelni, hogy itthon minden rendben van, nincsenek harcok, nincsenek nagy problémáink sem. 

Délután sétáltunk is egyet. Igaz, csak a lidlbe mentünk, ami nem túl nagy távolság, de legalább kiszellőzött a fejünk. 

Ma mindenki

 Ma különösen sok hülyeséggel találkoztam. Tíz óra után kicsivel már megfogalmazódott bennem, hogy talán jobb lenne hazamenni, mint a nap további részében is jelen lenni, leginkább az agysejtjeim megóvása érdekében. Persze maradtam, mert mégis felnőtt ember vagyok, és létezik kötelességtudat is a világon. Nem ez volt életem legjobb döntése, de volt már ennél rosszabb is. 

Jó volt hazajönni, az egyszer biztos. És jó volt, hogy Balázs csinált nekünk ebédet/vacsorát, és nekem csak nagyon kis energiát kellett beletenni abba, hogy együnk valami finomat. 

Számolom a napokat is, mert nemsokára megint utazunk, és az tök jó lesz. 

Szösszenetek a fejemből

 Szerintem nekem ez az április, amit már magunk mögött hagytunk, örök tanulságul hozta azt, hogy soha, egyetlen generációt sem szabad lebecsülni. Nincsenek kétségeim afelől, hogy a változást a fiatalok érték el, ők voltak azok, akik mindent bevetettek. Mi, a szüleik melléjük álltunk, de nem mi voltunk az igazán bátrak. Ahogy talán igaz ez a mi generációnk egész életére. Nagyon kevésszer mertünk ennyire bátrak lenni. Igaz, a neveltetésünk, a körülményeink is egészen mások voltak, és mi még úgy voltunk gyerekek, hogy kérdés nélkül hittünk el bármit a felnőtteknek. Talán ebben rejlik a nagy titok, és talán ez az, amit meg kéne "lovagolni", és mindannyiunknak tiszta szívvel és befogadó szemlélettel figyelni arra, amit mások mondanak. Nem mindig nekünk van igazunk. 

Ha most újrakezdhetném egy tíz -tizenöt évvel fiatalabb önmagunkkal, olyan sok mindent másképp csinálnék. Annyi mindenbe fektettem egy csomó pénzt és energiát, amivel kapcsolatban mostanra másképp érzek már. A gyerekeim zsigerből tudják, amit én most, majdnem 48 évesen kezdtem el kapisgálni. Megveregethetném a vállunkat, hogy nyilván azért, mert mi ilyen zseniálisan jól csináltuk, de azt hiszem, sokkal több ebben részükről az ösztönös tudás, mint az, amit tanultak. Igaz, ők olyan érzelmi biztonságban nőttek fel, ami sem nekem, sem Balázsnak nem volt meg, és ez biztosan másfajta életminőséget jelent. 

Nem is az én gyerekeim érettségiznek épp, de még én is szentimentális hangulatba kerültem. Az érettségizőkre, elsősorban Bea Mátéjára és Erika Rékájára nagyon sokat gondoltam ma is. Remélem ez a nem túl könnyűnek tűnő magyar jól sikerült nekik. Holnap is drukkolok majd én is. De bármi lesz, a jövő és a világ az övéké. 

Anyák napja

 Az életem legnagyobb ajándéka, hogy ezen a napon én is azok közé tartozom, akiket köszöntenek. Mondjuk ez egy hülye szó, nekem legalábbis, mert részemről tényleg mindig úgy éreztem, hogy ez a világon a legtermészetesebb, hogy én úgy lettem teljes, hogy lettek gyerekeim. Nélkülük is voltam, de velük lettem igazán én. Nem várok tőlük semmit cserébe, még csak olyan gondolatom sem volt sohasem velük kapcsolatban, hogy majd milyen jó lesz, hogy ha öreg leszek, akkor gondoskodnak rólam. Sosem szeretnék nekik feladat lenni. 

Egészen más a kapcsolatunk most már, hogy mindannyian felnőttek. Nem szeretnek érzelegni, nem nagyon szeretnek ölelkezni, de jókat beszélgetünk, kérdeznek, tanácsot kérnek, néha mondják, hogy "Anya, gáz vagy!" Figyelnek rám, segítenek azokban a dolgokban, amihez én béna vagyok, és ellesik tőlem azokat, amiket ők nem tudnak. Én igyekszem velük együtt változni, amikor szükség van rá, mert azért is nagyon hálás vagyok, hogy még mindig szívesen csinálnak velünk együtt is programot. (Ehhez ugye az is kell, hogy ha gáz lennék, akkor vegyem komolyan a figyelmeztetést) 

Az anyák napi kupadöntő meccsjegy és virágcsokor mellé kaptam még egy jó kis Újpest - Fradi meccset, ahol kiütéses győzelmet aratott a mi csapatunk. 

Semmi extra

 Nem feltétlenül ugyanazt gondoltuk ma a végre itt a jó idő kapcsán Balázzsal. Jó, az alap mindkettőnknél ugyanaz volt, örültünk neki. De amíg ő beérte azzal, hogy sétáltunk kétszer is, addig én azért magamban duzzogtam kicsit, hogy csak ennyi? Tény, én még holnap is itthon leszek, amikor ő dolgozni megy, úgyhogy emiatt is láttuk másképp a mai napot. 

Szóval nagy dolgok nem történtek ma, és nagyon nem is csináltam semmit. Mert az úgy van, hogy amikor időm lenne bármire, akkor kedvem nincs hozzá, és fordítva is igaz ez. 

Így ezt a mai napot simán az elpazarolt napok közé sorolom. Pedig hát hívhatnám úgy is, hogy pihenős, feltöltődős napot tartottunk. 

Könyves péntek

 

Az írónő könyveit valamelyik booktok ajánlóban láttam. Akkora rajongással ajánlották, hogy amikor múltkor a könyvtárban voltam, el is hoztam három könyvét is. Elvileg valami sorozat, mert ez az egyes számmal jelölt. 

Én nem éreztem azt a hatalmas rajongást semmiben, nem volt elsöprő élmény olvasni ezt a könyvet, nem nyújtott semmi pluszt a műfaj többi könyvéhez képest. Az én ízlésemnek kicsit kevés is volt benne a bonyodalom, cserébe sok volt benne a felesleges szál, amiről vártam, hogy később lesz valami jelentősége, de nem lett. 

Kikapcsolódásnak, agypihentető olvasmánynak teljesen jó, de sokat ne várjon tőle senki. 

Utolsó áprilisi nap

 Ma olyan csütörtök volt, ami pénteknek számított.  Az ilyen napok mindig jók, még akkor is, ha már hajnali négykor kezdődött. Fél ötkor indultunk hárman együtt dolgozni. Balázs ilyenkor már teljes fordulatszámon pörög, mi ketten Erikkel épphogy csak ébren vagyunk, és épp csak létezünk. 

A korán kelés jutalma az volt,hogy fél kettőkor már indulhattunk is haza. Erik mondjuk nem sok időt töltött itthon, mert fél négykor már úton is volt, és majd csak vasárnap jön haza. Elég fura is, hogy csak hárman vagyunk itthon. De rendben van ez így, ez az élet rendje. 

Tök furcsa álmom volt. Kint voltam az udvaron, ki voltak teregetve a ruhák, és egyik pillanatról a másikra mindent elleptek ilyen hatalmas méretű darazsak. Nem mozdultak meg, csak mindenhol ott voltak. Hú, nagyon rettegtem tőlük. Fél is ébredtem, és emlékszem, megnéztem a takarómat, hogy minden rendben van e. 

Szerda

 A mai munkanap egy kicsit kevésbé volt unalmas, mint az eddigiek, de messze van attól a folyamatos gondolkodást igénylő, megoldásra váró naptól, ami egyébként a normális lenne (és amihez szokva vagyok). Szép idő is volt, délután össze is kötöttük a kellemest a hasznossal, és gyalog mentünk vásárolni Balázzsal. Jól is esett, és kellemesen el is fáradtam. 

Ma mesélte az egyik kollégám, hogy a sógora és a sógornője, akik most már évek óta próbálkoznak a babával, és már az örökbefogadással is próbálkoznak, úgy tűnik, hogy nemsokára szülők lesznek. Tök jó lesz nekik. És tök jó, hogy tudtak végül nyitottak lenni az örökbefogadás irányába is, a legelső sikertelen lombik után még azt mondták,hogy ez biztosan szóba sem jöhet náluk. 

Kedd

 Tök unalmas tud lenni, amikor nem történik semmi, csak úgy telnek a napok. Jó, máskor meg az a bajom, hogy túl sok minden van egyszerre, de végülis soha, semmi nem jó. Vagyis jó, csak nem teljesen jó. De értitek szerintem. 

Azon gondolkodtam ma, hogy egyébként én még mindig úgy működöm, mint akár tizenöt évvel ezelőtt, és úgy gondolom, hogy az evidens, hogy itt vagyok, és ha bárkinek szüksége lenne bármire, akkor intézem. Pedig egészen nyugodtan mehetnék bármerre, csinálhatnék akármit, mert már rég nincs olyan, amit nélkülem ne tudnának megoldani. Mondjuk itt jön megint az a rész, hogy amúgy mehetnék, de egyedül nem sok öröm lenne benne. 

De fogok majd szerintem valami értelmet találni az ilyen "ráérős" napoknak, mert ez így nem jó. Főleg nem egy olyan családi háttérrel, ahol még kéne szakítanom a mintát e téren, a női felmenőim egyikének sem tett jót ez a "haszontalan érzés". 

Hétkezdés

 Reggel még szinte tél volt, de szerencsére azért gyorsan tavasz lett, és szinte felhőtlen napsütés volt. Az ilyen napokat szeretem. A munkanap is egészen jól telt, a hétfőhöz képest különösen. Az meg külön jó, hogy a héten csak négy napot kell menni. 

Nem nagyon tudok másról beszámolni, mert nem történik semmi érdekes vagy izgalmas. Persze, mindig agyalok mindenfélén, de semmi olyan, ami jelen pillanatban megosztani való információ lenne. 

Vasárnap

 Igazából ezt a hétvégét majd inkább igyekszem elfelejteni, mert még az sem sokat tudott rajta javítani, hogy ma meccsen voltunk, és meg is nyertük azt. 

Amit csak lehetett, azt elrontottam ezen a hétvégén, és pont azt a hétvégét választottam erre a bénázásra, amikor Balázs sem volt épp toleráns és elnéző hangulatban. Így aztán nem voltunk most túl jóban, ami egyébként szerintem évek óta nem fordult már elő. Így nehezen is tudom rajta túltenni magam. A magam szempontjából is azt gondolom, hogy igazam is van, meg nyilván látom azt is, hogy mekkora balfasz voltam, és az ő szempontjából is ugyanígy gondolom. De majd ezen is túl fogunk lépni, és nem is az a helyzet, hogy tányért csapkodunk egymáshoz, vagy a falhoz. Én egyébként is a csendes fajta vagyok akkor is, ha mérges vagyok. Ő meg szóban tombol. 

Hogy kicsit felvidítsam magam, beszélgettem a ai-jal, és megkértem, készítsen nekem szintanácsadást. 

Ez a lila szín semmiképpen sem lesz a ruhatáram része, de a többi tetszik, úgyhogy ezentúl fontolóra veszem.