2020. jún. 30.

A mai napról

Tegnap is, és ma is olyan fáradt voltam, mint már rég nem. Télen szokott csak ennyire vonzani délutánonként az ágy, de most pont azt éreztem, mint akkor szoktam. Jó, igazából nem is nagyon vacilláltam, hagytam magam odavonzani, ha már úgy alakult. Legalább fél órát el is szundítottam, ennek köszönhető, hogy most még nem vagyok ágyban. 
Voltam ma a háziorvosnál, de nem lettem sokkal okosabb. Mérjem továbbra is napi háromszor a vérnyomásomat, mert még most nem szám8t stabilan magasnak, hogy erre gyógyszert adjon. Nyilván afelé tendál, de még azért előfordulnak jobb értékek. Kaptam egy olyan gyógyszert, amiből akkor kell bevennem egy felet, ha 150 körül van. Aztán majd menjek vissza, és meglátjuk a továbbiakat. 
Kész tortúra volt ez az orvoshoz menés egyébként, mert ki kell tölteni egy adatlapot belépés előtt, meg lázat is mérnek. Ezzel semmi baj, de minden második ember azon akadékoskodott, hogy miért kell, vagy nem tudta kitölteni. A maszkot nem akarják felvenni, egy csomó embernek épp csak fityeg az arca előtt, takarni nem takarja el. Én sem szeretem hordani, de ez a szabály, akkor felveszem, és magamon hagyom. 

2 megjegyzés:

  1. Mostanság én is voltam párszor szakrendelőben, ott csak mérnek belépéskor és mivel mindenhova csak bejelentkezéssel lehet bejutni, nincsenek is olyan sokan, mint szoktak. És mindenki hordja a maszkot, úgy, ahogy kell. Ellenben a tömegközlekedésben napok óta azt tapasztalom, hogy lazul a fegyelem, egyre többen vannak nélküle, vagy félig lehúzva hordják. Meleg, nekem is nagyon meleg, köhécselek alatta, de akkor is zavaró, hogy mások nem tartják be.
    Én szedek vérnyomásra gyógyszert, már évekkel ezelőtt is méregettem, akkor még nem írtak fel, kb. két éve meg - kicsit úgy éreztem - nagyon könnyedén eljutottunk a receptig. Igazából nekem sem ártana méregetni, hogy lássuk, egyáltalán hogy használ a gyógyszert, főleg, hogy nálam nincsen tünete, nem érzem magam rosszul, de tény, hogy elég magas.

    VálaszTörlés
  2. Hát szerintem lassan minden háztartásban kelleni fog nem csak lázmérő, hanem vérnyomásmérő is. Egyébként nekünk lidl-s van, nagyon megbízható, és nem is volt drága.
    Kb úgy, ahogy most már minden táska tartozéka a szajmaszk is.

    VálaszTörlés