2020. máj. 9.

Szombat

Nem beszéltük ezt meg, de úgy látszik, mindenki ahhoz tartja magát még magában, hogy még nem megyünk sehova. Nem tudom meddig gondolják ezt így, lehet, hogy a két hét leteltét várjuk az enyhítések után. 
Én a magam részéről roppant felelőtlen és önző módon legszívesebben indultam volna ma délelőtt a Balatonra. Az most mindegy lett volna, hogy melyik része, melyik város, nagyjából mindenhol tudnék egy teraszt, ahol megennék valamit, vagy innék egy kávét/limonádét. 
De nem erőltettem a dolgot, majd megjön ez a többieknél is. Igaz, én a magam részéről a vírussal is úgy vagyok most már, hogy bánom is én, essünk már túl rajta. 
Az itthon maradás jegyében aztán végül főztem, mostam, kutyákat fürdettem, majd ha már ők itt jártak, fürdőt takarítottam, porszívóztam, felmostam..
A mehetnék és az ehetnék végül este hétkor győzött, és elugrottunk a tatabányai Burger Kingbe..igaz, N mentünk be, csak hoztunk kaját a drive-ból. Rég nem esett már ilyen jól a vacsora.

2 megjegyzés:

  1. Látod milyen érdekes az ember?!
    Pár hete még te hőbörögtél, hogy milyen felelőtlenek az emberek...pedig "csak" a munkánkat akartuk visszakapni a sürgetéssel, nem csak kiülni egy teraszra.
    Mostmeg süt a nap, nyári idő van... És essünk már túl rajta. 😁
    Kitartást nektek!
    Mi itt vidéken már élvezzük az életet! 🌞

    VálaszTörlés
  2. Hőbörögtem? Akkor is csúnyán félreértettél, mint ahogy most is. Egyébként én is vidéken lakom..

    VálaszTörlés