2020. máj. 6.

Nyűgös

Nyűgös hét ez a mostani, pedig alapvetően a május a kedvenc hónapjaim közé tartozik. Biztos, hogy az időjárás nem túl ideális változása is közrejátszik ebben. Napok óta fázom, és tegnap is, meg ma is úgy éreztem magam, mint akit bármelyik pillanatban ledönthet a lábáról valami betegség. Szerencsére ez nem következett be, de rendesen be vagyok lassulva, és nagy kedvem lenne egy egész napot ágyban tölteni. 
Holnap már csütörtök, és az előbb jól rá is csodálkoztam, hogy minden nyűgösség ellenére milyen gyorsan telik a hét. Igaz, így van ez szinte mindig..gondoltátok volna, hogy már egy éve az új munkakörömben dolgozom? Mozgalmas év volt, az biztos. Rengeteget tanultam, és még mindig van mit. De ez azt hiszem, így is lesz mindig, mert folyamatosan változni és változtatni kell, igazodni az újabb és újabb igényekhez, elvárásokhoz, felnőni a mindenféle feladathoz. A következő fél-egy év során vár rám a raktarbővítés utáni raktárhelyek kialakítása, ami nem kis munka lesz, és nagyjából még fogalmam sincs róla, hogy fogom megvalósítani. Azt már tudom, hogy a főnököm egyik régóta dédelgetett álmát is valóra kell váltanom ennek során. De valahogy biztos sikerülni fog. 
Ma voltunk Rolanddal az okmányirodában megcsináltatni a NEK adatlapot. Egyedül csak őt engedték be, ami furcsa volt, mert mégis egy gyerekről beszélünk, meg maszk is volt rajta is, rajtam is, de csak egy pillanatra akartam fent ezen, mert végülis megoldotta. 
Patrikék online kurzusa jól sikerült, elég érdekes beszélgetés volt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése