2020. máj. 1.

Május 1

Nem fogok azon keseregni, hogy mit nem csinálhattunk ma, mert felesleges lenne.
Azt gondolom, hogy most, amikor eljutottunk oda, hogy az ország nagy részén enyhítések következnek már, most kell csak igazán fegyelmezett és szabálykövető magatartást tanús8tani. Örömmel üdvözöltem a rendelkezést, miszerint végre kötelező lesz az üzletekben a maszk (vagy legalább valami, amivel eltakarja mindenki az orrát, száját), én már rég kötelezővé tettem volna.
Persze, tudom, könnyen vagyok, mert tudtam venni magunknak maszkot. Több helyről is rendeltem, olyanoktól, akik varrással keresik a kenyerüket, a munkahelyen is kaptunk moshatót is. És vettünk egy doboz eldobhatót is.
De nálunk mindenki hordja is. Akárhová megyünk, a házból kilépve rajtunk van.
De mindegy, ennyit erről a témáról.
A mai nap is jól eltelt itthon. Hamburger húst ebédeltünk, aztán filmet néztünk, muffint sütöttem meg kakaós csigát, hajat festettem, kitakarítottam a wc-ket.
Délután még a nap is sütött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése