2020. máj. 25.

Ami elromlik

...azt első körben megpróbáljuk megjavítani, vagy megjavíttatni olyanokkal, akik értenek hozzá. De persze nem bármi áron, és nem mindenáron. Ami aránytalanul magas költségű javítást jelentene, ott gyorsan be szoktuk látni, hogy kell keresni helyette valami mást, ami pótolni tudja. 
A mosogatógép egy ilyen volt, amire már öt évvel ezelőtt is több szerelő azt mondta, nincs alkatrész, dobjuk ki. Akkor még nem mondtunk le róla, kerestünk olyan embert, aki megcsinálta. Most már nem volt érdemes többet költeni rá, főleg, mert valami komoly elektronikai baja lett. 
Egy egész éjszaka elég volt hozzá, hogy eldőljön, venni kell egy másikat. Tudtuk, mit akarunk, tudtuk, mekkora helyre fér be, tudtuk, hogy milyen márkát szeretnénk. Nem volt nehéz találni egyet Balázsnak már reggel, és ma délután már el is hozták Erikkel. Nagyon jó dolog ám, ha az embernek van három életerős fia, meg egy tettre kész férje, mert gyakorlatilag a kanapéról ülve végignézhettem az egész műveletet. Levitték a régit (otthagyták a vásárlás helyén, így nekünk már nincs gondunk az elektronikai hulladékkal), felhozták, és beüzemelték az újat. 
És tádám... Már meg is van az új mosogatógép. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése