2020. ápr. 11.

Szombat

Valahogy úgy alakult, hogy mostanában, kb azóta, mióta a vírus helyzet tart, minden hétvégén alszom tízig. Ne kérdezzétek hogy vagyok rá képes, mert fogalmam sincs. Az mindig megvan, hogy nyolc körül megébredek, aztán a következők pillanatban megfordulok, nyugtázom magamban, hogy nem kell sietni sehová, és legközelebb már csak arra eszmélek fel, hogy basszus, már ennyi az idő? 😄
Na sebaj...majd gondolom utolérem magam alvás ügyben, és akkor rendeződik ez.
A bevásárlást lerendeztük, vettem pudingport is, így este már bent is volt a hűtőben a méteres. Majd aztán még meglátom lesz e kedvem még valamit sütni holnap.

3 megjegyzés:

  1. Ez már nekem scifi, 4 éve nem keltem reggel 5nél később, de gyakoribbá a 4. Kisgyerekes anyasors:-) Bár előtte is korán kelő vol5am, szerintem 8ig sem aludtam még soha.

    VálaszTörlés
  2. Hát amíg kicsik voltak a gyerekek, nálunk is ők diktálták az ébresztőt. Most már a legkevésbé sincs rám szükség reggelente.
    Amikor dolgozom, én is négykor kelek, de sosem fekszem le tizenegy előtt.
    Egyébként világéletemben inkább sokáig fent maradós fajta voltam, mint korán kelő.
    De ezen, hogy scifi kategória, jót kuncogtam. 😄

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 11ig én nem bírok fent maradni, 9-kor már mélyen alszom. Sose lehet tudni, milyen ejjel vár rám :-)))

      Törlés