2020. ápr. 27.

Nem is tudom

Vannak furcsa érzéseim Roland nyolcadikosságával kapcsolatban. Semmi nem úgy zajlott ebben a tanévben, ahogy azt vártam volna, meg ahogy tapasztaltam már a két nagyobb gyerekünk kapcsán. A felvételire készülés egy rémálom lett volna neki, ha hagyom, és nem mondtam volna azt, hogy álljon meg a menet, nem egyetemre készülünk, csak egy középiskolába. Egyetlen biztató szó nem hangzott el sosem, csak a pánikkeltés az átlagokkal, a jegyekkel, a pontszámokkal. Már az első gyereknél sem tulajdonítottam ennek az egésznek nagy jelentőséget, a harmadikkal meg aztán végképp nem.
A tánctanulás és a tánc maga sem jelentette azt az élményt, amit kellett volna, de természetesen ettől függetlenül én egy csodaként éltem meg, és úgy is marad meg az emlékeimben. Csak nem ez lenne a fontos, hanem az lett volna, hogy Roli is így élje meg.
És aztán most van ez a helyzet, amire nyilván senki nem számított, és még a legvadabb rémálmainkban sem fordult elő. Én már most nem is tudom hány hete vannak teljesen magukra hagyva. Jönnek a feladatok, számonkérések, abban nincs hiba és fennakadás. Csak minden másban. Nincs érdeklődés arról, ki tudja már, hova vették fel, nincs szó arról, mi lesz velük a ballagás kapcsán. Még csak ötletelés formájában sem. Nincs kérdés feléjük, hogy ők mit szeretnének, van e bármi elképzelésük.
Már én magam sem tudom, ezek után szeretném e, ha bármikor, bármilyen formában ballagás lenne. De azért mégis ..

3 megjegyzés:

  1. Ez a helyzet mindenkinek nehéz, de igazad van, bennem is nemrég tudatosult, hogy a ballagóké talán még inkább (meg az esküvőt tervezőké is, de ők mondjuk tudják pótolni).

    VálaszTörlés
  2. Sok minden a tanárnő múlik. De nagyon kötve van a kezük, én azt látom. De azért az nagyon ember függő, hogy mennyire érdeklődő, jelen lévő. Szomorú, hogy ennyira magukra lettek hagyva sok helyen. Pedig látjuk ez is milyen kapocs.

    VálaszTörlés
  3. En is ezt erzem h magunkra lettunk hagyva. Persze neha jon par erdeklodo kerdes, de csak udvariassagbol. A kedvencem, h rankszol, h ne segitsuk a gyereket a megoldasokkal, de ha meg onalloan, tele hibaval engedem leadni, akkor beirja a rossz jegyet.

    VálaszTörlés