Még egy felnőtt

Napok óta naponta többször is nekem szegezik a kérdést hol Patrik, hol Erik: "Milyen érzés, hogy nemsokára két felnőtt fiad lesz?" Ezt a nemsokára szót aztán rendre behelyettesítették az épp aktuálisan hátralévő napok számával.
Hogy milyen érzés? Hát fergeteges. Egyszerre fergetesen jó, és egyszerre fergetegesen szörnyű is.
Erik a fiaink közül a leginkább színes egyéniség, a bátyja is és az öccse is hozzá képest sokkal komolyabbak, egyféle dologra koncentrálók. Erik az, akinek mindig fülig érő mosoly van az arcán, aki kevés dolgot vesz véresen komolyan, ő az, aki a leginkább élvezi az életet mindegyikünk közül.
Nem lehet mellette unatkozni, és nem lehet mellette tájékozatlan sem senki, minden hírt azonnal olvas, publikál. Észre sem veszi, de eszméletlen tudása is van egy csomó mindenről.
Egy csomó minden eszembe jutott ma vele kapcsolatban, egy csomó nehézség, amit olyan könnyedén csinált végig, azzal a határtalan optimizmussal, ami remélhetőleg végig kíséri majd az életét.
Nagyon szerencsés vagyok, hogy én lehetek az anyukája.
(És persze sem ő, sem Patrik el sem tudják ezt képzelni még, de akárhány évesek is, mindig a kisfiam maradnak)