2020. ápr. 9.

Majdnem

Ma még megrezgett a léc a szabim ügyében. Történt ugyanis, hogy az egyik kollégám párjának szóltak, hogy jövő héten home office helyett dolgoznia kell. Ő is itt dolgozik, csak a gezetőséghez tartozik. Így meg ugye nem is kérdés, hogy ha neki szólnak, akkor nincs alkudozás. Csak így a kollégámnak kell otthon maradni a két óvodás kislányukkal. Volt egy óra, amikor a fejem fölött úgy szerettek volna dönteni, hogy akkor az én szabim sztornó, de szerencsére a közvetlen főnököm is, és az eggyel fölötte lévő főnököm is kiállt amellett, hogy megoldják. Annyi volt a kérésük, hogy azért ha úgy adódik, akkor segítsek, ha hívnak. Erre azért nyilván nem mondhattam nemet, remélhetőleg nem lesz rá túl sokszor szükség.
Délután megküzdöttem a vásárlás nyűgével. Elképesztő sokan voltak mindenhol, és naná, hogy a legnagyobb igyekezetem ellenére is lemaradt pár dolog, amit majd szombaton kell még pótolni. Pl puncsos pufingport sem vettem, pedig holnap már készülhetne a méteres. Na de majd elkészül szombat este, vagy vasárnap.

2 megjegyzés:

  1. Remélhetőleg nem sűrűn lesz rád szükség és ki tudsz kapcsolni valamennyire. Kellemes pihenést kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Én meg tejszínt nem vettem... persze nem létszükség, de a nyuszis torta tejszínhabbal az igazi :-)

    VálaszTörlés