2020. ápr. 28.

Ma nem az igazi

Ma úgy ébredtem, mint akit agyonvertek. Vagy mint aki nem is aludt egy fél óránál többet egész éjjel. Egyik sem volt igaz, természetesen, de valahogy semmi nem volt az igazi ma reggel. Pedig mióta nem járhatok hajnalban dolgozni, szó szerint a hasamra süt a nap reggel, amikor kelek. Ez egyébként tetszik most, hogy amikor reggel készülődök, már süt a nap, hallom, ahogy a madarak csicseregnek, és már bentről kinézve is tudom, hogy jó idő van. Ezt például én egész évben nagyon tudnám szeretni.
A nyűgös ébredés hatása egész nap velem volt, a fejem is olyan kis kótyagos volt, minden porcikám fájt, és úgy egyáltalán...legjobb lett volna itthon feküdni a kanapén.
Gondolom egyébként, hogy csak a holnapra ígért esőt érzem már, mint valami jó szamár.
Remélem kialszom, mert két napot egymás után utálnék így eltölteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése