Hétfő

Azon gondolkodtam ma, hogy vajon ép ésszel fogjuk e ezt az egészet végigcsinálni. Nem merek nagyon komolyan gondolkodni, és próbálom elhessegetni a negatív gondolataimat, de azért estére kicsit kiborultam. Elég volt egy-egy zene hozzà, hogy már ne nagyon tudjam abbahagyni az egerek itatását.
Megmondom őszintén, én kevésnek érzem a korlátozást, és kevésnek érzem azt a fajta tájékoztatást, amitől végre azok is észbe kapnának, akik még mindig nem..Sokan vannak. Láttam ma a lidlben,hogy az én korosztályom nagy része hatalmas biztonságban érzi magát, és velem történt meg, hogy megszóltak amiatt, hogy maszkban és kesztyűben voltam vásárolni. Le tudtam kezelni a helyzetet, de furán éreztem magam tőle. Én nem mondom azt, hogy senki ne mehessen sehová, meg azt sem, hogy mindenkit halálra kell ijeszteni..De most az van a fejekben, hogy járhatunk dolgozni, boltba, akár fodrászhoz, masszőrhöz, kozmetikushoz, csak az idősávokat kell figyelni. Különben is, ránk nem veszélyes ez..de ki tud erre garanciát adni? Senki..egy csomóan azt sem tudhatjuk magunkról, hogy esetleg van valami lappangó betegségünk, mert nem jutunk el orvoshoz időben. Szerintem senki nincs biztonságban.
Aktívan dolgozó emberként egyre kevésbé érzem magam biztonságban egyébként is, mert használunk ugyan egy csomó fertőtlenítő cuccot,de a munkafolyamataink olyanok, ahol van bőven személyes kontakt, és nem lehet mindig megtartani a távolságot. Kicsit úgy érzem, egy időzített bomba ketyeg alattunk, és tényleg csak idő kérdése, hogy mikor kezdünk el hullani, mint a legyek.
Kicsit el vagyok keseredve, na. De majd lesz jobb is, remélem.