2020. febr. 2.

Szörnyű volt

Kemény estén és éjszakán vagyok túl. Még most is beleborzongok az emlékébe is, és még nem is lélegezhetek fel teljesen.
Pedig olyan jól voltam egész nap. Főztem, aztán egész délután takarítottam. A fradi meccs vége felé éreztem, hogy be fogok görcsölni. Gyorsan be is vettem egy no-spa fortét, hátha sikerül megfékezni ezt az egészet. De hát dehogy sikerült. Egy óra múlva már kegyetlen fájdalmaim voltak.
Fél tizenegykor az éreztem!, Nem fogom kibírni. De persze muszáj volt. Fél háromkor még kint maszkáltam a nappaliban. Addigra a nagyon sokadik fájdalomcsillapító is bevettem.
Ma reggel úgy évredtem, hogy minden sokkal jobbak volt, de még nem az igazi. Szerencsére már képes voltam mindenre, amire szükség volt.
Holnap reggel nem megyek dolgozni, helyette a háziorvost fogom meglátogatni

4 megjegyzés:

  1. Ezek szerint távozott a kő?

    VálaszTörlés
  2. Dius, átérzem és együttérzésem! Az is lehet, hogy homok volt és azt nem látni, ha kijön, de egy vizelet, UH látja a nyomait a kőnek és a homoknak is, meg kell nézetni... Ölellek!

    VálaszTörlés
  3. Huhh... nem vagyok képben vesekőügyben, de ez ennek a legkíméletesebb módja? Nem lehet valahogy gyógyszeresen, ultrahanggal szétzúzva elősegíteni a távozását?
    Kitartást, és mielőbbi jobbulást kívánok!!!

    VálaszTörlés
  4. Nekem Algopyrin hatott csak. Remélem, magától tud távozni.
    Drukkkolok!

    VálaszTörlés