2020. febr. 17.

Ajánló

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, szőke hajú, kék szemű, okos és bátortalan kisfiú, aki a szülei első kisfiaként született. A kisfiú olyan bátortalan volt, hogy az óvodában fél év is eltelt, mire először a kis társai közelébe merészkedett. Az iskolában is inkább a felnőttek társaságát kereste, szivacsként szívott magába minden információt. Nem nagyon voltak barátai, sokat olvasott, focizni járt. A kisfiú számára a középiskolás éveiben kinyílt a világ, a visszahúzódó, csendes gyerekből magabiztos, határozott fiatalember lett egycsapásra, aki szívesen vett részt a közösségi dolgokban, a diákönkormányzat életében.
A magabiztos fiatalember céltudatosan készült a továbbtanulásra, és ugyan szülei kedvéért első helyen azt az egyetemi szakot jelölte meg, amit ők jobbnak gondoltak, később sorrendet cserélt. A maga számára kigondolt szak került az első helyre, és gond nélkül be is került.
Az egyetemista fiatalember már az első egyetemi félévben tökéletesen a helyén volt.
Mostanra olyan közösségi ember lett, aki többedmagával komoly küldetést vállalt magára. Létrejött (vagyis újraélesztették) a Padtárs nevű szervezetet (?), melynek elsődleges célja, hogy a középiskolás fiatalokat megismertessék a politikával, a közélet iránti érdeklődés fontosságával. Járnak órákat tartani, jelenleg is Nyíregyházán vannak, hogy egy ottani középiskolás osztálynak holnap reggel órát tarthassanak. Népszerűek, a felkeresett iskolákból rendszerint újra keresik őket, ők pedig, ahogy látom, nem ismernek lehetetlent, és nincs távolság sem. A kezdeti sikerek én felbuzdulva létrejött a Felelős állampolgárokért alapítvány A fiatalember elképesztő energiával vetette bele magát a munkába, hogy az alapítvány minél sikeresebb lehessen, miközben az egyetemen is kiválóan helytállt, és a munkahelyén is komoly sikereket tudhat magáénak.
Ha pedig ez nem lenne elég, akkor nemrég elindult a blogoldaluk is (a szemfüles olvasók már láthatták a bloglistámon a címet), ahol még igyekeznek minél több információt megosztani, ami az előadásokba nem fér bele.
A fiatalember az én legidősebb fiam, akire nagyon büszke vagyok.
Az alapítvány hírét vigyétek bátran, középiskolás gyerekek szülei nyugodtan ajànlhatják őket, bárhol szívesen tartanak órát. (Van olyan téma, ami érettségi tétel) A fenti linkek bármelyikén keresztül elérhetőek. A blogoldaluk pedig szerintem nekünk, felnőtteknek is hasznos információkat nyújt majd mindenféle témában.
Azt pedig nem is merem már mondani, hogy mintha tőlem örökölte volna ez a gyerek az írói vénáját..😊

8 megjegyzés:

  1. Gratulálok nektek is a remek fiatalemberhez és neki is az eddig elért tevékenységeihez!

    VálaszTörlés
  2. tevékenységeihez=eredményeihez (de korán van még :-) )

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok Nektek! Ez egy remek kezdeményezés! Mert ahogy írod, sokszor, mi felnőttek sem vagyunk teljesen tisztában az összefüggésekkel, a miértekkel. milyen jó ezt már középiskolában tisztázni, ahol még érdeklődők és fogékonyak a témára a diákok :-) Hajrá!

    VálaszTörlés
  4. Gratulalok! Micsoda jo erzes lehet nektek, h a fiatok ilyen ugyes! Buszkek lehettek ra.

    VálaszTörlés
  5. Dius, kaptam a lehetőségen és elhívtam Őket a sulinkba tolerancia napra!Köszi!

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen a kedves szavaitokat. 😊
    Elem, köszi. Mire hazaért, már meg is oldottuk a rejtélyt, hogy vajon honnan hallott róluk az az iskola, ahonnan ma keresték őket. Örültek a felkérésnek.

    VálaszTörlés
  7. Juj ez nagyon jó! Engem is érdekel, hogyan lehet őket meghívni? Elég, ha én mondom meg esetleg kit lehet felhívni (iskola igazgató elérhetőség) vagy én mondjam a gimiben, hogy lehetőség lenne egy ilyenre??? És persze gratulálok!! Ez szerintem egy nagyon hiánypótló dolog a fiatalok életében.

    VálaszTörlés
  8. Szia. Az lenne a legideálisabb, ha az iskola keresné meg őket. Az osztályfőnököknek, igazgatónak nyugodtan elküldheted az összes elérhetőséget, amit itt linkeltem. :)

    VálaszTörlés