2020. jan. 13.

Munka helyett

Ma reggel elmentünk az ikeába. Volt pár apróság, amit már egy ideje csak halogatunk megvenni. Szó szerint apróságok: cipőkanál, evőeszköz tartó, ilyesmi. Titokban azért volt bennem olyan gondolat, hogy esetleg szembe jöhet velünk egy olyan kis kanapé, amit én már elképzeltem a nappaliba a tetőablak alá, és úgy beleszeretünk mindketten, hogy többet nem is akarunk enélkül élni. Ez titkos vágy maradt, de a többi dolog a listámról beszerzésre került. Még tízóraiztunk is egyet a büfében, vettünk fagyasztott húsgolyót, és már indultunk is haza. A mi tűréshatárunknak pont megfelelő volt, hogy hétfő reggel kilenc körül még teljesen kezelhető mennyiségű ember volt bent az áruházban, jó döntés volt ilyenkor menni.
Itthon a nap további részében nem csináltunk semmi különöset, tévéztünk, vásároltunk, gyógyszertárban voltunk, ilyesmi. És persze leginkább kiélveztük, hogy ez a mai nap minden hétfősége, és ködös, hideg mivolta ellenére is egy tök jó nap.

3 megjegyzés: