2020. jan. 1.

Az első nap

Ha egész évre vonatkozó következtéseket kell levonni a mai napunkból, akkor érdekes évünk lesz. Feledékeny leszek, de az ebből adódó kellemetlenségeket igen kreatívan fogjuk megoldani. Jókat fogunk enni, és gazdagok is leszünk (mindenki megette a lencse levest). Sokat leszünk együtt, sokat fogunk mozogni. Tisztaság lesz, és lesz időnk pihenni is. Valószínűleg sokszor fogok sütni is, mert már az első napot zsemle sütéssel kezdtem. Az nem a legjobb hír, de előfordulhat, hogy így lesz, hogy a betegségekkel is fogunk küzködni egy kicsit. (Patrik meg van fázva, és köhög, Erik is köhög, és neki még ugye nem teljesen jó a lába)
De fogunk vásárolni is, elsősorban az interneten,. Igaz, ebben nincs semmi újdonság, ezt már egy ideje előnyben részesítjük a hagyományos vásárlással szemben.
Szóval nem lesz unalmas évünk most sem. De ez így pont jó is lesz.
Nektek hogy telt az első nap?

4 megjegyzés:

  1. Én sütni fogok egész évben, mert a két napja halogatott pogácsámat tegnap sütöttem meg. :D

    VálaszTörlés
  2. Amiket írtál Dius, az nálam szilveszter napjára stimmel :) , de a tegnap főleg láblógatással telt, na jó, gazdagok leszünk, mert lencsét ettünk :) ..

    VálaszTörlés
  3. Már tegnap akartam írni - de jó, hogy egyszer ide érek :) - hogy az év végi értékelésed amit írtál nagyon betalált nálam :) ! Én is hasonlóan érzek és hasonlókat szeretnék (a Fradi gólok is benne vannak :) ), és ugyanígy nem szoktam semmit megfogadni az évre, de persze a céljaim mindig megvannak :) , és még a blogposztokról is ugyanezt gondolom, szóval jó volt olvasni, köszi!!!

    VálaszTörlés
  4. Teljen így az évetek (a betegségek kivételével)! Nekem buliból magamhoz térős, alvós és barátokkal evős-ivós évem lesz elseje alapján :-D

    VálaszTörlés