2020. febr. 21.

Végre péntek

Ez megint egy kimerítő hét volt, így nem meglepő, hogy ma reggel már nagyon nehezemre esett felkelni. Konkrétan az az igazság, hogy nem is sikerült volna, ha Balázs (fél órával azután, hogy először ébresztett) nem fenyegetett volna meg, hogy itt hagy, és elmegy nélkülem.
Ilyen előzményekkel persze egész nap csak arra vártam, hogy akkor teljen már el az idő, és lehessen hazamenni. Volt munkám bőven, de mégis alig vártam, hogy szabaduljak.
Délután könyvtárban voltam, jó sok könyvet összeszedtem, de csupa könnyed kis témákat, nincs türelmem komolyabb témákhoz mostanában.
Nagyon fáztam ma egész délután és este, remélem, hogy nem valami betegséget jelez ez, hanem csak a fáradtságtól van.
Megyek is, átmelegszem a fürdőkádban, aztán alszom egy jót.

2020. febr. 20.

Be positive

Ezen a héten megint különösen érzékeny vagyok (egy csomó mindenre) a negativitásra. Körülöttem az emberek kilencven százaléka csak morog, a rosszat keresi mindenben, én meg épp olyan passzban vagyok, hogy ez szörnyen frusztrál. Nem akarom ezt látni, hallgatni meg főleg nem. De ugye ki vagyok én, hogy bárkinek/mindenkinek megmondjam a tutit, de azért vannak páran, akiknek felhívom a figyelmét erre a tényre, és próbálom ugyanazt a helyzetet egy másik perspektívába helyezni. Persze, rendre megtörténik, hogy nem érti, mit akarok, és ilyenkor én érzem hülyén magam.
De azért akad egy-két olyan ember is, aki elgondolkodik, és megköszöni, és többször is kaptam már azon azóta, hogy kijavítja magát egy-egy megnyilvánulás kapcsán.
Nem gondolom magam egyébként jó embernek, aki képes erre a "be positive" életérzésre, mert nekem is vannak sz@r napjaim, van, amikor kiakadok, de legalább igyekszem nem belesüppedni ezekbe.

2020. febr. 19.

Erikről

Még múlt héten kezdődött, bár nem...sokkal előbb, hónapokkal ezelőtt már Erik orvosi kálváriája. Volt ugye a többszöri vérvétel, ahol rendszeresen rossz volt a két májfunkciós érték, és a bilirubin szintje is. A háziorvosunk ugyan eléggé meg volt győződve arról, hogy ez Gilbert kór, de azért őt sem hagyta nyugodni a gondolat, hogy járjunk ennek alaposan a végére, és zárnunk ki mindent, ami ennek kapcsán szóba jöhet. Így volt Erik hepatitis szűrésen (és a vérvételre már ismerősként köszöntik), majd múlt héten voltunk hepatológiai szakrendelésen is. A vérvétel eredménye jó lett, amilyennek lennie kellett.
A hepatológián egy nagyon kedves és nagyon fiatal doktornő volt, aki jó alaposan kikérdezett bennünket, megnézte az összes eddigi leletét, megvizsgálta. Neki is egyértelműen Gilbert kórnak túnik, de mindenféle családi halmozottság miatt itt is vettek tőle vért, megnézik, nincs e lisztérzékenysége, autoimmun hepatitisze, vagy bármi autoimmun betegsége. A doktornő kérte, hogy ha meglesz az ultrahang vizsgálat eredménye is, akkor azt beszkennelve, vagy telefonnal fotózva, küldjem el emailben, és érdeklódjek a vérvétel eredményéről. Ha minden negatív, akkor ez az a bizonyos kór, amivel nincs teendőnk, csak pár dologra oda kell figyelni majd.
Ma délután voltunk ultrahangon. Itt is egy nagyon szimpatikus fiatal orvossal találkoztunk, aki a vizsgálat előtt megkérdezte, miért vagyunk itt, Mindent jó alaposan megnézett, szerencsére nincs semmi szervi elváltozás, nincs epeköve, veseköve sem.
Nagyjából már nyugodt vagyok, bár még megvárom a vérvétel eredményét, mielőtt teljesen megnyugszom Remélem minél előbb megkapjuk.

2020. febr. 18.

Kicsit uncsi

Érdekes nap volt ez a mai. Mondhatom, hogy nem történt semmi, minden csak a szokásos mederben zajlott, ahogy kell. Mégis van valami a levegőben, ami miatt van bennem egy jó adag extra fáradtság is, meg legalább ugyanennyi furcsa várakozás. Azt mondjuk nem tudom mire várok, mert nem tudom megfogalmazni sem. Nyomokban előfordul bennem egy-egy fél órára vágy, hogy elmenjek valahova nézelődni, mert jó lenne lecserélni a függönyöket, kéne ágyneműt is venni. Meg egy csomó apróság van ezen kívül. De aztán általában a szokásos napi bevásárlás is idegesít, nemhogy még ezen felül bárhova is elmenjek.
Előjöttek valami fura kiütés-pattanás szerű valamik az arcomon, ami elég idegesítő. Nem nagyon látszik, leginkább csak nagyon közelről, de néha viszket is, azt meg utálom. Nem tudom mitől lehet, semmi új mosószert, öblítőt, kozmetikumot nem használok, nem ettem semmi olyat, ami indokolná. Az egyetlen gyanús dolog, hogy szombaton hajat festettem.

2020. febr. 17.

Ajánló

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, szőke hajú, kék szemű, okos és bátortalan kisfiú, aki a szülei első kisfiaként született. A kisfiú olyan bátortalan volt, hogy az óvodában fél év is eltelt, mire először a kis társai közelébe merészkedett. Az iskolában is inkább a felnőttek társaságát kereste, szivacsként szívott magába minden információt. Nem nagyon voltak barátai, sokat olvasott, focizni járt. A kisfiú számára a középiskolás éveiben kinyílt a világ, a visszahúzódó, csendes gyerekből magabiztos, határozott fiatalember lett egycsapásra, aki szívesen vett részt a közösségi dolgokban, a diákönkormányzat életében.
A magabiztos fiatalember céltudatosan készült a továbbtanulásra, és ugyan szülei kedvéért első helyen azt az egyetemi szakot jelölte meg, amit ők jobbnak gondoltak, később sorrendet cserélt. A maga számára kigondolt szak került az első helyre, és gond nélkül be is került.
Az egyetemista fiatalember már az első egyetemi félévben tökéletesen a helyén volt.
Mostanra olyan közösségi ember lett, aki többedmagával komoly küldetést vállalt magára. Létrejött (vagyis újraélesztették) a Padtárs nevű szervezetet (?), melynek elsődleges célja, hogy a középiskolás fiatalokat megismertessék a politikával, a közélet iránti érdeklődés fontosságával. Járnak órákat tartani, jelenleg is Nyíregyházán vannak, hogy egy ottani középiskolás osztálynak holnap reggel órát tarthassanak. Népszerűek, a felkeresett iskolákból rendszerint újra keresik őket, ők pedig, ahogy látom, nem ismernek lehetetlent, és nincs távolság sem. A kezdeti sikerek én felbuzdulva létrejött a Felelős állampolgárokért alapítvány A fiatalember elképesztő energiával vetette bele magát a munkába, hogy az alapítvány minél sikeresebb lehessen, miközben az egyetemen is kiválóan helytállt, és a munkahelyén is komoly sikereket tudhat magáénak.
Ha pedig ez nem lenne elég, akkor nemrég elindult a blogoldaluk is (a szemfüles olvasók már láthatták a bloglistámon a címet), ahol még igyekeznek minél több információt megosztani, ami az előadásokba nem fér bele.
A fiatalember az én legidősebb fiam, akire nagyon büszke vagyok.
Az alapítvány hírét vigyétek bátran, középiskolás gyerekek szülei nyugodtan ajànlhatják őket, bárhol szívesen tartanak órát. (Van olyan téma, ami érettségi tétel) A fenti linkek bármelyikén keresztül elérhetőek. A blogoldaluk pedig szerintem nekünk, felnőtteknek is hasznos információkat nyújt majd mindenféle témában.
Azt pedig nem is merem már mondani, hogy mintha tőlem örökölte volna ez a gyerek az írói vénáját..😊

2020. febr. 16.

Ma is meccsnap

Ma is élménydús napunk volt, ma Dunaszerdahelyen voltunk a tavaszi első DAC meccsen. Nagyon szép idő volt, a meccs előtt, és az elején még majdnem melegem is volt, pont oda sütött a nap, ahol ültünk. (Csak csendben merem mondani, hogy reményeim szerint vége is a télnek, és megállíthatatlanul közelít a tavasz)
A meccs felejthető volt, nem született gól sem, és igazán jó játékot sem láttunk, de amíg együtt vagyunk, ezen felül tudunk emelkedni.

Már hazafelé jövet rám szakadt az érzés, hogy itthon voltam négy napot, de semmit nem csináltam, csak részt vettem a mindenféle programjainkon. Ettől aztán rendesen hulla fáradt érzésem van, meg persze most keresem az időt, és a megoldásokat azokhoz a dolgokhoz, amiket jövő héten meg kéne oldanom a munka mellett. Kellene biztosítóhoz menni, új szerződést kötni a lakásbiztosításra, kell majd orvoshoz menni, van időpontom a körmöshöz is. Folyamatosan kapom az értesítéseket arról, hogy betelt a Google fiókom, így neki kéne állnom sürgősen törölni egy csomó felesleges levelet (szerintem soha semmit nem töröltem még ki), szelektálni a fotók és videók között. Ez rengeteg időt igényel, de majd kitalálok valamit erre is.
Volt egy furcsa álmom is éjjel, gondolom a vesekő és az időhiány mizéria miatt kreálta a tudatalattim, de álmomban súlyos beteg voltam, és épp az a helyzet volt, amikor meg kellett mondanom mindenkinek. Sose váljon valóra, mert még álmomban is nagyon nehéz volt.

2020. febr. 15.

Meccsnap

Pont jókor jött ma ez a meccs ahhoz, hogy az egész heti munkát, izgulást, stresszt és fáradtságot elfelejtve szurkolhassunk mindannyian teli torokból, egy emberként biztatva a csapatunkat. Meg is lett az eredménye, mert egy jó meccsen sikerült legyőzni a fehérvári csapatot, ezzel most jó nagyot léptünk előre a bajnoki cím felé.



2020. febr. 14.

Egy korszak vége

Azt hiszem, hogy én ma délután vettem végleg búcsút az általános iskolától. Ma ért véget bennem ez a korszak, pontosan akkor, amikor Roli az utolsó táncát táncolta. Uv fényben, ami mindig különlegesebb a villanyfényes táncnál. A maga rejtélyes-misztikus mivoltában pedig pont alkalmas is volt arra, hogy miközben néztem a fiamat, kicsit visszaröppenjek az időben évekkel ezelőttre, amikor először volt részem anyaként ilyen élményben. Valahogy összemosódtak bennem a fiaim képei és táncai, láttam őket együtt is, külön is.
Végtelenül hálás vagyok érte nekik, hogy mindannyian az én kedvemért csinálták végig, tudták, hogy nekem fontos, és nagyon szeretném, így megtették. Szerencsére mindannyian jól is érezték magukat végül ebben a "szerepben", így, még nagyobb öröm volt nekem.
Néztem ma Rolit, aki úgy táncolt, mintha minden hétvégén keringőt táncolna, a helyzethez illő komolysággal vezetve a partnerét. Közben búcsút vettem a gyerekes éveinktől, mert innentől kezdve már sokkal önállóbb lesz ő is, nem lesz már az a kicsi fiú, mint eddig.
Minden nosztalgikus érzésem ellenére azért úgy 3rzem, hogy ez most pont jól van így, és nagy szerencse, hogy nem most kezdjük ezeket az általános iskolás éveket, mert pont el is érkeztünk ahhoz, amikor már egy csomó mindenhez "öreg" vagyok. Ez a zajos-rohangálós tömegrendezvény pl a második órában már bőven kívül esett a konfortzónámon.
A ballagás már csak formaság lesz...


2020. febr. 13.

Farsang

Ma minden fiammal történt valami, amiről írhatnék, de Patrik és Erik most várhat egy kicsit, mert ezek a napok most az öccsükről szól.
Ő a kicsi, így értelemszerűen már nem akkora szenzáció a farsangi tánc, mint amilyen volt Patriknál, akivel először éltük át, vagy Eriknél, aki nyolcadikos korában először volt rávehető ilyenre.
De természetesen ettől még vele is nagyon különleges ez az egész farsang. Ő a kicsi, így az is a meglepetés erejével hat ránk, hogy már vele is búcsúzkodni készülünk az általános iskolás évektől. Ő egyébként is teljesen más (és mégis ugyanolyan), mint a két testvére, mert senki nem volt ennyire közösségi ember ilyen idősen, mint ő. Az meg külön szenzációs, hogy milyen sok lány barátja is van.
A táncot abba akarta hagyni még január elején, de nem engedtem neki. Megbeszéltük, hogy nekem ez fontos, így szeretném, ha erre is gondolna. Átgondolta, és csinálta tovább.
Ma pedig végignéztük a végeredményét a sok-sok próbának.
Nem tudom elmondani milyen érzés. Egy csoda...az én kiskirályfim frakkban keringőt táncol. Természetesen könnyekig meghatódtam tőle, olyan szépek voltak.





2020. febr. 12.

Szerda

Ami munka szempontjából péntek is lett rögtön. Igaz, ma volt annyi dolgom, hogy simán felért két nappal is ez az egy. De már túl vagyok rajta, és egész más dolgokra kezdhetek koncentrálni.
Erik ma hazajött egy érettségire jelentkezős lappal. Angolból szeretné a tanára, ha megpróbálnák páran a csoportjából. Végül is ártani nem árthat, legrosszabb esetben is csak annyi történik elvileg, hogy ha nem sikerül úgy ahogy gondolta, akkor jövőre is érettségizik ebből is. Ha meg jó lesz, akkor egy tantárggyal kevesebb lesz a vizsgákon.
Roliéknál megvolt ma a ruhás főpróba a farsang előtt. Fényképet láttam róla, elképesztő micsoda nagyfiú lett.
Patrik továbbra is fergeteges fordulatszámon működik, nemsokára majd kicsit bővebben is írom az egyik tevékenységéről.
Holnap megyünk Erikkel a hepatológiára délelőtt. Nem mondom, hogy tök nyugodt vagyok, de azért nem aggódom túl.

2020. febr. 11.

Kedd

Ez a korán kelés még mindig nem a barátom, és én most azt gondolom, hogy én soha nem is leszek olyan, aki hajnalok hajnalán magától ébred, és nem tud már visszaaludni. Igaz, hogy csak az a tíz perc szörnyű, amíg képes vagyok rávenni magam arra, hogy a meleg takaró alól kibújjak. Ha ezen túljutok, akkor már nincs gond.
A héten már csak holnap megyek dolgozni, így már csak holnap fogok hajnalban kelni. Mehetnék később is, de az van, hogy a leghatékonyabb hajnali öt és hét óra között vagyok, mert olyankor még nincs bent senki, nem jön percenként valami email, amire reagálni kell.
Az meg már csak külön bónusz lesz, hogy ha sikerül időben végeznem mindennel, akkor időben haza is tudok jönni, és esetleg még a hajamat is befestem holnap valamikor.
Mára volt időpontom masszázsra, de végül kölcsönösen megegyeztünk a masszőzzel, hogy így, hogy még nem vagyok teljesen jól, inkább kihagyjuk, nehogy többet ártsunk. Majd hívom, amikor már minden rendben lesz. Ezügyben lassan, de biztosan haladok...kicsit túl lassan ahhoz képest, amit szeretnék, de most már mindegy.

2020. febr. 10.

Hétfő

Nem volt ma jó napom. Nem történt ugyan semmi szörnyűség, de jó sem igen.
Eleve ugye arra ébredtünk, hogy hétfő van, és menni kell dolgozni. Tudtam, hogy vár rám egy csomó munka. Leginkább olyan, ami sok sakkozást igényel (mondjam, hogy már a húsvétra és a kerti szezonra készülünk?). Logisztika a javából, hogy mindennek legyen lehetőség szerint jó helye, időben be tudjon érkezni, hogy aztán időben el is jusson az üzletekbe. Azt is tudtam, hogy ma legalább kilenc tanuló is lesz, akik majd mind arra várnak, hogy én mondjam meg mit csináljanak. Nem volt túl felemelő hétkezdés.
Munka után épp csak ebédeltünk, és már mentünk is Erikkel a rendőrségre. Meghallgatták, mint sértettet, újfent elmondta, hogy milyen cipője volt, és mennyit ér. Megmutatta neki a nyomozó a képeket a megtalàlt tárgyakról, de sajnos az ő cipője nem volt köztük. A nyomozó kicsit próbálta jobb kedvre deríteni, mondván, hátha csak nem sikerült jól fényképezni, nézze meg jó alaposan, de Erik lemondóan mondta, hogy á, biztos nincs meg, mert az enyémen világít a pipa ha rávakuznak. Azt hiszem, ott, abban a pillanatban el is döntöttem, hogy ha a föld alól is kell elökerítenem neki, akkor is lesz még egyszer egy ilyen cipője.
Voltunk még a klubnál is, ígértek kártalanítást, de meg kell várni a nyomozás végét mindenképpen.
Még ezek után elmentünk Rolinak inget venni, és fél hétkor már be is fejeztük a mindenféle ügyintézést.

2020. febr. 9.

Vasárnap

Ez a mai egy olyan vasárnap volt, amilyennek lennie kellene mindnek. Nem csináltunk semmit, csak olyat, ami jól esett. Nem főztem, hanem pizzát rendeltünk. Aztán ebéd után elmentünk, és megnéztük a földből kitörő metrókocsit, ami nincs messze tőlünk.
Amúgy azt gondolná az ember, hogy mi érdekes van egy metrókocsiban, de azt kell mondanom, hogy tényleg lenyűgöző ott, abban a formában, ahogy van. Azt mondják a gyerekek, hogy a festése is gyakran változik, így előfordulhat, hogy máskor is arra tévedünk majd.
Ezt a kis kirándulást még megkoronáztuk egy kis sütivel a cukrászdából. A délután további részében pedig pihentünk.
De jó is volt.



2020. febr. 8.

Csak egy szombat

Furcsa volt ugyan, de ez most kivételesen egy olyan szombat volt, amikor sehová nem mentünk, semmi extra dolog nem volt betervezve. Balázs délelőtt dolgozott, Patrik kora délután vásárolni ment az egyik barátjával. Mi többiek, stabilan itthon töltöttük az egész napot. Abban sem volt semmi extra, vagy váratlan, ami ugyan egy kicsit unalmas volt, de mégis jó volt ez így. Jövő héten lesz programunk bőven...nem árt kicsit ràpihenni.

2020. febr. 7.

Na végre

Még így is, hogy csak három napot dolgoztam a héten, hulla fáradt vagyok. Jó, biztos az is benne van ebben, hogy egész héten gyógyszereken élek, meg hogy minden napra jutott valami plusz intézni való, idegeskedni való.
Na de végre itt a hétvége, és mindjárt elmegyek fürdeni, aztán aludni, és reggel nem kell időre kelni. Halleluja..

2020. febr. 6.

Erre sosem számítunk

Sokszor jut eszembe mostanában, hogy milyen jó is azoknak, akiknek még kicsi gyerekeik vannak, mert azok a gondok, amik olyankor adódnak, kis apró semmiségek csupán ahhoz képest, ami a már nagyobbacska, majdnem felnőtt gyerekek mellett adódnak. Persze, az idő is sok mindent megszépít, mert akkor ezt nem így gondoltam.
Ma este olyan dologgal kellett szembenéznie Eriknek, amivel felnőttként is nehéz. Ráadásul rögtön úgy, hogy ott volt egy szál maga, és még velünk is csak telefonon keresztül tudatta a történteket. Én rögtön attól kaptam gyomorgörcsöt, hogy ott van egyedül.
Edzésen volt, ahová minden sérülés, rossz idő ellenére minden héten háromszor becsülettel jár. Este hat-fél hét magasságában kezdődik, nyolc-fél kilencig tart. Ma este, mire visszamentek az öltözőbe, ellopták a cipőjét. Több csapattársát is meglopták, telefonok, iratok, táskák, cipők tűntek el.
Ott volt ebben a helyzetben, várták a rendőröket, kihallgatták őket, meg nem is tudom mi minden van ebben a helyzetben.
Nekem csak az járt végig a fejemben, hogy ez a gyerek ezt a cipőt mennyire nagyon akarta. Kipótoltuk ugyan az árát, de ő vette, ő intézte a rendelést, meg mindent, amit kellett. Annyira büszke volt rá, és olyan boldog volt vele. Nekem meg olyan nagyon fáj most látni, hogy mennyire megviselte, hogy meglopták. Biztos megpofoznám, ha tudnám, ki tette. Úgy sajnálom Eriket, a szívem szakadt meg érte ma este többször is.

2020. febr. 5.

Meccsnap

Éjjel háromkor arra ébredtem, hogy már megint fájok, és azonnal kell fájdalomcsillapító. Mire négykor kelni kellett, már hatott is annyira, hogy akár már tudtam volna aludni.
Balázs sietett is velem közölni, hogy a meccsre biztos nem megyek, majd szépen itthon megnézem a kanapén. Én persze mondtam, hogy na, biztos lehet benne, hogy ez nem így lesz, mert dolgozni is tudok menni, meg bármire képes vagyok, meccset meg nélkülem amúgy sem tartanak.
Szépen szedtem is a gyógyszereket egész nap, mint a kisangyal, hogy fent tudjam tartani legalább a látszatát annak, hogy jól vagyok.
Még persze egy pár mondatban délután is elvitáztunk ezen a meccs dolgon, de én győztem, és végül persze hogy mentem. Teljesen hülye azért nem vagyok, ha bármi fájdalmam lett volna, nem indulok el, mert annak senkit nem tennék ki, hogy a mentő vigyen onnan, vagy miattam haza kelljen jönni. Több réteg ruha volt rajtam, dupla zokni, aláöltözet, vékonyabb pulcsi, polár pulcsi, kapucnis pulcsi, és még a kabát. Vittem két plédet is, az egyiket magam alá tettem, a másikkal betakartam a lábam. Ittam meleg teát (amitől a huszadik percben már ki kellett mennem a mosdóba)
És persze, a hideg ellenére kiélveztem a meccs hangulat minden pillanatát, és még a gól nélküli döntetlen ellenére sem bántam meg, hogy ott voltam.

2020. febr. 4.

Ha nem lenne elég egy kő

...akkor menj el a háziorvosodhoz, vidd a frissen elkészült laborleletet, és zsebelj be még egy "alapos húgyúti fertőzést" is.
Nem is tudom, sírjak vagy nevessek, mert a meglévő gyógyszereim mellé most még antibiotikumot is szedek mától.
Az nyilván sosem fog kiderülni már, hogy melyik volt előbb, vagy épp mi minek a következménye, de nincs is már jelentősége.
Ami biztos, hogy holnap megyek dolgozni. Ezen is elvitáztunk pár percet a dokival, mert nem nagyon akart engedni, muszáj voltam megígérni, hogy természetesen, ha nem javul a helyzet, akkor nem erőltetem, és visszamegyek hozzá. (Amúgy ez eszem ágában sincs, sőt... megfordult a fejemben, hogy nem is megyek már vissza sem kontroll laborba, sem urológiai kontrollra)
Egyébként nyilván a fájdalom és a rengeteg fájdalomcsillapító beszél belőlem, amikor nagyon dühös vagyok erre az egész helyzetre. Nagyon szeretném figyelmen kívül hagyni azt, hogy folyamatosan fájdalmaim vannak, de sajnos korlátoz még a normális mozgásban is. Még az idegeimre megy.
Holnap este meccsre megyünk. Félek tőle, hogy nem tudok ott lenni, utálnám ha itthon kéne maradnom emiatt.
De még maradt azért bennem az optimizmusnak némi kis csírája, és hátha holnap reggel már nem fog fájni semmi.

2020. febr. 3.

A helyzet ma

Köszönöm mindenkinek az aggódást, együttérzést.
Ma reggel a háziorvosnál kezdtem. Jó sokan voltak, gondoltam is magamban, hogy a legjobbkor sikerült ezt a követ növesztenem, amikor itt mindenki prüszköl, köhög, lázas...De mindegy is már, remélhetőleg nem hoztam magammal semmit haza.
A háziorvos a szokásos együttérzéssel hallgatta végig a hétvégi kálváriámat (neki is volt már ilyenben része), és már írta is a beutalót az urológiára rákanyarintva a bűvös "S" betűt, hogy azonnal fogadjanak. Kaptam még beutalót vizelet vizsgálatra, meg a szokásos jó tanácsokat a fájdalomcsillapító-görcsoldó adagolására (ne hagyja, hogy kiürüljön, szedni kell folyamatosan, hogy kibírja)
Az urológust többször láttam már a folyosón, és sosem szimpatizáltam vele. Ennek ellenére teljesen normális volt. Megvizsgált, megállapította, hogy "ez nem a miénk lesz", mert nem a legtipusosabb helyen fáj a derekam környékén. Aztán csinált egy ultrahangot, ahol a bal vesémben talált egy kisebb tágulatot, majd lentebb észlelt valami gyanúsat, de az már nem látszott jól, így kaptam egy röntgen beutalót is. A röntgen asszisztens már jelezte, hogy a kismedencémben lát ő is valami furcsát. A leletet kiadták úgy, hogy nem látszik semmi kőárnyék. Visszamentem az urológushoz a papírral, aki azzal fogadott, hogy közben már megnézte a felvételt, és ő is látja amit az asszisztens, úgyhogy az bizony ott egy kő. Ugyanazt a gyógyszerelést elmondta, amit a háziorvos is, plusz ő még adott egy lórúgas fájdalom csillapító kúpot is szükség esetére (el sem merem képzelni mire számíthatok még, ha mindketten ennyire ezt sulykolták). Ameddig a kő nem távozik, üvegbe kell pisilnem, mert a követ látni szeretné. Lehetőleg velem együtt jövő hétfőn.
Holnap még itthon leszek, de már szabin. Nem gazdaságos több napot betegállományban tölteni, mert utána a ledolgozott napjaim is sokkal kevesebbet érnek. Hülye rendszer, de ez van. A közvetlen főnököm jó fej, vele megbeszéltük, hogy ha bármi rosszabbra fordul, akkor hazajövök.
Egyébként pillanatnyilag jobb a helyzet, tényleg időzítve nyelem a gyógyszereket, a végén úgy járok, mehetek Erikkel együtt a májamat megnézetni.

2020. febr. 2.

Szörnyű volt

Kemény estén és éjszakán vagyok túl. Még most is beleborzongok az emlékébe is, és még nem is lélegezhetek fel teljesen.
Pedig olyan jól voltam egész nap. Főztem, aztán egész délután takarítottam. A fradi meccs vége felé éreztem, hogy be fogok görcsölni. Gyorsan be is vettem egy no-spa fortét, hátha sikerül megfékezni ezt az egészet. De hát dehogy sikerült. Egy óra múlva már kegyetlen fájdalmaim voltak.
Fél tizenegykor az éreztem!, Nem fogom kibírni. De persze muszáj volt. Fél háromkor még kint maszkáltam a nappaliban. Addigra a nagyon sokadik fájdalomcsillapító is bevettem.
Ma reggel úgy évredtem, hogy minden sokkal jobbak volt, de még nem az igazi. Szerencsére már képes voltam mindenre, amire szükség volt.
Holnap reggel nem megyek dolgozni, helyette a háziorvost fogom meglátogatni

2020. febr. 1.

Jajj nekem

Rettenetesen szenvedek a kövem miatt, nem tudok ma többet írni.

2020. jan. 31.

Végre péntek

Nem pezsgővel ünnepeltem azt, hogy mindenféle fájdalom és nehezített körülmény ellenére végig tudtam csinálni a hetet, hanem egy kiadós délutáni alvással. Pedig na nem éreztem azt, hogy alig várom, hogy hazaérjünk, és lefeküdjek, de aztán amikor ágyközelbe kerültem nem sok kellett hozzá, hogy elaludjak...hogy aztán hat órakor ébredjek csak fel. Akkor persze hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, milyen nap van, milyen napszak..Jól esett, az biztos.
Mint ahogy az is nagyon jól esett, hogy ma kellemes, tavaszias hőmérséklet volt. De jó lenne, ha így is maradna.

2020. jan. 30.

Majdnem

Már hajnalban úgy keltem fel, hogy azzal vigasztaltam magam, majd délután lefekszem egy kicsit. A tegnapi szenvedős nap azért mindenhol nyomot hagyott, de leginkább végtelen fáradtságban nyilvánul meg.
Délután persze nem volt semmi idő megint semmire, lefekvésre meg aztán főleg nem. Így aztán mostanra teljesen zombi is vagyok, meg amúgy sem történt ma semmi említésre méltó, úgyhogy mára ennyi.

2020. jan. 29.

Szülői értekezlet

Ma munka után szülői értekezlet volt Eriknél. A nyelvtanulós külföldi utazás miatt, a félév miatt, meg az előregondolkodás jegyében a szalagavató miatt is.
Az utazásról még mindig nem tudnak túl sokat, Amit saját hatáskörben el tudtak dönteni, azt megtették. Máltára készülnek, két kísérő tanár megy  velük, kollégiumi elhelyezést szeretnének, hogy mindenki együtt maradjon. Két kemény, tanulással töltött hét vár rájuk, az út végén pénzügyi és tanulmányi elszámolást kell készíteni (a gyerekeknek)
Erik már nem akar részt venni ebben, és most kicsit én is gondolkodóba estem, mert nem tudjuk mi derül ki az orvosnál ha betegség miatt nem tud menni, előfordulhat, hogy ki kell fizetni az árát.
A vese-saga még tart, egyre türelmetlenebb vagyok.

2020. jan. 28.

Orvosos

Ma munka után hármasban mentünk a háziorvoshoz. Balázs, Erik és én. Jó sokan voltak, remélhetőleg a meglévő nyavalyáink mellé nem szedtünk össze még egyebeket. Balázs kapott a vérnyomására, vagyis leginkább a pulzusát lelassítandó gyógyszert. Nem fűlik hozzá a foga, de itt volt az ideje foglalkozni ezzel. A laborlelete kifejezetten jó, pedig aggódtam, hogy milyen lesz...mióta mi együtt vagyunk, egyszer nézték a vérképét.
Erik kapott további beutalókat, mert a májfunkciója is, és a bilirubinja is elég aggasztóan magas. Menni kell megint vérvételre, hepatitis (a,b,c) szűrésre, hasi ultrahangra, és hepatológia szakrendelésre. Aggódom továbbra is miatta, mert ez így biztos nem jó, de el sem tudom képzelni, vajon mi ez..
Aztán még én is beszéltem vele a magam kis vesemizériájáról. Nagyjából mindent jól csináltam eddig, a tünteteim alapján már csak egy kis szakasz van hátra a kő útjából. Lehet, hogy egy hét, lehet, hogy pár óra. Ha hirtelen belázasodnék, vagy hidegrázásom lenne, esetleg csillapíthatatlan a fájdalom, akkor sürgősségi. Egyébként nincs más teendő. Esetleg még ugrálhatok, amikor nem fáj.
A többiek jól vannak. 😊

2020. jan. 27.

Hétfő

Nem emlékszem rá, hogy mit olvastam a Gilbert kórról akkor, amikor Eriknél novemberben kiderült ez, és ma nem is akartam felfrissíteni ezt a tudásomat. Holnap úgyis megyünk délután a háziorvoshoz, majd ő megmondja, hogy kell e aggódni amiatt, hogy Erik majfunkciós és bilirubin értékei még magasabbak, mint eddig valaha.
Ezt leszámítva eseménytelen hétkezdés volt ez a mai. Meg unalmas is. Meg szürke, mert már megint (még mindig) köd van.

2020. jan. 26.

Még mindig ugyanaz

Amit pénteken ellógtam, tegnap meg a meccs miatt nem volt idő rá, azt ma be kellett pótolni. Nem sikerült teljesen, de azért kilencven százalékban igen, úgyhogy jelen körülmények között elégedett vagyok ezzel is. Jelen körülmény ugyanis az, hogy a tegnapi viszonylagos nyugalom után vesetájékon újfent nemkívánatos dolgok történnek. Nem fetrengek a fájdalomtól, nem kellett még négykézláb a földön sem lennem (volt már ilyenre is példa régebben), de nem jó sehogy sem. Ha nem lenne olyan a motivációs rendszerünk, amilyen, akkor már beteget jelentettem volna ma délután, de így ezt most még nem tehetem meg. Ki kell húznom még két napot így, aztán ha muszáj, akkor otthon maradok.

2020. jan. 25.

Meccsnap

A tegnapi vesegörcs után szerencsére ma úgy ébredtem, hogy már csak nyomokban éreztem, hogy valami ott nem teljesen kerek. Már tegnap is leginkább amiatt izgultam, hogy nehogy na ne tudjak meccsre menni. Kevés dolog tud visszatartani onnan, de egy kiadós vesegörcs azért még engem is itthon tartana.
Az Mlsz időszámítása szerint ma megkezdődött a tavaszi szezon. Jobban örültem volna, ha legalább az időjárás is asszisztál ehhez legalább egy kis napsütéssel, de ez nem jött össze. A napot ma sem láttuk, csak onnan volt sejthető, hogy megvan még valahol, hogy nem volt sötét, csak szürkeség.
Jó hangulatú meccset láttunk, nyertünk négy nillra, egy szavunk nem lehet a kezdésre. Hiányzott már egyébként, tök jó volt megint ott lenni a lelátón, szurkolni, örülni. Láttunk nagyon szép megmozdulásokat, nagy gólokat.
És természetesen elkészült a szokásos szelfi is a meccs előtt.

2020. jan. 24.

Lógós nap

Ebben a hónapban ez már a második olyan nap, amit ellógtam. Azt sem lehet mondani, hogy helyette itthon feje tetejére állítottam mindent, és most ragyog a ház, mert ezt is ellógtam. Nincs semmi mentségem, kivéve, hogy pont ehhez volt kedvem. Majd lehet, hogy lesz idő, amikor ezt bánni fogom, de már mindegy...
Azért Erik biztosítónak hiányzó orvosi papírját beszereztem (alig két órás várakozással).
Balázs közben elment Rolival megnézni, hogy sikerült a felvételi. Ügyes volt, főleg annak függvényében, hogy évek óta azt hallgatom róla, hogy nem tanul semmit, nem tud semmit, lusta, mint a föld. Jó, ez a legutolsó tényleg jellemző rá.
Meg persze az is igaz, hogy nem tettünk túl sok plusz energiát ebbe a felvételi dologba most sem (és így volt ez a két bátyja esetében is) Az iskolai kötelező előkészítőn részt vett, de csak az idén, miután lekerült a gipsz a kezéről. Tavaly nem éreztem szükségét.


64 pont összesen, a matek jobban sikerült, mint a magyar. Mindkét kiszemelt iskolába elég lesz szerintem, már csak Rolin múlik, hogy marad a sorrend úgy, ahogy először gondolta, vagy változtatni akar.
Délután aztán derült égből villámcsapásként begörcsölt a vesém. Épp a lidl kellős közepén érte el a csúcspontját. Még szerencse, hogy Erik velem volt, mert ha egyedül lettem volna, biztos, hogy ott hagyok mindent, és kimegyek. Így is volt olyan félelmem egy-két percre, hogy rosszul leszek a fájdalomtól.
Ez aztán már az egész estémre is rányomta a bélyegét, csak a fekvésre voltam alkalmas (nospa-algopyrin kombóval)
Mostanra azért sikerült azt elérni, hogy már nem fáj (csak ha nevetek), így bízom benne, hogy ennyi volt. De legalább most már biztos lehetek benne, hogy eddig sem a derekam fájt. 

2020. jan. 23.

Ilyen ez

Elkiabáltam ezt az unatkozás dolgot. Szokás szerint úgy történt, hogy ahogy leírtam, már másnap elkezdte felütni a fejét a káosz. Mindig úgy van, hogy mindenki egyszerre szeretné mindent, és mindenkinek a maga dolga a legfontosabb. A kapacitás meg véges, így nekem jut az a cseppet sem hálás feladat, hogy időről időre lehűtsem a kedélyeket, és akár egy-egy elutasító választ után harcba küldeni egymás ellen az érintetteket.
Csak azért nem lelkesedtem annyira, amikor kiderült, hogy vége az unalomnak, mert közben egész héten abszolút a komforzónámon kívül múködtem. A derekam (vesém?) ma déltől sokkal jobb, mint eddig, cserében olyan hányingerem volt egész nap, hogy néha már félelmetes volt.
Szerencsére holnap megint nem dolgozom, de van egy csomó tennivaló itthon.

2020. jan. 22.

Egész nap szerda

Ma egész nap azt hittem, hogy csütörtök van. Pedig egyébként tudtam, hogy nem, mégis folyton ilyen érzésem volt. Persze, mert időközben eldöntöttem, hogy pénteken nem megyek, ki is irattam a szabimat.
Voltam ma körmösnél, megváltam a karácsonyi körmöktől. Most egy sokkal egyszerűbb és szolidabb körmöm lett, de tetszik.
És voltam az új fodrásznál is. Nagyon kedves, nagyon fiatal lány. A hajam még messze nem olyan, amilyennek szeretném, kell még hozzá idő, hogy elég hosszú legyen.

2020. jan. 21.

Rövid hírek

Jó hosszú nap volt a mai, és még mindig nem szabadultam meg a derékfájás nyűgétől. De mindegy, majd csak lesz valami.
Patrik jól megfázott valahol a múlt héten, nem is nagyon javul, most már köhög is. Érdekes, hogy kicsi kora ótailyen hosszú ideig eltart nála egy-egy ilyen megfázás.
Erikkel voltunk ma kontrollon, minden rendben van. A doki teljesen meg volt elégedve a saját munkájával, tetszik neki a műtét helye. A porckopasra zöldkagylót ajánlott. Kontroll csak akkor kell, ha gond van.

2020. jan. 20.

Hétfő

Végül annyival jobban lettem, hogy el tudtam menni dolgozni. Mondjuk azzal már reggel tisztában voltam, hogy fél hatig semmiképpen nem bírom ki. Minden mást tök jól el tudnék viselni, de ez a derékfájás ez kicsinál. Mindig is nehezen viseltem azt a fájdalmat, ami ott van, főleg az első vesegörcsöm után. Van is egy kb gyerektenyérnyi rész a jobb oldalon, ahová senki emberfia nem érhet hozzá, mert nem bírom elviselni. Ez nem tudom honnan ered, lehet, hogy még valami előző életemből hoztam magammal.
A hét további részében korábban megyek a szokásosnál, és korábban is jövök. Erre mondjuk nem a mindenféle bajom miatt van szükség, hanem azért, mert a munkán kívül is van élet. Holnap délután Erikkel megyünk kontrollra az ortopédiára, szerdán szépség délutánt tartok, mert előbb a körmöshöz megyek, utána fodrászhoz. Csütörtökön a Groupama Arénába megyünk a Szakmai napra. Pénteken pedig nem dolgozom, mert az most megint úgy lesz jó nekem.
Az mondjuk nem is baj, hogy ennyi minden van, mert a munka most nem a legjobb. Kicsit uncsi, kicsit sok a bizonytalanság, kicsit sok a furcsaság is. De lesz ez jobb, biztos, csak ki kell várni. (És majd ősszel valaki emlékeztessen rá, hogy januárban uncsi volt a munka...)

2020. jan. 19.

Brrr

Ez a mai nap elég szenvedősre sikeredett. Részemről legalábbis. Ma is fejfájással ébredtem, és mellé még társult egy olyan fura és megmagyarázhatatlan nyomás-fájdalom-görcs féleség a gyomrom és a hasam tájékán. Ki is tartott egész nap, bármit is próbáltam tenni ellene. A derekamban is érzem, és időnként még a lábaim is elgyengülnek tőle. Nem kellemes, az biztos.
Meg is ígértem magamnak, hogy ha holnap reggel is így ébredek, akkor nem megyek be dolgozni. Remélem egyébként, hogy maximum egy enyhe kis gyomorrontás, vagy a tegnapi bableves terhelte le túlságosan az emésztő szerveimet, és nem valami vírust, vagy egyéb kórságot szedtem össze.
A szenvedés volt csak, ami nem volt megszokott, minden más a szokásos medrében zajlott. Szennyestartó kiürült, ruhák a szekrényben, fel van mosva.


2020. jan. 18.

Ez is megvolt

Szerintem az én gyerekeim mindannyian földönkívüliek. Még soha, egyiket sem láttam vizsga előtt, vagy bármilyen megmérettetés előtt izgulni. Nem tudom hogy csinàlják. Az biztos, hogy nem tőlem örökölték, mert én mindig olyan ideges voltam, hogy majd' elájultam.
Roli is pont így ment ma délelőtt felvételit írni. Fél órával az indulás előtt kelt ki az ágyból. Nagyon komótosan összeszedte a cuccait (fel sem merült benne, hogy tegnap este megcsinálja, pedig szóltam neki) Nagy unszolásomra hajlandó volt még egy tollat elrakni, és színes tollat is vitt, hátha a matekhoz kell.
Aztán amikor hazajőtt, azt mondta, nem volt a legkönnyebb, de szerinte nem sikerült rosszul. Megnézte a megoldasokat, amikor kikerült a megoldókulcs, de nem emlékezett mindenre, hogy mit írt be, úgyhogy nem tudjuk hány pontos lesz. De végülis mindegy is. Úgy sikerült, ahogy..nem dől össze a világ akkor sem, ha nem túl jó. Még csak bosszantani sem fog. Szerintem felveszik oda, ahová szeretne menni akkor is, ha ezen nem lesz csak mondjuk ötven pontja.
Amíg ő felvételit írt, én túlestem egy fejfájásos óràn, Balázs meg ventilátort cserélt a wc-ben.
A napot sajnos ma sem láttuk, bár most már az előrejelzés is úgy szól, hogy majd keddtől. Remélem mire kedd lesz, nem tolódik megint még messzebb.
A nap jó híre, hogy kértem magamnak időpontot egy új fodrászhoz. Szerdán megyek ötre. Nagyon kíváncsian várom.

2020. jan. 17.

Semmiség

Ezen a héten még a szokásosnál is jobban vártam a pénteket, mert az volt az időjárás előrejelzésben, hogy péntekig tart ez a ködös idő. Úgyhogy nagyon kíváncsian várom a holnapot, hogy tényleg bekövetkezik e a változás.
Egyébként egy teljesen átlagos, majdnem csak unalmas péntek volt. Nagyjából szerintem mindenki a munkaidő végét várta csak, mert a szokásosnál sokkal kevesebb levelet kaptam, senki nem keresett semmi azonnali beavatkozást igénylő dologgal.
Erik ma volt sportorvosi vizsgálaton, szerencsére jó volt a vérnyomása.
Azoknak, akik holnap Rolival együtt holnap felvételir írnak,  sok sikert kívánok.

2020. jan. 16.

Ilyen is van

Vannak napok, amiken csak úgy túljutunk valahogy. Végigcsináljuk a mindennapi teendőket, részt veszünk egy csomó mindenben, zajlik az élet velünk/körülöttünk. Ahogy telik a nap, nagyjából úgy érezzük, hogy egy perc megállás nincs, de végül, így a nap végén mégis olyan, mintha nem is történt volna semmi, mert nincs semmi érdemi mondanivaló.
Na..ilyen volt ez a mai nap is. Volt egy csomó minden, mégsem volt semmi.
Illetve, dehogynem...megkaptam a levelet, hogy elfogadták a jelentkezésemet a Fradi szakmai napra. Lesz két jóképű kísérőm is..Patrik és Erik személyében.

2020. jan. 15.

15

Tizenöt évvel ezelőtt is ilyen nagyon hideg volt, mint ma, csak akkor nem volt köd, hanem egész nap szépen sütött a nap. Szombat volt, és én egész nap mostam, felmostam, mindenfélét csináltam. Balázs főzött aznap, brassóit ettünk. Azért emlékszem mindenre ilyen nagyon, mert aztán a tevékeny nap végén a legkisebb fiúnk úgy döntött, hogy ő megnézné, hogy ki volt az, aki ezt a finom brassóit főzte, és ki ez a nő, aki képes egész nap tenni-venni.
A családi legendárium része már azóta, hogy ő volt az a gyerekünk, aki annyira kíváncsi volt mindenre, hogy az apja gyakorlatilag lekéste a születését, és még a kórháztól tíz percre volt, amikor már telefonon keresztül hallhatta, ahogy ez a legkisebb fiú sírdogál.
Tizenöt éve van velünk, azóta sem volt egyetlen unalmas pillanatunk sem mellette. Amilyen nyugodt baba volt, olyan izgága, örökmozgó, folyton beszélő gyerek lett belőle.
Ő az a gyerekünk, akinek a legtöbbször volt gipsze. Ő az a gyerekünk, akinek a legjobb szeme van a fotózáshoz. Ő a legnagyobb Star Wars rajongó a családban.
Mindig a legkisebb marad, a kiskirályfi...de már nem kisgyerek. 15 éves kamasz, mindent magában hordozva, amivel ez jár.
De mi persze továbbra is nagyon szeretjük őt.

2020. jan. 14.

Ma is jó

Cudar hideg volt ma is, köd, zúzmara, meg minden, ami egy ilyen hideg téli nap kelléke lenne egy képeskönyvben is. Nem is esett jól reggel felkelni, de hát ez van, nem lehet minden napot úgy tölteni, ahogy kedvem tartja. (Pedig milyen szívesen kipróbálnám ezt az opciót)
Azt tudtam, hogy a munkanap végén jutalom vár, mert már múlt héten lebeszéltem ma délutánra egy egyórás masszázs csomagot. Izgatottan vártam, hogy délután legyen. Addig akadt dolgom, megkaptam a fizetésemelés miatti új munkaszerződésemet is. Mondanám, hogy kár volt a papírért, amire kinyomtatták, de nem leszek pikírt. Minden kis apróságnak tudni kell örülni, így ennek is igyekszem a pozitív oldalát nézni.
Ötre mentem masszázsra, ugyanahhoz a hölgyhöz, akihez jártam régen is. Kedvesen fogadott, mint régen is mindig. A masszázs fantasztikusan jó volt, a köpölyözést is tök jól bírtam.
Mostanra elértem azt az állapotot, amikor a köpölyözés utóhatásaként izomlazam van, de nem baj, mert egyébként még mindig jó minden más.
És ma kitöltöttük Roli felvételi lapját is. Te jó ég.

2020. jan. 13.

Munka helyett

Ma reggel elmentünk az ikeába. Volt pár apróság, amit már egy ideje csak halogatunk megvenni. Szó szerint apróságok: cipőkanál, evőeszköz tartó, ilyesmi. Titokban azért volt bennem olyan gondolat, hogy esetleg szembe jöhet velünk egy olyan kis kanapé, amit én már elképzeltem a nappaliba a tetőablak alá, és úgy beleszeretünk mindketten, hogy többet nem is akarunk enélkül élni. Ez titkos vágy maradt, de a többi dolog a listámról beszerzésre került. Még tízóraiztunk is egyet a büfében, vettünk fagyasztott húsgolyót, és már indultunk is haza. A mi tűréshatárunknak pont megfelelő volt, hogy hétfő reggel kilenc körül még teljesen kezelhető mennyiségű ember volt bent az áruházban, jó döntés volt ilyenkor menni.
Itthon a nap további részében nem csináltunk semmi különöset, tévéztünk, vásároltunk, gyógyszertárban voltunk, ilyesmi. És persze leginkább kiélveztük, hogy ez a mai nap minden hétfősége, és ködös, hideg mivolta ellenére is egy tök jó nap.

2020. jan. 12.

A vasárnapot is

Kihasználtuk mindenféle jó dologra. Amellett, hogy ma az ebéd is itthon készült, meg ma is kellett mosni is, felmosni is, meg fürdőt takarítani is még moziba is mentünk. Megnéztük a Botrány című filmet, ami egy igaz történeten alapuló zaklatási ügyről szól. Azt nem mondom, hogy fergeteges film, de nagyon komoly a téma, engem nőként nagyon mélyen érintett.
Szeretem az ilyen napokat, amikor van idő mindenre, mert nem függünk senkitől, nem osztja be senki az időnket, csak mi.
Szerencsére még a holnap is ilyesmi lesz, és ezúttal nem munkával kezdjük a hetet.

2020. jan. 11.

Jó kis szombat

Ezt a szombatot pont arra használtuk, amire egy szombat való. Együtt voltunk, egy közeli étteremben ebédeltünk. Most Roli közelgő szülinapja volt az apropó, de egyébként még tavaly év végén vetettem fel, hogy jó lenne az idén minden hónapban elmenni, és kipróbálni egyet-egyet a környékbeli éttermek közül. Igazából minden hónapban tudunk hozzá alkalmat is találni, mert mindig van valakinek névnapja, vagy születésnapja. A június, a november és a december olyan, amikor nincs senkinek ilyesmi, de júniusban Roli ballagása lesz, novemberben vagy decemberben pedig Erik szalagavatója. Arra a maradék egy hónapra neg majd kreálunk valami jó apropót.
Az étterem tetszett, finom volt minden, amit ettünk, és az adagok is pont jók voltak. Még lehet, hogy tudtunk volna enni valami desszertet utána, de azt most kihagytuk.

A desszert ideje csak késő délután jött el, mert itthon még nekiálltam rácsos linzert sütni.
Közben a mosógép még a szárítógép is tette a dolgát egész nap, így estére a szennyes tartó is kiürült. Ugyan a ruha hajtogatás most kicsit nehezen ment, mert előtte meg kellett küzdenem egy kisebb migrénnel, de végül az is megoldódott.

2020. jan. 10.

Végre péntek

Milyen rég volt már ilyen, hogy ennyire vártam a péntek délutánt. Ez az első teljes munkahét elég zizisre sikeredett, elfáradtam így a végére. Több csalódás is ért a héten, és ma reggel úgy döntöttem, hogy akkor az lesz a legjobb, ha ezeket úgy dolgozom fel, hogy a jövő héten kihagyom a hétfői napot. Legalábbis nem munkával fogom tölteni. Maximum itthon fogok dolgozni, vagy épp nem...amihez kedvem lesz.
De végre ma voltam a könyvtárban. Nem csak egy csomó könyvet találtam, de még olyan szerencsém is volt, hogy a két kedvenc könyvtárosom volt ott, akikkel még jót beszélgettünk is.
Aztán mondanám, hogy kihasználtam a délutánt, és kitakarítottam, de nem lenne igaz. Az igazság az, hogy lefeküdtem, és ugyan nem éreztem magam álmosnak, csak egy kis pihenésre vágytam, végül aludtam egy jót.

2020. jan. 9.

Mindjárt vége is

Már csak egy napot kell ezen a héten munkával tölteni. A nagyon nagy részén túl vagyunk a hétnek. Nagy volt a kísértés, hogy legalább egy napot itthon maradjak, de aztán nem engedtem a csábításnak. Ilyen hamar nem lehet szabadságot ellőni, mert még jó sok ilyen hét lesz, és később jobban fog kelleni. Meg egyébként is van dolgom a héten már bőven.
Annak örömére, hogy ilyen kitartó voltam, kértem magamnak időpontot masszázsra. Tavaly megígértem magamnak, hogy az idén legalább havonta egyszer megint járni fogok, és éppen itt is van az ideje elkezdeni.
Lassan fodrászt is kell keresnem, vagy eldöntenem, hogy akkor tényleg nem akarok többet oda menni, ahová járni szoktam, vagy akarok még esélyt adni neki. De erre még alszom egyet-kettőt.

2020. jan. 8.

Semmi kedvem

Ezen a héten egyáltalán semmi kedvem nincs dolgozni. Akkora nyűgnek és tehernek érzem az egészet, mindent, amivel a munkahelyen való dolgozás jelent, hogy eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy vajon mit tudnék csinálni, amiből meg is lehet élni, és lehetek a magam ura. Semmire nem jutottam a játszadozással, nyilván azért, mert nem is gondolom teljesen komolyan.
Biztos az is benne van ebben, hogy egész héten fázom, és még mindig velem van az érzés is, amiről tegnap írtam. Rosszabb nem lett a tegnapinál, így elszenvedtem a mai napot is.
Meg az is benne van ebben a semmi kedvem dolgozni érzéshez, hogy most olyan éles a kontraszt a kétféle élet között. A munka annyi energiát vesz el, hogy itthon már minden csak energiatakarékos üzemmódban működik. Álmodozhatok én mindenféle egyensúlyról, ez valahogy nálam nem működik. Csak az álmodozás rész. Az nagyon megy.
Holnap már csütörtök, úgyhogy ezt a hetet már valahogy csak kibírom. Aztán hátha visszajön a kedvem is .

2020. jan. 7.

Ebből mi lesz...

Hát nem tudom mi lesz ebből, de ma egész nap úgy éreztem magam, mint akin bármelyik pillanatban kitörhet valami nyavalya. Egész nap rázott a hideg, fájtak/fájnak a lábaim, meg a derekam. Ezek olyan influenza szerű tünetek. Pedig amúgy végre, ennyi év fagyoskodas után, meleg irodában dolgozom.
Ezektől a tünetektől egész nap elég nyomott is voltam, többször is álmodoztam arról, hogy hazajövök, és bebújok a takaró alá. Ezt mondjuk meg is tettem, amikor végre letelt a munkaidőm, és utána volt is kb másfél óra, amikor sokkal jobb volt, de igazából most sem jó teljesen.
Mindegy, mert túl sok mindent nem tudok tenni, mint kívárom, hogy mi lesz ebböl. Remélem, hogy semmi.

2020. jan. 6.

Első hétfő

Állítólag ilyenkor, január első hétfőjén van az év legszomorúbb napja. Még szerencse, hogy ezt csak az előbb olvastam, mert különben lehet, hogy bűntudatom lett volna amiatt, hogy én nem éreztem ilyesmit. Főleg, hogy a cikkben még az is volt, hogy ilyenkor adják be a legtöbben a válást is. Na, ez meg végképp nem jutott eszembe.
Ehelyett én ma elkezdtem a 100boldog napom kihívást. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz ez száz napig.
Az idén is kitűzték magam elé az 50 könyv elolvasását, de annyit nehezítek magamnak, hogy szeretnék minden hónapban valami klasszikus könyvet is olvasni. Ehhez várnék tőletek ötleteket, hogy kicsit a nehezítésben mégi legyen valami kis könnyítés is.

2020. jan. 5.

Ezt el sem meséltem

Szerintem azt el sem meséltem, hogy időközben az egyetemista fiamból dolgozó egyetemista fiam lett. Még decemberben történt, hogy egyik délután mondta, hogy képzeljük el, felhívták őt a R..T B...er-töl, hogy lenne e kedve náluk dolgozni. Az egyik diákszövetkezeten keresztül tettek szert az adataira, és az alapján, amit láttak, ők szívesen dolgoznának vele. Találkoztak, meghallgatták egymást, Patrik korrektül elmondta, hogy az egyetem az első, mert komoly céljai vannak, és ezt elfogadták. Körülbelül egy hét múlva már a szerződést is aláírták, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a mi gyerekünk céges laptoppal jött haza, angol nyelven bonyolítja a céges levelezést, és még az Excel is angol az ő laptopján. (El is képzeltem itt, hogy én ott halnék szörnyet, ha egyszer csak a hahiba függvényt angolul kéne valahova beillesztenem...mikor még magyarul sem mindig megy)
Azóta úgy van ez, hogy úgy jár dolgozni, mintha mindig ezt csinálta volna. Kaptam már tőle egy levelet is a céges email címéről, és meg is mosolyogtam az aláírását: logisztikai asszisztens. Egyébként a munkáinkból adódóan még kapcsolatba is kerülhetnénk egymással, mert a mi cégünkhöz szállít az övéké, de erre igen kicsi az esély.
Elképesztő egyébként, hogy ennyire felnőtt fiam van már.

2020. jan. 4.

Szombat

Jó kis nap volt ez a mai. Már önmagában az, hogy szombat volt, és mindannyian itthon voltunk, okot adott az örömre.
Délelőtt kettesben mentünk az Erik térdrehabilitációjához beszerzett szobabiciklit elhozni, amit a marketplace-en néztem ki még újév napján. Gödre kellett mennünk, úgyhogy egy jó órás kocsikázás volt, de jót beszélgettünk közben. A biciklivel a csomagtartóban mentünk az Allee-ba, ahol a pulcsi vásárlást terveztem megejteni. Az Orsay weboldalán kinéztem magamnak többet is, de itt úgy jártam, mint ahogy a többi helyen szoktam...élőben egyáltalán nem olyan volt egyik sem, mint a képeken. Megpróbálni sem volt kedvem egyet sem, mert akkora csalódás volt, hogy tudtam, ha jó, akkor sem lenne az igazi. Úgy meg már nagyon régóta nem veszek semmit, hogy nem felel meg minden igényemnek. Az üzlettel szemben volt egy springfield üzlet, még sosem jártam ott, de gondoltam, akkor itt az ideje, hogy megismerkedjünk, kintről úgy tűnt, nekem való. És milyen jól tettem, hogy bementem. Találtam magamnak két melegebb pulcsit, két vékonyabb pulcsit, és egy inget is. Volt még pár dolog, ami tetszett, de úgy gondoltam, majd nyár elején visszajövök, hátha sikerül leárazva megvennem. 10ezer forintot sajnalnék adni egy blúzért, de ha esetleg kettőt kapok majd ezen az áron, akkor nagyon elégedett leszek. Abból meg én már rég kinőttem, hogy mindenáron divatos akarjak lenni. Azokat a ruhákat szeretem, amikben jól érzem magam, és az sem baj, ha nem felel meg a legújabb trendnek.
Vásárlás után a budaörsi KFC-ben ebédeltünk. Biztos így rendezte a sors, hogy ma oda menjünk, mert alig leültem, odajött hozzám egy kislány, és adott nekem egy kis képet. Fülig érő mosollyal nyújtotta, és mondta, hogy ajándékot akár nekem adni. Annyira cuki volt...még azt is elmesélte, hogy ők az ikeában voltak, amit vettek, az a csomagtartóban van, most ebédeltek,és majd a kocsiban fognak aludni. Közben a szülei felöltöztették a kisöccsét, és hívták, hogy menjen. Elköszöntünk egymástól, és már szaladt is. Elújságolta gyorsan az anyukájának, hogy a néninek adott ajándékot..még hallottam, ahogy az anyuka megdicséri. Olyan jó élmény volt ez.
Itthon aztan már nem csináltunk semmi különöset, mindenki kipróbálta a szobabiciklit, meg pihenünk. Vacsorára melegszendvicset ettünk, megvitattunk egy pár aktuális témát.
És már vége is lett a napnak. Lehet minden következő szombat ilyen, mint ez az első az idén.

2020. jan. 3.

Máris péntek

Csak úgy elrepült ez a hét..pont úgy, mintha csak két (jobban mondva három) nem is igazi munjanapból állt volna.
Ma reggelre jó csípős hideg is lett, meg köd. Mindkettő elég utálatos külön-külön is, de így együtt meg kifejezetten borzasztó. Pedig hát nyilván sejthettem, hogy lesz még itt tél, és nem ússzuk meg azzal a december eleji havazással. Na nem baj, már van remény, később sötétedik, minden nappal közelebb lesz újra a tavasz és az én imádott nyaram.
Holnap nagy reményekkel elmegyünk vásárolnim Nekem pulcsit, vagy kardigánt. Most még úgy állok hozzá, hogy mindenképpen találni fogok valamit, remélem nem unom meg menet közben. De majd elmesélem..

2020. jan. 2.

Az első munkanap

A legjobb az benne, hogy csütörtökön kezdődött a hét. Rögtön kevésbé volt frusztráló érzés dolgozni menni, tudva, hogy csak két nap, és megint hétvége.
Egyébként ez alatt a pár nap alatt semmi nem változott, mitől is változott volna? Most mondjuk nálam épp vihar előtti csend van, így arra is jutott időm, hogy a fiókjaimban rendet rakjak, mert még volt benne az elődöm mindenféléjéből is. Ki is töröltem, mintha csak otthon lennék..
De a nap legeslegjobb híre délután érkezett. Már meg is van a nyaralásunk időpontja, így nemsokára elindulhat a számláló is. Milyen jó, hogy előbb a tavaszi utazásunkat, aztán a nyaralást is lehet várni.
Jó lesz az év...ilyen kezdettel nem lehet más.

2020. jan. 1.

Az első nap

Ha egész évre vonatkozó következtéseket kell levonni a mai napunkból, akkor érdekes évünk lesz. Feledékeny leszek, de az ebből adódó kellemetlenségeket igen kreatívan fogjuk megoldani. Jókat fogunk enni, és gazdagok is leszünk (mindenki megette a lencse levest). Sokat leszünk együtt, sokat fogunk mozogni. Tisztaság lesz, és lesz időnk pihenni is. Valószínűleg sokszor fogok sütni is, mert már az első napot zsemle sütéssel kezdtem. Az nem a legjobb hír, de előfordulhat, hogy így lesz, hogy a betegségekkel is fogunk küzködni egy kicsit. (Patrik meg van fázva, és köhög, Erik is köhög, és neki még ugye nem teljesen jó a lába)
De fogunk vásárolni is, elsősorban az interneten,. Igaz, ebben nincs semmi újdonság, ezt már egy ideje előnyben részesítjük a hagyományos vásárlással szemben.
Szóval nem lesz unalmas évünk most sem. De ez így pont jó is lesz.
Nektek hogy telt az első nap?