2020. ápr. 1.

Eleve lehetetlen

Nem szeretem az olyan helyzeteket, amikben minden érvelés ellenére elhangzik, hogy meg kell oldani. És pont. Nincs tovább helye sem érveknek, sem kérdéseknek, sem semminek. A feladat ki van adva, lehet nekiállni.
Az elmúlt két hétben sok ilyen lélekölő feladatom volt, olyanokat is végigcsináltam, amiről már akkor tudtam, hogy hülyeség, amikor először megfogalmazták. De mindig azt néztem, hogy ha most épp a hülyeség visz előre, hát akkor legyen. Azt gondoltam, hogy erősen átmeneti ez az állapot, és amint lecseng az első nagy őrület, kicsit megnyugszanak a kedélyek.
Hatalmasat tévedtem ezzel kapcsolatban, mert ma olyan "meg kell oldani" feladatot kaptam, ami nem csak hülyeség, de majdnem lehetetlen is. Igaz, lehetetlen nincs..eleve lehetetlen, hogy bármi lehetetlen.

2020. márc. 31.

Kedd

Ma is csak azt tudom/tudnám elmesélni, hogy mennyi mindent kellett megcsinálni/megoldani a munkahelyünkön. Balázsnak extra feladat is jutott, valami, amitől egyszerre voltam rá nagyon büszke, és aggódtam magam halálra.
Ezen kívül mit is mondhatnék? Minden furcsán csendes, miközben mindenkiben zakatolnak a kérdések, aggodalmak.
De jó hír is volt mára, és ezt majdnem el is felejtettem. Ha addig nagyon váratlanul extra dologként nem merül az fel, hogy itthonról kell dolgoznom, akkor húsvét után eljöhetek szabira. Kicsit keserédes lesz, mert ez az a dátum, ahová az utazás volt betervezve, de majd azt pótoljuk valamikor. Az is jó lesz, ha pár napot pihenhetünk.

2020. márc. 30.

Hétfő

Azon gondolkodtam ma, hogy vajon ép ésszel fogjuk e ezt az egészet végigcsinálni. Nem merek nagyon komolyan gondolkodni, és próbálom elhessegetni a negatív gondolataimat, de azért estére kicsit kiborultam. Elég volt egy-egy zene hozzà, hogy már ne nagyon tudjam abbahagyni az egerek itatását.
Megmondom őszintén, én kevésnek érzem a korlátozást, és kevésnek érzem azt a fajta tájékoztatást, amitől végre azok is észbe kapnának, akik még mindig nem..Sokan vannak. Láttam ma a lidlben,hogy az én korosztályom nagy része hatalmas biztonságban érzi magát, és velem történt meg, hogy megszóltak amiatt, hogy maszkban és kesztyűben voltam vásárolni. Le tudtam kezelni a helyzetet, de furán éreztem magam tőle. Én nem mondom azt, hogy senki ne mehessen sehová, meg azt sem, hogy mindenkit halálra kell ijeszteni..De most az van a fejekben, hogy járhatunk dolgozni, boltba, akár fodrászhoz, masszőrhöz, kozmetikushoz, csak az idősávokat kell figyelni. Különben is, ránk nem veszélyes ez..de ki tud erre garanciát adni? Senki..egy csomóan azt sem tudhatjuk magunkról, hogy esetleg van valami lappangó betegségünk, mert nem jutunk el orvoshoz időben. Szerintem senki nincs biztonságban.
Aktívan dolgozó emberként egyre kevésbé érzem magam biztonságban egyébként is, mert használunk ugyan egy csomó fertőtlenítő cuccot,de a munkafolyamataink olyanok, ahol van bőven személyes kontakt, és nem lehet mindig megtartani a távolságot. Kicsit úgy érzem, egy időzített bomba ketyeg alattunk, és tényleg csak idő kérdése, hogy mikor kezdünk el hullani, mint a legyek.
Kicsit el vagyok keseredve, na. De majd lesz jobb is, remélem.

2020. márc. 29.

Vasárnap

Nálunk az óraátállítás nem szokott különösebb fennakadást okozni, nagyjából egy nap alatt képesek vagyunk alkalmazkodni. Mondjuk az ma délután vicces volt, amikor szóltam Rolinak, hogy csak hat körül menjen le a kutyáknak enni adni (öt körül szokták kapni télen) Rögtön vissza is kérdezett, hogy hogyhogy csak akkor? Mondom: hát órát állítottunk, akkor lesz nekik itt a megszokott idő. Rám néz: Tényleg órát állítottunk? Fel sem tűnt...😄 Kicsit felhördültem, mire rögtön meg is magyarázta, hogy hát mindene automatikusan átállt, hogy is vette volna észre..és tényleg, hogy is? Ami nem váltott át automatikusan, azt az apja már reggel beállította, amikor ő még aludt.
Egyébként eseménytelen vasárnapunk volt, ma is volt mosás, főzés, takarítás. Ezen kívül meg nagyjából semmi más. Illetve de, este nyolckor online Fradi sörözésen vettem részt. A többiek valóban söröztek, én kóláztam Fradi pohárból. Jót beszélgettünk, megbeszéltük kivel mi újság, hogy van mindenki. Még úgy sem lógtam ki a sorból, hogy én voltam az egyedüli lány köztük. Ez azért kicsit feldobott, mert egyébként kicsit el vagyok keseredve az egész helyzet miatt. Olyan reménytelenül hosszúnak tűnik még ez, amit végig kell csinálni. Kitartunk, efelől nincs kétségem, de nagyon nehéz lesz.

2020. márc. 28.

Ez van

Mostanában minden hétvége egyforma. Nem csinálunk semmi különöset, nem megyünk sehova.
Furcsa ez, mert normális esetben ezen a hétvégén biztos, hogy mentünk volna a Balatonra, és a füredi Taverna étteremben ettünk volna egy házassági évfordulós ebédet. Aztán egy séta után átmentünk volna Tihanyba, hogy onnan komppal menjünk a déli partra. Ettünk volna egy sütit Lellén a Geleta cukrászdában, és természetesen benéztünk volna Boglárra is a kikötőbe.
Pont jó idő is lett volna mindenhez.
Ehelyett mostam, hamburgert sütöttem (zsemlét is), Balázs kereket cserélt a kocsin (bár figyelmeztettem, hogy jövő hétre megint nem ígérnek semmi jót időjárásilag)
El ne felejtsétek az órákat átállítani.

2020. márc. 27.

21 év

Ennyi évvel ezelőtt pontosan ugyanilyen szép, tavaszi napon házasodtunk össze. Már akkor is volt 6 év közös múltunk, mindketten teljesen biztosak voltunk abban, hogy amit a templomban fogadunk, azt meg is tudjuk majd tartani. Azt természetesen nem mondhatom, hogy mindig, minden nap cukormázas love story az életünk, de eddig még minden nehézséget leküzdöttünk együtt.
Épp a napokban jutott eszembe, hogy milyen jó volt először az új nevemen bemutatkozni, hogy milyen sokáig volt bennem egy külön kis büszkeség csak attól, hogy azt mondhattam, ő a férjem.
Annyi mindent éltünk át együtt, annyira szorosan egy a mi kettőnk élete. Még most is teljesen biztos vagyok benne, hogy ez most már így lesz, amíg csak élünk. ❤️

2020. márc. 26.

Elég furcsa

Ma, amikor hazafelé jöttünk a munkából az igen gyér forgalmú úton, akkor döbbentem rá, hogy milyen szürreális is ez az egész. Amikor dolgozunk, az olyan, mintha semmi nem is történt volna, egy perc nyugalom sincs. Folyamatosan mennek a komissiózó gépek, a targoncák, a teherautók. A kollégàk ugyanúgy beszélgetnek, nevetgélnek. Szóval ott látszólag minden rendben, senkiről nem tudunk a kollégák közül, hogy beteg lenne emiatt a vírus miatt (és ez így is marad, remélhetőleg)
Aztán itthon szembesülünk azzal, hogy a világ délután háromkor megállt, és ugyan a mindennapi dolgokat meg tudjuk venni, de mást nem. Az utcákon alig pár embert látni, autó is alig van.
Mondták a gyerekek ma, hogy a mai tájékoztatáson elhangzott, hogy akár nyár közepéig is eltart, amíg eljön a csúcspont.
Nagyon remélem, hogy nem így lesz.

2020. márc. 25.

Ez is semmi

Nem történik semmi olyan, ami említésre méltó lenne. Továbbra is dolgozunk, a gyerekek ímmel-àmmal részt vesznek az online oktatásban. Nem követem nyomon ezt sem túl nagy figyelemmel, bár lehet, hogy nem ártana Roland körmére nézni. Egyelőre mindenkinek jobb ez így.
Holnap már csütörtök, végre...

2020. márc. 24.

Nincs kedvem

Ma nincs kedvem írni sem. Meg máshoz sem.
Egész nap fáztam, pedig ma már azért nálunk lényegesen jobb idő volt, mint tegnap. Legalább a nap sütött, még ha egyébként mellé olyan metsző, hideg szél fújt, hogy néha tényleg komolyan zavarban éreztem magam a datumni kapcsolatosan.
Fáradt vagyok, nyűgös vagyok. Sokat dolgozom, a munkahelyemen is mindenki fáradt, és mindenki aggódik. Ha valaki tüsszent egsyet, vagy köhög valamiért, rögtön mindenki lemerevedik.
Megyek aludni, mer fázom.

2020. márc. 23.

Iskola helyzet

Az online oktatás nálunk is működik. Az első benyomásaim alapján mindenki jól vette a hirtelen váltást, tényleg nagyon pozitívan csalódtam a gyerekeim összes tanárában, mert nálunk bizony kivétel nélkül mindenkinek múlt hét hétfőn már megvolt minden classroom-os meghívója, becsatlakozott a maga csoportjába. Online óra kevés van, túlnyomórészt önàllóan kell feldolgozniuk mindent, ami ki van jelölve. Vannak határidők, amiket még Roland is képes tartani (mindig mondtam, hogy világos keretek között kell számára tartani ezt a tanulás dolgot) Így, hogy pontosan meg van határozva mit kell tudni és mikorra, megcsinálja. Arról nem szólva, hogy sokkal közelebb áll hozzá a virtuális tér, mint a füzete.
Hét vége felé már úgy éreztem, kicsit elkezdte mindenki túltolni ezt a feladat kijelölés dolgot, mert valahogy mindig több feladat érkezett, egyre rövidebb határidőkkel. Csütörtökön Rolinál kicsit el is szakadt a cérna, valami teszt kitöltésnél akadt ki teljesen.
Azt már túlzásnak éreztem, hogy Eriknek tegnap este nyolc után érkezett feladat a classroomba magyarból. Határidő hétfő dél.
Roli ma arról számolt be, hogy holnap dolgozatot írnak matekból. Elvileg 45 percet kapnak rá, hogy megcsinálják a feladatokat, papíron. Aztán tíz percük van lefotózni. Hogy ez mire jó, azt nem sikerült megfejtenem, de legyen .
Gondolom egyébként most mindenkiben van egy jó adag bizonyítási vágy is arra, hogy majd megmutatja, ő milyen jól csinálja. A régen berögzült dolgoktól meg igen nehéz elszakadni.
Azt hiányolom, hogy Roliéknál minden egyéb kommunikáció megszűnt. Nem érdekel senkit, hogy vannak, hogy viselik ezt a helyzetet.
Patriknak is van oktatás is, munka is. Elég keményen nyomja ezt a dolgot.

2020. márc. 22.

Kicsit gáz vagyok

Még nem nagyon tudom megtenni, hogy nem figyelem a híreket. Nem csak azokat, amik a mi országunkról szólnak, de a világ híreit is. Nem is tudok felocsúdni a mérhetetlen döbbenetből, hogy ez megtörténhet velünk.
Lehet, hogy kicsit hipochonder is vagyok, de egész délután felváltva éreztem magamon mindenféle tünetet. Azok után, hogy azt álmodtam, beteg vagyok és egyedül vagyok a szobában, senki nem jöhet be hozzám, és én S mehetek ki. Szörnyű volt.
Szerencsére még csak hőemelkedésem sincs, így azért megnyugtattam magam.
Holnap újabb hét kezdődik. Ki tudja mit hoz.

2020. márc. 21.

Szombat

Ma végre én is eleget tehettem teljes mértékben a maradjotthon felhívásnak. Igen jótékony hatással volt rám, mert még buktát és hajtoványt is sütöttem.
Ezen kívül mostam, elpakoltam a ruhákat, leküzdöttem a fejfájást, ami délután igen rendesen elkapott.
A mindenféle hírektől szomorú vagyok, és egyre inkább szorongok. Szörnyű ez az egész.

2020. márc. 20.

Végre

Végre ezen a héten is péntek lett.
Rögtön reggel sikerült is elaludnom. Amikor Balázs hívott, egy pillanat alatt felugrottam, a következő pillanatban meg már összezavarodva álltam az ágy mellett, mert arról sem volt fogalmam sem, hogy hol is van a ruhám. Azért sikerült rekordidő alatt elkészülnöm és ébredés után huszonöt perccel már bent voltam dolgozni. Mondjuk ehhez az is kellett, hogy a kollégám, akivel mentem minden gond nélkül megvárt. Mondjuk tudta milyen ez, mert tegnap pont ő járt így.
A munkanap is kb ilyen volt, mint ez az ébredés, de már úgy voltam vele, ezt a mai napot fél lábon is kibírom.
Itthon már nem sok hasznosat csináltam, de nem vaj. Lesz most két nap mindenfélére.

2020. márc. 19.

Csütörtök

Ma sem tudok semmi érdekesről beszámolni, minden ugyanolyan volt ma is, mint egész héten. Az mindenképpen nagyon jó, hogy ma már csütörtök van, holnap még péntek lesz, mert most már nagyon fáradt vagyok.
Abban is jól mérhető ez, hogy napok óta nem viszek magammal olvasnivalót a kádba. Mef abból is, hogy negyed tizenegykor már olyan álmos vagyok, hogy a már csak nagy erőszakkal tudom a szemem nyitva tartani.

2020. márc. 18.

Még mindig fáradt

Nem nagyon szeretném minden nap ismételni magam, és újra és újra elmondani, hogy mennyire vagyunk fáradtak és kimerültek. Igaz, jelenleg a teljes agykapacitásom alá van rendelve annak, hogy minden jól működjön a munkahelyen, hogy tudjam kezelni a folyamatos stresszt, és az egyre jobban kimerült, ingerült kollégákat, hogy képes legyek itthon nem három percen belül aludni, amint hazaérek. És persze még szükség van arra is, hogy valami kis pici maradékot arra használjam, hogy ami nincs itthon, azt megpróbáljam beszerezni. Igaz, erre esély sem nagyon van, de mindegy is már.
Minden nehezített körülmény ellenére minden nap úgy fekszem le hogy majd holnap biztos lesz ami jobb lesz.

2020. márc. 17.

Hesteg maradjotthon

Mindenki, mindenhol ezzel a hashtaggel posztol. Mindenhonnan ezt harsogja minden, lépten-nxomon ettől hangos minden.
Közben meg vagyunk egy csomóan, akik nem tehetjük meg, hogy itthon maradjunk. Többek között mi ketten sem, Balázzsal. Pedig, ha lenne választásunk, valószínűleg már itthonról dolgoznánk, vagy akár egy pár nap szabadságot is "beáldoznánk". De nemhogy home office-ról nem beszélhetünk, a szabadság meg szóba sem kerülhet...egy perc megállás nincs már egy jó ideje. A jól bejáratott logisztikai folyamatainkat ezerszer újragondoltuk, átszerveztük, próbálunk igazodni minden helyzethez. Mindketten a magunk területén fontos munkát végzünk, Balázs vállán óriási teher van az elmúlt napokban.
Azt kell mindenkinek mutatnunk, hogy minden rendben, erőt kell adni mindenkinek, akinek szükség van a munkájára.
Részemről sosem végeztem még ilyen összevissza a feladataimat és többször voltam már úgy, hogy mire az egyik megbeszélés szerint végeztem valamivel, már kezdhettem is elölről.
Közben persze mindannyian félünk. Ki jobban, ki kevésbé. Mániàkusan használjuk a kézfertőtlenítőket.
A beszállító sofőrökön megjelentek a maszkok, már nem csak a külföldieken van. Mindenki gumikesztyűt hord..
Nagyon fárasztó ez, ma este percekig gondolkodtam azon milyen nap van..
Bár mi is használhatnánk legálisan ezt a hashaget.

2020. márc. 16.

Van jó is

Meglepően jól megy mindenhol az iskolákban a digitális átállás. A középiskolában ma már volt óra is így, végül a Google classroom-on keresztül tanulnak.
Erre készülnek az általános iskolában is, ott kicsit több idő kell, de mindenki tök jól áll hozzá. Ez lehet az egyik pozitív hozadéka ennek a szörnyűségnek, ami most történik velünk, hogy megérkezünk a huszonegyedik századba.
A munkahelyünkön újabb szigorítások léptek mától életbe saját magunk és egymás védelme érdekében. És természetesen azért, mert nekünk a végsőkig ki kell tartani, bármi áron. Elárulom, nem lesz könnyű. Úgy meg főleg nehéz, hogy az irgalmatlan sok munka után a boltban nekünk már nem jut semmi. Én ma emiatt potyogó könnyekkel jöttem ki, annyira sz@rul esett, hogy két helyen voltam, mégsem tudtam már húst venni. Konkrétan sehol semmi nem volt már, pedig tudom, hogy elképesztő mennyiséget kap minden üzlet.
De végül minden rossz kedvem elszállt, amikor megláttam az ideiglenes felvételi listát. Igaz, csak kódok vannak, de azért be tudtam azonosítani könnyedén, hogy hova van sorolva a mi gyerekünk.

Első helyen szerenêk felvenni. Nagyon büszke vagyok rá. Az én kis link, szétszórt kisfiam..💚

2020. márc. 15.

Szép csendben

elmúlt ma az ünnep. Volt már ilyen, hogy mindenki csak magában, otthon ünnepelt, csak nem a mi életünkben. Most ez is eljött.
Én bevallom, nagyon szerettem volna sétálni egyet a Balaton parton, de végül inkább maradtunk itthon. Igazából jobb is ez így, mert azzal ma szembesítettem saját magamat is, hogy én bizony félek attól, hogy megbetegszem. Vagy hogy a családból valaki megbetegszik.
Mindketten olyan irodában dolgozunk, ahol együtt vagyunk azokkal az áruátvevőkkel, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek a szállítókkal. Külföldiekkel is. Az egy komoly rejtély számomra, hogy hogy engedhetik még mindig be azokat a kamionokat, amik külföldről jönnek. Nekem ne magyarázza senki, hogy megkérik a határon a lázát, és ha nem lázas, akkor nem is lehet beteg, vagy épp hordozó. Ha tegnap fertőződött meg, ma még nem is lázas, de már fertőz. Az ilyen dolgokkal terjesztették így el.
De már talán mindegy is.
Mindenesetre ma ágyneműt mostam, meg főztem, meg mosogattam. Akárcsak egy bármelyik másik hétvégi napon.
Holnap meg munka. Mint bármelyik másik hétfőn. Az furcsa csak, hogy nem kellett kaját csomagolni senkinek.

Hopp

Úgy belefeledkeztem a könyvembe, hogy mire kijöttem a fürdőből, már ma lett. Pedig még tegnap mentem be. 😄
De egyébként is egész nap rettenetes időzavarral küzdöttem, sehogy sem sikerült utolérnem a rohanó időt. 
Rendhagyó volt ez a mai Fradi meccs is, amin ott lettünk volna normális esetben, és tudom, micsoda ünneplés lett volna minden gólnál, és aztán az ötödik után még nagyon sokáig ünnepeltük volna a győzelmet. A villamoson is nagyon jókedvű fradisták utaztak volna. De üresek voltak a lelátók, és nagyon szomorú volt az egész. Őszintén remélem, hogy itt is meghozzák azt a döntést, amit a világ szinte összes sportágának döntéshozói, és felfüggesztik a bajnokságot.

2020. márc. 13.

Hát ez bizony komoly

Olyan sokan mondogatták, és mondják még mindig, hogy csak felfújják ezt az egészet, csak mindenféle érdekek állnak mögötte.
Én napok óta egyre szomorúbb vagyok ezek miatt, mert én meg azt gondolom, nem vettük elég komolyan már rögtön a kezdet kezdetén, amikor az első komoly hírek érkeztek. Akkor még csak a világ másik feléről, és azt gondolhattuk, hogy ó, hát messze van, meg azok a kínaiak amúgy sem normálisak, mindent megesznek, ami mozog, vagy valaha mozgott. Aztán még akkor sem vettük elég komolyan, amikor már közeledett.
Emberek ezrei halnak meg akár napok alatt, és még ma is hallottam olyan véleményt, hogy ugyanmár, csak a pánikot keltik feleslegesen. Bár így lenne...
Ma este bejelentették, hogy hétfőtől minden iskolában távoktatás lesz, a diákok nem látogathatják az intézményeket. Épp tegnap írtam, hogy Erik és Roli hogy készült erre. Aztán most, két órával a bejelentés után, amikor még semmit nem tudunk semmiről, Erik máris szembesült azzal, hogy akkor most egyedül lesz, és nem is találkozik a barátaival, és így már persze nem tetszik neki sem. Mint ahogy az sem, hogy attól, hogy fizikailag itthon lesz, valahogy óra lesz tartva. Biztos, hogy még nem hétfőn, erre azért kell idő. Meglátjuk.
Most épp hálás vagyok a sorsnak, hogy ők már ekkorák, és nem igényelnek állandó felügyeletet. Azt nem is tudom, hogy lesz ez azoknál a kollégáknàl, akiknek kicsi gyerekek vannak. Vagy köztetek is vannak páran, akiknek ezt most meg kell oldani.
És még így hálát adhatunk a sorsnak, hogy ezzel kell foglalkozni, és nem valamelyik szerettünkért kell aggódnunk, mert kórházban van.
Nehéz időszak elé nézünk... szomorú és nehéz lesz ez a tavasz.

2020. márc. 12.

Mindenkinek más

A két fiatalabbik gyerekünk teljesen fel van háborodva azon, hogy nekik kell iskolába járniuk, Patriknak meg egyenesen meg van tiltva. Erik nehezményezi leginkább, bár Roli is irigyli azt a két osztálytársát, akik most két hétig nem mehetnek iskolába. Az egyiknek az apukája érkezett ma haza Izraelből, a másikuk pedig az Erasmus program keretében volt külföldön. Nyilván az ő szemszögükből bulinak tűnik ez, két hétig otthon lenni, és bármit csinálni úgy, hogy nem is betegek.
Nálunk még nem merült az fel, hogy mindenki, aki tud otthonról dolgozni, és vannak ehhez eszközei maradjon otthon. Nincs is ilyen választhat opció, mint ahogy sok cégnél van ilyen. Nàlunk minden a rendes kerékvágásban zajlik már amennyire jelen pillanatban van ilyen. Próbàlunk lépést tartani mindennel és mindenkivel, nyilván a felsőbb szinteken már kidolgozták a mindenféle terveket minden helyzetre.
Azért az jó, hogy holnap péntek lesz, és lesz két napunk kicsit kizökkenni megint, és az itthoni dolgainkra koncentràlni.

2020. márc. 11.

Új időszámítás

Ezt a mai napot is jól meg kell jegyeznünk szerintem. Úgy látszik, ezek a márciusok időről időre tudnak olyat produkálni, amitől minden más lesz. Szerintem ettől a naptól kezdve már nálunk sem lesz semmi sem ugyanolyan, mint eddig.
Nem gondolom, hogy rossz vagy épp felesleges döntést hoztak ma. Még akkor sem, ha egy csomó mindent elvesz tőlünk is ez a döntés, ez a vírus, ez a helyzet, ami alakul a világban. Rögtön a focimeccsek élvezetét már el is vesztettük. Ki tudja meddig.. Nagy valószínűséggel a tavaszi auschwitzi utunkat is le kell mondanunk. Egy hónap múlva mennénk. Nem hiszem, hogy addig túl leszünk ezen.
Azt nem gondolom, hogy félnünk kell a mindennapjainkban, de azt gondolom, addig, amíg lehetőségünk van arra, hogy megelőzzük a nagy bajt, meg kell ezt tennünk.
Minden másra úgyis az idő ad majd vàlaszt.

"Bezárnak a színházak, koncerttermek, mozik, csak az utazik, akinek muszáj. Úgy tűnik kénytelenek leszünk kicsit lelassulni. Meg kell tanulnunk újra arra figyelni, hogy a közösség jóléte előrébb való az egyén akaratánál. Jobban oda kell figyelnünk egymásra. Valószínűleg az önkéntes  (viszonylagos) egyszerűség és a lemondás erényét is többet kell gyakorolnunk. Így még az is lehet, hogy így több időnk lesz egymásra és saját magunkra is. Gondolatainkra, érzéseinkre.Talán nagyobban lesznek a csendek. Kevesebb lesz a szaladgálás, halkabbak a nevetések. Böjt van. Vigyázzunk egymásra.Tájékozódjunk, legyünk észnél, és egymás hergelése helyett inkább olvassunk."
Forrás: Ugron Zsolna író

2020. márc. 10.

Roli és a brassói

Azt mindenki tudja rólam, hogy szörnyen elkényeztetem a fiamat. Még mindig mindenkinek csomagolom minden este a szendvicseket, kapnak mellé csokit is, mindenkinek oda van készítve a maga kis csomagja mellé a teája/vize. A tiszta ruhát a szekrényeikbe kapják vissza összehajtogatva. És még millió apróság van, amivel a mindennapokban kedveskedek nekik. Lehet, hogy hiba, de ki kényeztesse őket, ha nem az anyjuk?
Mindemellett természetesen mindenki képes magának is megcsinálni ezeket, mint ahogy egy csomó minden rájuk van bízva, ha épp úgy adódik. Ma pl Roli várta haza Patrikot, megsütötte neki a krumplit a tegnapról maradt brassóihoz. Arra értünk haza, hogy ők ketten békésen vacsoráznak. Ez egyébként olyan kis szívmelengető látvány.
Elpakoltam a vásárolt mindenfélét, közben odatettem a virslit főni magunknak vacsorára. Már akkor is feltűnt, hogy valami olyan fura a konyha padlóján. Tegnap este mostam fel, mégis tiszta maszat, mint amikor kiborul valami és csak úgy tessék-lássék módon fel van törölve.
Patrikot kérdeztem, hogy mi borult ki, ő mondta, hogy semmi. Aztán később csak nem hagyott nyugodni a dolog, megkérdeztem Rolit is, ő mondta, hogy hát igen, a brassóis műanyag edényből kipotyogott pár, de feltörölte.
Idegesített ez a maszat, így miután mindennel készen voltam a konyhában, gondoltam, gyorsan felmosom.
A spájzban aztán találkoztam pár árulkodó nyommal, amiből össze is raktam a sztorit. Szerintem a mikróban úgy átmelegedett a doboz, hogy amikor kivette, ijedtében elejtette. Valóban összesöpört, még feltörölte. Látszott a felmosó fejen is, a kis seprű is, meg egyéb helyeken. Így kiàztattam a felmosóból a zsíros maradványokat, lemostam a lapátot, a kis seprűt, a felmosó vödör oldalát...
Közben eszembe jutott többször is Roli arca, aki már tegnap a maradék brassóira áhítozott, de megbeszéltük, vagyis inkább úgy pontos, hogy elég erélyesen közöltem vele, hogy majd előbb a bátyja eszik belőle (ő tegnap nem evett itthon), és ha marad, az lesz az övé. Aztán most még a maradékból is kevesebb lett.
Egyébként is nehezen értjük őt mostanában, a szokásos furcsasága is még fokozottabb lett, ráadásul mindig ő az, aki hülye helyzetekbe kerül, és le van hurrogva.
Pedig egyébként mindannyian tudjuk róla, hogy egy kétbalkezes, kétballábas csupaszív fiú.
Szerintem jövő héten megint megkérem Balázst, főzzön brassóit. Kárpótlásul.

2020. márc. 9.

Az ördög nem alszik

És remek a hallása is. Mindemellé még van egy igen sajátos fekete humora is.
Ugye tegnap írtam, hogy olyan furcsán éreztem magam, mint akiben bújkál valami. Tény, hogy leginkább az munkálkodott bennem, hogy hogy lehetne megúszni ezt a hétfőt, de persze nem gondoltam komolyan. Mondjuk ez utóbbit lehet, hogy mondanom is kellett volna, vagy legalább kicsit határozottabban gondolni rá.
Természetesen mentem reggel dolgozni. Mindent vittem magammal, azt remélve, hogy valahol majd összetalálkozom a munkakedvemmel is.
A szokásos dolgokkal elkezdődött a nap, készen lettek a napindító statisztikák, amikor éreztem, hogy jajjnekem, be fog görcsölni a vesém. Igyekeztem nagyon gyorsan begyógyszerezni magam, de érzésre olyan volt, hogy már későnek tűnt. Amikor aztán ténylegesen megérkezett a fájdalom, kicsit bepánikoltam attól, hogy mi lesz velem, ha itt ez a helyzet még fokozódik. Volt egy jó negyed óra, amikor gondolkodtam, hogy felhívom Balázst, jöjjön értem. Szerencsére erre nem került sor, egy óràn belül jobban lettem.
A nap további részében viszonylag normálisan tudtam a dolgomat végezni. 

2020. márc. 8.

Vasárnap

Ma nem sikerült olyan láblógatósra ez a nap, mint múltkor, mert hát valamikor azért nálunk is illik legalább valami minimális házimunkát is végezni. Hét közben munka után általában csak a nagyon alap dolgok férnek bele az életembe, és néha még az is nagy erőfeszítéseket igényel. Takarítónő továbbra sincs, és nem is tudom elképzelni, hogy valaha lesz, se néha komoly energiákat kell mozgósítani ahhoz, hogy elérjük azt az alap minimumot, amit azért illik megtartani.
Pénteken ugyan üresre mostam a szennyestartót, és minden ruha vissza is került a szekrényekbe, mára mégis ott találtam egy majdnem teli szennyestartót a fürdőben. Gondoltam is, hogy tegnap, amíg mi nem voltunk itthon, valaki behozta hozzánk a mosnivalót, de végül nem találkoztam idegen ruhával. De estére megint minden a helyére került, tiszta lappal kezdhetjük a hetet. Akarom mondani tiszta ruhákkal.
Felmostam, főztem, mosogattam...közben azért belefért némi lazítás is. Kellett is ez, mert kicsit furán érzem magam délután óta, mint akiben bújkál valami. Nagyon remélem, hogy nem, de a fene tudja itt a sok kóbor vírus közül valamelyiket nem szedtem e össze. De persze simán lehet, hogy már vasárnap délután a hétfőtől voltam rosszul

2020. márc. 7.

Meccsnap

Ha szombat, akkor meccsnap. A helyzet ugyan bonyolódik, mert Eriknek is kezdődik a bajnokság tavaszi szezon, de ettől még a nekünk fontos meccseken igyekszünk személyesen is ott lenni. Ma kettő ilyen is volt, de miután a Fradi Zalaegerszegen játszott este fél nyolckor, a Dac meg fél négykor otthon, így Dunaszerdahelyre mentünk.
Nagyon sokan voltunk, közel kilencezer ember. A hangulat jó volt, az érzés, hogy ott lehetünk, most is ugyanolyan fantasztikus volt, mint mindig. A meccs felejthető, mert kikapott a Dac, és ráadásul nem is játszott jól ma sem. De ez nem hiszem, hogy bármikor is vissza fog minket tartani attól, hogy majd megint itt legyünk, amikor lehetünk.
Pont hazaértünk, amikor kezdődött a Fradi meccs a tévében. Jó sokáig úgy tűnt, hogy meglesz a három pont, bár nem volt meggyőző a játékunk, folyamatosan kellett izgulni. Aztán végül nem lett meg a három pont, csak egy, mert egyenlítettek egy tizenegyesből. Nem könnyű ezt a bajnokságot megnyerni, de én őszintén hiszem, hogy sikerülni fog.


2020. márc. 6.

Péntek

Alapvetően szeretem a pénteki napokat, mert az már félig hétvége. De azt nem szeretem benne, hogy akik egész héten ücsörögtek a babérjaikon, ők mind ilyenkor, kb a munkaidő vége előtt másfél órával kezdenek el kapkodni, és minden elmaradt dolgukat áttolják más vállára.a is volt ilyen, több is. Persze miattuk aztán kapkodhattam én is.
A mai péntekben azt sem szerettem, hogy egész nap esett az eső. Szerintem most már elég lenne a csapadékból pedig.
De természetesen voltak ma is jó pillanatok is, úgyhogy nincs semmi baj.

2020. márc. 5.

Csütörtök

Nagyon nehéz munkanap volt a mai. Délben a hihetetlen feszültségtől még a fejem is megfájdult.
De aztán hazaértem, és igyekeztem mindent magam mögött hagyni.
Voltunk Patrikkal a vision express-ben, rendeltünk neki egy dioptriás napszemüveget. Még talán tíz éves volt, amikor egyszer nagyon szomorúan mondta, hogy kár, hogy neki sosem lehet napszemüvege. Egyszer volt neki ilyen napszemüveg előtétes szemüvege, de nem szerette túlságosan, mert utána többet nem akart olyat. Remélem ezt most majd sokáig szeretni fogja.
Aztán még gyorsan beugrottunk az Intersparva zsemlét, péksüteményt venni. Nagyban pakolom a kakaós csigát a zacskóba, közben már azon jár az eszem, hogy mennyi zsemle kell vajon. Ahogy megfordultam, már fel is tettem a kérdést Patriknak, hogy ő mennxi szendvicset visz holnap. És ahogy kimondtam ezt a mondatot , már szembesültem is vele, hogy akitől megkérdeztem, nem Patrik. Furcsán nézett rám, én meg elröhögtem magam. Azóta párszor már újra játszódott bennem az egész, és minden alkalommal nagyon nevetek. Szerintem ez is helyet kap majd a családi anekdoták között.

2020. márc. 4.

A szóbeli

Olyan érdekes megtapasztalni így, a harmadik gyerekünkkel is azokat, amiket már többször is átéltünk. Mindenkivel mindig más minden, pedig vannak azért állandó dolgok mindannyiunk életében.
Ma voltunk Rolival a szóbeli felvételin. Nem jelentett nekem túl nagy újdonságot, mert ugyanoda jelentkezett, ahová Erik is jár (még a szak is ugyanaz), így lehetett volna ez egy dolog a kötelezően végrehajtandó dolgok közül.
Mégis merőben más volt vele minden. Eleve úgy kezdődött, hogy vele kapcsolatban mindig úgy tűnik, hogy nem érdekli az egész (bármiről is legyen szó) Elképesztő kényelmesen tud mindenhová indulni, kicsit olyan, mintha el lenne varázsolva. Most is még öt perccel indulás előtt tök kényelmesen nézett valami videót.
Aztán az iskolában már látszott rajta a megilletődöttség egy kicsit. Teljesen új élmény volt nekem gyereket izgulni látni egy ilyen helyzetben. Meg is kérdeztem tőle, hogy szeretné e, hogy bemenjek vele. Legnagyobb meglepetésemre rögtön azt válaszolta, hogy igen, ahelyett, hogy azt mondta volna: jajj, anya, ne égess le!
Így aztán bementem vele, és legalább szemtől szemben találkoztam Erik matek és magyar tanáraival. Sosem találkoztam még velük, csak a hírüket ismerem.
Az is érdekes volt, hogy mennyire kereste a szavakat, mennyire másképp kommunikál már ő, mint mi. Nem volt egyébként semmi extra dolog, a családról kérdezték, saját magáról kérdezték, arról, melyik tantárgyakat szereti, melyiket nem, hogy képzeli el magát felnőttként.
Ennél a kérdésnél egy percre megdöbbentem, és majdnem rájuk szóltam, hogy mit akarnak tőle, olyan kicsi gyerek még, hogy is tudná magát elképzelni felnőtt emberként. Aztán szerencsére időben észbe kaptam, hogy ez a Roli itt mellettem már rég nem az a kicsi Roli, hiszen 15 éves már.
Amikor végeztünk, azért megkönnyebbült, és már mosolyogni is tudott, addig nagyon komoly arcot vágott.
Én meg itt azóta is dolgozom fel magamban az élményt, meg az érzéseket, mert tök jó, hogy végre magunk mögött hagyjuk az általános iskolát, tök jó, hogy mindannyian ilyen nagyok már, és én még nem vagyok 42 sem, de azért mégis olyan fura ez az egész.

2020. márc. 3.

Úgy volt, hogy.

Úgy volt még a múlt héten, hogy ezen a héten csak négy napot fogok dolgozni, mert Rolival kell menni a szóbeli felvételire.
Aztán már tegnap változott ez. Mert mégis kell mennem, ha nem is egész nap, de nem tudnak nélkülözni tekintettel a kialakult helyzetre. El is gondolkodtam rajta, hogy tulajdonképpen tök jó ez, hogy ennyire fontos a munkám, és ennyire kellek én ott folyamatosan, mert így tökéletes biztonságban érezhetem magam. Ebben az értelmezésben hátradőlhetek, és élvezhetem az összes eddigi befektetett munkám gyümölcsét, mert most pont ott tartok, ahová készültem itt mindig.
Ugyanakkor van egy kis nyomasztó teher is ebben, hogy ennyire nem tudnak nélkülözni, mert emiatt aztán minden váratlan helyzet miatt bűntudatom van, és inkább akkor is megyek dolgozni, ha nagyon nem úgy érzem, hogy kéne. Igaz, szerencsére még eddig olyan nagyon nagy vajon nem volt, és minden kisebbre meg találtunk megoldást.
Ha meg minden jól megy, akkor az év második felében már lesz olyan kollégám is, aki gond nélkül tud engem helyettesíteni.

2020. márc. 2.

Jó kezdet

Pont úgy, de inkább egy kicsit még rosszabbul kezdődött a hét, mint ahogy az előző befejeződött. Szakadó esőre keltünk, és pont úgy is tűnt még akkor, hogy ez az a fajta eső, ami többet el sem áll. De aztán valami csoda történt, mert hétkor már nem esett, aztán később többször is kisütött a nap.
A tavaszi kabátomat még nem vettem fel, de a téli kabátom kapucnijáról már leszedtem a szőrmét, ami egyébként tök jól melegített mindig. Kinéztem ugyan magamnak egy zöld tavaszi dzsekit, de szerintem nem fogom megrendelni, mert nem kéne 12ezerért dzsekit venni.
Egyébként mindenki jól van, mindenki intézi a saját dolgait.
Az meg gáz, hogy semmi témám, úgyhogy inkább abba is hagyom a locsogást.

2020. márc. 1.

Vasárnap

Olyan szép, tavaszi március elsejének tűnt még délelőtt tíz óra körül. Már az is megfordult a fejemben, hogy hagyom a főzést ma is a francba, és megmondom a családnak, üljünk kocsiba, és a Balatonig meg se álljunk. De aztán mégis nekiláttam a rántott húsnak, és még panírozas közben is álmodoztam arról, hogy majd ebéd után kirándulunk egyet valahol.
Már ebéd közben lelombozódtam, egyrészt, mert a fiúk focizást terveztek, másrészt Patrik bejelentette, hogy kettőkor esni fog.
És basszus, szinte percre pontosan igaza is lett, mert valóban beborult, esett, és a nap további részében már nyoma sem volt sem napsütésnek, sem tavaszi hangulatnak.
Egy kis időt eltöltöttem bánatomban az ágyban fekve telefonnyomkodással, aztán még azért összekaptam magam, és a fontos takarítandókat megcsináltam. 
Este még megnéztük az El Classico-t, igaz, én nem láttam végig, mert elmentem fürdeni a hetvenedik perc környékén. Le is maradtam a két Real Madrid gólról, amivel nyertek a madridiak. Eriket nem tette boldoggá az eredmény, ő Barcelona szurkoló. Mi, többiek nagyjából semlegesek vagyunk, ezeket a meccseket azért nézzük, mert öröm nézni, ahogy ezek a játékosok művelik ezt a foci dolgot.
És ennyi volt a hétvége...holnap kezdődik minden elölről. Vagy ott folytatódik, ahol pénteken abbamaradt. Nézőpont kérdése.

2020. febr. 29.

Meccsnap

Ma megint ilyen szombat volt, aminek a végén Fradi meccsre mentünk. Ezek jó napok, szeretem ezeket.
Nem is főztünk ma, mert mióta a hét elején a burger king app küldte a push üzenetet, hogy újra kapható náluk a fűszeres csirkeszárny, azóta egyfolytában az motoszkál a fejemben, hogy enninkéne már egy jó whoppert, és mellé ilyen csirkeszárnyat is. (Egyébként nem szeretem, csak ebben a formában)
Főzés helyett végre kiselejteztem a spájzból a lejárt dolgokat, meg azokat, amik kibontva hánykolódtak ott, mert vagy nem ízlett senkinek, vagy pedig maradt benne egy-két darab, amit senki nem akart megenni a többiek elől. Végül a sok udvariaskodás miatt most a kukában végezte.
A meccs nem volt rossz, bár ennél a mainál láttunk már sokkal jobbakat (de rosszabbakat is)
Nyertünk, megvan a három pont megint, továbbra is vezetjük a bajnokságot, így semmi okunk a panaszra.
A félidőben én is nyertem tombolán egy ötezer forintos penny vásárlási utalványt. Úgysem jártam még a pennyben.


2020. febr. 28.

Hát mi van itt?

Háborús eseményekről szerencsére nem tudok majd mesélni az unokáinknak, de azt majd el tudom mesélni, milyen gyorsan alakult ki egy hatalmas tömeghisztéria 2020 elején, amikor elkezdett terjedni egy vírus.
Csak kapkodom a fejem egyébként, mert tanúja vagyok ennek az egésznek a munkám kapcsán is. Magam is alig hiszem, de karácsony előtt egy héttel sem kellett ennyit dolgozni senkinek közülünk.
Magánemberként is csak lesek nagyokst, mert bizony, nem kevesen vannak, akik kicsit túlreagálják ezt a dolgot.
De persze ki fog ez derülni hamarosan..mármint hogy mi lesz.

2020. febr. 27.

Nagyon álmos poszt

Állítólag éjszaka várható, hogy esni fog a hó. Elég furcsa lesz, ha így lesz, de nyilván nem marad majd belőle semmi, szerencsére túl hideget nem jósolnak.
Nagyon fáradt vagyok, és a fáradtságtól fázom is. Újabban megint alig várom, hogy péntek legyen, és már hazafelé jöhessek.
A boltokban ma irgalmatlan tömeg volt, mindenki felkészült a nagy vírusra. Én még mindig nem érzek késztetést arra hogy berendezzek itthon egy kisebb élelmiszer raktárat.

2020. febr. 26.

Kíváncsi vagyok

Nem szoktam ilyet csinálni, de ezt most muszáj volt kifotóznom, hogy meg tudjam mutatni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.



2020. febr. 25.

Szerintem

Én nem osztom azt a véleményt, hogy meglesz még a böjtje ennek a februári tavasznak. Pontosan emlékszem, hogy abban az évben, amikor Erik született, február végén csak kardigán volt rajtam, amikor fogorvoshoz jártam. És később sem volt már hideg sem, meg hó sem. Szóval szerintem most is ez van, és nem lesz itt semmi baj. Nyilván nem tudom ezt a véleményemet tudományos alapokra helyezni, az is lehet, hogy csak a túlzott optimizmusom mondatja ezt velem..
Meg egyébként is elért már ez a tavaszi fáradtság nevű valami is, gyakorlatilag bárhol, bármikor képes vagyok aludni.
Eriknek holnaptól szünet van a suliban, szerintem mindannyian őt fogjuk irigyelni a hét további részében.

2020. febr. 24.

Már sejtem

Van az a mondás, amitől még kb tíz évvel ezelőtt is falra tudtam volna mászni, főleg, ha abban a kontextusban használták, hogy "majd meg tudod te is, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. "
Nagyjából még ma is falra tudok mászni tőle, de azért értem mi az a gondolat, ami ilyen leegyszerűsítve vàlt népi bölcsességgé. Mert az valóban igaz (a gyerekeim azt mondanák, hogy true story), teljesen más velük minden most, mint kicsi korukban volt. Amennyi minden egyszerűbbé vàlt, legalább kétszer annyi dolog bonyolódott. Mindenkinek vannak ilyen-olyan gondjai, megoldásra váró problémák. Kisebbek, nagyobbak. Ezeket meg kell tanulni kezelni, és elég sz@r dolog arról beszélni a gyerekkel, hogy hogyan álljon ki saját magáért egy-egy helyzetben. Onnantól, hogy egyre nagyobb létszámban vannak jelen az életünkben a tanárok, a diáktársak, egy csomó minden válik bonyolultabbá, és olyan dolgok kerülnek haza, ami nekünk akár teljesen idegen, mégis beszélni kell róla.
De ahogy nyílik körülöttük a világ, és teljesen természetes módon mindig önállóbak lesznek, résen is kell lenni, és megfelelő helyeken kellő határozottsággal nemet mondani. Azt a nemet pedig tudni kell megindokolni is, hogy elfogadja, ne pedig tiltásnak élje meg.
Nehéz azzal is megbírkózni, hogy az önállóság egyfajta magába zárkózassal is jár. Már nem feltétlenül akarja elmondani, sőt..nem is mindig akar beszélni sem.
Szóval..ha nem is gond igazán sosem, egyetlen életkorban sem, azért nem árt, ha minden életszakaszt jól megélünk mellettük/velük.

2020. febr. 23.

A vasárnap is

eltelt. Pont ugyanúgy, mint a szombat. Főzés, mosás, szokásos dolgok.
Az agyam persze jár folyamatosan, voltak is olyan pillanataim, amikor saját magamat úgy felhúztam a bénaságomat boncolgatva, hogy majd' felrobbantam a méregtől. Nem mintha ez bármit is megoldana, sőt..inkább csak dönt a helyzeten.
De bízom benne, hogy egyszer csak majd megszall az ihlet, és megtáltosodom. Vagy kitavaszodik, eláll a szél, és csak a békés napsütés marad, meg a mindenféle ragyogó sz8nrk.
Az olaszországi koronavírus hírekben teljesen meg vagyok döbbenve. Kicsit most olyan nekem ez az egész, mint valami Robin Cook regény. Nem mondhatom azt, hogy vannak félelmeim ezzel kapcsolatban, de azért zavar, hogy ennyire kézzelfogható közelségbe került.

2020. febr. 22.

Szombat

Ez most egy olyan kis semmi szombat volt, amikor csak házimunkával és pihenéssel foglalkoztunk. A mosógép is, és a szárító is ment egész nap, mit ne mondjak...volt mit mosni.
Azt meg kell állapítanom, hogy leginkább mindent (is) rosszul csinálok, mert nem megy ez a munka-magánélet egyensúly sehogy sem. Leginkább a magánélet (jelen esetben szinte minden területe) sínyli meg, mert ott nem tudok semmit sem elég jól csinálni. Azt nem tudom, hol van a megoldás kulcsa, csak azt, hogy az én kezemben biztosan nincs. Sz@r dolog ezzel szembesülni, és olyan bénító is, hogy ebben az állapotban végképp nem tudok jól gondolkodni sem erről.
Mindegy is...majd lesz valahogy.

2020. febr. 21.

Végre péntek

Ez megint egy kimerítő hét volt, így nem meglepő, hogy ma reggel már nagyon nehezemre esett felkelni. Konkrétan az az igazság, hogy nem is sikerült volna, ha Balázs (fél órával azután, hogy először ébresztett) nem fenyegetett volna meg, hogy itt hagy, és elmegy nélkülem.
Ilyen előzményekkel persze egész nap csak arra vártam, hogy akkor teljen már el az idő, és lehessen hazamenni. Volt munkám bőven, de mégis alig vártam, hogy szabaduljak.
Délután könyvtárban voltam, jó sok könyvet összeszedtem, de csupa könnyed kis témákat, nincs türelmem komolyabb témákhoz mostanában.
Nagyon fáztam ma egész délután és este, remélem, hogy nem valami betegséget jelez ez, hanem csak a fáradtságtól van.
Megyek is, átmelegszem a fürdőkádban, aztán alszom egy jót.

2020. febr. 20.

Be positive

Ezen a héten megint különösen érzékeny vagyok (egy csomó mindenre) a negativitásra. Körülöttem az emberek kilencven százaléka csak morog, a rosszat keresi mindenben, én meg épp olyan passzban vagyok, hogy ez szörnyen frusztrál. Nem akarom ezt látni, hallgatni meg főleg nem. De ugye ki vagyok én, hogy bárkinek/mindenkinek megmondjam a tutit, de azért vannak páran, akiknek felhívom a figyelmét erre a tényre, és próbálom ugyanazt a helyzetet egy másik perspektívába helyezni. Persze, rendre megtörténik, hogy nem érti, mit akarok, és ilyenkor én érzem hülyén magam.
De azért akad egy-két olyan ember is, aki elgondolkodik, és megköszöni, és többször is kaptam már azon azóta, hogy kijavítja magát egy-egy megnyilvánulás kapcsán.
Nem gondolom magam egyébként jó embernek, aki képes erre a "be positive" életérzésre, mert nekem is vannak sz@r napjaim, van, amikor kiakadok, de legalább igyekszem nem belesüppedni ezekbe.

2020. febr. 19.

Erikről

Még múlt héten kezdődött, bár nem...sokkal előbb, hónapokkal ezelőtt már Erik orvosi kálváriája. Volt ugye a többszöri vérvétel, ahol rendszeresen rossz volt a két májfunkciós érték, és a bilirubin szintje is. A háziorvosunk ugyan eléggé meg volt győződve arról, hogy ez Gilbert kór, de azért őt sem hagyta nyugodni a gondolat, hogy járjunk ennek alaposan a végére, és zárnunk ki mindent, ami ennek kapcsán szóba jöhet. Így volt Erik hepatitis szűrésen (és a vérvételre már ismerősként köszöntik), majd múlt héten voltunk hepatológiai szakrendelésen is. A vérvétel eredménye jó lett, amilyennek lennie kellett.
A hepatológián egy nagyon kedves és nagyon fiatal doktornő volt, aki jó alaposan kikérdezett bennünket, megnézte az összes eddigi leletét, megvizsgálta. Neki is egyértelműen Gilbert kórnak túnik, de mindenféle családi halmozottság miatt itt is vettek tőle vért, megnézik, nincs e lisztérzékenysége, autoimmun hepatitisze, vagy bármi autoimmun betegsége. A doktornő kérte, hogy ha meglesz az ultrahang vizsgálat eredménye is, akkor azt beszkennelve, vagy telefonnal fotózva, küldjem el emailben, és érdeklódjek a vérvétel eredményéről. Ha minden negatív, akkor ez az a bizonyos kór, amivel nincs teendőnk, csak pár dologra oda kell figyelni majd.
Ma délután voltunk ultrahangon. Itt is egy nagyon szimpatikus fiatal orvossal találkoztunk, aki a vizsgálat előtt megkérdezte, miért vagyunk itt, Mindent jó alaposan megnézett, szerencsére nincs semmi szervi elváltozás, nincs epeköve, veseköve sem.
Nagyjából már nyugodt vagyok, bár még megvárom a vérvétel eredményét, mielőtt teljesen megnyugszom Remélem minél előbb megkapjuk.

2020. febr. 18.

Kicsit uncsi

Érdekes nap volt ez a mai. Mondhatom, hogy nem történt semmi, minden csak a szokásos mederben zajlott, ahogy kell. Mégis van valami a levegőben, ami miatt van bennem egy jó adag extra fáradtság is, meg legalább ugyanennyi furcsa várakozás. Azt mondjuk nem tudom mire várok, mert nem tudom megfogalmazni sem. Nyomokban előfordul bennem egy-egy fél órára vágy, hogy elmenjek valahova nézelődni, mert jó lenne lecserélni a függönyöket, kéne ágyneműt is venni. Meg egy csomó apróság van ezen kívül. De aztán általában a szokásos napi bevásárlás is idegesít, nemhogy még ezen felül bárhova is elmenjek.
Előjöttek valami fura kiütés-pattanás szerű valamik az arcomon, ami elég idegesítő. Nem nagyon látszik, leginkább csak nagyon közelről, de néha viszket is, azt meg utálom. Nem tudom mitől lehet, semmi új mosószert, öblítőt, kozmetikumot nem használok, nem ettem semmi olyat, ami indokolná. Az egyetlen gyanús dolog, hogy szombaton hajat festettem.

2020. febr. 17.

Ajánló

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, szőke hajú, kék szemű, okos és bátortalan kisfiú, aki a szülei első kisfiaként született. A kisfiú olyan bátortalan volt, hogy az óvodában fél év is eltelt, mire először a kis társai közelébe merészkedett. Az iskolában is inkább a felnőttek társaságát kereste, szivacsként szívott magába minden információt. Nem nagyon voltak barátai, sokat olvasott, focizni járt. A kisfiú számára a középiskolás éveiben kinyílt a világ, a visszahúzódó, csendes gyerekből magabiztos, határozott fiatalember lett egycsapásra, aki szívesen vett részt a közösségi dolgokban, a diákönkormányzat életében.
A magabiztos fiatalember céltudatosan készült a továbbtanulásra, és ugyan szülei kedvéért első helyen azt az egyetemi szakot jelölte meg, amit ők jobbnak gondoltak, később sorrendet cserélt. A maga számára kigondolt szak került az első helyre, és gond nélkül be is került.
Az egyetemista fiatalember már az első egyetemi félévben tökéletesen a helyén volt.
Mostanra olyan közösségi ember lett, aki többedmagával komoly küldetést vállalt magára. Létrejött (vagyis újraélesztették) a Padtárs nevű szervezetet (?), melynek elsődleges célja, hogy a középiskolás fiatalokat megismertessék a politikával, a közélet iránti érdeklődés fontosságával. Járnak órákat tartani, jelenleg is Nyíregyházán vannak, hogy egy ottani középiskolás osztálynak holnap reggel órát tarthassanak. Népszerűek, a felkeresett iskolákból rendszerint újra keresik őket, ők pedig, ahogy látom, nem ismernek lehetetlent, és nincs távolság sem. A kezdeti sikerek én felbuzdulva létrejött a Felelős állampolgárokért alapítvány A fiatalember elképesztő energiával vetette bele magát a munkába, hogy az alapítvány minél sikeresebb lehessen, miközben az egyetemen is kiválóan helytállt, és a munkahelyén is komoly sikereket tudhat magáénak.
Ha pedig ez nem lenne elég, akkor nemrég elindult a blogoldaluk is (a szemfüles olvasók már láthatták a bloglistámon a címet), ahol még igyekeznek minél több információt megosztani, ami az előadásokba nem fér bele.
A fiatalember az én legidősebb fiam, akire nagyon büszke vagyok.
Az alapítvány hírét vigyétek bátran, középiskolás gyerekek szülei nyugodtan ajànlhatják őket, bárhol szívesen tartanak órát. (Van olyan téma, ami érettségi tétel) A fenti linkek bármelyikén keresztül elérhetőek. A blogoldaluk pedig szerintem nekünk, felnőtteknek is hasznos információkat nyújt majd mindenféle témában.
Azt pedig nem is merem már mondani, hogy mintha tőlem örökölte volna ez a gyerek az írói vénáját..😊

2020. febr. 16.

Ma is meccsnap

Ma is élménydús napunk volt, ma Dunaszerdahelyen voltunk a tavaszi első DAC meccsen. Nagyon szép idő volt, a meccs előtt, és az elején még majdnem melegem is volt, pont oda sütött a nap, ahol ültünk. (Csak csendben merem mondani, hogy reményeim szerint vége is a télnek, és megállíthatatlanul közelít a tavasz)
A meccs felejthető volt, nem született gól sem, és igazán jó játékot sem láttunk, de amíg együtt vagyunk, ezen felül tudunk emelkedni.

Már hazafelé jövet rám szakadt az érzés, hogy itthon voltam négy napot, de semmit nem csináltam, csak részt vettem a mindenféle programjainkon. Ettől aztán rendesen hulla fáradt érzésem van, meg persze most keresem az időt, és a megoldásokat azokhoz a dolgokhoz, amiket jövő héten meg kéne oldanom a munka mellett. Kellene biztosítóhoz menni, új szerződést kötni a lakásbiztosításra, kell majd orvoshoz menni, van időpontom a körmöshöz is. Folyamatosan kapom az értesítéseket arról, hogy betelt a Google fiókom, így neki kéne állnom sürgősen törölni egy csomó felesleges levelet (szerintem soha semmit nem töröltem még ki), szelektálni a fotók és videók között. Ez rengeteg időt igényel, de majd kitalálok valamit erre is.
Volt egy furcsa álmom is éjjel, gondolom a vesekő és az időhiány mizéria miatt kreálta a tudatalattim, de álmomban súlyos beteg voltam, és épp az a helyzet volt, amikor meg kellett mondanom mindenkinek. Sose váljon valóra, mert még álmomban is nagyon nehéz volt.

2020. febr. 15.

Meccsnap

Pont jókor jött ma ez a meccs ahhoz, hogy az egész heti munkát, izgulást, stresszt és fáradtságot elfelejtve szurkolhassunk mindannyian teli torokból, egy emberként biztatva a csapatunkat. Meg is lett az eredménye, mert egy jó meccsen sikerült legyőzni a fehérvári csapatot, ezzel most jó nagyot léptünk előre a bajnoki cím felé.



2020. febr. 14.

Egy korszak vége

Azt hiszem, hogy én ma délután vettem végleg búcsút az általános iskolától. Ma ért véget bennem ez a korszak, pontosan akkor, amikor Roli az utolsó táncát táncolta. Uv fényben, ami mindig különlegesebb a villanyfényes táncnál. A maga rejtélyes-misztikus mivoltában pedig pont alkalmas is volt arra, hogy miközben néztem a fiamat, kicsit visszaröppenjek az időben évekkel ezelőttre, amikor először volt részem anyaként ilyen élményben. Valahogy összemosódtak bennem a fiaim képei és táncai, láttam őket együtt is, külön is.
Végtelenül hálás vagyok érte nekik, hogy mindannyian az én kedvemért csinálták végig, tudták, hogy nekem fontos, és nagyon szeretném, így megtették. Szerencsére mindannyian jól is érezték magukat végül ebben a "szerepben", így, még nagyobb öröm volt nekem.
Néztem ma Rolit, aki úgy táncolt, mintha minden hétvégén keringőt táncolna, a helyzethez illő komolysággal vezetve a partnerét. Közben búcsút vettem a gyerekes éveinktől, mert innentől kezdve már sokkal önállóbb lesz ő is, nem lesz már az a kicsi fiú, mint eddig.
Minden nosztalgikus érzésem ellenére azért úgy 3rzem, hogy ez most pont jól van így, és nagy szerencse, hogy nem most kezdjük ezeket az általános iskolás éveket, mert pont el is érkeztünk ahhoz, amikor már egy csomó mindenhez "öreg" vagyok. Ez a zajos-rohangálós tömegrendezvény pl a második órában már bőven kívül esett a konfortzónámon.
A ballagás már csak formaság lesz...


2020. febr. 13.

Farsang

Ma minden fiammal történt valami, amiről írhatnék, de Patrik és Erik most várhat egy kicsit, mert ezek a napok most az öccsükről szól.
Ő a kicsi, így értelemszerűen már nem akkora szenzáció a farsangi tánc, mint amilyen volt Patriknál, akivel először éltük át, vagy Eriknél, aki nyolcadikos korában először volt rávehető ilyenre.
De természetesen ettől még vele is nagyon különleges ez az egész farsang. Ő a kicsi, így az is a meglepetés erejével hat ránk, hogy már vele is búcsúzkodni készülünk az általános iskolás évektől. Ő egyébként is teljesen más (és mégis ugyanolyan), mint a két testvére, mert senki nem volt ennyire közösségi ember ilyen idősen, mint ő. Az meg külön szenzációs, hogy milyen sok lány barátja is van.
A táncot abba akarta hagyni még január elején, de nem engedtem neki. Megbeszéltük, hogy nekem ez fontos, így szeretném, ha erre is gondolna. Átgondolta, és csinálta tovább.
Ma pedig végignéztük a végeredményét a sok-sok próbának.
Nem tudom elmondani milyen érzés. Egy csoda...az én kiskirályfim frakkban keringőt táncol. Természetesen könnyekig meghatódtam tőle, olyan szépek voltak.





2020. febr. 12.

Szerda

Ami munka szempontjából péntek is lett rögtön. Igaz, ma volt annyi dolgom, hogy simán felért két nappal is ez az egy. De már túl vagyok rajta, és egész más dolgokra kezdhetek koncentrálni.
Erik ma hazajött egy érettségire jelentkezős lappal. Angolból szeretné a tanára, ha megpróbálnák páran a csoportjából. Végül is ártani nem árthat, legrosszabb esetben is csak annyi történik elvileg, hogy ha nem sikerül úgy ahogy gondolta, akkor jövőre is érettségizik ebből is. Ha meg jó lesz, akkor egy tantárggyal kevesebb lesz a vizsgákon.
Roliéknál megvolt ma a ruhás főpróba a farsang előtt. Fényképet láttam róla, elképesztő micsoda nagyfiú lett.
Patrik továbbra is fergeteges fordulatszámon működik, nemsokára majd kicsit bővebben is írom az egyik tevékenységéről.
Holnap megyünk Erikkel a hepatológiára délelőtt. Nem mondom, hogy tök nyugodt vagyok, de azért nem aggódom túl.

2020. febr. 11.

Kedd

Ez a korán kelés még mindig nem a barátom, és én most azt gondolom, hogy én soha nem is leszek olyan, aki hajnalok hajnalán magától ébred, és nem tud már visszaaludni. Igaz, hogy csak az a tíz perc szörnyű, amíg képes vagyok rávenni magam arra, hogy a meleg takaró alól kibújjak. Ha ezen túljutok, akkor már nincs gond.
A héten már csak holnap megyek dolgozni, így már csak holnap fogok hajnalban kelni. Mehetnék később is, de az van, hogy a leghatékonyabb hajnali öt és hét óra között vagyok, mert olyankor még nincs bent senki, nem jön percenként valami email, amire reagálni kell.
Az meg már csak külön bónusz lesz, hogy ha sikerül időben végeznem mindennel, akkor időben haza is tudok jönni, és esetleg még a hajamat is befestem holnap valamikor.
Mára volt időpontom masszázsra, de végül kölcsönösen megegyeztünk a masszőzzel, hogy így, hogy még nem vagyok teljesen jól, inkább kihagyjuk, nehogy többet ártsunk. Majd hívom, amikor már minden rendben lesz. Ezügyben lassan, de biztosan haladok...kicsit túl lassan ahhoz képest, amit szeretnék, de most már mindegy.

2020. febr. 10.

Hétfő

Nem volt ma jó napom. Nem történt ugyan semmi szörnyűség, de jó sem igen.
Eleve ugye arra ébredtünk, hogy hétfő van, és menni kell dolgozni. Tudtam, hogy vár rám egy csomó munka. Leginkább olyan, ami sok sakkozást igényel (mondjam, hogy már a húsvétra és a kerti szezonra készülünk?). Logisztika a javából, hogy mindennek legyen lehetőség szerint jó helye, időben be tudjon érkezni, hogy aztán időben el is jusson az üzletekbe. Azt is tudtam, hogy ma legalább kilenc tanuló is lesz, akik majd mind arra várnak, hogy én mondjam meg mit csináljanak. Nem volt túl felemelő hétkezdés.
Munka után épp csak ebédeltünk, és már mentünk is Erikkel a rendőrségre. Meghallgatták, mint sértettet, újfent elmondta, hogy milyen cipője volt, és mennyit ér. Megmutatta neki a nyomozó a képeket a megtalàlt tárgyakról, de sajnos az ő cipője nem volt köztük. A nyomozó kicsit próbálta jobb kedvre deríteni, mondván, hátha csak nem sikerült jól fényképezni, nézze meg jó alaposan, de Erik lemondóan mondta, hogy á, biztos nincs meg, mert az enyémen világít a pipa ha rávakuznak. Azt hiszem, ott, abban a pillanatban el is döntöttem, hogy ha a föld alól is kell elökerítenem neki, akkor is lesz még egyszer egy ilyen cipője.
Voltunk még a klubnál is, ígértek kártalanítást, de meg kell várni a nyomozás végét mindenképpen.
Még ezek után elmentünk Rolinak inget venni, és fél hétkor már be is fejeztük a mindenféle ügyintézést.

2020. febr. 9.

Vasárnap

Ez a mai egy olyan vasárnap volt, amilyennek lennie kellene mindnek. Nem csináltunk semmit, csak olyat, ami jól esett. Nem főztem, hanem pizzát rendeltünk. Aztán ebéd után elmentünk, és megnéztük a földből kitörő metrókocsit, ami nincs messze tőlünk.
Amúgy azt gondolná az ember, hogy mi érdekes van egy metrókocsiban, de azt kell mondanom, hogy tényleg lenyűgöző ott, abban a formában, ahogy van. Azt mondják a gyerekek, hogy a festése is gyakran változik, így előfordulhat, hogy máskor is arra tévedünk majd.
Ezt a kis kirándulást még megkoronáztuk egy kis sütivel a cukrászdából. A délután további részében pedig pihentünk.
De jó is volt.



2020. febr. 8.

Csak egy szombat

Furcsa volt ugyan, de ez most kivételesen egy olyan szombat volt, amikor sehová nem mentünk, semmi extra dolog nem volt betervezve. Balázs délelőtt dolgozott, Patrik kora délután vásárolni ment az egyik barátjával. Mi többiek, stabilan itthon töltöttük az egész napot. Abban sem volt semmi extra, vagy váratlan, ami ugyan egy kicsit unalmas volt, de mégis jó volt ez így. Jövő héten lesz programunk bőven...nem árt kicsit ràpihenni.

2020. febr. 7.

Na végre

Még így is, hogy csak három napot dolgoztam a héten, hulla fáradt vagyok. Jó, biztos az is benne van ebben, hogy egész héten gyógyszereken élek, meg hogy minden napra jutott valami plusz intézni való, idegeskedni való.
Na de végre itt a hétvége, és mindjárt elmegyek fürdeni, aztán aludni, és reggel nem kell időre kelni. Halleluja..

2020. febr. 6.

Erre sosem számítunk

Sokszor jut eszembe mostanában, hogy milyen jó is azoknak, akiknek még kicsi gyerekeik vannak, mert azok a gondok, amik olyankor adódnak, kis apró semmiségek csupán ahhoz képest, ami a már nagyobbacska, majdnem felnőtt gyerekek mellett adódnak. Persze, az idő is sok mindent megszépít, mert akkor ezt nem így gondoltam.
Ma este olyan dologgal kellett szembenéznie Eriknek, amivel felnőttként is nehéz. Ráadásul rögtön úgy, hogy ott volt egy szál maga, és még velünk is csak telefonon keresztül tudatta a történteket. Én rögtön attól kaptam gyomorgörcsöt, hogy ott van egyedül.
Edzésen volt, ahová minden sérülés, rossz idő ellenére minden héten háromszor becsülettel jár. Este hat-fél hét magasságában kezdődik, nyolc-fél kilencig tart. Ma este, mire visszamentek az öltözőbe, ellopták a cipőjét. Több csapattársát is meglopták, telefonok, iratok, táskák, cipők tűntek el.
Ott volt ebben a helyzetben, várták a rendőröket, kihallgatták őket, meg nem is tudom mi minden van ebben a helyzetben.
Nekem csak az járt végig a fejemben, hogy ez a gyerek ezt a cipőt mennyire nagyon akarta. Kipótoltuk ugyan az árát, de ő vette, ő intézte a rendelést, meg mindent, amit kellett. Annyira büszke volt rá, és olyan boldog volt vele. Nekem meg olyan nagyon fáj most látni, hogy mennyire megviselte, hogy meglopták. Biztos megpofoznám, ha tudnám, ki tette. Úgy sajnálom Eriket, a szívem szakadt meg érte ma este többször is.

2020. febr. 5.

Meccsnap

Éjjel háromkor arra ébredtem, hogy már megint fájok, és azonnal kell fájdalomcsillapító. Mire négykor kelni kellett, már hatott is annyira, hogy akár már tudtam volna aludni.
Balázs sietett is velem közölni, hogy a meccsre biztos nem megyek, majd szépen itthon megnézem a kanapén. Én persze mondtam, hogy na, biztos lehet benne, hogy ez nem így lesz, mert dolgozni is tudok menni, meg bármire képes vagyok, meccset meg nélkülem amúgy sem tartanak.
Szépen szedtem is a gyógyszereket egész nap, mint a kisangyal, hogy fent tudjam tartani legalább a látszatát annak, hogy jól vagyok.
Még persze egy pár mondatban délután is elvitáztunk ezen a meccs dolgon, de én győztem, és végül persze hogy mentem. Teljesen hülye azért nem vagyok, ha bármi fájdalmam lett volna, nem indulok el, mert annak senkit nem tennék ki, hogy a mentő vigyen onnan, vagy miattam haza kelljen jönni. Több réteg ruha volt rajtam, dupla zokni, aláöltözet, vékonyabb pulcsi, polár pulcsi, kapucnis pulcsi, és még a kabát. Vittem két plédet is, az egyiket magam alá tettem, a másikkal betakartam a lábam. Ittam meleg teát (amitől a huszadik percben már ki kellett mennem a mosdóba)
És persze, a hideg ellenére kiélveztem a meccs hangulat minden pillanatát, és még a gól nélküli döntetlen ellenére sem bántam meg, hogy ott voltam.

2020. febr. 4.

Ha nem lenne elég egy kő

...akkor menj el a háziorvosodhoz, vidd a frissen elkészült laborleletet, és zsebelj be még egy "alapos húgyúti fertőzést" is.
Nem is tudom, sírjak vagy nevessek, mert a meglévő gyógyszereim mellé most még antibiotikumot is szedek mától.
Az nyilván sosem fog kiderülni már, hogy melyik volt előbb, vagy épp mi minek a következménye, de nincs is már jelentősége.
Ami biztos, hogy holnap megyek dolgozni. Ezen is elvitáztunk pár percet a dokival, mert nem nagyon akart engedni, muszáj voltam megígérni, hogy természetesen, ha nem javul a helyzet, akkor nem erőltetem, és visszamegyek hozzá. (Amúgy ez eszem ágában sincs, sőt... megfordult a fejemben, hogy nem is megyek már vissza sem kontroll laborba, sem urológiai kontrollra)
Egyébként nyilván a fájdalom és a rengeteg fájdalomcsillapító beszél belőlem, amikor nagyon dühös vagyok erre az egész helyzetre. Nagyon szeretném figyelmen kívül hagyni azt, hogy folyamatosan fájdalmaim vannak, de sajnos korlátoz még a normális mozgásban is. Még az idegeimre megy.
Holnap este meccsre megyünk. Félek tőle, hogy nem tudok ott lenni, utálnám ha itthon kéne maradnom emiatt.
De még maradt azért bennem az optimizmusnak némi kis csírája, és hátha holnap reggel már nem fog fájni semmi.

2020. febr. 3.

A helyzet ma

Köszönöm mindenkinek az aggódást, együttérzést.
Ma reggel a háziorvosnál kezdtem. Jó sokan voltak, gondoltam is magamban, hogy a legjobbkor sikerült ezt a követ növesztenem, amikor itt mindenki prüszköl, köhög, lázas...De mindegy is már, remélhetőleg nem hoztam magammal semmit haza.
A háziorvos a szokásos együttérzéssel hallgatta végig a hétvégi kálváriámat (neki is volt már ilyenben része), és már írta is a beutalót az urológiára rákanyarintva a bűvös "S" betűt, hogy azonnal fogadjanak. Kaptam még beutalót vizelet vizsgálatra, meg a szokásos jó tanácsokat a fájdalomcsillapító-görcsoldó adagolására (ne hagyja, hogy kiürüljön, szedni kell folyamatosan, hogy kibírja)
Az urológust többször láttam már a folyosón, és sosem szimpatizáltam vele. Ennek ellenére teljesen normális volt. Megvizsgált, megállapította, hogy "ez nem a miénk lesz", mert nem a legtipusosabb helyen fáj a derekam környékén. Aztán csinált egy ultrahangot, ahol a bal vesémben talált egy kisebb tágulatot, majd lentebb észlelt valami gyanúsat, de az már nem látszott jól, így kaptam egy röntgen beutalót is. A röntgen asszisztens már jelezte, hogy a kismedencémben lát ő is valami furcsát. A leletet kiadták úgy, hogy nem látszik semmi kőárnyék. Visszamentem az urológushoz a papírral, aki azzal fogadott, hogy közben már megnézte a felvételt, és ő is látja amit az asszisztens, úgyhogy az bizony ott egy kő. Ugyanazt a gyógyszerelést elmondta, amit a háziorvos is, plusz ő még adott egy lórúgas fájdalom csillapító kúpot is szükség esetére (el sem merem képzelni mire számíthatok még, ha mindketten ennyire ezt sulykolták). Ameddig a kő nem távozik, üvegbe kell pisilnem, mert a követ látni szeretné. Lehetőleg velem együtt jövő hétfőn.
Holnap még itthon leszek, de már szabin. Nem gazdaságos több napot betegállományban tölteni, mert utána a ledolgozott napjaim is sokkal kevesebbet érnek. Hülye rendszer, de ez van. A közvetlen főnököm jó fej, vele megbeszéltük, hogy ha bármi rosszabbra fordul, akkor hazajövök.
Egyébként pillanatnyilag jobb a helyzet, tényleg időzítve nyelem a gyógyszereket, a végén úgy járok, mehetek Erikkel együtt a májamat megnézetni.

2020. febr. 2.

Szörnyű volt

Kemény estén és éjszakán vagyok túl. Még most is beleborzongok az emlékébe is, és még nem is lélegezhetek fel teljesen.
Pedig olyan jól voltam egész nap. Főztem, aztán egész délután takarítottam. A fradi meccs vége felé éreztem, hogy be fogok görcsölni. Gyorsan be is vettem egy no-spa fortét, hátha sikerül megfékezni ezt az egészet. De hát dehogy sikerült. Egy óra múlva már kegyetlen fájdalmaim voltak.
Fél tizenegykor az éreztem!, Nem fogom kibírni. De persze muszáj volt. Fél háromkor még kint maszkáltam a nappaliban. Addigra a nagyon sokadik fájdalomcsillapító is bevettem.
Ma reggel úgy évredtem, hogy minden sokkal jobbak volt, de még nem az igazi. Szerencsére már képes voltam mindenre, amire szükség volt.
Holnap reggel nem megyek dolgozni, helyette a háziorvost fogom meglátogatni

2020. febr. 1.

Jajj nekem

Rettenetesen szenvedek a kövem miatt, nem tudok ma többet írni.

2020. jan. 31.

Végre péntek

Nem pezsgővel ünnepeltem azt, hogy mindenféle fájdalom és nehezített körülmény ellenére végig tudtam csinálni a hetet, hanem egy kiadós délutáni alvással. Pedig na nem éreztem azt, hogy alig várom, hogy hazaérjünk, és lefeküdjek, de aztán amikor ágyközelbe kerültem nem sok kellett hozzá, hogy elaludjak...hogy aztán hat órakor ébredjek csak fel. Akkor persze hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, milyen nap van, milyen napszak..Jól esett, az biztos.
Mint ahogy az is nagyon jól esett, hogy ma kellemes, tavaszias hőmérséklet volt. De jó lenne, ha így is maradna.

2020. jan. 30.

Majdnem

Már hajnalban úgy keltem fel, hogy azzal vigasztaltam magam, majd délután lefekszem egy kicsit. A tegnapi szenvedős nap azért mindenhol nyomot hagyott, de leginkább végtelen fáradtságban nyilvánul meg.
Délután persze nem volt semmi idő megint semmire, lefekvésre meg aztán főleg nem. Így aztán mostanra teljesen zombi is vagyok, meg amúgy sem történt ma semmi említésre méltó, úgyhogy mára ennyi.

2020. jan. 29.

Szülői értekezlet

Ma munka után szülői értekezlet volt Eriknél. A nyelvtanulós külföldi utazás miatt, a félév miatt, meg az előregondolkodás jegyében a szalagavató miatt is.
Az utazásról még mindig nem tudnak túl sokat, Amit saját hatáskörben el tudtak dönteni, azt megtették. Máltára készülnek, két kísérő tanár megy  velük, kollégiumi elhelyezést szeretnének, hogy mindenki együtt maradjon. Két kemény, tanulással töltött hét vár rájuk, az út végén pénzügyi és tanulmányi elszámolást kell készíteni (a gyerekeknek)
Erik már nem akar részt venni ebben, és most kicsit én is gondolkodóba estem, mert nem tudjuk mi derül ki az orvosnál ha betegség miatt nem tud menni, előfordulhat, hogy ki kell fizetni az árát.
A vese-saga még tart, egyre türelmetlenebb vagyok.

2020. jan. 28.

Orvosos

Ma munka után hármasban mentünk a háziorvoshoz. Balázs, Erik és én. Jó sokan voltak, remélhetőleg a meglévő nyavalyáink mellé nem szedtünk össze még egyebeket. Balázs kapott a vérnyomására, vagyis leginkább a pulzusát lelassítandó gyógyszert. Nem fűlik hozzá a foga, de itt volt az ideje foglalkozni ezzel. A laborlelete kifejezetten jó, pedig aggódtam, hogy milyen lesz...mióta mi együtt vagyunk, egyszer nézték a vérképét.
Erik kapott további beutalókat, mert a májfunkciója is, és a bilirubinja is elég aggasztóan magas. Menni kell megint vérvételre, hepatitis (a,b,c) szűrésre, hasi ultrahangra, és hepatológia szakrendelésre. Aggódom továbbra is miatta, mert ez így biztos nem jó, de el sem tudom képzelni, vajon mi ez..
Aztán még én is beszéltem vele a magam kis vesemizériájáról. Nagyjából mindent jól csináltam eddig, a tünteteim alapján már csak egy kis szakasz van hátra a kő útjából. Lehet, hogy egy hét, lehet, hogy pár óra. Ha hirtelen belázasodnék, vagy hidegrázásom lenne, esetleg csillapíthatatlan a fájdalom, akkor sürgősségi. Egyébként nincs más teendő. Esetleg még ugrálhatok, amikor nem fáj.
A többiek jól vannak. 😊

2020. jan. 27.

Hétfő

Nem emlékszem rá, hogy mit olvastam a Gilbert kórról akkor, amikor Eriknél novemberben kiderült ez, és ma nem is akartam felfrissíteni ezt a tudásomat. Holnap úgyis megyünk délután a háziorvoshoz, majd ő megmondja, hogy kell e aggódni amiatt, hogy Erik majfunkciós és bilirubin értékei még magasabbak, mint eddig valaha.
Ezt leszámítva eseménytelen hétkezdés volt ez a mai. Meg unalmas is. Meg szürke, mert már megint (még mindig) köd van.

2020. jan. 26.

Még mindig ugyanaz

Amit pénteken ellógtam, tegnap meg a meccs miatt nem volt idő rá, azt ma be kellett pótolni. Nem sikerült teljesen, de azért kilencven százalékban igen, úgyhogy jelen körülmények között elégedett vagyok ezzel is. Jelen körülmény ugyanis az, hogy a tegnapi viszonylagos nyugalom után vesetájékon újfent nemkívánatos dolgok történnek. Nem fetrengek a fájdalomtól, nem kellett még négykézláb a földön sem lennem (volt már ilyenre is példa régebben), de nem jó sehogy sem. Ha nem lenne olyan a motivációs rendszerünk, amilyen, akkor már beteget jelentettem volna ma délután, de így ezt most még nem tehetem meg. Ki kell húznom még két napot így, aztán ha muszáj, akkor otthon maradok.

2020. jan. 25.

Meccsnap

A tegnapi vesegörcs után szerencsére ma úgy ébredtem, hogy már csak nyomokban éreztem, hogy valami ott nem teljesen kerek. Már tegnap is leginkább amiatt izgultam, hogy nehogy na ne tudjak meccsre menni. Kevés dolog tud visszatartani onnan, de egy kiadós vesegörcs azért még engem is itthon tartana.
Az Mlsz időszámítása szerint ma megkezdődött a tavaszi szezon. Jobban örültem volna, ha legalább az időjárás is asszisztál ehhez legalább egy kis napsütéssel, de ez nem jött össze. A napot ma sem láttuk, csak onnan volt sejthető, hogy megvan még valahol, hogy nem volt sötét, csak szürkeség.
Jó hangulatú meccset láttunk, nyertünk négy nillra, egy szavunk nem lehet a kezdésre. Hiányzott már egyébként, tök jó volt megint ott lenni a lelátón, szurkolni, örülni. Láttunk nagyon szép megmozdulásokat, nagy gólokat.
És természetesen elkészült a szokásos szelfi is a meccs előtt.

2020. jan. 24.

Lógós nap

Ebben a hónapban ez már a második olyan nap, amit ellógtam. Azt sem lehet mondani, hogy helyette itthon feje tetejére állítottam mindent, és most ragyog a ház, mert ezt is ellógtam. Nincs semmi mentségem, kivéve, hogy pont ehhez volt kedvem. Majd lehet, hogy lesz idő, amikor ezt bánni fogom, de már mindegy...
Azért Erik biztosítónak hiányzó orvosi papírját beszereztem (alig két órás várakozással).
Balázs közben elment Rolival megnézni, hogy sikerült a felvételi. Ügyes volt, főleg annak függvényében, hogy évek óta azt hallgatom róla, hogy nem tanul semmit, nem tud semmit, lusta, mint a föld. Jó, ez a legutolsó tényleg jellemző rá.
Meg persze az is igaz, hogy nem tettünk túl sok plusz energiát ebbe a felvételi dologba most sem (és így volt ez a két bátyja esetében is) Az iskolai kötelező előkészítőn részt vett, de csak az idén, miután lekerült a gipsz a kezéről. Tavaly nem éreztem szükségét.


64 pont összesen, a matek jobban sikerült, mint a magyar. Mindkét kiszemelt iskolába elég lesz szerintem, már csak Rolin múlik, hogy marad a sorrend úgy, ahogy először gondolta, vagy változtatni akar.
Délután aztán derült égből villámcsapásként begörcsölt a vesém. Épp a lidl kellős közepén érte el a csúcspontját. Még szerencse, hogy Erik velem volt, mert ha egyedül lettem volna, biztos, hogy ott hagyok mindent, és kimegyek. Így is volt olyan félelmem egy-két percre, hogy rosszul leszek a fájdalomtól.
Ez aztán már az egész estémre is rányomta a bélyegét, csak a fekvésre voltam alkalmas (nospa-algopyrin kombóval)
Mostanra azért sikerült azt elérni, hogy már nem fáj (csak ha nevetek), így bízom benne, hogy ennyi volt. De legalább most már biztos lehetek benne, hogy eddig sem a derekam fájt. 

2020. jan. 23.

Ilyen ez

Elkiabáltam ezt az unatkozás dolgot. Szokás szerint úgy történt, hogy ahogy leírtam, már másnap elkezdte felütni a fejét a káosz. Mindig úgy van, hogy mindenki egyszerre szeretné mindent, és mindenkinek a maga dolga a legfontosabb. A kapacitás meg véges, így nekem jut az a cseppet sem hálás feladat, hogy időről időre lehűtsem a kedélyeket, és akár egy-egy elutasító választ után harcba küldeni egymás ellen az érintetteket.
Csak azért nem lelkesedtem annyira, amikor kiderült, hogy vége az unalomnak, mert közben egész héten abszolút a komforzónámon kívül múködtem. A derekam (vesém?) ma déltől sokkal jobb, mint eddig, cserében olyan hányingerem volt egész nap, hogy néha már félelmetes volt.
Szerencsére holnap megint nem dolgozom, de van egy csomó tennivaló itthon.

2020. jan. 22.

Egész nap szerda

Ma egész nap azt hittem, hogy csütörtök van. Pedig egyébként tudtam, hogy nem, mégis folyton ilyen érzésem volt. Persze, mert időközben eldöntöttem, hogy pénteken nem megyek, ki is irattam a szabimat.
Voltam ma körmösnél, megváltam a karácsonyi körmöktől. Most egy sokkal egyszerűbb és szolidabb körmöm lett, de tetszik.
És voltam az új fodrásznál is. Nagyon kedves, nagyon fiatal lány. A hajam még messze nem olyan, amilyennek szeretném, kell még hozzá idő, hogy elég hosszú legyen.

2020. jan. 21.

Rövid hírek

Jó hosszú nap volt a mai, és még mindig nem szabadultam meg a derékfájás nyűgétől. De mindegy, majd csak lesz valami.
Patrik jól megfázott valahol a múlt héten, nem is nagyon javul, most már köhög is. Érdekes, hogy kicsi kora ótailyen hosszú ideig eltart nála egy-egy ilyen megfázás.
Erikkel voltunk ma kontrollon, minden rendben van. A doki teljesen meg volt elégedve a saját munkájával, tetszik neki a műtét helye. A porckopasra zöldkagylót ajánlott. Kontroll csak akkor kell, ha gond van.

2020. jan. 20.

Hétfő

Végül annyival jobban lettem, hogy el tudtam menni dolgozni. Mondjuk azzal már reggel tisztában voltam, hogy fél hatig semmiképpen nem bírom ki. Minden mást tök jól el tudnék viselni, de ez a derékfájás ez kicsinál. Mindig is nehezen viseltem azt a fájdalmat, ami ott van, főleg az első vesegörcsöm után. Van is egy kb gyerektenyérnyi rész a jobb oldalon, ahová senki emberfia nem érhet hozzá, mert nem bírom elviselni. Ez nem tudom honnan ered, lehet, hogy még valami előző életemből hoztam magammal.
A hét további részében korábban megyek a szokásosnál, és korábban is jövök. Erre mondjuk nem a mindenféle bajom miatt van szükség, hanem azért, mert a munkán kívül is van élet. Holnap délután Erikkel megyünk kontrollra az ortopédiára, szerdán szépség délutánt tartok, mert előbb a körmöshöz megyek, utána fodrászhoz. Csütörtökön a Groupama Arénába megyünk a Szakmai napra. Pénteken pedig nem dolgozom, mert az most megint úgy lesz jó nekem.
Az mondjuk nem is baj, hogy ennyi minden van, mert a munka most nem a legjobb. Kicsit uncsi, kicsit sok a bizonytalanság, kicsit sok a furcsaság is. De lesz ez jobb, biztos, csak ki kell várni. (És majd ősszel valaki emlékeztessen rá, hogy januárban uncsi volt a munka...)

2020. jan. 19.

Brrr

Ez a mai nap elég szenvedősre sikeredett. Részemről legalábbis. Ma is fejfájással ébredtem, és mellé még társult egy olyan fura és megmagyarázhatatlan nyomás-fájdalom-görcs féleség a gyomrom és a hasam tájékán. Ki is tartott egész nap, bármit is próbáltam tenni ellene. A derekamban is érzem, és időnként még a lábaim is elgyengülnek tőle. Nem kellemes, az biztos.
Meg is ígértem magamnak, hogy ha holnap reggel is így ébredek, akkor nem megyek be dolgozni. Remélem egyébként, hogy maximum egy enyhe kis gyomorrontás, vagy a tegnapi bableves terhelte le túlságosan az emésztő szerveimet, és nem valami vírust, vagy egyéb kórságot szedtem össze.
A szenvedés volt csak, ami nem volt megszokott, minden más a szokásos medrében zajlott. Szennyestartó kiürült, ruhák a szekrényben, fel van mosva.


2020. jan. 18.

Ez is megvolt

Szerintem az én gyerekeim mindannyian földönkívüliek. Még soha, egyiket sem láttam vizsga előtt, vagy bármilyen megmérettetés előtt izgulni. Nem tudom hogy csinàlják. Az biztos, hogy nem tőlem örökölték, mert én mindig olyan ideges voltam, hogy majd' elájultam.
Roli is pont így ment ma délelőtt felvételit írni. Fél órával az indulás előtt kelt ki az ágyból. Nagyon komótosan összeszedte a cuccait (fel sem merült benne, hogy tegnap este megcsinálja, pedig szóltam neki) Nagy unszolásomra hajlandó volt még egy tollat elrakni, és színes tollat is vitt, hátha a matekhoz kell.
Aztán amikor hazajőtt, azt mondta, nem volt a legkönnyebb, de szerinte nem sikerült rosszul. Megnézte a megoldasokat, amikor kikerült a megoldókulcs, de nem emlékezett mindenre, hogy mit írt be, úgyhogy nem tudjuk hány pontos lesz. De végülis mindegy is. Úgy sikerült, ahogy..nem dől össze a világ akkor sem, ha nem túl jó. Még csak bosszantani sem fog. Szerintem felveszik oda, ahová szeretne menni akkor is, ha ezen nem lesz csak mondjuk ötven pontja.
Amíg ő felvételit írt, én túlestem egy fejfájásos óràn, Balázs meg ventilátort cserélt a wc-ben.
A napot sajnos ma sem láttuk, bár most már az előrejelzés is úgy szól, hogy majd keddtől. Remélem mire kedd lesz, nem tolódik megint még messzebb.
A nap jó híre, hogy kértem magamnak időpontot egy új fodrászhoz. Szerdán megyek ötre. Nagyon kíváncsian várom.

2020. jan. 17.

Semmiség

Ezen a héten még a szokásosnál is jobban vártam a pénteket, mert az volt az időjárás előrejelzésben, hogy péntekig tart ez a ködös idő. Úgyhogy nagyon kíváncsian várom a holnapot, hogy tényleg bekövetkezik e a változás.
Egyébként egy teljesen átlagos, majdnem csak unalmas péntek volt. Nagyjából szerintem mindenki a munkaidő végét várta csak, mert a szokásosnál sokkal kevesebb levelet kaptam, senki nem keresett semmi azonnali beavatkozást igénylő dologgal.
Erik ma volt sportorvosi vizsgálaton, szerencsére jó volt a vérnyomása.
Azoknak, akik holnap Rolival együtt holnap felvételir írnak,  sok sikert kívánok.

2020. jan. 16.

Ilyen is van

Vannak napok, amiken csak úgy túljutunk valahogy. Végigcsináljuk a mindennapi teendőket, részt veszünk egy csomó mindenben, zajlik az élet velünk/körülöttünk. Ahogy telik a nap, nagyjából úgy érezzük, hogy egy perc megállás nincs, de végül, így a nap végén mégis olyan, mintha nem is történt volna semmi, mert nincs semmi érdemi mondanivaló.
Na..ilyen volt ez a mai nap is. Volt egy csomó minden, mégsem volt semmi.
Illetve, dehogynem...megkaptam a levelet, hogy elfogadták a jelentkezésemet a Fradi szakmai napra. Lesz két jóképű kísérőm is..Patrik és Erik személyében.

2020. jan. 15.

15

Tizenöt évvel ezelőtt is ilyen nagyon hideg volt, mint ma, csak akkor nem volt köd, hanem egész nap szépen sütött a nap. Szombat volt, és én egész nap mostam, felmostam, mindenfélét csináltam. Balázs főzött aznap, brassóit ettünk. Azért emlékszem mindenre ilyen nagyon, mert aztán a tevékeny nap végén a legkisebb fiúnk úgy döntött, hogy ő megnézné, hogy ki volt az, aki ezt a finom brassóit főzte, és ki ez a nő, aki képes egész nap tenni-venni.
A családi legendárium része már azóta, hogy ő volt az a gyerekünk, aki annyira kíváncsi volt mindenre, hogy az apja gyakorlatilag lekéste a születését, és még a kórháztól tíz percre volt, amikor már telefonon keresztül hallhatta, ahogy ez a legkisebb fiú sírdogál.
Tizenöt éve van velünk, azóta sem volt egyetlen unalmas pillanatunk sem mellette. Amilyen nyugodt baba volt, olyan izgága, örökmozgó, folyton beszélő gyerek lett belőle.
Ő az a gyerekünk, akinek a legtöbbször volt gipsze. Ő az a gyerekünk, akinek a legjobb szeme van a fotózáshoz. Ő a legnagyobb Star Wars rajongó a családban.
Mindig a legkisebb marad, a kiskirályfi...de már nem kisgyerek. 15 éves kamasz, mindent magában hordozva, amivel ez jár.
De mi persze továbbra is nagyon szeretjük őt.

2020. jan. 14.

Ma is jó

Cudar hideg volt ma is, köd, zúzmara, meg minden, ami egy ilyen hideg téli nap kelléke lenne egy képeskönyvben is. Nem is esett jól reggel felkelni, de hát ez van, nem lehet minden napot úgy tölteni, ahogy kedvem tartja. (Pedig milyen szívesen kipróbálnám ezt az opciót)
Azt tudtam, hogy a munkanap végén jutalom vár, mert már múlt héten lebeszéltem ma délutánra egy egyórás masszázs csomagot. Izgatottan vártam, hogy délután legyen. Addig akadt dolgom, megkaptam a fizetésemelés miatti új munkaszerződésemet is. Mondanám, hogy kár volt a papírért, amire kinyomtatták, de nem leszek pikírt. Minden kis apróságnak tudni kell örülni, így ennek is igyekszem a pozitív oldalát nézni.
Ötre mentem masszázsra, ugyanahhoz a hölgyhöz, akihez jártam régen is. Kedvesen fogadott, mint régen is mindig. A masszázs fantasztikusan jó volt, a köpölyözést is tök jól bírtam.
Mostanra elértem azt az állapotot, amikor a köpölyözés utóhatásaként izomlazam van, de nem baj, mert egyébként még mindig jó minden más.
És ma kitöltöttük Roli felvételi lapját is. Te jó ég.

2020. jan. 13.

Munka helyett

Ma reggel elmentünk az ikeába. Volt pár apróság, amit már egy ideje csak halogatunk megvenni. Szó szerint apróságok: cipőkanál, evőeszköz tartó, ilyesmi. Titokban azért volt bennem olyan gondolat, hogy esetleg szembe jöhet velünk egy olyan kis kanapé, amit én már elképzeltem a nappaliba a tetőablak alá, és úgy beleszeretünk mindketten, hogy többet nem is akarunk enélkül élni. Ez titkos vágy maradt, de a többi dolog a listámról beszerzésre került. Még tízóraiztunk is egyet a büfében, vettünk fagyasztott húsgolyót, és már indultunk is haza. A mi tűréshatárunknak pont megfelelő volt, hogy hétfő reggel kilenc körül még teljesen kezelhető mennyiségű ember volt bent az áruházban, jó döntés volt ilyenkor menni.
Itthon a nap további részében nem csináltunk semmi különöset, tévéztünk, vásároltunk, gyógyszertárban voltunk, ilyesmi. És persze leginkább kiélveztük, hogy ez a mai nap minden hétfősége, és ködös, hideg mivolta ellenére is egy tök jó nap.

2020. jan. 12.

A vasárnapot is

Kihasználtuk mindenféle jó dologra. Amellett, hogy ma az ebéd is itthon készült, meg ma is kellett mosni is, felmosni is, meg fürdőt takarítani is még moziba is mentünk. Megnéztük a Botrány című filmet, ami egy igaz történeten alapuló zaklatási ügyről szól. Azt nem mondom, hogy fergeteges film, de nagyon komoly a téma, engem nőként nagyon mélyen érintett.
Szeretem az ilyen napokat, amikor van idő mindenre, mert nem függünk senkitől, nem osztja be senki az időnket, csak mi.
Szerencsére még a holnap is ilyesmi lesz, és ezúttal nem munkával kezdjük a hetet.

2020. jan. 11.

Jó kis szombat

Ezt a szombatot pont arra használtuk, amire egy szombat való. Együtt voltunk, egy közeli étteremben ebédeltünk. Most Roli közelgő szülinapja volt az apropó, de egyébként még tavaly év végén vetettem fel, hogy jó lenne az idén minden hónapban elmenni, és kipróbálni egyet-egyet a környékbeli éttermek közül. Igazából minden hónapban tudunk hozzá alkalmat is találni, mert mindig van valakinek névnapja, vagy születésnapja. A június, a november és a december olyan, amikor nincs senkinek ilyesmi, de júniusban Roli ballagása lesz, novemberben vagy decemberben pedig Erik szalagavatója. Arra a maradék egy hónapra neg majd kreálunk valami jó apropót.
Az étterem tetszett, finom volt minden, amit ettünk, és az adagok is pont jók voltak. Még lehet, hogy tudtunk volna enni valami desszertet utána, de azt most kihagytuk.

A desszert ideje csak késő délután jött el, mert itthon még nekiálltam rácsos linzert sütni.
Közben a mosógép még a szárítógép is tette a dolgát egész nap, így estére a szennyes tartó is kiürült. Ugyan a ruha hajtogatás most kicsit nehezen ment, mert előtte meg kellett küzdenem egy kisebb migrénnel, de végül az is megoldódott.

2020. jan. 10.

Végre péntek

Milyen rég volt már ilyen, hogy ennyire vártam a péntek délutánt. Ez az első teljes munkahét elég zizisre sikeredett, elfáradtam így a végére. Több csalódás is ért a héten, és ma reggel úgy döntöttem, hogy akkor az lesz a legjobb, ha ezeket úgy dolgozom fel, hogy a jövő héten kihagyom a hétfői napot. Legalábbis nem munkával fogom tölteni. Maximum itthon fogok dolgozni, vagy épp nem...amihez kedvem lesz.
De végre ma voltam a könyvtárban. Nem csak egy csomó könyvet találtam, de még olyan szerencsém is volt, hogy a két kedvenc könyvtárosom volt ott, akikkel még jót beszélgettünk is.
Aztán mondanám, hogy kihasználtam a délutánt, és kitakarítottam, de nem lenne igaz. Az igazság az, hogy lefeküdtem, és ugyan nem éreztem magam álmosnak, csak egy kis pihenésre vágytam, végül aludtam egy jót.

2020. jan. 9.

Mindjárt vége is

Már csak egy napot kell ezen a héten munkával tölteni. A nagyon nagy részén túl vagyunk a hétnek. Nagy volt a kísértés, hogy legalább egy napot itthon maradjak, de aztán nem engedtem a csábításnak. Ilyen hamar nem lehet szabadságot ellőni, mert még jó sok ilyen hét lesz, és később jobban fog kelleni. Meg egyébként is van dolgom a héten már bőven.
Annak örömére, hogy ilyen kitartó voltam, kértem magamnak időpontot masszázsra. Tavaly megígértem magamnak, hogy az idén legalább havonta egyszer megint járni fogok, és éppen itt is van az ideje elkezdeni.
Lassan fodrászt is kell keresnem, vagy eldöntenem, hogy akkor tényleg nem akarok többet oda menni, ahová járni szoktam, vagy akarok még esélyt adni neki. De erre még alszom egyet-kettőt.

2020. jan. 8.

Semmi kedvem

Ezen a héten egyáltalán semmi kedvem nincs dolgozni. Akkora nyűgnek és tehernek érzem az egészet, mindent, amivel a munkahelyen való dolgozás jelent, hogy eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy vajon mit tudnék csinálni, amiből meg is lehet élni, és lehetek a magam ura. Semmire nem jutottam a játszadozással, nyilván azért, mert nem is gondolom teljesen komolyan.
Biztos az is benne van ebben, hogy egész héten fázom, és még mindig velem van az érzés is, amiről tegnap írtam. Rosszabb nem lett a tegnapinál, így elszenvedtem a mai napot is.
Meg az is benne van ebben a semmi kedvem dolgozni érzéshez, hogy most olyan éles a kontraszt a kétféle élet között. A munka annyi energiát vesz el, hogy itthon már minden csak energiatakarékos üzemmódban működik. Álmodozhatok én mindenféle egyensúlyról, ez valahogy nálam nem működik. Csak az álmodozás rész. Az nagyon megy.
Holnap már csütörtök, úgyhogy ezt a hetet már valahogy csak kibírom. Aztán hátha visszajön a kedvem is .

2020. jan. 7.

Ebből mi lesz...

Hát nem tudom mi lesz ebből, de ma egész nap úgy éreztem magam, mint akin bármelyik pillanatban kitörhet valami nyavalya. Egész nap rázott a hideg, fájtak/fájnak a lábaim, meg a derekam. Ezek olyan influenza szerű tünetek. Pedig amúgy végre, ennyi év fagyoskodas után, meleg irodában dolgozom.
Ezektől a tünetektől egész nap elég nyomott is voltam, többször is álmodoztam arról, hogy hazajövök, és bebújok a takaró alá. Ezt mondjuk meg is tettem, amikor végre letelt a munkaidőm, és utána volt is kb másfél óra, amikor sokkal jobb volt, de igazából most sem jó teljesen.
Mindegy, mert túl sok mindent nem tudok tenni, mint kívárom, hogy mi lesz ebböl. Remélem, hogy semmi.

2020. jan. 6.

Első hétfő

Állítólag ilyenkor, január első hétfőjén van az év legszomorúbb napja. Még szerencse, hogy ezt csak az előbb olvastam, mert különben lehet, hogy bűntudatom lett volna amiatt, hogy én nem éreztem ilyesmit. Főleg, hogy a cikkben még az is volt, hogy ilyenkor adják be a legtöbben a válást is. Na, ez meg végképp nem jutott eszembe.
Ehelyett én ma elkezdtem a 100boldog napom kihívást. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz ez száz napig.
Az idén is kitűzték magam elé az 50 könyv elolvasását, de annyit nehezítek magamnak, hogy szeretnék minden hónapban valami klasszikus könyvet is olvasni. Ehhez várnék tőletek ötleteket, hogy kicsit a nehezítésben mégi legyen valami kis könnyítés is.

2020. jan. 5.

Ezt el sem meséltem

Szerintem azt el sem meséltem, hogy időközben az egyetemista fiamból dolgozó egyetemista fiam lett. Még decemberben történt, hogy egyik délután mondta, hogy képzeljük el, felhívták őt a R..T B...er-töl, hogy lenne e kedve náluk dolgozni. Az egyik diákszövetkezeten keresztül tettek szert az adataira, és az alapján, amit láttak, ők szívesen dolgoznának vele. Találkoztak, meghallgatták egymást, Patrik korrektül elmondta, hogy az egyetem az első, mert komoly céljai vannak, és ezt elfogadták. Körülbelül egy hét múlva már a szerződést is aláírták, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a mi gyerekünk céges laptoppal jött haza, angol nyelven bonyolítja a céges levelezést, és még az Excel is angol az ő laptopján. (El is képzeltem itt, hogy én ott halnék szörnyet, ha egyszer csak a hahiba függvényt angolul kéne valahova beillesztenem...mikor még magyarul sem mindig megy)
Azóta úgy van ez, hogy úgy jár dolgozni, mintha mindig ezt csinálta volna. Kaptam már tőle egy levelet is a céges email címéről, és meg is mosolyogtam az aláírását: logisztikai asszisztens. Egyébként a munkáinkból adódóan még kapcsolatba is kerülhetnénk egymással, mert a mi cégünkhöz szállít az övéké, de erre igen kicsi az esély.
Elképesztő egyébként, hogy ennyire felnőtt fiam van már.