2019. dec. 22.

Végre

Olyan hétnyolcadosra értékelem a mai napot. Azért csak ennyi, mert ugyan voltunk vásárolni, és sikerült is sok mindent megvenni, de vannak hiányosságok még mindig. Ajándék ügyben is, kaja ügyben is. Kaja ügyben van, amit nem kaptam, van, amit elfelejtettem.
Ettől függetlenül azért elégedett vagyok, mert legalább végre nem úgy telt a nap, hogy semmit nem sikerült elintézni. A vásárlás után még begyúrtam a linzer tésztát is, és nem csak megsütöttem, de fél tizenegyre az összes meg is volt kenve lekvárral. 90 db kis csillag lett, és még van valamennyi islernek készülő kör alakú tészta is kisütve, de ahhoz már nem volt energiám, hogy azokat is megkenjem. Főleg azért nem, mert tudom, ha a lekvár már benne van, nekiálltam volna csokit is gyártani a tetejére.
Így is most még kellett egy kis idő, amíg lenyugszom a pörgés után, és elindulok aludni. Kb négy óra múlva kelni kell, és még vár egy munkanap is rám. Aztán még délután a maradék vásárlás, meg a sütik..
De aztán jöhet a sok napos nyugi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése