2019. nov. 24.

Meccsnap

Ma reggel sem vidultam fel attól, amit a tükörben láttam, még biztos eltart jó pár napig, amíg legalább azt elfogadom, hogy ez bizony most ilyen rövid és béna haj, és ezzel kell együtt élni.
Az mindenképpen okot adott a vidámságra, hogy a válogatott szünet után ma újra játszik a mű csapatunk is. A többi nb 1es csapat már tegnap lejátszotta a maga meccseit, így azt is tudtuk, hogy ha mi nyerünk ma, akkor átvesszük a vezetést is.
Én bíztam a győzelemben, és ebéd közben meg is tettem a magam három-egyes tippjét. Még a gólszerzőket is megtippeltem (Isael, Tocmac, Varga).
Ma már jobban fel kellett öltözni, mint eddig, elbírtuk a téli kabátot mindannyian. Én a vékonyabb aláöltözetemet is felvettem már. De még mindig nem szólhatunk egy szót sem, egészen eddig nem kellett még ennyire felöltözni.
A meccs jó volt, majdnem pontosan eltaláltam az eredményt is, meg a gólszerzőket is.
A szokásos családi fotón meg látszik a béna, fiús hajam is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése