2019. aug. 11.

Vasárnap

Ma olvastam az épp aktuális könyvemben (Nicholas Sparks Kéz a kézben), hogy ebben a világban már soha többet nem lesz olyan, hogy úgy ébredünk, hogy azon kell gondolkodni, mit csináljunk, mert nincs semmi dolgunk. Nem szó szerint idéztem, mert lusta voltam megkeresni azt az oldalt, de ez volt a lényege.
Pár pillanatra el is gondolkodtam rajta, hogy tényleg így van. Rögtön eszembe is jutott, hogy hányszor küzdünk meg azzal, hogy a millió dolgunkban elveszünk, és semmit nem csinálunk meg végül igazán szívből, mert minden kötelesség màr.
Aztán az is eszembe jutott most, amikor ezt leírtam, hogy viszont milyen jó is az, hogy pl ma is hátat fordítottunk a dolgoknak, amik várták, hogy majd akkor most elvégződnek, és főzés helyett a Burger Kingben ebédeltünk, takarítás helyett pedig vásároltunk. Pont jó volt ez így, mert eléggé kikapcsolt mindenkit, de nem is volt fárasztó sem.
A muszáj dolgokat meg azért természetesen ma is megcsináltuk.
Holnap meg majd tök jó lesz erre visszagondolni a hosszú munkanapon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése