2019. júl. 7.

Csak ideért

Lehet, hogy én voltam az egyetlen, aki felhördült a hidegfront ígéretére, és nem arra gondolt, hogy de jó, egy kicsit felfrissül a levegő.
Márpedig én nem örültem ennek egy kicsit sem. Több okom is van rá. Az egyik, hogy imádom a meleget, a kánikulát, ilyenkor kezdek el működni. Nem is tudom, van e olyan, hogy túl meleg van...de azt hiszem az az lehet, amikor én is tudok elég sokat inni.
A másik, hogy ilyenkor mindig eszembe jutnak azok a családok, akik valamikor év elején lefoglalták a nyaralás időpontját, és próbálták kitalálni, hogy az a hét, amikor épp mindenkit elengednek szabadságra, vajon ígér e igazi strandidőt...és olyan megnyugtatónak tűnik július elején nyaralni menni, mert hát júliusban van a legjobb idő. Aztán tessék..
Ez a két fő okom, a többi csak banális kis hülyeség.
De amíg délután meg is jegyeztem, hogy az ilyen hidegfront jöhet máskor is, mert harmincegy fokot mutatott a hőmérő. De elkiabáltam, mert közben ide is ideért a szél, ami tolja a hideg levegőt. (És én máris kardigánt vettem)
Remélem nem marad sokáig, mert nem szívesen látott vendég.
Ma egyébként kevésbé voltam lusta, mint tegnap. Fél van mosva, még a kanapé alatt is. Főztem is, rögtön kétfélét, hogy maradjon holnapra is.
Patrik nincs jól, megfázott múlt héten, tegnaptól meg már nem is hall. Hol csak az egyik fülére, hol mindkettőre. Elment az ügyeletre, de nem foglalkoztak vele, mondván, ez szakellátást igényel, menjen a fülészetre. (Mindjárt bárki bármit, azért ez nem pénzkérdés) Még azt is megkapta, hogy ez a vidék átka, hogy nincs hétvégén szakellátás.
Remélem azért holnap fogadja az orvos, és nem az lesz, hogy nincs időpontja...
Egy hét múlva már a Balatonról írok majd.

3 megjegyzés:

  1. Ezt a nagy meleget veled ellentétben én nehezen viselem, de igazából az eső miatt vártam a mostani "hidegfrontot", ami (mármint az eső) végül tegnap is elkerült bennünket, pedig már nagyon jó lenne a kert miatt.

    VálaszTörlés
  2. Jobbulást Patriknak, gyógyuljon meg mielőbb, de jövő hétre mindenképpen, gondolom már alig várjátok a Balatonozást :) !

    VálaszTörlés
  3. Teide, eső itt sem volt csak nagyon kevés, a szél fújt inkább.
    Vivi, köszi. Dobhartya gyulladása van. Kicsit visszafogottabb a várakozás az idén, mint eddig, de azért remélem jó lesz minden.

    VálaszTörlés