2019. jún. 21.

Szabadnapos

Tegye fel a kezét, aki már tegnap sejtette, hogy nagyon meg fogom bánni, hogy aláírtam a túlórát. Aki feltette, annak jár egy pacsi, mert igaza lett. Persze, én is sejtettem, hogy így lesz, ahogy azt is, hogy semmivel sem úgy fogok haladni, ahogy terveztem. Az ágynemű legalább mindenkinél tiszta most, és a szennyes tartó is üres (volt, amíg el nem kezdődött az esti fürdés ideje).
Úgy nagyjából ennyi is volt az, amit a sok betervezett dolgom közül meg is valósítottam. De semmi baj. 
Az mondjuk jobban zavar, hogy nem vettem még magamnak ruhát jövő hétre. Elképzelésem van, de hogy hol és mikor fogom megtalálni, arról fogalmam sincs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése