2019. febr. 17.

Még mindig

Nem akarom fülfájás bloggá alakítani a blogomat, úgyhogy erről a dologról csak annyit írok, hogy továbbra is komolyan jelen van, és uralkodik az életemen. Az mindenképpen komoly vigasz, hogy jobb perceimben tudom, hogy nem marad ez így.
Ma eladtuk Erik ágyát. Olyan ifjúsági ágya volt, ami alatt fiókok is voltak, aminek egyébként nagy hasznát vettük. Nem is volt vele egyébként semmi baj, csak épp Erik kinőtte, és egy ideje panaszkodott, hogy nem kényelmes. Múlt héten jött el az ideje, hogy végre nagyon komolyan foglalkozzunk a témával...vagyis leginkább Balázs, mert ő volt az, aki fényképezett, felraktam a képeket a helyi csoportba, meg talán a marketplace-re is. Péntek délelőtt bonyolította a fotózást, háromkor már jött is egy fiatalember megnézni. Aztán péntek este szólt is, hogy akkor ők megveszik. Ma meg már el is vitték...Az új ágy még nincs itt, szerdán hozzák, úgyhogy most addig Erik a felfújható vendégágyon alszik.
Erik egyébként mindenki közül a legcukibb velem. Folyton kérdez, hogy vagyok, utána olvasott több helyen is a témának, próbál segíteni. Ő az, aki még meg is nézte, hogy látszik e valami, amitől ilyen gáz a helyzet. Azt mondta, jajj anya....nem irigyellek amiatt, ami vár rád holnap. Ja...de nem fülfájós blog...és már megint itt tartok.
A tavaszi időnek nagyon örültem, még akkor is, ha most nem tudtuk úgy kiélvezni, ahogy szerettük volna. Az is nagyon jó volt, hogy a teraszra kilépve melegített a nap, és gyakorlatilag egész nap nyitva lehettek az ablakok...bárcsak így maradna ez .

2 megjegyzés:

  1. Jaj, ez a fülfájás. Borzasztó tud lenni. :-(
    Az ágyas hirdetést én is láttam, kár, hogy nem hamarabb árultátok. :-)

    VálaszTörlés
  2. Szorítok neked az orvosnál, remélem minél előbb túl leszel rajta és főleg persze azért, hogy ne fájjon annyira...

    VálaszTörlés