2019. jan. 27.

Mázli

Csak az előrelátásunk mentett meg minket ma attól, hogy vagy hideg vízben fürödjünk, vagy egész este vizet melegítsünk a tűzhelyen, vagy egyáltalán ne is fürödjünk. Merthogy ma úgy történt, hogy valamiért, amit sosem fogunk megtudni, nem adott az eon éjszakai áramot, illetve csak nagyon rövid ideig.
Voltak már ezzel gondok, meg a bojler mérete miatt is kerültünk már furcsa helyzetbe, épp ezért még novemberben megcsináltattuk olyanra, hogy szükség esetén át tudjuk kapcsolni, hogy nappali árammal is fűtsön.
Ma áldottam az eszünket, meg ezt a "jobb félni, mint megijedni" hozzáállásunkat, mert a kapcsolónak köszönhetően azért elég normális hőfokú víz volt a kádban mindenkinek.
Úgy látszik, tényleg nem árt, ha mindenre is felkészülünk.


3 megjegyzés:

  1. Nálunk is így van, ide oda kapcsolgatós ha éppen kellene. De eddig még nem kellett. Egyébként mennyire ki vagyunk szolgáltatva. A férjem tavaly elkezdett árajánlatokat kérni napelemes rendszer kiépítésére. Már van a családban valaki aki megcsináltatta, márciusban derül majd ki, akkor lesz egy éve, hogy mennyire érte meg most annak az eredményét várjuk. Kiváncsi leszek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nem biztos, hogy márciusban kiderül.
      Én az ELMŰ-nél dolgozom ügyintézőként, pont számlákkal is foglalkozom.
      Azt persze nem tudom, hogy az e-onnál mi a gyakorlat, de ha a megszokott éves elosztói leolvasás nem márciusban van, akkor nem biztos, hogy a napelemes rendszer beszerelésének évfordulóján készítenek szaldó elszámolást.
      Nálunk legalábbis nem gyakorlat a beszerelés évfordulóján számlázni, hanem a megszokott leolvasási időszakban, ezért az első szaldónál a napelemes év többnyire csonka.
      Jó hír viszont, hogy már nem kell számlaképesnek lenni az esetleges többlet visszatáplálás értékének kiszámlázásához (az ELMŰ-nél), ezért az nem vész kárba, ha nem is adnak érte sok pénzt, a semminél az is több.
      A következő egy év során pedig már teljesen jól kiderül, mennyire van jól méretezve a rendszer.
      Egyre nagyon figyeljetek: bizonyos méretet (fejből nem tudom, mekkorát) ne haladjon meg, és főleg ne legyen nagyon sok a többet visszatáplálás, mert előbb-utóbb fizetni kell majd a túl nagy rendszerekért. Legyen csak akkora, amekkorát a család biztonságosan felhasznál.

      Törlés
  2. A napelemes rendszernek mi is utánaolvastunk, de nekünk az jött le, hogy egyelőre nem éri meg a befektetés, mert túl hosszú idő a megtérülés költsége.
    Pedig amúgy én minden téren árampárti vagyok, a fűtést is olyanra szeretném majd àtalakítani, amihez csak áram kell (na, ott már lehet, hogy hamarabb megtérülne a napelem)

    VálaszTörlés