2018. dec. 8.

Ma is meccsnap

Azt ne is kérdezzétek, hogy januárban mit fogunk csinálni szombatonként, amikor tart majd a téli szünet, mert még nem tudom. De biztos, hogy ki fogunk találni akkor is valamit.
De ma még nem kellett más programon gondolkodni sem, mert ma volt az utolsó hazai meccs. Szerencsére olyan hideg sem volt, mint a múlt héten (nem mintha vissza tudna tartani bármilyen hideg is), az eső sem esett, pedig egész héten azzal riogattak az előrejelzések.
A meccs első félideje nagyon tetszett, a másodikban voltak nagy pillanatok, és voltak olyanok is (sajnos ezek voltak többségben), amiket jobb lett volna nem is látni.
A családi szelfi elkészült, a három pontot otthon tartottuk (és a mögöttünk lévő két csapat mindegyike kikapott), így ez egy tökéletes szombat délután (este) volt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése