2018. dec. 24.

Boldog karácsonyt!

Ahogy az lenni szokott, mire elérkezett a Szenteste, minden olyan lett, amilyennek lennie kellett. Nem fényesre suvickolt padlóval és frissen mosott ablakokkal, hanem csak úgy, a maga egyszerűségében hagytuk, hogy megérkezzen. Délelőtt még volt egy körünk a boltban, tejet mindenképpen venni kellett. Délben még Erik a röhögéstől kiköpött innivalóval lefröcskölte az ülőpárnát és a padlót, így még délben indult a mosógép is, benne a párnával (többek között). Egykor még a konyha romokban volt, pedig nem is főztem még benne semmit. Kettőkor még csak a felmosásnál tartottam. Fél háromkor már hajat mostam, és eddigre már a szárítóban keringtek a párnák (is). Negyed négyre becsomagoltam az ajándékokat. És fél négyre már ott is volt minden a fa alatt, amit szorgos fiúkezek még délelőtt díszítettek fel.
Mindenki örült mindennek. A meglepetések meglepetések voltak, és jórészt sikert is arattak. Meglepetést szerezni pedig pont olyan jó érzés, mint meglepetést kapni. És ez ma megint bebizonyosodott.
De a legjobb- minden ajándék ellenére-, hogy itt vannak ők, akikért minden évben érdemes mindent végigcsinálni.

Legyen az ünnep mindenkinek olyan, amilyen szeretné, hogy legyen. Legyen tele csodákkal, nevetésekkel, boldog pillanatokkal. Boldog Karácsonyt!




2 megjegyzés: