2018. okt. 23.

Szünnap

Ez most olyan igazi semmittevős nap volt nálunk. A semmi ugyan nem teljesen szó szerint értendő, mert mostam is, meg Balázs főzött is, meg ebéd után el is kellett pakolni, meg felmosni, de ezen kívül csak a temetőben jártunk gyertyát gyújtani.
Egész délután ácsingóztam magamban egy kis sütiért, és gondoltam, hogy ó, micsoda jóvilág lenne, ha csak úgy itt teremne, amire gondolok, de arra lusta voltam, hogy megcsináljam, inkább lemondtam róla.
És valahogy így volt ez mindennel, hogy jó lett volna, de se kedvünk, se energiánk nem volt. :)
De kárba nem veszett semmi, mert ilyen napok is kellenek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése