Vannak az ember életében nehezebb időszakok, olyanok, amik próbára tesznek bennünket fizikailag, lelkileg egyaránt.
Annyiszor bizonygattam már magamban, hogy nem fog érdekelni, ha bármi gáz lesz, majd megoldják, félreállok, hagyom, hogy valaki kiralàljon valamit, de persze nem tudok kibújni a bőrömből, és abban a pillanatban, amikor tudomást szerzek arról, hogy valaki segítségre/támogatásra szorul, máris ott találom magam mellette. Ha teljesen őszintén és józanul végiggondolom a kapcsolatunkat, akkor azt mondhatom, hogy nem kéne így tennem.
De mégis megteszem. Az elmúlt egy évre visszatekintve már sokadszor. Mi sem természetesebb módon, mert ha valaki gyászol, akkor annak az embernek segítünk, és az egyéb gondokat levesszük a válláról.
Az pedig ebben az esetben külön "jó", hogy miután roppant húzós helyzetben találtam magam úgy, hogy nagyjából két és fél ember munkáját végzem, időm sincs legalább belegondolni, hogy én is járhatok bármikor ebben a cipőben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése