2018. okt. 31.

Rémálom kimaxolva

Szerintem minden sportoló gyerek szülőjének e legvadabb rémálmai közé tartozik, hogy a gyerek megsérül. Az még ennek is a túlfejlesztett változata, hogy úgy sérül meg, hogy a:ott sem vagy, b:azt sem tudod pontosan mi lehet a baj. És C:naná, hogy ilyenkor még munkaidő van, és a munkahelyeden vagy.
Nos...nálunk ma minden verzió együtt volt, ez nyilván annak a csodálatosan érdekes együttállásnak volt köszönhető, ami a szerdából is pénteket varázsolt.
Az első pillanatban ledermedtem. A következő pillanatban felpattantam az asztalomtól, és már indultam is. Láttam magam előtt mindenféle rémet, mert miért is ne láttam volna? Azt tudtam, amit a sógorom mondott Balázsnak, hogy a térde, és ugyanúgy, mint az apjáé.
De aztán mire kiértünk, jött a hír, hogy annyira mégsem rossz a helyzet, a kispadon ülve megvárja a meccs végét.
Úgyhogy otthon vártuk. Aki minden santikálás ellenére boldog vigyorral az arcán érkezett haza, és újságolta, hogy vezetik a tabellát.
A térde nem dagadt, nem véraláfutásos, csak fáj. Bekentük, tett jégzselét, és most várjuk milyen lesz reggel.

2018. okt. 30.

Mindig ez van

Az elmúlt két nap annyi munkát, és a munkával járó stresszt is hozott magával, hogy még magamnak is alig akarom elhinni, hogy tényleg kedd van.
Minden délután úgy jövök haza, hogy holnaptól nem leszek ilyen kötelességtudó és lelkiismeretes, mert túl sokat adok így magamból ott, és egyre kevesebb jut belőle itthonra.
Aztán mindig győz a megszokás, meg a többi, és marad minden, ahogy eddig.
Az mindenesetre nagyon jó, hogy holnapután itthon leszünk, és nagyon drukkolok, hogy az San nap legyen, amilyennek szeretnénk.

2018. okt. 29.

Hétfő

Úgy látszik, hogy azért ez a huszonegy fok mindenképpen be akart köszönni. És milyen jól is tette, hogy megtette, mert egészen jó hétfőt varázsolt ezzel nekem.
Érdekes, hogy mennyire tudja a külső hőmérséklet befolyásolni a hangulatomat. Ez bizony így van, még akkor is, ha sokan azt gondoljátok most, hogy pedig csak rajtam múlik...
Azt nem is nagyon számítom bele a mai napba, hogy a derekam is nagyon fájt, meg már megint a térdem is kezdi a rosszalkodást. Végül is, hallottam már olyat, hogy ha negyven felett egy nap úgy ébressz, hogy nem fáj semmi, akkor gyanakodj, mert lehet, hogy már nem is élsz.
Nos, engem ez a veszély nem fenyeget, nagyon is érzem, hogy élek.

2018. okt. 28.

Ma még

Ma még érezhető volt az óraállítás hatása, az a plusz egy óra, ami leginkább csak ezen a napon jelent egy kis pluszt, holnaptól (nekem legalábbis) sokkal inkább mínuszt jelent majd az az örökös sötétség, ami következik. De csak egy röpke fél év, és máris visszaállítjuk. (és akkor én nem bánnám, ha már ott is maradna mindig).
És ma, legnagyobb örömömre azért valóban visszatért egy kicsit a vénasszonyok nyara. Kifejezetten jó idő volt délután, amikor kisütött a nap. A szél sem volt hűvös, nagyon jó volt. :) Ennek örömére sétáltunk is egy jót a kutyákkal.
A szokásos házimunkák sem maradtak el ma sem, kicsit nyögvenyelősen ment minden, mert kedvem leginkább ahhoz lett volna, hogy feküdjek valahol, ahol süt rám a nap. :) De azért erőt vettem magamon, mert holnap már meg is bántam volna, hogy hagytam mindent a csudába. :)
Holnap hajnalban meg újraindul a szokásos verkli.

2018. okt. 27.

Szombat

Azt reméltem, hogy tényleg úgy is lesz, ahogy azt folyamatosan ígérgették egész héten, és ma tényleg lesz húsz fok, meg napsütés, és olyan lesz, mintha kicsit visszatérne a nyár. Nos...ez nem jött be, nálunk legalábbis be volt borulva (meg néha esett is), és csak tizenegy fok volt.
Na de semmi gond..mindenen felül lehet kerekedni, meg hát változtatni úgysem lehet rajta...
Erik elment focimeccsre (Nyertek), én meg elsétáltam Freddie-vel az állatorvoshoz. Pár napja van már valami baja, a fülét rázza folyton, meg rengeteget "radíroz", és nyüszít. A fülét kitisztítottuk, de továbbra is rázta, a radírozásról meg sejtettük, hogy bűzmirigy. Valami allergiás reakció indult be nála (valószínűleg a bolhairtótól), ettől viszket a füle, kapott két injekciót, a bűzmirigyét meg kinyomták. Na.. hát ilyesmit többet nem vállalok be...csóri kutya nagyon visított, és nagyon menekülni akart, nekem meg le kellett fogni.
Délután vásárolni voltunk, mindenki megkapta amire szüksége van(lesz). Roli téli cipőt, a két nagy pedig egy-egy kabátot választott magának. Mindig meglep, de mindig tök jó érzés is, hogy gond nélkül választanak maguknak egyformát. Még én is kaptam egy csizmát, amire nem feltétlenül lenne szükségem, de pont olyan, amilyet már régóta szeretnék.
Aztán még Fradi meccset is néztünk a tévében, ez most kedvünkre való meccs volt, a mi csapatunk nyert 4:1-re.
És el is telt a nap. Ne felejtsétek el, hogy holnap (ha a gyerekeitek is úgy akarják) egy órával többet lehet aludni. 

2018. okt. 26.

Végre

Végre ma este lett, és már el is kezdődött a hétvége. Reménytelennek tűnt, hogy valamikor is vége lesz, hiába volt egy nappal kevesebb munkanap. De szerencsére az idő nem állt meg, és péntek este lett.
Felszabadító érzés volt hazajönni azzal a tudattal, hogy hétfő reggelig gondolnom sem kell a családomon kívül semmi másra.
A hétvégére nincsenek nagy terveink (nekem lettek volna, de aztán az a terv terv maradt, és a tévében nézzük a Fradi-Diósgyőr meccset). Igaz, még múlt hét közepéig úgy volt, hogy Patrik megy valami tréningre szombaton, de végül az most elmarad.
Eriknek meccse lesz holnap, de ennyi a kötelezettség...mert közben elkezdődött az őszi szünet is.

2018. okt. 25.

Nem panasz

.. de azért egy kicsit mostanra tele a hócipőm azzal, hogy az ünnep miatt egész héten délben már a munkahelyemen vagyok, és este fél tízkor, amikor hazaérek, akkor már senkinek semmi energiája még egy szót váltani sem. Nekem sem sok van ilyenkor már, szó se róla, de mégis..
Na de legalább holnap már péntek van. És ugyan holnap is a déli harangszó már a munkahelyemen talál, de az este fél tíz a hétvége ígéretét hordozza majd magában.
(és mondtam már, hogy megint fáj a fülem? brrrrrr)

2018. okt. 24.

Na

Az tényleg igaz lehet, amit egyszer valahol olvastam, hogy negyven év felett az ember már ki mer mondani bármit. Valahogy így vagyok ezzel én is. Kimondom, amit gondolok, elmondom, mert csak addig csak az én problémám, amíg belül rágódom rajta egyedül. Onnantól, hogy elmondtam annak az illetőnek, akivel problémám van, már lehet ez a közös ügyünk is, vagy lehet, hogy az övé lesz. Önző is bizonyos fokig ez a gondolkodás, de működik. Lehet, hogy nem leszek tőle túl népszerű, de legalább nem kapok gyomorfekélyt a visszanyelt, visszafojtott gondolataimtól.
Meg amúgy az élet is kemény. És továbbra is fenntartom, hogy én nem akartam emancipálódni, és nagyon jól meglennék itthon, és hagynám, hogy a férfiak jó férfiasan megvívják a maguk kis harcait a munkahelyeiken. Ha megkérdeztek volna, akkor biztosan azt mondtam volna, hogy nem akarok ebben a férfivilágban részt venni. De nem kérdeztek, mert akkor én még nem is voltam sehol sem, így aztán így jártam, és ha tetszik, ha nem, már ebbe a világba születtem bele.
És amúgy azt hiszem, jobb is, hogy nincs lányom.. nem biztos, hogy jó lenne, ha ezeket a gondolatokat átadnám neki.

2018. okt. 23.

Szünnap

Ez most olyan igazi semmittevős nap volt nálunk. A semmi ugyan nem teljesen szó szerint értendő, mert mostam is, meg Balázs főzött is, meg ebéd után el is kellett pakolni, meg felmosni, de ezen kívül csak a temetőben jártunk gyertyát gyújtani.
Egész délután ácsingóztam magamban egy kis sütiért, és gondoltam, hogy ó, micsoda jóvilág lenne, ha csak úgy itt teremne, amire gondolok, de arra lusta voltam, hogy megcsináljam, inkább lemondtam róla.
És valahogy így volt ez mindennel, hogy jó lett volna, de se kedvünk, se energiánk nem volt. :)
De kárba nem veszett semmi, mert ilyen napok is kellenek.

2018. okt. 22.

Ahhoz képest

...hogy hétfő is volt, és még túlórázni is kellett, egyáltalán nem utáltam ezt a napot. Lehet, hogy azért, mert a tegnapi rettenetes fejfájós nap után ma úgy keltem, mint akit kicseréltek. Lehet, hogy azért, mert mindent, amit venni akartam, meg is kaptam, és nem kellett b verziókon gondolkodnom. Lehet, hogy azért, mert a tegnapi szürkeség után ma napsütés is volt. Lehet, hogy azért, mert épp csak tizenöt percnyi erőfeszítést igényelt az ebédkészítés.
Lehet, hogy azért, mert végre az engem nyomaszrn gondolatok közül egy csomót kimondtam valakinek, akinek már régóta szeretném. (Munka)
Lehet, hogy azért, mert ma nagyon hatékonyan tudtunk dolgozni.
De persze az is lehet, hogy csak azért, mert végig ott volt egész nap az az ígéret, hogy holnap megint szabadnap következik.

2018. okt. 21.

Nem így

Ha bárki is megkérdezett volna, akkor nem ilyennek gondoltam az egyetlen szabadnapomat a héten. Már ott kezdődött, hogy reggelre valami csúfos ősz érkezett meg, széllel, szemerkélő esővel, és szürkeséggel. Meg fejfájással. Azzal a fajtából, amiről már rögtön ébredés után tudtam, hogy meg sem fogok tőle szabadulni egész nap, esetleg, ha szerencsém lesz, és elég jól sikerül adagolnom a fájdalomcsillapítót, akkor elviselhetőre lehet csökkenteni. Így is lett.. maradt az elviselhető szint, és így azért a nagy szürkeségben lett ebéd is, meg négy adag ruhát is mostam-szárítottam-hajtogattam, felmostam mindenhol.
És nagyjából ennyi is volt a hétvége. Holnap menni kell, de legalább holnapután megint itthon leszünk. Ha szerencsénk van, akkor aznap talán majd a nap is kisüt egy kicsit.

2018. okt. 20.

Meccsnap

Már majdnem egy órája itthon vagyunk, ennyi idő meg elég is volt ahhoz, hogy már ne dühítsen az, ami ma történt ezen a Puskás Akadémia elleni meccsen. Még egy órája nagyon mérges voltam. Két órával ezelőtt meg még annál is mérgesebb, és nem akartam hinni a szememnek. Ez ma este a legkevésbé sem az a csapat volt, amelyik az elmúlt hetekben semmit nem adott fel egy percre sem, és küzdött-hajtott az utolsó pillanatig. Ma este szánalmas és nevetséges semmi volt, amit láttunk. Játékosok, akik mintha most verődtek volna össze az utcabeli gyerekek közül egy kis grundfocira. Ahol mindenki csak úgy rugdossa a labdát, nagyjából azt sem tudja senki, hogy ki kivel van. Azt nem tudom mi történt, fogalmam sincs, miért alakult ez ma este így, de már nem vagyok dühös, csak csalódott.
Mert egyébként nem gondolom, hogy mindig minden héten nyerni kell, szerintem belefér egy-egy vereség is, ugyanúgy, ahogy a gyerekeknél is belefér egy-egy rosszabb jegy, vagy nálam is egy-egy gyengébb nap, amikor semmit nem tudok jól csinálni. De szeretem azért, ha ezek a dolgok nem azért történnek, mert magasról tesznek/teszek az egészre, hanem csak mert így volt megírva.
De nincs semmi baj, mert egyébként a vereség ellenére is jól éreztük magunkat, nekem ma este is nagyon jól kikapcsolta a mindenféle gondolataimat.
Ma este az '56-os hősökre is emlékeztünk, és természetesen családi szelfi is készült.



2018. okt. 19.

Kicsit rosszkedvű

Nem akarom sajnáltatni magam, meg örökké nyavalyogni sem, de ha arra gondolok, hogy holbah hajnalban megint mennem kell dolgozni, sírva tudnék fakadni.
Az az egy azért vigasztal, hogy az idő nem fog megállni, és valószínűleg hamar el is jön majd az a perc, amikor jöhetek haza, este pedig a Fradi meccsen ki fogok kapcsolódni.

2018. okt. 18.

Időben

Majdnem elfelejtettem este fehér inget vasalni a fiúknak. Pedig napközben még eszemben volt, és Erik is szólt délután miatta. De szerencsére még időben (fél tizenegykor) eszembe jutott. Amilyen balek vagyok, nem tudtam, hogy Rolinak melyik is jó éppen, ő meg már aludt... úgyhogy neki rögtön kettőt is vasaltam.
Mire végeztem ezekkel, már háromnegyed tizenegy volt, és próbáltam magam rábeszélni, hogy ne vigyek magammal könyvet a fürdőbe, de persze az az énem nyert a vitában, amelyik olvasni szeret...így aztán most úgy jártam, hogy fél tizenkettő van már, és én még nem vagyok ágyban.
Hajnalban meg majd daruval kell kiszedni az ágyból.

2018. okt. 17.

Fáradt

Van az a kowalsky meg a vega dal, ami úgy kezdődik, hogy "Fáradt reggelek, nehéz nappalok..."
Ez a dal lehetne a mottója ennek a hétnek. Nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára ennyire fáradt minden értelemben. Ma azon kaptam magam, hogy kb két percig bámultam magam elé azon tűnődve, hogy hogy is kell valamit csinálni, amit naponta legalább tízszer is szoktam.
Ha lenne még pár nap szabim (úgyse engednének most el), egy percet sem dolgoznék a jövő héten. De ezen kár is gondolkodni...
De lesz ez jobb is...

2018. okt. 16.

Meglepetés volt

Az ilyen dolgok, események, váratlan meglepetések azok, amik miatt, amikkel azért a hétköznapok is sokkal elviselhetőbbek.
Megint teljesül egy pont a bakancslistánkról. Eriknél is szerepel, ezt már egyszer mondta, és nálam is.
És megint lesz mit várni majd (meg közben persze a szokásos hétvégi meccsek is lesznek, ahol most szombaton is a fájós térdemmel is ugrálni fogok)


2018. okt. 15.

Kinek mi

Erős kezdés volt nálunk a hétfő. A gyerekek kétharmada orvosi rendelőben járt iskola helyett. Erikkel kapcsolatban így is készültünk, már tegnap is vacakul volt. Neki hörgő gyulladása van, cefzilt kapott rá, meg köptetőt, amit pont úgy képtelen lenyelni, mint kicsi gyerekként. A tablettákkal is vannak gondjai, a nagyobbakat nagyon nehezen nyeli le, de ezek a szirupok/löttyök sehogy sem mennek le a torkán. Még le sem nyeli, már jönne is vissza. Kicsi gyerekként ez pont így is történt, most azért már tű uralkodni magán. De abban biztos vagyok, hogy ez a mixtura pectoralis nem fog elfogyni, ha rajta múlik.
Roland volt a nagy meglepetés ember reggel, mert háromnegyed hatkor még beszéltünk, ébren volt, készülődött a nulladik órára, majd aztán fél hétkor már hívott anyám, hogy a Roli hányt, mi legyen vele. Nagy dolgokra nem számítottam attól, hogy itthon marad, meg orvoshoz is csak az igazolás miatt ment. Délutánra úgy tűnt, hogy már jól is van, és ez a vírus ahogy jött, úgy ment is (már majdnem meg is gyanúsítottam, hogy lógni akart), de aztán este egy pillanat alatt lesápadt, bágyadt lett, panaszkodott, hogy fáj a hasa, és már ment is a wc-re. Úgyhogy lehet mondani, hogy ketten kétféle vírussal pingpongoznak itthon. Remélem, hogy lejátszák majd ők ezt, és nem lesz szükség rá, hogy bárkivel is párost játszanak.

2018. okt. 14.

Még nyújtom a percet

Annyira jó volt ez a hétvége, hogy csak húzom az időt még a lefekvés előtt, mert annyival is tovább tart.
Nem történt semmi extra, ma a bevásárláson kívül a lábamat sem tettem ki a kapun. Hihetetlen jól esett a lelkemnek, hogy mindenkinek ízlett az ebéd, hogy üresre mostam a szennyestartót, és minden ruha be is került a szekrénybe, hogy ágyneműt mostam, hogy kitakarítottam a hálószobánkat, hogy kisikáltam végre a wc-ket olyan alaposan, ahogy azt terveztem már egy ideje, hogy megpucoltam a tükröket, elpakoltam a mindenféle begyűjtött emlékeinket (meccsfüzet, meccsjegy,parkolójegy, stb).
Pedig a térdem úgy fáj, hogy nem voltam benne biztos, hogy képes leszek ennek akár a töredékére is.
Lassan viszont búcsút kell intenem a hétvégének, és megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy alig öt óra múlva kelni kell, és alig hat óra múlva újra be kell szállni a mókuskerékbe.

2018. okt. 13.

Végre

Ha tudtam volna, hogy elêg leírnom, már előbb is megtettem volna...ma olyan nap volt, amikor senkinek nem kellett menni sehova, nem volt iskola, nem mentünk dolgozni...még sok ilyet szeretnék.
Igaz, hogy a Balaton parton sétálás helyett cipőboltban, ruhaboltban, és drogériákban is jártunk, kihasználtuk a glamour napok kuponjait. Azt nem mondom, hogy csúcsra járattuk ezt a kupon dolgot, de azért sikerült szép összegeket megspórolni a drogériákban.
Ezen kívül még pihentünk, aludtam is egy jó haromnegyed órát délután, és élveztük a semmit tevést.
Bevallom, azért furcsa volt, és volt bennem hiányérzet amiatt, hogy szombat van, és nem megyünk meccsre, de válogatott szünet van ezen a hétvégén.

2018. okt. 12.

Lenyűgöző fiaim

Néha csak úgy egyik ámulatból a másikba esek a gyerekeim miatt. Azt eddig is tudtam, hogy jó fejek, meg minden, de azért van, hogy erre az alapfelállásra rátesznek egy lapáttal.
Erik például azzal, hogy valahogy, valamilyen rejtélyes oknál fogva úgy döntött, hogy neki mégis fontos ez a tanulás dolog, és azóta rendre ontja is magából a jobbnál jobb eredményeket, zsebeli be a tanárai elismerő szavait. Jó látni ezt, és nagyon drukkolok neki, hogy maradjon meg ez a lendület, és elszántság, mert ha végre tényleg elhiszi magáról, hogy ő is egy nagyon okos, intelligens fiú, akkor bármire képes lehet.
A másik, aki a héten lenyűgözött az önállóságával, az Roli volt. Akinek ugye a múlt héten lekerült a kezéről a gipsz, de mivel még a papírján is az volt, hogy nem teljes a gyógyulás, meg fájt is neki, így pénteken felhívtam az osztálytársa anyukáját, aki beragasztotta neki kine tape-pel. Aztán én meg is feledkeztem a nagy hajtásban az egészről, csak mindig nyugtáztam, hogy jé, még mindig rajta van a kezén a tapasz...mire ma este kiderült, hogy a héten kétszer is volt újra ragasztatni. Felhívta a Gabit, megbeszêlte mikor mehet, és ment...

2018. okt. 11.

Elrohant

Úgy elveszett az idő ezen a héten, hogy egyrészt komolyan rácsodálkoztam ma arra, hogy csütörtök van, másrészt meg nem is nagyon tudok rá visszaemlékezni, hogy volt kedd is. Pedig biztos volt, mert szép sorban szoktak egymás után következni a napok, de úgy összefolyt minden a múlt héttel, hogy nem is tudom mikorra fog ez majd kibogozódni. Biztos, hogy nagyon komolyan befolyásolja ezeket az összezavarodott érzéseket, hogy a munkával is úgy vagyunk, hogy még a múlt heti sincs kész teljesen, de már csináljuk az ehetit is, és közben már várakozik a következő heti is. Elképesztő kavalkádnak vagyunk a részei, és a többség úgy érzi, ilyen katyvasz itt még sosem volt. Pedig sok mindent végigcsináltunk már.
Azért még nyomokban fellelhető bennem az optimizmus, mert nagy merészen azt mondtam ma, hogy senki ne aggódjon, legkésőbb december végéig minden lemaradásunkat behozzuk majd.
Az mondjuk engem a munkahelyi dolgoknál is sokkal jobban zavar, hogy itthon mennyi lemaradásom van. Nem is házimunkára gondolok, hanem inkább nyugodt beszélgetésekre, sütisütésre (lehet, hogy már nem is tudok olyat?), ölelkezésre, filmnêzésre, sétálni a Balaton parton (ezen sokat segítene, ha mondjuk az utca végében lenne a Balaton). Jó lenne látni, hogy mikor lesz ilyen, mikor lesz olyan nap, amikor egyikünk sem dolgozik, nem kell iskolába menni, nem kell valami sürgős, fontos, halaszthatatlan dolgot intézni...kicsit nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy melyik lesz ez a nap. Számolhatnék addig vissza... például

2018. okt. 10.

Ma volt

A lelki egészség világnapja. Persze amúgy egészen a mai napig fogalmam sem volt róla, hogy ilyen is van, de nyitott vagyok én mindenre. A lelki egészség meg tényleg fontos.
És ilyeneket lehet tenni az ügy érdekében.
Meg még ami csak jólesik.

2018. okt. 9.

Ez is én..

A múltkor írtam róla, hogy milyen rosszul érint, hogy a nőiességem eltűnt valahol a dolgozó nő mögött. Ugyanekkor viszont az elmúlt öt év pozitív hozadéka, hogy most már bármikor határozottan ki merek állni magamért. Jó, ez azért jobbára a munkahelyemen fordul elő, itthon mondjuk ritkán is van rá szükség. De ott aztán már nincs olyan konfliktus, vagy bármi, ami elől megfutamodnék. Mióta a konfliktuskezelési tréningen voltam, azóta még sokkal összeszedettebb is tudok lenni, főleg, ha nem spontán kell lereagálnom valamit, hanem van időm rá készülni, megfogalmazni magamban, hogy mi a célom célja, mit szeretnék elérni.
Az is igaz, hogy ezzel együtt a naivitásom és az örök optimizmusom már vesztett a régi fényéből, mert annyi elkerülhető és felesleges vitás(konfliktusos) helyzetben voltam már, amit az öt évvel ezelőtti önmagam el sem tudott volna képzelni.
De a helyzet nem teljesen reménytelen, mert még néha előbukkan belőlem ez a fajta "énem"is:

2018. okt. 8.

Hétfő

Hú, de nagyon nehezemre esett ma délután dolgozni menni. Nagyon rövid volt a hétvége, főleg mert ugye a szombat el is veszett belőle. De még ennél is jobban zavart, hogy olyan szépen sütött a nap, olyan jó érzés volt, ahogy melegít, és nekem meg ebből semmi nem jut. Na és akkor még azt nem is említettem, hogy Balázs szabadságon van ma és holnap.
De ez van, ezzel jár a felnőtt-lét, hogy minden nap menni kell, és sokkal több a kötelességtudatból megtett dolog, mint az, amit azért csinálhatunk, mert jólesik. Az egy nagyon ideális állapot, amikor a munka azt is jelenti, hogy közben azt csinálhatjuk, ami jólesik. Ehhez nagyon bátornak, és nagyon szerencsésnek kell lenni szerintem, hogy ez sikerüljön. Nyilván kitartás is kell hozzá bőven..
Mondjuk ha most jönne a jótündér, hogy mondjam meg, mi az, ami ezt jelentené nekem, mert akkor holnaptól így lesz.. nem tudnám neki megmondani. Pedig elég sokszor gondolkodom ezen.

2018. okt. 7.

Bérmálkozás

Ma volt Erik bérmálkozása, a délelőtti mise keretében.
Nem volt sima a reggeli készülődés, mert mindannyian későn ébredtünk, ettől aztán a feszültség az egekben volt, de végül pontosan 9:30-ra ott voltunk, ahogy kérték.
A bérmálkozó gyerekek együtt vonultak be a templomba az atyával, és a püspökkel. Már ez is olyan megható pillanat volt nekem, hogy nagyon kellett tartanom magam, hogy ne kezdjek el pityeregni.
Ha lehet ilyet mondani, akkor a mise nagyon szép volt, a püspök úr nagyon szépen beszélt. Volt pár olyan gondolata, amit sajnálok már, hogy nem jegyzeteltem ott rögtön, mert persze, hogy mostanra már nem tudom elmondani. Bár lehet, hogy tőlem már nem is úgy hangozna, mint ott és akkor az ő szájából.
Felejthetetlen emlék lesz ebből is.




2018. okt. 6.

Meccsnap

Előtte még munkanap is volt nekem, amit inkább csak túl akartam élni, mint bármi mást is. Nem is annyira a hatodik nap miatt, amit a héten munkával töltöttem, hanem mert annyira utálom azt, amikor már előre tudom, hogy nincs az az átgondolt stratégia, amivel el tudnám érni azt a haladást, amit szeretnék. Rettenetesen frusztráló tud ez lenni, úgyhogy meg is teszek mindent azért, hogy engedjem el ezt a fajta maximalizmusomat.
De már tegnap estefelé is azt énekelgettem magamban, hogy "éreztétek e már, azt a gyönyörű érzést, csak a szombatra vársz, mert ez igaz szenvedély..."
Vártam. Jutalomként fogtam fel, mint ahogy az összes többi meccset is, de ettől most nagyon vártam azt is, hogy felszabadít majd a héten átélt összes stressz hatás és negatív érzés/gondolat alól.
Meg is történt ez, mert kifejezetten jó meccsen voltunk, élvezetes volt, pörgős. Olyan fantasztikus küzdelmet láttunk, ami után a legkésvé sem számít, hogy győzni ezúttal nem sikerült.
Természetesen a családi szelfi sem maradt el....


2018. okt. 5.

Felejtsük el

Ez most nem az a péntek volt, amit szerethettem volna. Nem a hétvége előszobája volt, nem hordozott magában semmi olyat, amit illene azért péntekként.
Arról viszont emlékezetes lesz, hogy nagyon régóta nem idegeskedtem már annyit, mint ma egy ekaer rögzítés miatt. Még most is egy csomóba ugrik a gyomrom a gondolatra is, de nem lesz ez könnyű.
De az pozitív lehet, hogy azért képes voltam végigcsinálni. Legalább a kitartásom még a régi.
Holnap még vár a munka, de aztán este meccs lesz. Kiszurkolok magamból mindent...

2018. okt. 4.

Hát így

Vannak az ember életében nehezebb időszakok, olyanok, amik próbára tesznek bennünket fizikailag, lelkileg egyaránt.
Annyiszor bizonygattam már magamban, hogy nem fog érdekelni, ha bármi gáz lesz, majd megoldják, félreállok, hagyom, hogy valaki kiralàljon valamit, de persze nem tudok kibújni a bőrömből, és abban a pillanatban, amikor tudomást szerzek arról, hogy valaki segítségre/támogatásra szorul, máris ott találom magam mellette. Ha teljesen őszintén és józanul végiggondolom a kapcsolatunkat, akkor azt mondhatom, hogy nem kéne így tennem.
De mégis megteszem. Az elmúlt egy évre visszatekintve már sokadszor. Mi sem természetesebb módon, mert ha valaki gyászol, akkor annak az embernek segítünk, és az egyéb gondokat levesszük a válláról.
Az pedig ebben az esetben külön "jó", hogy miután roppant húzós helyzetben találtam magam úgy, hogy nagyjából két és fél ember munkáját végzem, időm sincs legalább belegondolni, hogy én is járhatok bármikor ebben a cipőben.

2018. okt. 3.

Még jó

Nagy klisé, de nagy igazság is, hogy a gyerekek azok, akik miatt mindent érdemes. Amíg kicsik, addig ugye minden napban van valami újdonság, és valami izgalom, mert mindig produkálnak valami újat. Aztán amikor megnőnek, és hirtelen úgy találja magát az ember lánya, hogy már rég az övé a legkisebb cipő a háztartásban, és lassan mindenki a feje fölé nő, akkor azt gondolná, akkor jön egy következő fantasztikusan izgalmas időszak velük.
Az én fiaimmal legalábbis mindenképpen ilyen. Nem csak azért, mert mindig történik valami (és minden félévben valaki gipszben van :D), hanem mert annyi minden van, amit rajtuk keresztül élünk meg, amiről nélkülük fogalmunk sem lenne.
Mindegyiket ámulva nézem, ahogy formálódnak, alakulnak, és úgy lesznek egy teljesen egyedi személyiségek, hogy közben magukban hordoznak belőlünk is egy csomó mindent.
És mindig megállapítom, hogy milyen jó, hogy ők vannak..

Erik a múlt heti meccsén (a 18-as)

2018. okt. 2.

Ezt buktam

Egy ideje már számot vetettem magammal azzal kapcsolatban, hogy mi mindent áldoztam be magamból a munkám miatt. Egy gyenge pillanatomban merült fel ez először, de aztán ha már felmerült, nem is hagyott nyugodni amíg jól körül nem jártam az egészet.
Rengeteg minden apróság van, amiket nem kell sajnálnom, és még a javára is válhatnak akár. De van jó pár olyan dolog, amit már bánok, amit másképp kellett volna/kellene, mert nemhogy előre nem vitt, de inkább hátráltat.
Amit a legjobban sajnálok, az a nőiességem eltűnése. Mert ott valahogy leginkább nem nélküliek vagyunk mindannyian, és csak egy ideig tudunk ellene küzdeni, de be kell állni a sorba. Ékszert, körömlakkot, műkörmöt el kellett felejteni, mert tiltja a belső szabályzat. Egy darabig még első dolgom volt itthon a fülbevalót betenni a fülembe, meg a gyűrűmet visszatenni az ujjamra, mára már simán elfelejtkezem róla itthon is. A ruha mindig hosszú nadrág, munkavédelmi cipő, köpeny, vagy kabát. Mi sem munkaruha férfiakra van szabva, így aztán leginkább sehogy sem nézünk ki benne. Télen a legfontosabb szempont, hogy ne fagyjak meg, legalább három réteg van rajtam.
Itthon ezek miatt a kényelem lett a legfőbb szempont. Nem az, hogy kívánatos legyek, esetleg még szép is, hanem hogy a fájós bőrömhöz ne érjen hozzá semmi, hogy a kivörösödött, àtfagyott kezemet át tudjam melegíteni. Gyakorlatilag vannak időszakok, amikor egy két lábon járó roncs vagyok .
Még én magam sem tudok magamra nőként gondolni...és nehezen tudom elképzelni hogy lesz ebből másképp. Gondolkodom a megoldáson, mert valaminek lennie kéne...

2018. okt. 1.

Kezdődik

Ma már rendesen vacogtam, így, hogy itt nálunk egyetlen pillanatra sem bukkant elő a nap. Nem is tudom elképzelni sem, hogy mi lesz velem később, mert én is láttam azért, hogy a hőmérő azért tizenöt fokot mutatott.
Azt még semmiképp nem szeretném, ha már most harisnyát kéne vennem a nadrág alá, bár.. trikó már volt rajta, mert akkor aztán nem lesz az az aláöltözet, ami melegen tart majd akkor, amikor a hőmérő odakint kemény mínuszokat fog mutatni. Kitartok..
Ebben legalábbis. És ebben viszonylag könnyű is, mert simán meggyőzöm magam, hogy még csak október van.
Vannak ennél komolyabb dolgok is, amikben kitartok, de azok nem mennek ilyen simán. Vagyis mennek, mert úgy teszek, hogy nem foglalkozom vele, csak akkor, amikor nagyon muszáj. Minden egyéb esetben hagyom, hogy csak úgy folyjon az idő, történjen, aminek történnie kell.

Ez a hét is sűrű lesz, hétvégén jóformán itthon sem leszünk. Várhatóan szombaton is dolgozni fogok (hacsak ki nem derül rólunk a héten, hogy mégis szupererőnk van), aztán szombat este meccsre megyünk, vasárnap pedig Erik bérmálkozik (és előtte lesz első áldozó is). Ettől még mindig meg vagyok magamban hatódva, mert ez az ő saját döntése. Szerintem egy kis tisztelgés Johanna nővér előtt, és így fejezi ki a maga módján felé, hogy mennyire szereti, tiszteli, és jó neki, hogy épp őt sodorta az élet az útjába osztályfőnökként. Örülök neki, hogy így van, és nagyon örülök a döntésének is.
Az meg külön megható volt, ahogy kiválasztotta a bérma keresztnevét. Az a "szokás", hogy a bérmakeresztszülő keresztnevét kapja, de ő másképp döntött. Balázs lesz, az apja nevét választotta.

Én magam akkor voltam első áldozó, mielőtt férjhez mentem, ami nem volt ugyan kellemetlen élmény, de mégis ciki volt.. mert ugye annak nem akkor van az ideje. Szerettem is volna, ha a gyerekek ezt a "maga idejében" csinálják, de igazán egyikőjük sem volt erre fogékony... egészen eddig. :)