2018. aug. 21.

Még szerencse

..hogy ez a hét rögtön hétfő helyett keddel indul, bőven elég is ennyi belőle. Főleg, hogy akárhogy is, de most már azért muszáj vele szembesülni, hogy már csak a jövő hét maradt meg a gyerekeinknek a felhőtlen létre, és utána kezdődik az újabb taposómalom. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy az, aki valamikor is kigondolta, és kiejtette a száján, hogy rövidebb legyen a nyári szünet, normális e? Én még meg is toldanám, ha rajtam múlna, és júniusban már egyáltalán nem járnának iskolába, és csak október elején kezdeném a tanévet. Az igazán fontos dolgokhoz elég lenne ennyi idő is, a többi sallangot meg hagyhatnánk a fenébe végre. De ez persze csak egy utópisztikus álom, mert nem lesz ilyen szerintem sosem, ahhoz túlságosan teljesítménycentrikus világban élünk.
Engem egyébként némileg vigasztal az, hogy ennek az új generációnak, amit nálunk Roland képvisel igazán, már nem lehet csak úgy bármit letolni a torkán, mert simán, gond nélkül, és bűntudat nélkül ellenállnak. Lehet rájuk köveket dobálni, hogy micsoda szörnyecskék, meg minden, de azért a mi generációnk például sokat tanulhatna tőlük arról, hogyan is kell kiállni magunkért.
Nem lesz könnyű tanévünk, az tuti, főleg Rolival lesz majd jó pár csatánk biztos. Hetedikes lesz, jön az összes létező mumus, a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz is. Ő tipikusan az a gyerek, aki kb. lesz.rja, hogy mi van a tankönyvbe leírva, ő másképp szeretne tanulni. Ha lenne nálunk alternatív iskola, az lenne a neki való, mert ott az összes elnyomott kreativitását kiélhetné, tanulhatna projektszerűen, ami nála jól működne. De lehet, hogy ha nekünk több időnk lenne arra, hogy kidolgozzunk egy jól működő itthoni tanulási rendszert neki, akkor könnyebbé tehetnénk. Most ez hangozhat kifogásként, de attól még igaz, hogy ehhez viszont annyi idő és energia kell a részünkről, ami nincs. Főleg, hogy egyikünk sem pedagógus, még csak nyomokban sem nagyon tartalmazunk ilyen géneket, vagy ambíciókat. És igen.. előfordul húzósabb időszakokban, amikor mindketten úgy esünk haza a munkából, hogy bármit is akar, közöljük vele, hogy "Jajj, ne most, Roli.. nincs most semmi agyam semmihez."
Erikre is oda kell figyelni majd, hogy ne rezegjen a léc megint matekból, meg hogy némi érdeklődést tanúsítson egyáltalán az egész iskola dolog felé. Neki is vannak válogatott kreatív módszerei mindenre, még dolgozatírásra is, meg van matekpélda megoldó app is, amit ismer, és használ, de azért vannak dolgok, amiket nem árt, ha megtanul magának. Még akkor is, ha pont az érettségiig fog majd kelleni, és soha többet sem.
Nyilván Patrik is majd igényel némi figyelmet, nyilván teljesen másképp, ahogy eddig. Ezt majd mindenkinek meg is kell tanulni, hogy hogy is kéne ezt csinálni, de majd alakul. Talán vele lesz a legkönnyebb.
És akkor még itt van Balázs, akire a tanév végén komoly vizsgák várnak, és már nekem is van minden bajom tőle most, hogy eszembe jutott, mert tudom, hogy nagyon fog izgulni, és félni, és egy rémálom lesz az a hete, és csak remélem, hogy akkor majd nem kell fizetéseket is számolni, és idegeskedni, hogy hogy csinálja, hogy mindenhol jól tudjon teljesíteni.

Még szerencse, hogy van még két hét a tanév kezdetéig.

4 megjegyzés:

  1. ÓÓÓ mintha én írtam volna! A suli rémes szele engem is ma reggel csapott meg:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez valahogy az augusztus huszadikával lehet összefüggésben, onnantól jobban érzi az ember, hogy közeledik az ősz

      Törlés
  2. Nem tudom, azért két hét tavaszi szünet jó lenne, beáldoznék két hetet a nyári szünetből érte. Májusra már nagyon elfáradnak a gyerekek (is)...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A két hét tavaszi szünet alap lenne nálam is. :) Nem kéne érte beáldozni semmit sem máshonnan.

      Törlés