2018. júl. 5.

Hurrányaralunk

Nem sokan tudnak azonosulni azzal, hogy mi mindig, minden évben ugyanoda megyünk nyaralni, mert a többség szerint ez unalmas, és el sem tudják képzelni, mi lehet ebben olyan jó, hogy képesek vagyunk hetekig is itt lenni.
Nos, nekik nem is tudom ezt elmagyarázni, meg talán kár is lenne, de ettől még mi így csináljuk,és nem is nagyon van olyan tervünk, hogy ezen változtatni fogunk a közeljövőben.
Így aztán a nyaralás úgy kezdődött az idén is, hogy azt gondoltuk, hazaérkeztünk. A második otthonunkba, ahol minden ismerős, és mégsem.. mert eltelik annyi idő, hogy újra és újra rácsodálkozunk dolgokra, hogy jééé, ez tavaly nem így volt, vagy nem így nézett ki.
Ma megvolt a bevásárlás, pár napra megvan a víz-üdítő-bor stb készlet, este grilleztünk is, és természetesen jártunk a kikötőben is.
Kicsit nehezített a pálya így, hogy Balázs mankózik, de csak annyi a különbség, hogy a sétát nem merte bevállalni, kocsival mentünk
És még mielőtt elfelejteném a szenzációnak is beillő hírt elmesélni. Ma bizony már bent voltam a Balatonban. Én. Abban a hideg vízben, amire elsőre azt mondtam, hogy hát basszus, ilyen víz folyik a csapból is. :D De aztán legyőztem magam, kiléptem a komfortzónámból, és ugyan csak derékig, mert elmerülni nem merültem, de bent voltam egy jó tíz percig. Még magam is elcsodálkoztam saját magamon. :)


Furcsán csendes még minden, bár lehet, hogy ez így is marad, emlékszem, hogy tavaly is csodálkoztam rajta már, hogy milyen kevesen vannak.
Amúgy meg mindegy is, hogy mennyien vannak. A lényeg úgyis az, hogy mi itt vagyunk, és igyekszünk minden percet pihenéssel és kikapcsolódással tölteni.
.

9 megjegyzés:

  1. Erezzetek most is nagyon jol magatokat! :-) Probaltatok mar egyebkent mashol nyaralni, csak aztan mindig visszatertek ide?

    VálaszTörlés
  2. Érezzétek magatokat jól! :-)

    VálaszTörlés
  3. Én vagy 15 éve ugyanott nyaralok. És szuper.

    VálaszTörlés
  4. Mi felesben szoktunk nyaralni. Minden évben megyünk Füredre, ugyanoda, és pont az ismerőssége miatt imádjuk. tényleg olyan, mintha hazajárnánk. De kell valami új is, így a másik hónapban felfedezünk vmi új helyet. De Balaton nélkül nem tudnék már nyarat elképzelni.

    VálaszTörlés
  5. Hát én megértelek, mi is vagy 10 éve mindig ugyan oda megyünk vissza, ha a Balatonhoz megyünk és nagyon klassz! Ismerünk már minden fűszálat, kisboltot, a lángosost, a szomszédot, a.....szóval mi is élvezzük. Jó pihenést.

    VálaszTörlés
  6. Én megértelek : 6 =vagy talán 7?) éve mindig úgyanott nyaralunk egy hetet : a tengerparton, ha lehetséges úgyanabban a panzióban, úgyanabban a városkában a Fekete tenger partján... és még nem unjuk, sőt : a gyerekeknek (meg nekünk is) legyen bármi más, de az az 1 hét az igazi, nagybetüs nyaralás. Jó pihenést Nektek, Balázsnak meg gyors felépülést!

    VálaszTörlés
  7. De jó, hogy itt egy csomó mindenkiben rokonlélekre találtam. :) Szerintem a személyes ismerőseim közül összesen nem voltak ennyien, akik értették, hogy hogyhogy így járunk nyaralni. .)

    VálaszTörlés
  8. Nagy álmom egy kis ház a Balatonnál , akkor minden évben oda visszajárnánk, többször is .de jó is lenne... .:)

    VálaszTörlés
  9. Ez nekünk is egy álom.... remélem mindkettőnknek valóra válik.

    VálaszTörlés