2018. júl. 31.

Ma is semmi

Amikor csak a sima, megszokott hétköznapokat éljük, már majdnem unalmasnak is érzem az életünket. Mert ilyenkor esténként gondolkodom, hogy mit is írjak? Írjam le, hogy főztem, aztán dolgoztam, ahol ez meg az történt, aztán hazajöttem, vacsoráztam, elpakoltam, fürödtem, váltottam kb. három mondatot mindenkivel, és már vége is a napnak.
Ez azért uncsi. Ennél több meg nem volt. Vannak persze mindig olyanok, amiken eltöprengek, de a zöme olyan visszatérő gondolat, amit már százszor is kiveséztem itt is, és hát amúgy sem nagyon változott a véleményem.
Milyen jó is az, amikor arról tudok mesélni, hogy hol jártunk, mit láttunk, mit csináltunk, és olyankor mesélés közben is újraélem az egészet, és közben azt is elképzelem, hogy az, aki olvassa, elképzeli maga elé, és közben akár velem együtt örül és mosolyog. Na, például az ilyen dolgokért szerettem volna író lenni. Hogy úgy tudjak mesélni, hogy mások örömüket leljék benne. Azt nem mondom, hogy az a hajó már elment, de elég távolinak tűnik. :)

2018. júl. 30.

Hétfő

Egy-egy jól sikerült hétvége után mindig azt kívánom, hogy bár még lehetne ezt megtoldani pár nappal, hogy ne legyen vége.
Mostanában egyébként is jó nálunk itthon lenni, még akkor is, ha komoly tesztoszteron harcok folynak a nap bármelyik szakában, ha úgy van, akkor akár megállás nélkül is. Senki nem marad adósa a másiknak, és épp csak a mi pillanatnyi tűrő képességünk dönt arról, hogy ezek meddig fajulnak.
De még ezek is többnyire szórakoztatóak velük. Azok a percek meg, amikor este hazaérünk a munkából, és a három különböző mértékben kamaszodó és felnőttesedő fiunk csak úgy szó nélkül és kérés nélkül leül hozzánk az asztalhoz beszélgetni, miközben mi vacsorázzunk, hát sok mindent megérnek.

2018. júl. 29.

Kellett hozzá 40 év

..és két hónap meg három nap, egy MTK-Fradi örökrangadó a Hidegkuti Nándor stadionban vasárnap délután hatkor, hogy elmondhassam magamról, úgy izzadtam, mint a ló.
Tényleg még soha, a legnagyobb hőség kellős közepén sem fordult velem elő, hogy folyt rólam az izzadtság, de ma, ott a vendégszektor betonrengetegében bizony megtapasztaltam az érzést. Még azt is átéltem, hogy a szemembe folyt, és csípte.
De egyetlen percét sem bántam, mert pont így volt jó minden, ahogy volt. Nyertünk, 1:4-re, és ugyan a második félidő már igen langyosra sikerült, de ettől függetlenül én nem vagyok csalódott. Megint egy tök jó délutánt töltöttünk el együtt, újabb közös élményt szereztünk, még ezt a meleget is fogjuk emlegetni majd sokszor (például télen, amikor mínusz tíz fokban szurkolunk majd)
Hazafelé még megvacsoráztunk a KFC-ben, és aztán itthon kiélveztük a klimatizált lakás kellemes hőmérsékletét.

2018. júl. 28.

Nem történt semmi

Nem igazán tudok mit írni, mert igazán nem történt semmi. Ma végre az utolsó törölköző adagot is kimostam, ami a nyaralásról hazahozott szennyes végét jelentette. Minden nap mostam egy adagot a héten, meg persze termelődött is hozzá mindig...így kisebbfajta szélmalom harcnak tűnt, de azért látszik már a fény az alagút végén.
Balázs dolgozott ma, reggel váltottunk pár szót messengeren, ott említette meg, hogy rendelhetnénk pizzát ebédre.  Én meg nem tiltakoztam, úgyhogy a főzést is megúsztam mára.
Este focimeccsen voltunk, ami nem volt túl izgalmas, de legalább levegőn voltunk .
Holnap is megyünk focimeccsre. Csak az holnap Fradi meccs lesz...

2018. júl. 27.

Egy híján húsz

Éppen ma tizenkilenc éve annak, hogy anya vagyok. 1999-ben is legalább ilyen meleg volt, mint ma, én térdig vizes lábakkal még délelőtt ctg-n voltam. Arra is emlékszem, hogy paprikás krumplit ebédeltünk. Aztán a mentőben ülve, már délután, elkapott minket egy jókora vihar is.
Este fél kilenc előtt kilenc perccel pedig megszületett Patrik. Aki először sírt, olyan érdekesen felejthetetlen mekegő sírásfélével, aztán összeráncolt homlokkal körülnézett, és nyugtázta, hogy akkor ő megérkezett, és mi vagyunk a szülei.
Az azóta eltelt tizenkilenc évben rengeteg mindent éltünk àt vele, rengeteg dolgot tanultunk tőle. Aggódtunk, féltettük, büszkék voltunk, csodáltuk. Láttuk sírni, hallottuk önfeledten kacagni, láttuk csalódottnak, büszkének, magabiztosnak, bizonytalannak.
A pici babából nagyfiú lett, nagytesó, majd furcsán magányos kiskamasz, végül a magabiztos kamaszból komoly felnőtt lett, kellő öntudattal, önbizalommal, és határozott célokkal.
De egy dolog nem változott ez alatt a tizenkilenc év alatt. Ő mindig a mi elsőszülött kisfiunk maradt.

2018. júl. 26.

Megy ez

Jó gyorsan telik ez a hét, holbah már péntek. Mozgalmas napok vannak mögöttünk, minden napra jut bőven tennivaló.
Mondjuk ma délután, miközben vártam, hogy Balázs Roli telefonján valamit megcsináljon, és utána menjünk vásárolni, ledőltem az ágyra. Aztán el is aludtam, mint az ovisok.
Nem maradtam le mondjuk semmiről, vásárolni később is tudtunk.
Azért azt elárulom, hogy még mindig habozás nélkül azonnal leköltöznék a Balatonra. Hiányzik az a fajta csend és lelassult világ, ami ott van

2018. júl. 25.

Egyetemista fiam

Ma estétől biztosnak tűnik, bár a teljesen hivatalos értesítés augusztus ötödikéig érkezik majd emailben. De miután harminc ponttal több van neki, mint ami kellett a bekerüléshez, így szerintem mondhatjuk, hogy mostantól van egy egyetemista fiunk is.

Azt nem is tudom, hogy végül írtam e, hogy az utolsó pillanatban döntötte el, hogy mégis sorrendet cserél, mert minden számolás afelé mutatott, hogy az első helyen jelölt kereskedelem-marketing szak nem lesz meg.
A teljes igazság meg az, hogy ha ő egyedül döntött volna, és nem hallgat meg minket, akkor már februárban is ez lett volna sorrend, amire módosította.
Igaza lett, és jól döntött, mert csak hat pont hiányzott ugyan, de az a másik szak nem lett volna meg.
Egyébként meg ez valahogy már egészen kicsi korában eldőlhetett, hogy valami politikai dologhoz köze lesz, mert több olyan tanára is volt, aki erre a pàlyára vizuálta őt. Legutóbb Gyuri bácsi volt, aki errefelé terelgette.
Biztos nem lesz könnyű sétagalopp, de nagyon remélem, hogy akármi is vár rá ugyanazzal a kitartó elszántsággal fogja csinálni, mint eddig mindent.
Nagyon büszke vagyok.
Remélem, hogy Márkó és Zita is örömhírt hozó sms-t kapott ma este.

2018. júl. 24.

Kezdődik...

Micsoda éles kontraszt volt a mai nap az előzőkhöz képest..és micsoda mocsok érzés volt ezt az egészet átélni. Magamra kellett erőltetni a jópofa vágást, mert őszintén egyáltalán nem ment. Legszívesebben csapot-papot otthagytam volna, és meg sem állok a Balaton partig. Ehhez még hiányzik a lottó ötös, így muszáj volt kitartani.
Nyilván napról napra jobb lesz majd, ahogy szépen maga alá fog gyűrni a taposómalom szürkesége. Én meg kénytelen leszek hagyni, mert ezt az áldozatot meg kell hoznom azért a jövő júliusi gondtalan nyaralásért.

2018. júl. 23.

Újra itthon

Az mindenképpen megkönnyítette a hazaindulást, hogy ma reggel arra ébredtünk, hogy már megint be van borulva, és aztán persze hogy esett is. Vagy inkább szakadt az eső.
De egy kicsit sem örültem ennek, mert kapásból több embert is tudok, aki épp most nyaral, és ilyen időben, hát.. na mindegy, ezt már ezerszer írtam, és én úgysem tudok ezen változtatni, hogy épp milyen időjárás van. (addig jó mindenkinek, amíg ez így van :D)

Itthon megint rácsodálkoztunk a lakásra, ahogy tavaly is. Igyekeztünk minél hamarabb kipakolni, segített is benne mindenki, hogy a lehető legrövidebb ideig kelljen csak kerülgetni a bőröndöket, táskákat.
Azt nem mondom, hogy remek lesz holnap hajnalban dolgozni menni, mert egy kicsit sem hiányzik semmi belőle, de attól még menni kell.
De máris újraindult a számláló a következő nyaralásig.. .) Csakhogy legyen mit várni.



2018. júl. 22.

Búcsúeste

Szerintem olyan még nem volt a blog történetében, hogy én azt mondjam, hogy a ma este (a Szigliget kapitányának társaságában) elfogyasztott pálinka mennyiségére való tekintettel nem írok inkább, mert úgysem fog menni.
Majd holnap elmesélem. De annyit azért mondhatok, hogy az már biztos, hogy az a mondás igaz, hogy bátraké a szerencse, és amit úgy bántam a bácsival kapcsolatban, azt most kárpótlásul megkaptam Miki bácsival. És ma estétől a telefonszámát is tudom.
Felejthetetlen élmény, az biztos.
..
És ugyan nem tudtunk elmenni ma Fradi meccsre, de nyert a Fradi.


2018. júl. 21.

Szombat

Napközben még nyár volt, olyan igazi, amikor végre az aszfaltból is sütött a meleg.
Ebédelni átmentünk (az örök megunhatatlan) Füredre komppal, nagyon finom volt minden, mindenki degeszre ette magát. Vagyok olyan béna, hogy az étterem nevét nem jegyeztem meg, gondolom azért, mert amúgy bármikor odatalàlok. Ezt egyébként meg tudnám szokni, hogy egy ebéd kedvéért leruccanunk Füredre. Vagy máshova itt a Balatonon. Még mindig vannak olyan helyek, amiket valamikor kinéztünk, de még nem ettünk ott. Ha olyan nagy gourmet lennék, mint amilyen nem, simán végig tudnám enni az országot.
Miután megjöttünk, még a strandon is voltunk, igaz, én csak a padon ülve élvezkedtem, a fiúk még voltak a vízben is.
Este palacsintát vacsoráztunk, aztán még a teraszon ücsörögtünk, amíg ide nem ért a vihar. Jelen pillanatban fúj a szél, villámlik, dörög, és esik az eső.
Még jó, hogy már este van.

2018. júl. 20.

Lassan

Elkezdtem a barátkozást a gondolattal, hogy már csak pár nap, és haza kell menni, otthon pedig vissza kell szállni a mókuskerékbe. (Amit ugye már gyerekkoromban is utáltam..)
Nem viszem azért túlzásba ezt a barátkozást, mert leginkább csak kósza gondolatok formájában ugrik be egyszer--egyszer, de azért amikor beugrik, akkor hagyom, hogy egy kicsit foglalkoztak vele.
Ma végre strandidő volt, de pont mára Patrik is, Erik is lebetegedett egy kicsit. Erik megfázott, fáj a torka, Patriknak hányingere volt, a feje fájt. Van egy furcsa csípés is a kezén, de azért próbálom nem túlaggódni. Ha ilyen marad, kedden otthon megmutatja orvosnak.
Egyébként dacára ennek a változékony időjárásnak (vagy pont ezért?) rettenetesen sok az idén a szúnyog, meg mindenféle bogár, amik nem nagyon hagyják az embert nyugodtan ücsörögni esténként. Ellenállnak mindennek, bár van egy ilyen uv fénycsöves bigyónk, ami szépen aprítja őket, de kb akkor lenne elég hatékony, ha tíz lenne belőle.
Még van egy egész hétvégénk itt, meg egy fél napunk, amit majd jól igyekszünk kihasználni.

2018. júl. 19.

És még azon is túl

Ha tegnapelőtt azt mondtam, hogy az a nap volt a csúcs, akkor erre a mai estére már nem is találok elég kifejező jelzőt.
Ma este volt az a nap, amikorra a kapitány mondta, hogy ha szeretnénk, akkor mehetünk vele Révfülöpre. Izgatottan indultunk a kikötő felé, és azért persze azt is megbeszéltük, hogy nem leszünk csalódottak, ha mégsem sikerül valamiért hajózni.
Nem sokkal azután, hogy odaértünk, meg is érkezett a hajónk Siófokról. Egy-két percig tanacstalankodtunk csak, aztán, amikor megláttam, hogy lejött a kapitány is, akkor odaléotem hozzá, és megkérdeztem, hogy áll e még az ajánlat. Ő meg mondta, hogy hát persze, menjünk csak.
Felmentünk a vezérlő helyiségbe, és ott, mintha mi sem lenne természetesebb, máris mondta, hogy kérdeztünk bátran. Közben manőverezett kifelé. A kölcsönös bemutatkozáson is túl estünk, és miközben ültünk/álltunk, és tátott szájjal, lenyűgözve bàmultunk mindent, kellemes beszélgetésbe elegyedtünk. Mindenről volt szó,.M a munkájáról, a hajóról. Végtelen kedves és szimpatikus ember. Miki bácsi.
Révfülöpről indulva részt vehettünk egy lenyűgöző sétahajózáson is.
Majd jöttünk is vissza Boglárra. A visszafele vezető út nagy részében Patrik volt a kapitány, még nézni is jó volt.
Nem tudom visszaadni, hogy micsoda élmény volt ez. Úgy váltunk el, hogy bármikor szívesen lát minket. Én meg nagyon boldog vagyok, hogy részem volt ebben is.







2018. júl. 18.

Ki vagyok akadva

Az időjáráson. Mert ez már az idén a sokadik olyan nap, amikor nemhogy strandidő nincsen, de még csak kellemes kirándulóidő sem nagyon, mert olyan szél fúj, hogy majd' leviszi az ember fejét. A szelet meg amúgy is csak hajózás közben szeretem. Jobban mondva akkor sem szeretem, de akkor minden zokszó nélkül elviselem.
Na de tényleg.. évek óta nagyjából mindig ugyanebben az időszakban nyaralunk, és minden évben úgy volt eddig, hogy jobbára csak kánikulára kellett készülnünk, és leginkább olyan bajaink voltak (már akinek, ugye), hogy a forróság miatt gondoltuk meg kétszer is, hogy elmenjünk a fagyizóig, mert az aszfalt is megolvadt.
Az idén ilyen gondunk nincsen, sőt.. furcsa is ez az egész, hogy itt van július második fele, és még egy egészséges hőségriadót sem fújtak eddig.
Én is olvastam egyébként, hogy valami áramlatnak, vagy minek köszönhető ez az egész, de attól még, hogy tudom, ki vagyok akadva.
De még mindig van pár napunk itt, és vagyok olyan optimista, hogy azt gondoljam, ma volt rajtam utoljára hosszú nadrág a nyaralás alatt. .:)

2018. júl. 17.

Csúcsnap

Ma Siófokon jártunk. Meg volt beszélve ott egy találkozó barátokkal, a Mustafában ebèdeltünk, aztán fagyiztunk, sètáltunk egyet a bazár soron, vègül mentünk a kikötőbe.
Rengeteg kèpet csináltam, újabban figyelem a mindenfèle oszlopokra ragasztott matricákat is, mert nem csak ilyen-olyan focidrukkerek matricáit lehet látni, hanem akár külön kis kincseket is.
Ez nagyon cuki volt, mèg mosolyogtam is egy jót, amikor fènykèpeztem.
Kèszült a fiúkról is egy fènykèp, ami újabban nem könnyű dolog, főleg hármójukról egyszerre.
Aztán délután jött a mai nap csúcspontja, amikor megvettük a jegyeket a Szigligetre. Nem hiszem, hogy valaha is kèpes leszek megunni a hajózást a Balatonon ezzel a hajóval, bármeddig képes lennék menni vele. Nèzni is nagyon szeretem, fotók százai vannak már a telefonomon, a Google fotókon róla. Nem tudom hányszor videóztam le, ahogy kiköt, vagy elindul. De rajta utazni is sokadszorra is ugyanaz a frenetikus èlmèny, mint először volt.
Jó hosszú az út Siófok és Balatonboglár között, három óra húsz perc, úgyhogy volt idő kièlvezni mindent. Voltak percek, amikor arról is megfeledkeztem, hogy nem egyedül vagyok a hajón, csak èlveztem, ahogy a nap süti az arcomat,a szél borzolja a hajamat.
Volt egy kis vihar is, aminek a széle elkapott minket. Gyönyörű látvány volt, de azért az eső lezavart minket fentről átmenetileg.
Amikor Bogláron kikötöttünk, a véletlen szerencse úgy hozta, hogy a kapitány is ott állt a kijáratnál. Én pedig egy régi vágyam miatt megszólítottam, és megkérdeztem tőle, hogy készülhetne e rólunk egy közös kép. Nagyon kedvesen rögtön beleegyezett, és amikor elárultam neki, hogy ő a kedvenc kapitányom, rögtön fel is hívott a fülkébe, ahonnan irányítja ezt a csodát, hogy ott készüljön a kép.
Aztán megköszöntem neki, mondtam, hogy remélem, jövőre is együtt hajózunk majd, mire megkérdezte, hogy az idén már nem? Mondtam, hogy sajnos több hajóút már nem fér bele a költségvetésbe, erre meghívott holnapután estére egy révfülöpi útra. Csúcs .. nagyon jó lesz.
Képek:









2018. júl. 15.

Csak lazán.. és fejfájósan

Szerintem az idén először nyaralunk úgy, hogy én teljes mértékben ki tudtam magam kapcsolni az otthoni problémákból, a munkahelyi mindenfélékből. Néha ugyan eszembe jutnak a kollégák, de csak az emberi mivoltukban, és szigorúan csak magánjellegű dolgokkal.
Azt nem mondom, hogy teljesen laza és happy vagyok, mert ez a fejfájás azért megkínoz minden nap rendesen.. ma még a tegnapelőtti állapotnál is sokkal nyomorultabbul éreztem magam, és ez látszott is rajtam. De minden nap úgy fekszem le, hogy talán holnap már jobb lesz. :) (bár mostanra szinte biztos vagyok benne, hogy ez a mostani fejfájós mizéria a nyakamtól ered, abban meg a párna a ludas)
Ma csak strandoltunk, meg itthon grilleztünk. Holnap megint Badacsonyba készülünk, hajóval, és az utána következő napokra is vannak már tervek. :)

2018. júl. 14.

Ez is egy jó nap

A mai napot arra szántuk, hogy egy gyerekkori barátunk, és most már kollégánk is esküvőjén részt vegyünk. Már akkor, amikor a meghívót odaadták, tudtuk, hogy az időpont pont a nyaralásunkkal egybeesik, így akkor azt mondtuk, hogy nem biztos, hogy ott leszünk.
Aztán sok minden történt az elmúlt hetekben, ami miatt már úgy is jöttünk el, hogy ha csak nem történik valami egetrengető katasztrófa, akkor megyünk. A Fradi mezek mellé az ünneplős ing, és ruha is bekerült a bőröndbe.
Azt nem mondom, hogy jól esett nekivágni ma ennek az útnak (Tatabányán volt az esküvő), de az autópályán egész gyorsan haladtunk.
Úgy örültek nekünk, hogy nem is bántuk meg egy percét sem az utazásnak. Sokat jelentett nekik, mi meg szeretünk másoknak is örömet szerezni, nem csak magunknak.
Mielőtt elindultunk, még megnéztük a strandról a Balaton-átúszást, vagyis inkább a hajókat.
A városban fürtökben lógtak az emberek, egy talpalatnyi hely nem maradt parkolásra.
Miután hazaértünk (ejj, de jó volt ide visszajönni még) még lementünk a strandra, a fiúk labdáztak, frizbiztek, én meg a padon ülve kiélveztem a naplementét.

2018. júl. 13.

Péntek13

Őszintén mondom, hogy a legkevésbé sem izgat most sem az, hogy milyen nap van, vagy éppen hány óra van aznap, mostanra sikerült az időérzékemet szinte teljesen elveszítenem.
Ma sem jutott volna eszembe, hogy éppen péntek van, és tizenharmadika, ha nem keserítette volna meg az életemet egy jóféle migrén, ami már ébredéskor velem volt, és kb. úgy nyitottam ki a szememet, hogy azt hittem, menten bele is pusztulok.
Adagoltam ugyan egész nap a különböző fájdalomcsillapítókat, görcsoldókat, meg mindent, de tudtam én már ébredéskor is, hogy ez az lesz, amitől nem fogok szabadulni estig sem. És úgy is lett....néha eljutottam arra a pontra, hogy vagy hányni fogok, vagy elájulni, de valahogy mindig túljutottam ezeken a mélypontokon, és sikerült enélkül megúsznom. Ha jól számolom, akkor legalább tíz gyógyszert vettem be, és most, este fél tizenkettőre tartok ott, hogy már csak tompán érzem, úgyhogy van remény arra, hogy holnap jobb lesz.
Ennek ellenére is voltunk ma a strandon is, meg fagyizni is, meg vacsorázni is. Este még  kikötőben is jártunk, ahol már minden készen áll a holnapi Balaton-átúszásra, a hajók lemosva-kiglancolva, a sátrak állnak, az átúszók részére is megvannak a kapuk, ahol majd beérnek, és megkapják a maguk kis csomagját. :) Jó látni ezt a készülődést, holnap kiteszik majd biztosan a városra a megtelt táblát is.

2018. júl. 12.

Meccsnap

Attól még, hogy nyaralunk, ízig-vérig fradisták is vagyunk. Azok a fajták, akik már a bőröndbe pakoláskor is figyeltek arra, hogy a mezek és a sálak is el legyenek csomagolva.
Igaz, akkor még csak az volt biztos, hogy az első bajnoki meccs a nyaralás idejére esik. Aztán közben vettünk jegyet az Európa Liga meccsre is, amire ma került sor.
Kicsit izgultunk tegnap és tegnapelőtt is, mert voltak a mávnál mindenféle történések (gázolás, kisiklott szerelvény), amik miatt még tegnap délután is órákat készek a vonatok. Nekünk még mar megvolt a jegyünk, és számolgatni kellett, hogy mennyi az a késés, ami még belefér, és mi az, aminél vissza kell váltani a jegyeinket, mert inkább kocsival megyünk. Olyan opció természetesen szóba sem került, hogy nem megyünk a meccsre.
De ma reggelre szerencsére helyreállt a rend, így bátran mertünk mertünk nekivàgni az útnak.


Kisebb fajta látványosságot nyújtottunk így öten Fradi mezben egy balatoni városban, de csak addig, amíg Balatonszemesen fel nem szállt ugyanabba a kocsiba egy idősebb úr is Fradi mezben, aki minket meglátva rögtön örömmel üdvözölt minket, és mint ahogy jó családokban szokás, majdnem a Groupama Arénáig szóval tartott minket.

A meccs jó volt, fergeteges hangulat volt, nekem az is tetszett, ahogy ez az új Fradi játszott, bár volt, akitől többet vártam. Sajnos a nyolcvankettedik percben el kellett indulnunk, hogy biztosan elérjük a hazafelé induló vonatot. Mondjuk ezt csak addig bántam, amíg a metró pótló buszon nem mondták, hogy egyenlített az ellenfél.
Azt meg elárulom, hogy van annak egy különleges feelingje, hogy a Balatonra megyünk haza. (És ez a poszt a vonatút alatt íródott Székesfehérvár és Siófok között)

2018. júl. 11.

Esőnap

Pont úgy lett, ahogy az időkép jósolta tegnap, és ma reggel arra ébredtünk, hogy a tegnapi nyárból ma egycsapásra ősz lett...szakadt az eső, sötét volt, és mindössze 16 fok. Gondoltam is magamban mindenféle cifrát.
Délután azért útnak indultunk, és kis kocsikázás után megálltunk Földváron a Hajózástörténeti Látogatóközpontnál. Ha már megálltunk, természetesen be is mentünk, és megcsodáltunk mindent. Nagyon szép hely, modern, sok minden van, sok mindent meg lehet tudni, és gondoltak a gyerekekre is a játszóházzal, az interaktív játékokkal, a fiatalokra a tabletekkel, amiken a hajókba is be lehet menni.
Amikor visszatértünk Boglárra, még a nap is kisütött, ennek örömére a fiúk még vízilabdáztak egyet a strandon.
Este megnéztük a bulihajó indulását a kikötőben, majd itthon még a horvát-angol elődöntőt is. A hosszabbítást már csak ketten Patrikkal, a többiek addigra kidőltek (bár gondolom Erik nézte a telefonján). Franciaország-Horvatország döntő lesz. ... szerintem erre kb senki nem gondolt a vb kezdetekor.
Mai képek:







2018. júl. 10.

Ünnepnap

Ezt a mai keddet mindenképpen az ünnepnapok közé sorolom, mert ma este végre megtörtént az, amire már várok napok óta, és láthattam, ahogy a Szigliget (vagy ahogy a gyerekek mondják: anya hajója) megérkezik a kikötőbe, és a szokásos rutinnal kiköt a helyére. Egyetlen felesleges mozdulata nincs senkinek, szerintem csukott szemmel is bármikor ugyanígy megcsinálnák...én meg még mindig ugyanolyan szájtátva tudom mindezt bámulni. Nem tudom megunni ezt a hajót, bármeddig nézném, bárhová elvihetne..
De ezen kívül többször is strandoltunk ma, én kétszer is voltam a vízben. Mondom én. Kétszer is. 😊
A fiúk boboztak is késő délután, megint nagyon jó képek készültek róluk, egyet-egyet meg is vettünk emlékbe az idén is. Én most sem vállaltam be, mert még mindig beszari vagyok, Balázs a térde miatt hagyta ki.
Azért, hogy ne legyen minden teljesen felhőtlen és gondtalan, ma megjelentek a lábfejemen a szokásos "balatoni"kiütések is...csúnya is, viszket is..És a bobozás utáni kocsihoz sétálás közben Patrik bokája is megbicsaklott....nem a törött, hanem a másik, de ez is kifordult pár hete már egyszer, úgyhogy most ő is sántikál.
Itt ma még nem esett, de az előrejelzések szerint holnap nem fogjuk megúszni, úgyhogy lehet, hogy megint punnyadós napot tartunk.




2018. júl. 9.

Legyen ilyen minden hétfő

Nem is tudom mi minden került rá év közben a balatoni bakancslistámra, mert nagyjából folyamatosan kerül hozzá újabb és újabb tétel.. de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy ma megint hajóztunk. Méghozzá úgy, ahogy még eddig nem...mert Fonyódról mentünk Badacsonyba. Badacsony az északi parton a másik nagy kedvencem Füred után, és egy másik bakancslistámon az is rajta van, hogy egyszer ősszel is eltöltsünk ott egy pár napot. A hajózás meg ugye köztudottan a szívem csücske, így aztán a ma délelőtt nagyon jól telt.
Mire hazaértünk, a hőmérő is egy nekem tetsző hőmérsékletet mutatott..
Délután strandon voltunk, mi, felnőttek ugyan nem voltunk a vízben, mert ott fújt a szél, és nem esett volna jól, de a napnak jó ereje volt, a karomon meg is látszik az eredménye.
Este lángost vacsoráztunk az utca végén, amihez nagyon finom hosszúlépést ittunk (pedig én nem nagyon rajongok a szódával higított borért)
Még beszélgettünk a teraszon ülve, Erik és Roli elmentek a kikötőbe Pokémon vadászatra (ez is a nyaraláshoz tartozik nálunk...ez a pokémonozás), onnan küldték a képet arról, hogy a Szigliget itt van a kikötőben. Végre hazaért ezek szerint, és remélem, hogy már nem is megy sehová.

Ezt a két képet Balázs készítette,nem én. 😊

2018. júl. 8.

Még jó

Még jó, hogy bőven van időnk a nyaralást kiélvezni, mert ma is egész nap csak punnyadtunk, és nem csináltunk semmit. Jó, egyszer lementünk a strandra, a fiúk be is mentek a vízbe, de pont akkor borult be, és támadt fel a szél, úgyhogy nekem még a padon ücsörögni is hideg volt egy kicsit.
Aztán fagyiztunk is egyet az utca végén, meg este grilleztünk is, de ezen kívül még a kikötőbe sem mentünk le.
Szóval.. ha mondjuk két-három nap múlva már hazafelé kéne indulni, akkor biztosan bánnánk, hogy ma nem voltunk sehol kirándulni, vagy ilyesmi, de így belefér.
A punnyadás meg olyan szinten jól esik, hogy képes voltam a fél délutánt azzal tölteni, hogy a telefonomon színeztem :D, és azon kívül, hogy azt figyeltem, hogy melyik kocka milyen számú, semmi másra nem is gondoltam. Még magamat is megleptem ezzel, amikor rájöttem, hogy mennyire sikerült mindenről megfeledkeznem. :)
Most már amúgy úgy vagyok vele, hogy nem is számít, ha nem lesz kánikula, csak ez a szél ne fújjon, mert ezt nagyon nem bírom.

2018. júl. 7.

Jó szombat

Egész dèlelőtt ùgy tűnt, hogy ez a mai nap sem lesz a mi napunk, mert be is volt borulva, meg olyan hűvös is volt, hogy bőven el tudtuk viselni a hosszú nadrágot is.
Így aztán úgy döntöttünk, hogy akkor bizony velünk nem babràl ki semmiféle időjárás, elmegyünk kirándulni.
Aztán, biztosan azért, mert mindannyian megettük a levest is, és a másodikat is, ès teljesen üres tányèrokat vittek el tőlünk, ebèd után a nap is kezdett előbukkanni a felhők mögül.
Mire Tihanyba èrtünk, már szikrázó napsütés fogadott minket. Balázs becsületère legyen mondva, hogy végigsètált jókora távot Tihanyban is,  majd aztán Füreden is. Remèlhetőleg őt is kárpótolta minden fájdalmas lépèsèrt a kilátás, a levendula illat, ès az a sok pillanatnyi èlmèny, amit ma is együtt èltünk át. (Az, hogy voltak fájdalmai, nem kèrdès...mert titkolta ugyan, de ahogy fáradt, ùgy lehetett egyre könnyebben kihozni a sodrábòl, ès ez bőven ennek a számlájára írható.)
Este mèg lementünk a kikötőbe, hogy megnèzzük, megjött e már a mi hajónk, de mèg nem...de nem adom fel a reményt...volt már, hogy csak tizenötödike után èrkezett ide.