2018. máj. 15.

Hibák

Két hibát is elkövettem ma este. Az egyik az volt, hogy fél hétkor nem tudtam ellenállni az ágy csábításának, és azzal a gondolattal, hogy "csak egy fél órát pihenek", lefeküdtem. Fél kilenckor ébredtem.. amivel nem lenne baj, ha mondjuk rögtön ez után az ébredés után a másik felemre fordultam volna, és alszom tovább. De persze nem így volt, mert még a mosogatógép sem volt bepakolva sem, így aztán persze, mostanra felébredtem. Ami nagy baj, mert négy és fél óra múlva már újra ébren kell lenni.
A másik hiba az volt, hogy megnéztem egy csomó régi balatoni képet. Amivel semmi baj nem lenne, mert imádom, hogy a képek láttán vissza tudok emlékezni arra, hogy mi történt épp akkor, vagy rácsodálkozom, hogy jé, milyen pici volt még Roli. Csakhogy magamra is rácsodálkoztam, hogy jé, mennyivel fiatalabb és mosolygósabb voltam. És b..sszus, vékonyabb is. Mert gond nélkül rám jön még a három évvel ezelőtt hordott nadrágom, de valahogy mégsem úgy áll, mint akkor. Nyilván a fiatalságomat nemigen tudom már visszavarázsolni, de mosolygósabb és kicsit vékonyabb még lehetek. A mosolygósság mondjuk könnyebben fog menni, mint ez a másik dolog. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése