2018. ápr. 24.

Mindennapok

Azt hiszem, ma azzal tettem a legjobbat, hogy képes voltam rá, hogy befogjam a számat. Több ilyen helyzet is adódott ma, amikor be kellett fognom, mert jobb volt az úgy, de pedig hányszor gondoltam már rá, hogy "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni..." Lehet, hogy lennének ezek után napok, amikor senki nem állna velem szóba. :D Úgyhogy jobb a békesség, és csendben maradok. Majd ha lesz időm rá valamikor, akkor kreálok ebből a mindenféléből egy olyan könyvet, amiből bestseller lesz, és onnantól kezdve majd mindig azt csinálom, amihez kedvem van.

Na de túl a rébuszokon, meg az olyan dolgokon, amiket nem mondok ki, meg nem írok le.. Patrik öltönynadrágja gipszképes lett ma, szépen visszabontották a szárát, hogy fel tudja venni. Majd ha megszabadul ettől a kék csodától, akkor meg újra össze lesz varrva. Igaz, először igencsak hülyének néztek az üzletben, amikor előálltam ezzel, hogy ki kéne bontani a varrást, de én nem akarom szétbarmolni, mert utána meg újra össze is kell majd varrni. De végül a nadrággal együtt a gipszes lábú gyerekem is ott volt az üzletben délután, és megoldották. Egy gonddal kevesebb lett megint.
Akartam ma venni magamnak valami felsőt a jövő heti ballagásra, úgy nagyjából el is képzeltem magamnak valamit, de persze még csak köszönőviszonyban sem volt egyik sem az én elképzelésemmel, amit láttam. Bosszúból vettem magamnak egy tök hétköznapi felsőt, mert azokat is bőven pótolnom kell, meg fehérneműt. Igaz, ezzel még az a kérdés nem oldódott meg, hogy mit fogok felvenni, de majd valami biztos lesz. :)
Erik nem mehet még a héten iskolába, nem húzódott vissza az a nyirokcsomó eléggé ahhoz, hogy iskolaképes legyen. Majd csak szerdán megy, ha addig bármi közbejön, akkor még vissza kell menni. Nem olyan nagy baj ez, mert látni rajta, hogy messze van még a csúcsformájától. Jövő héten meg csak két napot megy, mert ugye a hétfő-kedd szünet lesz, pénteken meg ballagás. Pont elég is lesz a visszarázódásra.
Roli ma vizsgázott angolból (szóbeli), de még nem tudja milyen jegyet kapott rá. Holnap lesz az írásbeli rész. A kezein még rajta van a kineziológiai tapasz, és még fájnak is, gondolom még ez a hét bőven rámegy erre, de lehet, hogy még a következőn sem lesz az igazi. Az biztos, hogy a tapasz jobban tartja, mint a fásli, és kényelmesebb is. :)

Mi meg elvagyunk. Balázs el van havazva a munkával, meg a tanulnivalóval, én igyekszem tartani a frontot mindenhol, ahol szükséges.

4 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

  2. Huhh Ballagás! Pénteken ballag Márkó is, mivel én mindennap fekete fehérben vagyok asszem nem veszek magamnak semmi extrát, majd felveszem az egyik dolgozós blúzom:) És mi nem tartunk most semmilyen dínom-dánomot sem, nyolcadik után megvolt a agy össznépi banzáj, most csak elballagtatjuk a kicsikénket és szépen hazajövünk, oké lehet,hogy eszünk egy fagyit, de szerintem most az érttségi a lényeg és hogy felvegyék ahová szeretné:) Ti buliztok? Az öltöny gatyát szuperül megoldottad ( azaz ezt is megoldottad:) )

    VálaszTörlés
  3. Nem bulizunk, de elmegyünk ebèdelni az egyik ètterembe. Amúgy sem vagyunk egy bulizós társaság.

    VálaszTörlés
  4. Nekünk négykor lesz így az max. vacsi lenne, hát majd meglátjuk:))

    VálaszTörlés