2018. ápr. 30.

Nincs türelmem

Ma olyan nap van, amikor egyáltalán nincs semmihez sem elèg türelmem. Nagyjából minden idegesített, ès fárasztó volt, ès voltak olyan pillanatok is, amikor attól is sikítani tudtam volna, hogy valaki hozzám szólt.
Szerencsére már a nap vège van, ès azèrt az pozitív, hogy a szörnyű hangulatom ellenére sem vesztem össze senkivel. Van, amikor ennek kell örülni.

2018. ápr. 29.

A vasárnap

is lazulással telt...már akinek, mert Balázs dolgozott. Reggel felhívott, ès tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot, ma sem kell főznöm, de cserèben fürdessem meg a kutyákat. Naná, hogy bevállaltam.
Így lett ma kèt tiszta kutyánk, meg így esett, hogy ma a KFC főzte az ebèdünket.
Holnap mindketten megyünk dolgozni, amire úgy rácsodálkoztak a gyerekeink, mintha most fordulnak elő először, hogy olyankor dolgozunk, amikor egyèbkènt munkaszüneti nap van a legtöbb helyen.
De ettől mèg nekünk is rövid hetünk lesz, a ballagás miatt pènteken nem dolgozunk.

2018. ápr. 28.

Ha szombat,

akkor meccsnap. :) Jó ezeket a szombatokat várni, mert mindig ad valami pluszt a hétvégének, meg már a hétvége várásnak is. Az, hogy ilyen kiélezett a bajnokság, még ad neki egy jó nagy adag löketet, mert ami az egyik héten még szomorúságra ad okot, az a következőn simán a mennybe visz, olyan boldogságot hoz. A múlt héten szomorkodtunk, ezen a héten boldogok vagyunk. Megint a mi csapatunk vezeti a bajnokságot.
Minden ilyen szombat egy plusz élmény családilag, és még az sem tudja elrontani, hogy Patrik gipsze miatt most kétfelé szakadtunk a lelátón, mert ő és Erik a mozgássérült szektorban voltak megint, mi meg a saját helyünkön. Úgy volt, hogy a második félidőre megint cserélünk, de aztán Erik meggondolta magát, és maradt végig. Egyébként fantasztikusan koordinálja a bátyját a kerekes székkel, mert a szünetben is úgy találtam rájuk, hogy épp várakoztak a mozgássérült mosdó előtt, ahova ugye úgy jutottak el, hogy Erik odatolta Patrikot. Még mindig hajlamos vagyok rácsodálkozni, hogy az ilyesmit is milyen természetes módon tudják megoldani, főleg, mert egyébként meg annyi mindenben olyan kis "bénák". :D
A meccs jó volt, mert nyertünk, bár láttunk már ennél sokkal harcosabb csapatot is, de a lényeg, hogy a három pont megvan, visszafelé meg nem nézünk. Most még örülünk ennek, holnaptól meg koncentrálunk arra a következő heti meccsre, ami talán mindent el fog dönteni.

Újabban a szombat megint igazi lógós nap is, mert azon kívül, hogy mostam egy adag ruhát, meg kitakarítottam a kádat, és a mosdót, a világon semmit nem csináltam. Pizzát rendeltünk ebédre, úgyhogy sem főzni, sem pedig mosogatni nem kellett. Ez a két dolog meg már eleve olyan, ami rögtön ünnepnappá avanzsál egy sima szombatot is. :)



2018. ápr. 27.

Büszkeség

Nem fenékig tejföl semmi sem, de azért azt el lehet mondani, hogy vannak a családunknak olyan tagjai, akik (eddig) rendkívül sikeresek mindenben, amit úgy csinálnak, hogy komolyan veszik. Igaz, lehet, hogy mindannyiunk közül ők ketten azok, akik ezt a komolyan vevést a legjobban tudják csinálni, mert mi, hétköznapi többiek hajlamosabbak vagyunk a célhoz vezető úton összevissza bolyongani, eltévedni, és emiatt aztán kevésbé céltudatosak is lenni. Nem mondanám sem rájuk, hogy ők jobban csinálják nálunk, sem ránk, hogy bénábbak vagyunk, mint ők. Néha kicsit azért irigykedem, hogy így is lehet ezt.. 
Lényeg a lényeg, mára biztossá vált, hogy Balázs kisujjból kirázott magának egy ötöst vizsga nélkül is egy olyan tantárgyból, ami a legnagyobb mumusa mind közül. 
Mára az is biztos lett, hogy Patrik minden érettségi tantárgyból ötös lesz év végén. A búcsúbeszéd megírására is felkérték, amit meg is írt már, a magyar tanára lektorálta (ő az osztályfőnök is), meg volt vele elégedve, és meg is jegyezte, hogy van írói vénája is. Szeretném azt hinni, hogy ez utóbbit azért tőlem örökölte, mert egyébként minden másban tiszta apja. 
Szóval ők ketten tudnak szárnyalni minden gond nélkül, látszólag játszi könnyedséggel sajátítanak el mindenfélét. 
Én csak lesek, és figyelek, és kíváncsian várom, mi minden lesz még ebből. Mert lesz sok minden még belőlük, abban biztos vagyok. :) 

2018. ápr. 26.

Ma nem volt jó

Nem volt ma jó napom. Valahogy olyan voltam, mint az időjárás, borús, csapongó, szomorkás. Leginkább az lett volna jó, ha nem kell semmit csinálnom, nem kell sehová mennem, hanem csak úgy lettem volna magamban. Belemerültem volna a saját gondolataimba, esetleg jutottam volna egyről a kettőre pár dologban, amikkel kapcsolatban gyakorlatilag már vagy egy ève is ugyanott toporgok.
Azt remèlem, hogy holnap azèrt legalább a pèntek feldob majd, ès más hangulatban èbredek.

2018. ápr. 25.

70

Már csak ennyi nap van hátra a nyaralásig. Biztató szám, mert az már nem is olyan sok. :) Két hónap,meg egy kicsi. Olyan kézzelfoghatónak tűnik. Igaz, ahogy közeledik az időpont, úgy van mindig az, hogy úgy tűnik, sosem jön már el.
Nagyon várom. Az év legjobb időszaka ez mindig, mert csak és kizárólag ilyenkor van az, hogy tényleg szabadságon vagyunk, tényleg azt csinálunk, amit akarunk, mert nem rohanunk sehova időre, nem kell foglalkozni a családon kívül semmi mással, csak azzal, hogy el ne felejtsük lefotózni azokat a dolgokat, amikre emlékezni akarunk.
Már csak hetven nap. Fél lábon is kibírjuk. :)

2018. ápr. 24.

Mindennapok

Azt hiszem, ma azzal tettem a legjobbat, hogy képes voltam rá, hogy befogjam a számat. Több ilyen helyzet is adódott ma, amikor be kellett fognom, mert jobb volt az úgy, de pedig hányszor gondoltam már rá, hogy "ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni..." Lehet, hogy lennének ezek után napok, amikor senki nem állna velem szóba. :D Úgyhogy jobb a békesség, és csendben maradok. Majd ha lesz időm rá valamikor, akkor kreálok ebből a mindenféléből egy olyan könyvet, amiből bestseller lesz, és onnantól kezdve majd mindig azt csinálom, amihez kedvem van.

Na de túl a rébuszokon, meg az olyan dolgokon, amiket nem mondok ki, meg nem írok le.. Patrik öltönynadrágja gipszképes lett ma, szépen visszabontották a szárát, hogy fel tudja venni. Majd ha megszabadul ettől a kék csodától, akkor meg újra össze lesz varrva. Igaz, először igencsak hülyének néztek az üzletben, amikor előálltam ezzel, hogy ki kéne bontani a varrást, de én nem akarom szétbarmolni, mert utána meg újra össze is kell majd varrni. De végül a nadrággal együtt a gipszes lábú gyerekem is ott volt az üzletben délután, és megoldották. Egy gonddal kevesebb lett megint.
Akartam ma venni magamnak valami felsőt a jövő heti ballagásra, úgy nagyjából el is képzeltem magamnak valamit, de persze még csak köszönőviszonyban sem volt egyik sem az én elképzelésemmel, amit láttam. Bosszúból vettem magamnak egy tök hétköznapi felsőt, mert azokat is bőven pótolnom kell, meg fehérneműt. Igaz, ezzel még az a kérdés nem oldódott meg, hogy mit fogok felvenni, de majd valami biztos lesz. :)
Erik nem mehet még a héten iskolába, nem húzódott vissza az a nyirokcsomó eléggé ahhoz, hogy iskolaképes legyen. Majd csak szerdán megy, ha addig bármi közbejön, akkor még vissza kell menni. Nem olyan nagy baj ez, mert látni rajta, hogy messze van még a csúcsformájától. Jövő héten meg csak két napot megy, mert ugye a hétfő-kedd szünet lesz, pénteken meg ballagás. Pont elég is lesz a visszarázódásra.
Roli ma vizsgázott angolból (szóbeli), de még nem tudja milyen jegyet kapott rá. Holnap lesz az írásbeli rész. A kezein még rajta van a kineziológiai tapasz, és még fájnak is, gondolom még ez a hét bőven rámegy erre, de lehet, hogy még a következőn sem lesz az igazi. Az biztos, hogy a tapasz jobban tartja, mint a fásli, és kényelmesebb is. :)

Mi meg elvagyunk. Balázs el van havazva a munkával, meg a tanulnivalóval, én igyekszem tartani a frontot mindenhol, ahol szükséges.

2018. ápr. 23.

Még jó, hogy..

Azt már mondtam párszor, hogy az ilyen jól sikerült hétvégék után milyen nehéz is bemenni dolgozni. De gondolom ezzel nem csak én vagyok így, hanem nagyjából mindenki. Még azok is, akik amúgy (mint az esetek többségében én is) szeretik a munkájukat.
A dolgomat ma megnehezítette, hogy többször is azzal kellett szembesülnöm, hogy milyen sokan képtelenek a fejlődésre, egyáltalán arra, hogy a saját hibáikból tanuljanak. Hovatovább, már-már abban sem vagyok biztos, hogy képesek felismerni a saját hibáikat. Hiába próbálom lerázni magamról, azért csak dühít az ilyesmi, mert egyébként látom, hogy a tizenhárom éves gyerek is képes erre. De mindegy is, mert én már ezen nem tudok változtatni. Elfogadom, vagy elmenekülök. De leginkább kivárásra játszom, és elfogadom addig, amíg muszáj.
Legalább az a mentsváram megvolt, hogy a különösen nehéz pillanatokban vissza tudtam magam képzelni a Balaton partra, ahogy ott ültem a kikötőben, és csak néztem a vizet, meg hagytam, hogy az arcomba süssön a nap. És rögtön minden más megvilágításba került.. :)

2018. ápr. 22.

Lazítós vasárnap

Azt már tegnap este megbeszéltük, hogy majd ma bepótoljuk az elmaradt szülinapi burger kingezést. Aznap, amikor aktuális lett volna, az ünnepelt még épp tele volt kiütésekkel, de mostanra teljesen vállalható már egy nyilvános megjelenés. :)
Ma reggel úgy keltem fel, hogy olyan fejfájás kínozott, ami egyszer biztos, hogy teljesen a padlóra fog küldeni. Nem voltam messze tőle most sem, mert ahogy megittam a kávémat, már éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa. Az volt a mázlim, hogy tegnap este voltam olyan lusta, hogy két aspirint nem raktam el az asztalról, így az egyiket gyorsan be is vettem, de már a gyógyszeres fiókig sem mertem elmenni, mert olyan hányinger jött rám, hogy inkább azonnal a kanapét vettem célba, nem akartam megkockáztatni, hogy eljussak a "minden sötétedik" érzéshez is. Még szólni sem volt már erőm Balázsnak, aki ezt jól ki is kérte magának öt perc múlva, amikor észrevett, hogy a kanapén fekszem. Elég volt neki egy pillantás, és már tudta is, hogy a fejem fáj. Pár perc fekvés után már meg mertem kockáztatni egy újabb fájdalomcsillapítót. Jó háromnegyed óra kellett hozzá, hogy azt érezzem, túl vagyok a nehezén, és már felkelhetek, rosszabb már nem lesz. Még egy kávé után már egészen embernek éreztem magam, és újfent hálaimát rebegtem azért, hogy nem kell főzni.
Elmentünk kocsit mosni, meg aztán végül úgy döntöttünk, hogy hazahozzuk a kaját a burger kingből, és majd itthon esszük meg. Még odafelé mentünk, amikor megkérdeztem Balázst, hogy nem eszünk egy "félméteres" fagyit Füreden? Mire ő rögtön rávágta, hogy ha a gyerekeknek is van kedvük, akkor mehetünk. Megkérdeztem tőlük messengeren, és két perc múlva már mindenki mondta is, hogy mehetünk. :)
Így aztán ebéd után elindultunk. Minden balatoni út olyan, amitől mindannyian más lelkiállapotba kerülünk, szépen lelassulunk. Füreden nem tudtunk végül megállni sem, mert valami futóverseny miatt le volt zárva a fél város, így egy hirtelen ötlettől vezérelve kompra szálltunk, és ha már átmentünk a déli partra, hát akkor muszáj volt "hazamennünk", és meg sem álltunk Balatonboglárig. :)
Ott megnéztük a strandot, belemártottam a kezem a vízbe, és megállapítottam, hogy egészen jó. :) Voltak már kint strandolók is, mondjuk inkább napoztak csak, de simán el tudom képzelni, hogy volt, aki fürdött is már. Elmentünk a kikötőbe is, ott Patrik is ki tudott szállni, és a kerekes székben végig tudtuk tolni a mólón. Jó sokáig gyönyörködtünk mindenben, élveztük a napsütést, hihetetlen, hogy olyan melegen sütött, hogy többször is emlékeztetnem kellett magam arra, hogy még csak április van, és nem június. :)
Hazafelé még megálltunk a balatonlellei cukrászdában, beszereztük a világ legfinomabb sütijét, ami csokis kilométer névre hallgat, és valami fantasztikus. :) Siófokon a fiúk vacsoráztak a mekiben (tudnak élni :D), mi meg ettünk egy fagyit, ha már eredetileg fagyizni indultunk. :D
Nyolc óra volt már, amikor hazaértünk. Jó kis nap volt, és nagyon jól is esett ez a semmit tevés egész nap.





2018. ápr. 21.

Meccsnap

Vègre megint mind az öten útra keltünk, mert a napokban sikerült kölcsönkèrni egy kerekesszèket, így aztán minden gond nèlkül be mertük vállalni, hogy Patrik is jöjjön. Neki külön öröm volt kimozdulni a lakásból a rengeteg bezártság után. A Fradi meccs meg egyèbkènt is Fradi meccs.
Bőven hagytunk magunknak időt, jó korán èrkeztünk, mert mèg bementünk a shopba, kicserèltük Erik mezèt egy számmal kisebbre, átvettük Roli mezèt, ès mèg Balázsnak is vettünk egy kabátot.
Elèg komoly látványosságot jelentettünk, meg is állítottak, hogy belekiabáljuk e a kamerába, hogy hajrá Fradi...hát hogyne kiabáltuk volna.
A belèptetès profin volt megoldva, gond nélkül bementünk, a biztonsági emberek a legnagyobb empátiával voltak Patrik felè. Ő ès Erik mentek a mozgássèrült helyekhez, megbeszèltük, hogy a második fèlidőre Erik ès èn helyet cserèlünk.
Nagyon meleg volt, de egy percre sem bántuk, fagyoskodtunk már èpp eleget.
A meccs felejthető volt, csak egy döntetlent sikerült összehozni nagy nehezen, de ettől függetlenül èn minden percét élveztem a dèlutánnak.



Jövő héten megismèteljük, remèlhetőleg akkor a győzelemnek is örülhetünk.

2018. ápr. 20.

Tanulók

Az a munkám kellemesebb rèsze, hogy egy csomó logisztika szakon tanuló közèpiskolás "gyerekünk"is van. Nègy különböző iskolából járnak hozzánk, összesen tizen. Eleinte nagyon furcsa volt, mert mindannyian a gyerekeim lehetnènek, ès nehèz őket nem úgy kezelni, mint a gyerekeket, akikkel azèrt kicsit elnèző az ember, de szèpen belejöttünk. Nèha már voltam kifejezetten szigorú is.
Azt nem tudták, hogy minden hónapban tőlem kapták a szöveges èrtèkelèst, ès a jegyüket is, de talán jobb is így.
Lassan vège a tanèvnek, így ők is szèp lassan fogyatkoznak.
A kèt hozzám legközelebb álló lány ma volt utoljára. Kèszültünk nekik egy kis meglepetèssel, amiről semmit nem sejtettek. Már egèsz dèlelőtt sóhajtoztak, hogy túl gyorsan telik az idő, ők nem akarnak mèg elköszönni, úgyhogy sejtettem, hogy nem lesz könnyű a búcsúzkodás.
Már amikor mindannyian felsorakoztunk körülöttük, sejtettèk, hogy mi következik, ès máris mindketten pityeregtek. (Azt gondolom mondani sem kell, hogy szem nem is maradt szárazon).
Az ajándèkoknak nagyon örültek, mindenkit jól megölelgettek...sajnos aztán el kellett búcsúznunk. Remélem, hogy minden úgy alakul majd nekik, ahogy tervezik, ès az egyikükkel legalább kollègakènt is fogunk mèg találkozni.

2018. ápr. 19.

Mázli

Ma dèlután meglátogattuk a traumatológiai rendelèst, ès megmutattuk Roli fájós kezèt ès ujját. Megtapogatta, majd elküldte röntgenre is. Szerencsére nincs törès, csak zúzódott kicsit. Kenegessük, borogassuk, fáslizzuk, ezt kaptuk jó tanácskènt. Örülünk neki nagyon, hogy nincsen törèse.
Ezen kívül semmi mást nem tudok írni ma már, mert:

2018. ápr. 18.

Ilyenünk még nem volt

Pontosan tizenhat és egy naposnak kellett hozzá lenni Eriknek is, hogy ő először (és nem baj, ha utoljára is) magáénak mondhatja a mononukleózis nevű betegséget. Mára elkészült a laborlelete, már azon is szerepelt kérdőjellel ez a betegség, gondolom az ilyen-olyan nem stimmelő értékekből ez jött ki, aztán az orvos is megerősítette. Nem az a klasszikus fajta, amit az Eppstein-Barr vírus okoz (remélem jól írom, mert most nem néztem utána, de láttam már valahol leírva), hanem egy kicsit csendesebb őrült ez, ami őt megtámadta. A mája és a lépe rendben van. Van viszont egy olyan duzzadt nyirokcsomója, amivel még ultrahangon is jártunk, mert miután vagy öt percig nyomkodta a doki, felhívta az ultrahangot, hogy megcsinálják e sürgősséggel, mert úgy nyugodtabb lenne. Nem tipikus ez sem, mert "tömöttebb", mint amilyen szokott lenni. Kicsit itt megijedtem, hogy mi lesz ebből vajon, de aztán nem is volt túl sok időm ezen elgondolkodni, már ott feküdt az ultrahangos vizsgálóágyon, és huzigálták a nyakán azt a bigyót. Szerencsére nem találtak mást, mint azt, hogy a bal oldalon számos 8-18 mm átmérőjű, reaktív jellegű hypervascularis nyirokcsomó látszik. Magyarra úgy fordította az orvos, hogy egyértelmű, hogy a vírus a nyirokcsomót "dolgozta" meg nagyon. Nincs most vele teendő, lehet borogatni, bekenni flector géllel, és figyelni kell. Hetekig is eltarthat, mire visszahúzódik, a másik oldal is lehet érintett, de ha hetek múlva is így marad, akkor lehet, hogy meg kell szúrni.
A vírussal nincs más teendő, mint pihenni, nem csinálni semmi megerőltetőt. Aspirint még véletlenül sem vehet be. A focit csak nézheti, nem mehet sem edzésre, sem meccsre, sem iskolába. Mondjuk most talán még nem is hiányzik neki. Kedden reggel vissza kell mennünk.
A pöttyök talán múlóban vannak, az arra kapott antihisztamint még szedni kell pár napig mindenképpen, ha jönnek még elő, akkor tovább is.
Remélhetőleg jövő hét ilyenkorra már túl leszünk ezen is.
Holnap Roli kezét is meg kell mutatni a traumatológián, mert csak fáj neki. Kentük ma, fásliztuk, de úgy tűnik, nem elég, és nem nagyon akarja/tudja használni sem (gondolom azért, mert fáj). Továbbra sem hiszem, hogy nagy baja van, mert nem látszik annak, de motoszkál bennem, hogy mi van, ha mégis neki van igaza, én meg kötöm az ebet a karóhoz, úgyhogy inkább rászánjuk a holnap délutánt, és megbizonyosodunk az igazságról.
Aztán most már jó lenne ezeket az orvosi köröket befejezni.. és szusszanni egyet.

2018. ápr. 17.

Testvériesség

Nem nagyon emlékszem olyanra, hogy előfordult volna bármikor is, hogy ha valakinek valami komolyabb baja volt, akkor a többiek nem követték e őt a bajban. Igazi testvérek, mert nem csak beszólni tudnak egymásnak elsőrangúan, hanem olyan együtt érzőek, hogy még akár meg is betegszenek, vagy balesetet is szenvednek annak érdekében, hogy a többiektől ne maradjanak le.
Ugye már adott volt Patrik és Erik. Ma meg becsatlakozott egy kisebb kaliberű, ám neki igencsak fájdalmas dologgal Roli is. Aki azzal a bizonyos gördeszkával volt, és esett is egyet. Az apja is ott volt, szerinte nem esett akkorát, mint ahogy Roli állítja, de ő onnantól kezdve, hogy hazaértek, csak sóhajtozott, hogy neki biztos eltörött a csuklója, mert nagyon fáj. A törésről azért lebeszéltem, mondván, nem dagadt fel, de attól még nem sikerült eltántorítani, hogy esetleg megrepedt valamije. Szerintem egyikről sincs szó, mert amikor bekentem flexagillel, még csak nem is sziszegett (igaz, óvatos voltam), meg ráraktam neki a csuklóbandázst is, akkor sem mondta, hogy jajj, nehogy megszorítsd. Megígértette velem, hogy elviszem orvoshoz legkésőbb csütörtök délután, hogy megröntgenezzék, mert ő emlékszik, hogy amikor el volt törve a csuklója, akkor sem volt dagadt. (mondjuk valami van ebben, mert annyira durván tényleg nem volt, mint mondjuk most Patrik bokája) Reménykedem benne, hogy nekem van igazam, és nem neki, és tényleg csak egy banális kis sérülés, és ő meg csak azért éli meg fájdalmasabbnak, hogy ne a többiek körül forogjon a világ.
Na majd kiderül ez is. :)

2018. ápr. 16.

Még nem tudjuk

Két órát töltöttünk ma a rendelőben, ingázva a gyerekorvos és a bőrgyógyász között, azt latolgatva, hol kerülünk majd előbb sorra. Két óra úgy, hogy közben majd' le tudta volna nyúzni magáról a bőrt, nem volt egy sétagalopp, de csak háromszor vitatkoztunk össze. Nem voltam akkor már én sem a legtürelmesebb, mert mindössze két órát aludtam, ledolgoztam a munkaidőmet, és engem is lesokkolt a tömeg, ami a rendelőben fogadott. De végül a bőrgyógyászhoz bejutottunk, aki felhorkant, amikor meglátta, és már írta is az antihisztamint, amiből nem csak napi egyet, de akár hármat is vehet be, ha nagyon brutális a viszketés, meg ahogy jön elő. Írt még fel kenőcsöt rá, ami csak holnap lesz kész, addig is cinkrázóval enyhítünk a dolgon. Holnap reggel vérvételre megy, meg vizelet vizsgálatra, abból ki fog derülni, hogy vírussal van e dolgunk, vagy másfelé kell keresgélni. A jobb oldalon az egyik nyirokcsomója jól be van durranva, úgyhogy elég nagy esélyt szavazok meg ennek a vírus-dolognak, de azt hiszem, ettől függetlenül itt lesz az ideje egy allergia vizsgálatnak is.
Egyébként továbbra is félelmetesnek találom az egészet, ahogy zajlik. Mintha belülről próbálna kitörni belőle valami a bőrén keresztül. Az egészen szürreális, ahogy pillanatok alatt változik egy egyébként normális bőrfelület vörös, lángoló valamivé, ahol attól, ahogy kitüremkedik az a szúnyogcsípés (mármint ilyen dinoszaurusz méretű szúnyog általi csípés) szerű valami, úgy feszül a bőre, mintha tényleg szét akarna robbanni.

Patrik ma már volt iskolában, igaz, csak két órát, de ez bevezetésnek éppen elég is volt, mert ebben is elfáradt. Sok a lépcső, ahol mankózni kell, és az nagyon fárasztó.
Roli még mindig állja a sarat, lassan elhiszem, hogy ezúttal ő kimarad ebből a körből. :)

Azt nem mondom, hogy elöntött a hurráoptimizmus már, mert nincs erről szó egyáltalán, de egy fokkal kevésbé látom borúsan a dolgokat, most olyan abszolút túlélhetőnek minősítettem. Biztos lesz ez még majd másképp is a következő hetekben, de nem baj.

2018. ápr. 15.

Ilyen is van

Ritkán van ilyen, mert mindenki úgy tudja, hogy én erős vagyok, és bármit kibírok. Meg általában ez így is van, hogy csinálom, amit kell, és mindenhez úgy állok hozzá, hogy megoldjuk. De most azt érzem, hogy kész, ki fogok borulni, mert elég volt.
Egész nap aggódtam Erikért, akin egyre csak jöttek elő ezek az izék, mindig máshol, mindig nagyobbak, estére az egész bal karja egy egybefüggő vöröslő izé volt. És jön, hogy csináljak valamit, de nem tudok mit.
Nem megy ki a fejemből Patrik sem, mert annyira hihetetlen még mindig ez, hogy nem kap járógipszet hat hétig, és annyira nem természetes. Az is megfordult a fejemben, hogy visszamegyünk a héten valami más dokihoz. De aztán elvetettem, mert ha mást mondanának, fogalmam sem lenne, hogy el merjem e hinni. Nem tudom, de idegesít ez az egész, és nem azért, mert segíteni kell neki, hanem mert féltem őt attól, hogy esetleg valaki rossz döntést hozott. Ma beszéltem valakivel, aki azt is mondta, az injekciókból sem lesz elég az az ötven, ami jelenleg van neki, mert azt egészen addig adnia kell magának, amíg nem lesz újra teljesen terhelhető a lába, mert egészen addig fennáll a trombózis veszélye.
Észlelek magamon olyan tüneteket is, amik régen nem voltak, mert ma pl. Balázs és Roli elmentek görkorizni, és nem vittek magukkal telefont. Egy pillanatra nem mentek ki a fejemből, és folyton azon aggódtam, mi lesz, ha valami történik, és még csak segítséget sem tudnak hívni. Ilyeneken régen nem agyaltam, eszembe sem jutott, hogy bajuk lesz.
Na de majd túl leszek ezen is, és a végén az fog kiderülni, hogy ezt is kibírtam/kibírtuk. Addig már csak párat kell aludni. :)

2018. ápr. 14.

Nem azért...

.. de akkor most itt akár lehetne az is, hogy elég. Nem szeretném, ha megismétlődne az a két évvel ezelőtti szeptemberi jelenség, de minden jel arra mutat pedig, hogy de, meg fog.
Akkor volt nálunk egy törött kezű gyerek, egy beállt derekú gyerek, és volt egy, akin furcsa kiütések jelentek meg.
Most van egy törött lábú gyerekünk, egy egészséges gyerekünk, és egy, akin furcsa kiütések jelentek meg.

Nagyjából ugyanaz a szitu, mint akkor volt. Azt remélem, hogy a harmadik ezúttal egészséges marad, és nem pedig holnap történik vele is valami.
A kiütések rejtélyesek és a semmiből érkeztek most is, mint akkor. Nem evett semmi különöset, nem volt a napon, nem fetrengett a földön/fűben, nem csípte meg semmi. Az egyetlen talán, amit másképp csinálunk most, mint az elmúlt hónapokban, hogy már kint száradnak a ruhák. Na mindegy.. hétfőig ki kell húznunk, akkor majd megyünk a bőrgyógyászatra, megmutatjuk. (bár két éve sem derült ki, hogy mitől van)

A nyelvvizsga lezajlott, megoldottuk, mindenki akkor és ott volt, ahogy megbeszéltük. Patrik nem találta nehéznek, szerinte jól sikerült, de majd meglátjuk egy hónap múlva. Elfáradt nagyon, ami nem is csoda, mert reggel fél kilencre mentünk, fél kettőkor itthon volt egy órát kb., majd visszavittük még a szóbelire, ahol fél hatkor végzett. Hosszú nap volt.

2018. ápr. 13.

Megint nem erre készültünk

Már tegnap is nehezen tudtam másra gondolni, mint hogy ma megint vissza kell menni Patrikkal, és hogy ott majd vajon mit fognak mondani. Mantrázgattam magamban, hogy csupa jó hírt kapunk majd, és végre megvehetjük a gipszhez tartozó járótalpat, és innentől, ha nem is sétagalopp lesz a következő időszak, de mindenképpen majd egy kicsit könnyebb lesz. Igyekeztem tudomást sem venni arról, hogy péntek lesz, és tizenharmadika, nagyon jó jelnek tekintettem, hogy már legalább két napja nem fáj neki.
Ma is jó korán érkeztünk, mert ez a múlt héten bejött. Ma nem. Hétkor már ott voltunk, háromnegyed nyolckor hívták be az első beteget, mi körülbelül az ötödikek voltunk. Tudtuk, hogy még csak a röntgen beutalót fogják adni, és addig úgysem tudunk majd semmit. Nem gondoltam arra, amit múlt héten mondtak, hogy még az is előfordulhat, hogy műteni kell mégis. Aztán fél tizenegy körül végre újra behívtak minket. De már megint nem azt mondták, amire egyáltalán gondolni mert bármelyikünk is. Műteni nem kell, az most már azért biztosnak tűnik (ami biztos lehet ebben a helyzetben), de nem lesz járógipsz ebből a világoskék műanyagból, ami a lábán van. Négy hét múlva kell visszamenni, de nem állhat rá semmilyen körülmények között sem. Egyszer sem, egy pillanatra sem, mert a csontok összecsúszhatnak, és akkor vége.. Hát, letaglózott egy pillanat alatt, mert erre egyáltalán nem készültünk fel, de még csak gondolati szinten sem merült fel sosem, hogy hat hét fekvőgipsz lesz a lábán.
Napra pontosan három hét múlva ballagni fog. Ami az ő esetében mankózást fog jelenteni. Aztán mankóval megy az írásbeli érettségikre is, amiből kettőt is tök idegen iskolában (ráadásul két különböző iskolában) fog írni, még csak azt sem tudjuk, hogy egyáltalán boldogul e majd a mankóval, vagy mi lesz vele. De hogy ne csak távlatokban kelljen gondolkodni, holnap felsőfokú nyelvvizsgára megy. Amiről persze tudjuk már két hete, hogy logisztikailag nem lesz egyszerű feladat, de tegnap óta már azt is tudjuk, hogy még annál is bonyolultabb lesz, mint ahogy számítani lehetett rá, mert az írásbeli rész után ugyan egyből következik a hallás utáni szövegértés, de az után lesz két, két és fél óra luk a szóbeli előtt, amit így elég nehéz lesz kitöltenie. Úgyhogy jelen pillanatban úgy néz ki, hogy reggel a sógorom és én elvisszük, aztán a szövegértős rész után anyámék hazahozzák, majd mi az apjával visszavisszük a szóbelire, ahonnan majd megint anyámék hazahozzák.(Balázs reggel suliba megy, ezért kell ennyi ember)  Valószínűleg rettenetesen el lesz fáradva, de már nem tudunk jobbat.. a pontok kellenek a felvételihez, és meghoz érte minden áldozatot. Már csak azt remélem, hogy kifizetődik minden fáradtsága és kitartása.
Jövő héttől valamennyi időt az iskolában is fog tölteni, leginkább azokra az órákra szeretne bemenni, amikből még szüksége van némi segítségre. Az odajuttatást és a hazajuttatást is meg kell oldanunk, mert nyilván buszra nem tud szállni. Még így is okoz némi fejtörést, hogy a hátizsák majd ne okozzon túl sok plusz gondot, mert ugye azért füzet, meg tankönyv nem árt ha van nála.
Szóval... le vagyok döbbenve, le vagyok taglózva, és akkor abba még nagyon bele sem mertem gondolni, hogy mi lesz az után, ha a hatodik héten lekerül a gipsz. Hat hétig egyáltalán nem használhatta azt a lábát, gondolom nem mondják majd, akkor meggyógyultál, és mehetsz isten hírével.. Az én józan paraszti eszem azt gondolja, hogy még akkor majd vagy valami bokarögzítő, vagy akármi kelleni fog. És gyógytorna. Na de már csak ott tartanánk..

Azért jutott a mai napra jó is. Erik egy csillagos ötös dolgozatot írt nyelvtanból, és egy ötöst természetismeretből. :)

2018. ápr. 12.

Ez volt ma

Azért mégsem történik nálunk sem minden nap valami, mert ma például semmi különösről nem számolhatok be. Illetve dehogynem... megérkezett Patrik érettségizős "behívója", már tudja, hogy a töri és a földrajz érettségit hol és mikor fogja letenni (mindkettőt emelt szinten csinálja). El is mondta, de balga módon nem tudtam megjegyezni elsőre.
Roli telefonja este megadta magát az enyészetnek, úgy tűnik, úgyhogy ő most nagyon bánatos. Pedig van, amit tud majd használni, igaz, a legkevésbé telefonálásra használja. Na de reméljük, hogy nem kell sokáig bánkódnia majd.
Erik meg itthon felejtette ma a tesizős cipőjét, úgyhogy valami kölcsön cipőben tesizett, amitől aztán vízhólyagok lettek a talpán.. csórikám, ez nem az ő hete. :)

És ma végre olyan jó idő volt, hogy már simán nyáriasnak is lehetett mondani. :) Annyira jó, és annyira remélem, hogy nem lesz igaz a holnapi esős jóslat, nem akarom, hogy belerondítson már megint a napsütésbe az eső.

2018. ápr. 11.

Nálatok mindig történik valami

Ó, hányszor hallottam én ezt már az elmúlt tizenpár évben, mióta a gyerekeink önálló lábakon is közlekednek, és bizony, érik őket mindenféle kisebb-nagyobb balesetek. Vannak, akik ezt olyan sajnálkozó hangsúllyal mondják, hogy én csak lesek, hogy ugyan mit sajnálkoznak, nincs ebben semmi, éljük az életünket, és hát benne van a pakliban egy-egy gipsz, vagy rágós baleset, elalvás, buszlekésés, bőrig ázás, akármi.. Van focizó gyerekünk is, így minden hétvégén, amikor meccsen van, benne van az is a pakliban, hogy megrúgják/megtapossák, ami miatt akár sérülést is szenvedhet. Szerencsére még ilyen nem volt, engem viszont már többször emlegettek elmondása szerint (nem kedves hangsúllyal), de tisztában vagyunk vele, hogy megtörténhet.
Roli rendszeresen jár most gördeszkázni, van, hogy azzal megy iskolába. Neki volt eddig a legtöbb balesete, így, ha olyan lennék, simán nem engednék neki ilyesmit, de nem tehetem.
Próbálunk mindig minden ilyen helyzetet viszonylagos nyugalommal és a lehető leggyorsabban megoldani, és szerencsére rendelkezünk elég humorérzékkel is mindannyian, hogy ne fogjuk fel borúsan a dolgot.
Talán ez a fajta hozzáállás segíti pl. most Patrikot is átvészelni ezt az időszakot, gyakorlatilag két hete be van zárva a lakásba, de még ahhoz is van humorérzéke most is, hogy ha megfeledkezünk róla, hogy nem tud egyedül pl. kaját melegíteni magának, akkor odaül az asztalhoz, és onnan  szól (kétségbeesést színlelve), hogy "Vacsoraaa..."
De amúgy az tény, hogy nálunk mindig történik valami. Csak mi ezeket úgy fogjuk fel (a pillanatnyi sokk után), hogy egy újabb valami, ami bekerül a családi legendáriumba.

2018. ápr. 10.

Volt itt minden

Jó hosszú nap volt ez ma, főleg, hogy úgy kezdődött negyed hétkor, hogy már Erik haját vágtam. Na nem azért, mert jó dolgomban nem tudtam mit kezdeni magammal olyan korán, meg nem is azért, mert Erik épp erre vágyott volna.
Úgy kezdődött az egész, hogy Balázs hajnali négykor leült az ágyam szélére, és közölte velem roppant szófukar, ámde annál hatásosabb módon, hogy "Baj van." Érdekes, hogy előtte pár pillanattal még aludtam, ahogy meghallottam ezt, máris legalább százféle dolog ugrott be, hogy mi történhetett.
Balázs minden hajnalban megnézi mindegyik gyereket, hogy rendben vannak e, ellenőrzi a telefonokat, hogy van e ébresztő beállítva, fel van e hangosítva, töltőre rakta e. Erik minden ellenőrzőponton megbukott, mert a telefonja épp csak hat százalék volt, se ébresztő beállítva, se felhangosítva. Gondolta, megoldja helyette, csakhogy a képernyő le volt zárva, a feloldó kódot meg megváltoztatta a gyerek, így meg kellett ébreszteni hozzá, hogy oldja fel. Ahogy megfogta a fejét, érezte, hogy valami furcsaság van a hajánál. Aztán (gondolom itt már villanyfénynél) látta, hogy ez bizony rágó. Úgy rendesen beleragadva a hajába, nagyjából fültől fülig, csak hátul.
Túl azon a sokkon, amit annak az elképzelése okozott, hogy mi lett volna, ha nem esik ki a szájából, és túl azon is, hogy megkérdeztem tőle, mégis hogy lehetett ilyen hülye, hogy rágóval a szájában aludt el, nekiálltam eltüntetni ezeket a nyomokat negyed hétkor. Először ollóval, aztán a hajvágóval. Kb. egyikünk sem nagyon látott még ki a fejéből ekkor, de azért megoldottuk. Nagy szerencséje, hogy fölülre nem ragadt bele, mert biztos, hogy sírva fakadt volna, ha az ecsetfrizurának is búcsút inthet. Gondolom a fodrásza legközelebb majd megkérdezi tőle, hogy ki volt ez a barbár, aki így nekiesett a hajának, de már mindegy. Kihoztuk belőle, amit lehetett. :)
Aztán elkísértem Patrikot az iskolájába, ahol ma épp fotózták az érettségizni készülő osztályokat. Először azt mondta, hogy nem megy, de aztán amikor mondtam, hogy gondolja meg, nem muszáj erről is lemaradnia, akkor végül úgy döntött, hogy ha meg tudjuk oldani a fuvarkérdést, akkor megy. Olyan meg nincs, hogy valamit ne tudjunk megoldani, ha akarjuk.
Öröm volt látni, hogy mennyire örültek neki. :)


Még mindezek után bevásároltam, ebédet csináltam, végigültem egy éves ismétlő oktatást a munkahelyemen, majd persze még este fél tízig dolgoztam. Lehet mondani, hogy nem unatkoztam egy percre sem.

2018. ápr. 9.

Furcsa

Èpp tegnap írtam arról, hogy az ember magánügyènek tartok bizonyos dolgokat, így aztán ma egyik ámulatból a másikba estem, amikor percenként azt hallgattam, hogy x ès y kire szavazott. Persze mindezt kommentár is kísèrte, hogy x-ben mekkorát csalódtak, hogy y mekkora hülye.
Azon vègkèpp elkèpedtem, amikor azt a sztorit taglalták, hogy a beszélgetés egyik rèsztvevője számon kèrte, majd össze is veszett a saját gyerekèvel, amièrt az úgy szavazott, ahogy.
Nem folytam bele egyik ilyen tèmába sem, amikor pedig nekem szegezték az ominózus kèrdèst, hogy èn kire szavaztam, akkor mondtam, hogy egy listás pártra, ès egy egyèni jelöltre, akik a szavazólapon voltak, amit kaptam. Szerencsére nem sokáig firtatták ezek után.
Mondjuk az többször is eszembe jutott, hogy remèlhetőleg ez a csoda is csak maximum három napig tart majd.(tovább nehèz lenne elviselni)

2018. ápr. 8.

Április 8

Még majd biztos, hogy  jó sokáig fogják/fogjuk emlegetni ezt a napot, amikor ilyen sokan mentünk el választani. Én azt mondom, hogy végre.. így kellett volna ezt mindig. Nekem minden egyes alkalommal, amióta megtehetem, azóta teljesen alap dolog, hogy éljek is a lehetőséggel, és nem is értettem soha azokat, akik fapofával meg tudják tenni, hogy otthon maradnak.
Egyébként az nem téma nálam, hogy ki kire szavaz, a legkevésbé sem érdekel, hogy ki milyen párttal szimpatizál, soha nem az alapján ítéltem meg senkit, hogy melyik oldalhoz tartozik, melyik focicsapatnak szurkol, de még az sem szokott érdekelni, hogy milyen a szexuális beállítottsága. A focicsapat azért nem annyira magánügy, azt sokan hirdetik/hirdetjük fennhangon, de a politikai nézet, és a szexuális vonal az tökéletesen csak arra tartozik, akié.
Épp elég bajom az nekem, hogy vannak olyan ismerőseim, akik hihetetlen elvakultsággal támogatják a nekik szimpatikus pártot, és képesek akár ölre is menni azokkal, akik őket bírálni merészelik. Próbálom velük mindenképpen elkerülni ezeket a témákat, jobb a békesség alapon.
Nálunk azért is emlékezetes ez a mai választás, mert ma az elsőszülött gyerekünk is kinyilváníthatta a véleményét már. Egészen rendhagyó volt az ő első választása, mert mankóval érkezett. Nagy szerencse, hogy nincs messze tőlünk a szavazóhelyiség, mert így is épp elég volt neki odáig eljönni, pedig mindössze öt percet mankózott oda, majd ugyanennyit vissza is. Igaz, még ehhez hozzájött az a huszonpár lépcső, amit először lefelé, majd felfelé is meg kellett tennie fél lábon ugrálva. De mindez nem érdekelte, teljesen céltudatosan jött, és szavazni akart.
Kapott ajándékba egy szilikon karkötőt, ami nemzeti színű. Azt kicsit sajnálom, hogy a belsejébe a dátumot nem nyomtatták bele, mert akkor jobb lett volna eltenni emlékbe. Egyébként értem a szilikon karkötőt, mert nyilván ennek a korosztálynak jobb ajándék, mint egy oklevél, vagy ilyesmi, de én kicsit személyesebbé tettem volna egy dátummal, vagy mondjuk azzal, hogy "Első szavazó, 2018"


A fotók nem sikerültek a legjobban, mert itt már alig állt a lábán, és kicsit utált is érte, amikor kértem, hogy várjon még, ne dobja be, hadd fotózzam le, de azért a családi emléktárba jók lesznek.

Közben az eredmények is jönnek.. Rolandon kívül mindenki azt nézi, Erik is meglepő érdeklődéssel követte nyomon végig az eseményeket.

2018. ápr. 7.

A mai nap

A mai meccsre vègül csak nègyen mentünk, mert nálunk esett az eső mèg akkor is, amikor már indultunk. Így még nem mertünk kockáztatni, nem csak azt, hogy esetleg elázik a gipsz, de mèg arra is gondolnunk kellett, hogy a vizes aszfalton megcsúszik a mankó, ès akkor mèg nagyobb baj történik. Patrik szomorú volt attól, hogy mèg az időjárás is ellene van, de felnőtt módon kezelte ezt is. Igaz, èn is felnőtt vagyok már egy ideje, de èn biztos, hogy kèptelen lettem volna ezt ilyen nyugodtan viselni, mint ő. Minimum bőgtem volna, de az is elképzelhető, hogy orbitális hisztit csaptam volna.
A Fradi nyert ma is, szeretnèm azt remèlni, hogy ez most már a szezon összes meccsèn így lesz.
Egyèbkènt bámulatos, hogy a gyerekeink mindenféle egymásra ès egymásnak tett megjegyzések dacára mennyire szeretik egymást. Most, hogy Patrik bizonyos dolgokban segítsègre szorul, mindegyik öccsènek a világ legtermészetesebb dolga, hogy menjen, ès megtegye, amit kèr. Ès ezt olyan jó látni.

2018. ápr. 6.

Nem erre készültünk

Embert próbáló délelőtt volt a mai, pedig nem is dolgoztam. De volt pár perc, amikor sokkal szívesebben lettem volna épp nyakig a munkában, mint ott, ahol éppen voltam.
Ma kellett visszamenni Patrikkal a traumatológiára. Miután a múlt héten meglebegtették előtte, hogy most már majd járógipszet kap, ő ezt simán készpénznek is vette, és így vágott neki a mai napnak. Gondolom millió elképzelése volt arra vonatkozóan, hogy ő majd akkor mi mindent fog tudni csinálni majd, ha végre ki tud mozdulni a lakásból.
Jó korán mentünk, úgyhogy alig voltak még a rendelőben. Gyorsan be is kerültünk, ahol ugyan vártunk, mert két beteg jutott egyszerre egy gipszelőre. Aztán kis idő múlva jött az ember az ollóval, hogy akkor most levágja a gipszet, és mindjárt jön az orvos is megnézni Én nem tudom mi történt ott és akkor Patrikkal, de lekerült a gipsz a lábáról, ő pedig majdnem rosszul lett. Először csak elsápadt, aztán mondta, hogy rosszul van. Előkaptam a táskámból a dobozos üdítőt, amit reggel a hűtőből vettem ki, azt nyomtam a tarkójához, hogy majd attól hátha jobb lesz, kizökken, vagy valami. De nem lett jobb, és mikor láttam, hogy mindig jobban fehéredik el, és mondta, hogy hányingere van, és szóljak valakinek, mert szerinte rosszul lesz, akkor egy-két pillanatra én is kicsit pánikba estem. Azért odaléptem a gipszelős emberhez, hogy segítsen, mert lehet, hogy el fog ájulni a gyerekem, aki jött, és leengedte a vizsgálóasztal (ágy) fejtámláját, hogy le tudjon feküdni, meg kinyitotta az ablakot. Lassan el is múlt szerencsére. Jött az orvos, ránézett a lábára, mondta, hogy kaphat ugyan könnyített gipszet, de nem állhat rá. Szerencsétlen gyerekem ekkor kapta a második sokkot. Erre a verzióra nemigen készült fel, hiába mondtam többször is.
A gipszelés egy rémálom volt, mert kilencven fokban kellett tartania a lábfejét, ami nagyon nehezen ment neki, az ujjait nem nagyon érezte, a fájdalmat viszont annál inkább, így csak sokadik nekifutásra sikerült a helyes pozícióba állítani. Ez a könnyített gipsz is furcsa egy valami, úgy néz ki, mint egy tekercs színes géz. Bevizezte, és elkezdte tekerni, mint a fáslit, előtte mondjuk jól alábélelte. Három ilyen tekercset rakott rá, elég ormótlannak tűnik, de biztos így kell lennie. Persze, fájt neki végig, szerintem alig várta, hogy kikerüljünk onnan. Még ez után kellett röntgenre menni, de aztán már gyorsan végeztünk, mert az orvos csak ránézett a felvételre, jónak találta. Még húsz trombózis elleni injekciót írt fel, de még nem kell kiváltanunk, mert jövő hét pénteken is röntgenezik, és az is előfordulhat, hogy mégis műteni kell. Ha meg igen, akkor másmilyen injekció kell majd. Ezen a ponton én is kaptam egy enyhe sokkot, mert erre a verzióra én sem készültem fel egyáltalán. (és remélem, hogy nem is kell)
Itthon mondta, hogy szeretne velünk holnap a meccsre jönni (megértem, nagyon elege van az itthonlétből), de így, hogy még nem állhat rá a lábára, nem tud a saját helyére ülni. De ha mehet a mozgáskorlátozott helyekre, akkor eljönne. Így aztán felhívtam Fruzsit, akivel kapcsolatban voltam a játékoskísérős napjainkon, és kértem a segítségét. Délben hívott vissza, hogy semmi akadálya ennek, nyugodtam mehet oda. Erik bevállalta, hogy ő szívesen megy vele oda, hogy ne legyen egyedül.
A bejutást majd megoldjuk, meg hagyunk bőven időt arra is, hogy ne fáradjon ki nagyon a mankózásban.
Aztán Balázs talált az interneten gipszvédőt, amiben lehet fürdeni is. Még ezt is leegyeztettem telefonon, hogy ha megrendelem, át tudom e venni még ma. Kedves volt a férfi, akivel beszéltem, mert beleegyezett, így ma délután fél hatkor még Erikkel Kelenföldön ezt is beszereztük. Nem volt egyszerű felapplikálni a gipszre, de negyedik nekifutásra végül sikerült, és tényleg teljesen száraz maradt a gipsz is, meg ennek a protektornak a belseje is. Jó találmány, és nagyon örülök neki, hogy Balázs rátalált, egy kicsit tudunk vele javítani talán  Patrik egyébként ramaty lelkivilágán.

De hogy milyen érdekes is a sors? A facebook "dobta fel" emlékként, hogy két éve ezen a napon Roli kezét gipszelték. Remélem nem minden páros évben lesz az a program április hatodikán.

2018. ápr. 5.

Kihívás teljesítve

Azt hiszem, most már nyugodtan kijelenthetem, hogy sikerült teljesítenem a magam elé állított kihívást, amit még valamikor szeptember vége felé gondoltam ki. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én bizony az idei télen nem fogok panaszkodni az időjárásra, nem szólok egy szót sem, hanem elfogadom, hogy tél van, hideg van, és punktum. 
Azt nem mondom, hogy könnyű volt, mert voltak olyan agyonfagyott napjaim, ami után tudtam volna panaszkodni vég nélkül, de megálltam. Gondolatban büszkén vállon is veregetem magam most.
Ugyan nem árultam el senkinek sem ezt, de a napokban annyit már mondtam azoknak, akikkel élőszóban is szoktam kommunikálni, hogy ha bárki azt meri mondani nyáron, hogy melege van, azt tuti, hogy le fogom ütni. :D 
Mert bármilyen furcsa is, a nyár attól nyár, hogy meleg van. Még akár hőség is előfordulhat. :D

2018. ápr. 4.

Ma

Jól elkiabáltam tegnap ezt a tavasz dolgot, mert ma már megint borús volt egèsz nap, meg igen kellemetlen szèl is fújt. Hát mindegy...úgyis lesz, ami lesz, majd ahhoz alkalmazkodunk.
El is gondolkodtam megint a tavaszi kabát kèrdèsen, amit már tavaly sem sikerült vennem vègül, mert nem láttam olyat sehol, amit elkèpzeltem (csak másokon). Na majd talán az idèn. De nem fogok akkor sem megsèrtődni, ha úgy lesz, hogy nem is lesz rá szükség, mert rögtön elèg lesz egy mellèny is.
Patrik elèg jól viseli mèg a kènyszerbezártságot, szinte mindent megold egyedül. A mikróban melegítès nem megy egyedül, de azon kívül alig kèr segítséget. Nagyon várja a pènteket, nagyon várja, hogy járógipszet kapjon. Remélem, hogy így is lesz.
Èn meg a holnap dèlutánt várom, elèg megterhelő ez a hèt agyilag-lelkileg (vagy csak nagy a kontraszt az itthonlèt után), jó lesz megint itthon lenni.

2018. ápr. 3.

Végre

Végre tavasz illat van úgy igaziból a levegőben.
Végre sütött a nap, és még a szél is olyan kis langyoskás volt, ami azért még bőven elviselhető.
Végre azon is lehet gondolkodni, hogy el lehet rakni a téli kabátokat. (reggel mondjuk még elbírtam magamon bőven, kettő fok volt csak, amikor dolgozni indultunk)

És milyen jó, hogy ez a hét rögtön úgy kezdődött, hogy máris átugrottunk a hétfőn, sőt, már a kedden is túl vagyunk. :) Rögtön két munkanap mellé lehet pipát tenni. :)
Mondjuk a tempó is kb. olyan volt, mintha két munkanapot csinálnánk egyszerre, de ennek is megvan az a jó oldala, hogy csak úgy repült az idő. :)


2018. ápr. 2.

Nem a legjobb

Nem akarok azon keseregni, hogy holnap már menni kell dolgozni. Elég nagy pofátlanság is lenne, mikor egész múlt héten itthon voltam, de attól még persze nem esik jól, hogy már vége is, és a nyaralásig már csak egy-egy lopott nap lesz, az is mind olyan, ami nem itthoni láblógatással telik majd, hanem orvoshoz menéssel, ballagással.
Ma kiborultam egy kicsit (nagyon), amiatt, hogy ma rám tört az érzés, hogy mindenki milyen magasról sz..ik ránk. Nem esett jól újfent ráébredni, aztán addig hergeltem magam ezen, amíg úgy kiakadtam (pont ebéd közben volt a csúcspont), hogy ezzel Balázst is jól kiakasztottam. Ettől aztán persze még rosszabb lett a kedvem, mert nem volt elég a magam hülyesége, még tettem rá egy lapáttal.
Úgyhogy lehet mondani, hogy a szabink utolsó napja nem volt e legfelhőtlenebb, pont akkor, amikor végre a nap is sütött egész nap.
Sajnos visszacsinálni már nem tudom.

2018. ápr. 1.

:)

És kész van minden, amit akartam, délután négyre már a konyhában is rend volt. :)
Igaz, délelőtt főztem, azzal voltam elfoglalva, úgyhogy csak ebéd után álltam neki az egyebeknek.
Eriknek meccse volt, ő csak délután kettőre ért haza, minden cucca csupa sár (így holnap, húsvéthétfő ide, vagy oda.. menni fog a mosógép, mert kedden megint edzés van), de legalább nyertek. Imádom látni, ahogy hazaér ilyenkor, fáradtan, de mosolyogva, akkora, mint egy zsiráf, mesél, a maga nyegle kamaszos modorával, közben a telefonja folyton pittyeg-rezeg, egy perc megállás nincs. :) Ez pont így van jól, ahogy van, jól csinálja. És imádom érte, hogy ilyen. :) Nagyon kíváncsi leszek rá, hogy amikor elmúlik ez a kis esetlen szégyenlősség is belőle, amit most még nyomokban tartalmaz, akkor milyen lesz majd. :) (szerintem lehengerlő lesz..)


De jó, hogy még van egy nap itthon. :)