2018. febr. 15.

Az idő

Minden hètköznapon örülök annak, hogy ilyen gyorsan telik az idő. De persze èn is azt szeretném, ha pènteken, amikor a munkaidőnek vège van, akkor még lehetne állítani, ès csak akkor indulna újra, amikor már újra kèszen állunk a hètköznapi rohanásra.
Annak kevèsbè örülök, hogy az idő nagy rohanásában már ott tartunk, hogy a mai felsőoktatási jelentkezèsi határidő már minket is èrintett. Igaz, leginkább csak Patrikot, mert mi, a szülei csak annyiban vagyunk ebben èrintettek, hogy nagyon drukkolunk neki.
Első helyen a Corvinus kereskedelem- marketing szakirányt cèlozta meg , második helyen a Corvinus nemzetközi gazdálkodás szak van, aztán van mèg politológia szak is, meg mèg kèt másik, amiket nem tudok fejből. (De utána fogok nèzni, ès megmondom)
Abszolút önálló döntèse minden, a jelentkezèst is egyedül intèzte. Annyi segítséget igènyelt, hogy megkèrdezte tőlem, hogy hol van a nyelvvizsga bizonyítványa, illetve az apja pedig kifizette a plusz szakokra való jelentkezés díját.
Ma járt le a határideje az èrettsègi vizsgákra való jelentkezèsnek is. Ezt is leadta már hetekkel ezelőtt. Földrajz a választott tantárgy, töriből pedig emelt szinten vizsgázik.
Szóval jó ez, hogy telik az idő, de azèrt megállhatna...

11 megjegyzés:

  1. A politológia szakon már meg sem lepődöm. :-)
    Hajrá Patriknak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Èn sem, de nagyon fèltem attól a világtól. 😊

      Törlés
  2. Huhhh... a politológia nekem is mindig tetszett :) ! Szurkolok Patriknak!

    VálaszTörlés
  3. Ez nagyon izgalmasan hangzik. Remeljuk ossejon az, amelyiket legjobban szeretne!

    VálaszTörlés
  4. hajrá, hajrá ezekhez a klassz tervekhez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Belead a hajrába apait-anyait. Szerintem 12 èv alatt sem kèszült ennyit, mint mostanában. 😊

      Törlés
  5. Hajrá Patrik! Márkó is elküldte már egy hete:)

    VálaszTörlés
  6. Felírtam magamnak, hogy akkor tènyszerűen is meglegyen.
    1. BCE-GTK kereskedelem ès marketing
    2. BCE-TK nemzetközi tanulmányok
    3. BCE-TK politikatudományok
    4. ELTE-ÁJK politikatudományok
    5. BME-GTK műszaki menedzser

    Az utolsót èn tök távolinak èrzem tőle, de azt mondja, hogy èrdekli, ès ha minden kötèl szakad, ide biztosan bejut. Èn azèrt remélem, hogy nem szakad majd semmilyen kötèl, ès az első kettő közül valamelyik szak sikerül.

    VálaszTörlés