2018. jan. 19.

Ma is

Ma megint lógtam. :D Nem lesz ennek jó vége, mert még csak alig egy kevés idő telt el ebből az évből, és én már a második nap szabadságomat használtam el csak azért, mert jól esett itthon maradni. Jó, jó, hát majd összekapom magam, és igyekszem kibírni az öt napos munkaheteket is úgy, ahogy eddig is, de azért az is igaz, hogy megígértem magamnak, hogy nem fogom túlfeszíteni a húrt, és ha úgy érzem, hogy kell egy nap itthon, akkor itthon is fogok maradni.
Amúgy a lógáson kívül nem is csináltam sok mindent, mosnivaló akadt bőven, úgyhogy három adagot is mostam és szárítottam. Egy kis időre üres is volt a szennyestartó, de persze mostanra megint van benne már egy adagnyi ruha. Hiába.. termelődik. :)
A hétvégére sincsenek túl nagy terveink, bár kéne vásárolni menni, mert a fiúknak megint igencsak kezd megcsappanni a farmer készletük. Én nem értem, de újabban tök mindegy, hogy hol veszünk farmert, mindegyiknek tönkremegy az ülepénél az anyag. Egyszerűen szétfoszlik. Az bírja a legjobban, amit Rolinak a kínaiban vettem. Még csak azt sem tudom mondani, hogy ők a hibásak, mert az én farmerom pont ugyanígy járt. Az is mindegy, hogy a Takko-ban, vagy a New Yorkerben vettük. De persze lehet, hogy ezek így vannak kitalálva, hogy minél sűrűbben kelljen másikat venni. (de ez már összeesküvés elmélet)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése