2017. dec. 7.

Ez meg az

Az már biztos, hogy nem ezen a héten fogom megváltani a világot. Nem mintha ez bármelyik héten is esélyes lenne éppen tőlem. :) Azért azt nem mondom, hogy minden teljesen reménytelen, mert még mindig van ebből a hétből három nap, és három nap alatt, mint tudjuk azt a mesékből, bármi megtörténhet. (ki tudja, még akár mégis megválthatom a világot is?)
Sok mindenen gondolkodom a héten megint, ami egyébként nem vezet sehova, mert csak kattogok, és nem jutok egyről a kettőre. Lehet, hogy kár is a gondolatokért, de ha jönnek, hát azzal nem lehet mit tenni.
Azt azért elterveztem, hogy a hétvégén nagy előrelépést fogok tenni karácsony-ügyben. Addig nem nyugszom, amíg össze nem szedem magamban, hogy miket akarok sütni-főzni, miket kell majd vennem. Reményeim szerint azt is ki fogom találni, hogy ki mit fog kapni, és azért hova kell elmenni, vagy honnan kell megrendelni. Nem leszek pesszimista, és azt remélem, hogy még nem késtem el. (legfeljebb majd nem veszek igénybe futárt, hanem megpróbálkozunk a személyes átvétellel) Ha ezeket meg tudom csinálni, akkor már jó vagyok.
Az mondjuk tök jó lenne, ha tudnám munkaidőben is intézni az ilyesmit, de nincs internet elérésünk, úgyhogy minden ilyesmi az itthoni időre korlátozódik.
Az is tök jó lenne, ha még bírnám olyan kevés alvással is, mint valamikor, mert akkor az éjszakák egy részét is tudnám ilyenekkel tölteni. De ezt már rég nem bírom. :)

1 megjegyzés:

  1. Valamiert nem tudtam a napokban kommentelni. A Telapohoz akartam irni h en olyan bena voltam h a neten kellett megneznem h 5-rol 6ra vagy 6-rol 7-re jon a Telapo. A gyerekek kerdeztek h pucoljak-e a cipojuket. Egyszeruen annyira sok a munka bent, h alig erem itthon utol magam. Nalunk van net a munkahelyen, de nem erek vele semmit, mert nincs idom meg arra se, hogy elintezzem a rendeleseket. Ugyhogy inkabb kicsit dragabban, de a boltokban veszegetem meg aprankent munka utan, edzes elott az ajandekokat. Sutiket hetvegente probalok sutni, nehany diszt is eloszedtem mar, de csak felszines takaritasra van idom es allando rohanasban elek. En se szeretem ezt, de nagyon tenni nem tudok ellene.

    VálaszTörlés