2017. dec. 26.

És el is múlt

Ma már a karácsony második napja volt, pontosan ugyanabban a nyugalomban és jó hangulatban telt, mint az előző napok. Még most bőven jól esne itthon lenni januárig, és ilyenkor mindig bánom egy kicsit, hogy nem tartalékoltam szabadságot az év végére. De egyébként meg mindig úgy vagyok vele, hogy nyáron sokkal jobban szeretek beiktatni egy-egy napot is még a nyaralás után, mert olyankor sokkal jobb itthon lenni, esetleg egy spontán kirándulásra elmenni, vagy bármi másra kihasználni. Most "csak" itthon lennék, és biztos, hogy találnék magamnak elfoglaltságot, vagy ha mást nem, hát bámulnám a tévét, vagy nyomkodnám a telefonomat. Mindegy is, kár a gondolatokat is pazarolni, mert mese nincs, holnap hajnalban menni kell. Az mondjuk jó, hogy rögtön szerdával kezdődik a hét, és így csak három napot kell munkával tölteni, és aztán hármat megint itthon lehet lenni. Nekem ugyan van erre a három napra egy feladatom, amivel végeznem kéne (de ha nem lesz meg, szerintem akkor sem dől össze a világ), de ezen felül nem hiszem, hogy túl sok és megerőltető munka vár rám, jó sokan szabadságon vannak, az ilyen-olyan szállító partnerek pont úgy, mint a kollégák jó része.
Az biztos, hogy jó emlék lesz ebből a karácsonyból is, szerintem a fiúk is fogják majd még mesélni az ő gyerekeiknek is valamikor, hogy ezen a karácsonyon lett először mindannyiunknak fradi bérlete. :D Meg szenzoros kukánk. :) És már előre mosolygok azon, amikor Roli fogja a saját fiát/lányát győzködni arról, hogy nincs még szüksége telefonra, mert ő is már majdnem tizenhárom éves volt, amikor megkapta a kártyát a telefonjába. :) Ha egyáltalán akkor még szükség lesz ilyesmire, ki tudja.
Lehet, hogy más szempontból is emlékezetes lesz ez a karácsony, mert előfordulhat, hogy valamilyen aspektusban ez így már az utolsó volt. De erről majd mesélek valamikor a napokban, amikor minden lecsitult bennem eléggé hozzá.
..és gondolatban vállon veregetem magam, mert csak pár szelet rántott hús maradt, ami holnap el is fog fogyni, meg a sütikből van még azért, de nem lőttünk túl a célon semmilyen kajával.

1 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy szép karácsonyotok volt! A mienk is nyugalomban, örömben telt!
    Köszönjük szépen a névnapi köszöntéseket, jókívánságokat!
    Boldog, szeretetben, egészségben, örömben gazdag új évet kívánok sok szeretettel! :)

    VálaszTörlés