2017. dec. 3.

Advent első vasárnapja

Mondhatnám, hogy hoztuk a szokásos formánkat, mert az adventi koszorú, meg az összes többi dísz mèg a padláson van. A vágyott manó figura mèg valamelyik üzletben, mert vègül nem jutottunk el vásárolni mèg ma sem.
Ma reggel olyan őrült migrènnel èbredtem, hogy az első gondolatom az volt, azonnal felhívom Balázst, hogy legalább mèg el tudjak búcsúzni tőle, ès el tudjam neki mondani, hogy mennyire szeretem. Aztán nem hívtam, remèlve, hogy ha mègis agyvèrzèsem van, azèrt tudja, hogy mit èrzek. Kellett egy negyed óra, mire egyáltalán meg mertem mozdulni. Aztán remegő kèzzel-lábval, alig látva a fájdalomtól, elcsoszogtam a gyógyszeres fiókhoz, ès amit találtam, mindenből egyet be is vettem. Háromnegyed óra, egy kávè, ès egy kisebb pánikroham után, amikor azt gondoltam, hogy el fogok àjulni, túl voltam a nehezèn.
Egèsz nap elkísèrt innentől a fejfájás, hol erősebben, hol kevèsbè, így aztán annyira nem is zavart, hogy nincs itt most èpp semmiféle adventi kèszülődès. A lènyeg, hogy ezt a mai napot is átvèszeltem nagyobb baj nèlkül.

4 megjegyzés:

  1. :-( Jaj, ez azért nagyon kemény! Én is fejfájós vagyok, és régen, még a gyerekek születése előtt, voltak migrénes rohamok, de ennyire nem súlyosak.
    Remélem, mára kialszod.

    VálaszTörlés
  2. Hú, csatlakozom az előttem szólóhoz, ez tényleg nagyon brutál lehet... Nekem talán egy-kétszer volt migrénes fejfájásom (ha egyáltalán az volt, mert még ezt sem mondanám biztosan), de még tényleg régen, ettől, amit írtál szerintem én is megijednék... Jól tetted, hogy pihentél, bízom benne, hogy mára elmúlik ez nálad!

    VálaszTörlés
  3. Remélem, azóta már jobb! Ez így nagyon ijesztő.

    VálaszTörlés
  4. tudom, sovány vigasz, de nálam is még a szekrény tetején vannak az adventi cuccok, és a Mikuláscsomaghoz is csak ma megyek vásárolni. Remélem a fejfájásod múlik, ez a havazós hideg idő miatt van szerintem.

    VálaszTörlés