2017. nov. 1.

Halottak napja

Továbbra is furcsa, és kicsit ambivalens érzéseim vannak ezzel a nappal kapcsolatban. Ami ugye tulajdonképpen nem is a halottak napja, hanem a Mindenszentek, de ez is úgy össze van keveredve bennünk, hogy nem is igazán tartozik a többségben semmi más ehhez, mint hogy menni KELL a temetőbe.
Na, ez az, amit én olyan nagyon nehezen bírok elfogadni. Ezt a kell-dolgot. Mert az amúgy tök jó, hogy ez a mai nap munkaszüneti nap, és emiatt mindenkinek lehetősége van felkeresni minden olyan szerettének a sírját, ahova szeretne elmenni. De nekem a hangsúly a lehetőségen van. Mégis, azt látom, és úgy érzem, hogy ez olyan kötelező program lett, és még mindig sokakban úgy van ez dekódolva, hogy mit szólnak, ha nem megyek? Mit szólnak, ha nem viszek egy szekérderéknyi virágot, csak egy mécsest? Esetleg abból sem valami giccses félméteres változatot valami aranyszínű puttóval, az elején, hanem egy egészen egyszerű teamécsest, vagy csak egyetlen gyertyát. Valami furcsa program lett ebből a temetőbe járásból is, ahol egy csomóan csak letudják a kötelezőt, és aztán órákat cseverésznek nagy vidáman minden arra járó rég nem látott ismerőssel. Esetleg még félszemmel lesik, hogy a szomszéd sírhoz ki jött, és mit hozott, vagy épp azt, hogy nahát, oda senki sem jött el.
A temető nekem egyébként sem az a hely, ahol szívesen vagyok. Még úgy sem, hogy van ott egyre több nekem valamikor kedves ember is eltemetve. De rettenetesen taszítanak a sírkövek, és gyűlölöm a gondolatot, hogy egy koporsóban fekszik az a valaki, aki valamikor a nagymamám, vagy a dédimamám, vagy akár a barátom volt. Még úgy is, hogy tudom, nem ő az már, hanem csak a teste (vagy már az sem, mert eltelt az a rengeteg év, mióta odakerült). Ez a hely nekem egyáltalán nem az emlékezés helye. Az emlékeim itt vannak velem, és sokkal hamarabb jutnak eszembe helyzetekről, illatokról, tárgyakról, mint ott, azon a helyen, amihez egyikünknek sincs semmi köze.
De persze tiszteletben tartom, hogy mások más véleménnyel vannak, és eszembe sem jut senkit leszólni amiatt, hogy másképp gondolkodik erről, mint én.

3 megjegyzés:

  1. Megfogalmaztad,amit gondolok, ès tapasztalok...

    VálaszTörlés
  2. Tényleg sok ilyen van, amiről írsz, főleg falun, ahová mi járunk és én is ugyanúgy vagyok ezzel a megemlékezés dologgal, mint te: itthon, az emlékeimmel szoktam ezt megtenni... De, a sajnos hosszú évek alatt valahogy az is kialakult bennem, hogy jó egy kicsit ott is széppé tenni a környezetet, ahol a szeretteink fekszenek, ilyenkor meg főleg... Nem vagyunk temetőbe járóak, már csak azért sem, mert mindenki aki fontos volt valamikor, nagyon messze van eltemetve, úgyhogy nekem ez az időszak, tényleg egy jó lehetőség, hogy elutazzunk oda. Voltak olyan évek, amikor ez valamiért (kisebb betegség, babakorú gyerekek :) ) elmaradt, de rosszul éreztem magam tőle, szóval ezt igyekszünk megejteni (tudom, hogy nem nekem szólt az írásod, csak valahogy leírtam, mert mostanában az is kezd egy picit elharapózni szerintem, hogy aki ilyenkor temetőbe jár, az valami csökevényből, szokásból teszi...)

    VálaszTörlés
  3. Mi már évek óta nem megyünk ilyenkor haza, bevallom. Sokan útra kelnek, nagy a tömeg az utakon. Egyébként év közben máskor ha otthon vagyunk, ki szoktunk menni apuhoz, de nem minden alkalommal, csak ha úgy alakul, vagy anyu megkér, hogy segítsek rendbe rakni a sírt.

    VálaszTörlés