2017. nov. 12.

De jó

Most aztán még sokkal jobban örülök annak, hogy holnap nekem még hétvége lesz, mint ahogy azt tettem péntek este. :) Valahogy egyáltalán nem fog hiányozni, hogy hajnalban felkeljek, és elmenjek dolgozni. Bőven ráér ez majd kedden is.
Meg aztán el is fáradtam. Igaz, mindig elszégyellem magam, és eszembe jut Julia, amikor az egész vasárnapot végigtakarítom, meg mosással töltöm, mert nála olvastam egyszer, hogy milyen szomorú, amikor ezt látja/hallja, mert a vasárnap nem erre való. Tökéletesen igaza van, úgyhogy igen, azóta minden ilyen vasárnapon szégyellem magam, de nálam általában úgy van, hogy a szombat a lazább, és vasárnap kicsit jobban belehúzok.
Ma végre kitakarítottam a fürdőt. Már azóta készültem rá, mióta a múltkor a wc-t olyan szépen sikerült rendbe tennem, de valahogy minden nap elhalasztottam, mert tudtam, hogy nem csak lepakolni kell a polcokról, de bizony jó alaposan át kell nézni a kosarakat is, mert valahogy mindig csak bele kerülnek a dolgok, kifelé nehezebben. Hmmm.. volt is bőven selejteznivaló üres dezodoros flakon, lejárt testápoló (magam sem tudom, miért is nem dobom ki, ha mégsem szeretem), meg ilyenek. Eltöltöttem az egésszel több órát, mire minden polcot letakarítottam, és még Eriket is meg kellett kérnem, hogy a legfelsőt törölje le, mert a székről sem érem fel. :D De most aztán tiszta minden, a csempe is lemosva, a mosógép is kiglancolva (még a mosószertartály is, mintha új lenne). Gondoltam párszor magamban, hogy minek kellett ekkora fürdőszoba.. :D :D De persze ezt nem gondolom komolyan. :) Ezek után még összehajtogattam a ma mosott két adag ruhát, és mire végeztem, már fél kilenc is volt.
Még elkészítettem a holnapi iskolába menőknek a tízóraikat, összepakoltam a konyhában. Úgyhogy ma nem került sor sütisütésre, pedig az elmúlt hetekben minden vasárnap volt süti. Na, majd jövő héten.. :)
Holnap azért még lehet, hogy a függönyök sorra kerülnek, de csak ha lesz kedvem hozzá.. Ha nem, akkor én holnap tartok vasárnapot. :)

2 megjegyzés:

  1. Szia Dius, ne haragudj, de miért egyedül takarítasz, amikor él veled 4 felnőtt (na jó majdnem felnőtt) férfi??
    Miért csak Te végzed a házimunkát?
    Szerintem ez még akkor sem lenne helyénvaló, ha nem dogoznál, hanem otthon lennél..
    Nálunk a következő a felállás: Férjem és én is sokat dolgozunk, de a család körüli teendőket abszolút 50-50 %ban megosztjuk, bizony a takarítást, mosást, főzést is...A lányom is ezt látja, hogy Apa főz, mos, takarít-szerintem nagy felelősség egyenlő munkamegosztásból példát mutatni a gyerekeink felé!
    hajrá!
    üdv
    Judit

    VálaszTörlés
  2. Vannak dolgok, amiket szeretek én csinálni, ennyi az egész. :)

    VálaszTörlés