2017. okt. 18.

Gáz

Azt hiszem, hogy teljesen értem és átérzem annak a súlyát, amikor azt mondják, hogy mostanság annyira hajtanak, hajszolnak bennünket, hogy ugyan az idő rettenetesen gyorsan telik, csak épp közben elfelejtünk élni.
Telnek a napok, villámgyorsan, iszonyatos tempóban, néha úgy érzem, hogy nem is csináltam semmit, és már megint este van. És a semmit csinálás az a legtöbb esetben igaz is. Mert azon kívül, hogy megteszem a kötelező dolgokat, vagyis dolgozom, bevásárolok, esetleg főzök (ilyen nem minden nap van), mosok, semmi más nem történik. Nem megyek el sehova, nem beszélgetek senkivel. Nincs hobbim, nincs semmi olyan, amitől a semmi hirtelen valamivé, valami értékes idővé válna. És ettől rendesen ki lehet égni. Mert azt veszem észre magamon, hogy képes vagyok egy vállrándítással is elintézni az egészet, és hagyni ugyanúgy mindent. Igaz, nem megy parancsszóra, hogy akkor másképp akarom, és holnaptól lesz egy hobbim.
Meg kéne fordítani ezt az egészet, hogy több legyen egy-egy napban a nettó öröm, mint a fáradtság, és a kötelezettségek letudása, mert ez így nem olyan szívderítő sem a jelenben, sem a jövőre nézve.

4 megjegyzés:

  1. Sokszor érzem pontosan ezt, amit te :/ Őrület.

    VálaszTörlés
  2. Te jó ég, Dius! Pont ilyesmin pörgetem az agyamat mostanság én is. Valamelyik nap annyira lehangolt ez a folyton pörgő mókuskerék, hogy fogtam, felírtam egy lapra, hogy mi mindent NINCS KEDVEM csinálni egy átlagos nap folyamán. A végeredmény és az összes tevékenységhez képest az arány nagyon ijesztő lett.
    Próbáltam is erről beszélgetni Zolival; nagyon támogató, de megoldás még egyelőre nincs....

    VálaszTörlés
  3. Aha én is így kb. aztán megrázom magma, szerencsére a héten sokat sütött a nap...ez már az életközépi válság lenne? Arról olvastam hasonlókat, nem akarom!

    VálaszTörlés
  4. Mitől válna értékessé az idő? Mit szeretnél csinálni? Mikor? Mire van szükséged,hogy megtedd? Mennyi a "nemszeretem" dolgod? Mennyit vesz ez el tőled(mennyire merít le?? Mi az ami erőt, energiát ad neked (feltölt)? Milyen arányban vannak ezek egymással? Mi építhető ezekből le? és még és még? és még? És mi az ami a kimerítő dolgok helyett bekerülhet és tölt téged? és még? és még? és még? :-*

    VálaszTörlés