Volt haszna

Amióta voltam ezeken a tréningeken, sok mindenen gondolkodom. Azt hiszem, ez pont így van jól, és ez is lenne ezeknek a célja. Mert nyilván nem lehet kétszer két nap alatt mindent megtanulni, és egycsapásra másképp csinálni, de kétszer két nap pont elég ahhoz, hogy sokféle dolog kerüljön "elültetésre" az ember agyában, hogy aztán ott majd szárba szökkenjen, és legyen belőle valami.
Az biztos, hogy jól megragadt bennem az, hogy mennyi minden van hatással ránk, ami alapján aztán éljük az életünket. Ugye vannak azok, amik kézzelfogható dolgok, mert látjuk, halljuk, érezzük, tapintjuk. Aztán vannak a mindenféle egyéb szűrőink, amiket egy csomó dolog befolyásol. A vallásunk, az értékrendünk, a neveltetésünk, a csalódásaink, és ez a sor talán a végtelenségig is folytatható, mert ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk. Engem érdekel a foci, másokat teljesen hidegen hagy. Engem épp emiatt egyáltalán nem zavar, hogy stadionok épülnek, mások ettől a falra tudnának mászni. És vannak olyanok is, akik tök közömbösek a téma iránt. Őket lehet, hogy az állatvédelem érinti mélyen. Vagy akármi más.
Az ilyen gondolatok között gondoltam arra is, hogy milyen érdekes, hogy hányszor próbáltam már valaminek a mintájára tökéletes anya/feleség lenni. Ehhez is ugye használtam valamilyen szűrőt, valamit, amit pl. hoztam magammal. Mert azt gondoltam én sokáig, hogy az a tökéletes anya és feleség, aki olyan, mint a nagyanyám volt. Aki mindent megcsinál, mindenkit kiszolgál, minden nap főz, mindenkinek minden ügyes bajos dolgát számon tartja. És igyekeztem ennek megfelelően működni. Persze, közben azért értek kudarcok bőven, mert menet közben rá kellett jönnöm, hogy sosem leszek képes a főzés terén olyan "tökéletességet" nyújtani, mint ő, aki, ha kellett, háromfélét is főzött ugyanazon napon, hogy mindenkinek a kedvére tegyen, mert én bizony nem rajongok a főzésért. Kerestem más mintát, és próbáltam úgy csinálni. Aztán, amikor már nem csak itthon voltam mindig, hanem dolgozni is jártam, akkor próbáltam a alapján tökéletessé válni, ahogy anyám csinálta. Mert őt láttam ugyanígy működni. Persze, ez sem ment nekem úgy, mint neki, mert persze, nem vagyunk egyformák. Ő sokkal kevesebb alvással beéri, mint én. Sokkal áldozatkészebb, mint én. Megkockáztatom azt is, sok-sok gondolkodás után, hogy teljesen más személyiség, mint én.
Csak most, ezekben a napokban döbbentem rá, hogy mennyi keserű percet szereztem magamnak ezzel a mintakövetéssel. Mert mennyivel egyszerűbb dolgom lett volna akkor, ha kitűzök magam elé egy célt, és azt akarom elérni. Nem kell a célt rögtön a csúcsra tenni, mert bőven elég először mondjuk pár lépcsőfokot megmászni, és kicsit megpihenni a lépcsőfordulóban, mielőtt tovább megyünk. Én persze rögtön a csúcsra törtem volna, így nem csoda, hogy beletört a bicskám többször is.
Így aztán most azon munkálkodom, hogy kijelöljem magamnak az elérhető célt. Igyekszem kiszelektálni a magammal hozott mintákból azokat, amik nem összeegyeztethetők a mostani értékrendemmel, és csak azokat meghagyni, amelyek abban segítenek, hogy a célomat elérjem. Azt nem mondom, hogy ez könnyű feladat, mert egyáltalán nem az. De ha végigcsinálom, akkor szerintem sokkal jobb lesz nekem, mint eddig volt. Így meg aztán megéri.