2017. szept. 17.

Pause

Most kéne megnyomnom ezt a gombot. Ha lenne ilyen. Vagy a pánikgombot. Vagy valami hasonlót. Mostanra teljesen elmúlt a nyaralás napjaiban érzett nyugalom, és feltöltődés, és néha ijesztően kétségbeesettnek érzem magam. Magam sem tudom mit szeretnék, de egy csomó minden van, amit viszont nagyon. És azt lehetőleg most azonnal. Mert amire várni kell, és félre kell tenni későbbre, az valahogy sosem jön el. Egy csomó ilyen van. Halogatott beszélgetések, soha ki nem mondott gondolatok, mert épp akkor nem jó, vagy épp akkor képtelen vagyok kimondani. Így aztán maradnak bennem, néha felőrölnek, néha kétségbeejtenek, máskor meg legyintek, hogy akkor mindegy is. Dehogy mindegy.. mert vannak pillanatok, amikor még mindig nagyon vágyom arra, hogy írjak, mégis képtelen vagyok időt szakítani arra, hogy megtegyem. Fejben még azért szoktam, de egyre többször foglalja el más a gondolataimat.
Nyilván majd szépen továbbsodornak most is a hétköznapok, és azon kapom magam, hogy időm sincs gondolkodni vágyakon, és kétségeken, mert nem látok ki a teendőkből, és örülök majd, hogy élek. De közben majd újra és újra előjön ez az érzés, hogy de kár, hogy épp arra nincs idő, amire a leginkább kéne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése